Gyorsan hajtottam, mint mindig. Már ismerős tájon gázoltam. Amikor megláttam a táblát sebesebben hajtottam. Eszembe jutott a régmúlt, amikor még boldog voltam. Amikor még láttam a mosolyát, azt, ahogyan elpirul. Újból éreztem mámorító illatát. Az emlékekből nővérem hangja ébresztett fel.

- El felejtettél lehajtani!- szolt rám szelíden.

Ebben a pillanatban keresztben megfordultam az úton.

- Bocs-vetettem oda kevésbé kedves hangon.

Pillanatokon belül megérkeztünk. Lefékeztem és kipattantam a kocsiból. Vetettem egy pillantást a házra, majd azt megkerülve az erdőbe rohantam.

Még meghallottam, hogy apám utánam kiállt. Nem érdekelt. Most csak az a fontos, hogy odajussak. Miközben futottam újabb emlékek jelentek meg előttem. Majd odaértem. Ugyanolyan csodás volt ez a rét. Most is virágba borult, mint akkor…

Aztán az egyik fa alatt végre megpillantottam. Már az évek lerombolták a márvány szépségét. Letérdeltem a sír elé. Kezemmel letisztítottam, hogy láthassam a feliratot. Ha tudnék, akkor sírnék ebben a pillanatban. Ennyi év után végre itt lehetek. Ujjammal végigsimítottam a feliraton

„Isabella Swan”

Csak ennyit véstem rá. Ez mindent elárult nekem

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés