– A bűncselekmény után, fél órával, egy névtelen telefonáló mondta, idézem : „ A Center bevásárló központban történt rabláshoz lennének információim. A férfi tettes a ’…’címen rejtőzködött el, az ellopott dolgokkal együtt. Én szeretnék névtelen maradni, mert félek ha megtalálnak, nem úsznám meg élve. – olvasta fel a szöveget a kezében tartott papírról, majd felnézett és így folytatta – A lakásának címét a rendőrség kérésére, nem tesszük nyilvánossá.

Majd rövid csönd telepedett a teremre, mindenki sutyorgott a mellette ülővel, és nekem ismét arra az utolsó sorban ülő emberre esett a tekintetem. Az arca immáron semmilyen érzelmet nem mutatott, egy ember ilyenre nem képes… ez túl… túl vámpíros. Aztán jobban szemügyre vettem azt a férfit. A haja tejesen normálisan állt, semmi különleges nem volt benne. Oldalt egy tincs elállt a többitől, ez arra utal, hogy az illető elaludta a haját. Ez egy igencsak emberi tulajdonság. Az arca vonásaiban semmi tökéletességre utaló jel nincsen. Az orra túl kicsi, a száj meg a fejéhez képest nagy. A bőre száraz, ezt innen is látom, hála vámpír mivoltomnak. A szeme színe zöld. Szóval megállapíthatom, hogy ez egy ember, természetfeletti pókerarccal megáldva.

Az, hogy ezt mind végiggondoljam, nem volt több tíz másodpercnél, így még igencsak volt időm, mert nagyon úgy tűnt, hogy Dolly még csak a lap felénél jár, így én nekiálltam az összes többi embert tanulmányozni.

A teremben az összes széken ült valaki. Voltak, akik méregdrága ruhákat hordtak, de a többség teljesen hétköznapi volt. Akadtak öregek is, de tizenévesből is volt pár. Az emberek többsége így is középkorú, teljesen vegyesen férfiak és nők. Nem lehetett semmi közöset találni bennük külsőleg. Akadtak szőkék, barnák, de extrém kék hajtincseket is fedeztem fel. Egy közös volt bennük, valami ide vonzotta őket, egy teljesen hétköznapi tárgyalásra. Vajon mi különleges van ebben? Az emberek minden egyes elhangzott szór figyeltek, az arcukon látszik, hogy nagyon kíváncsiak a folytatásra. Kik ezek a vádlottak? Talán valami híres emberek lennének? Vagy az „alvilág” egyik emberei? Fogalmam sincs, de valami nagyon gyanús nekem. Egy ilyen unalmas tárgyaláson, ennyi érdeklődő arc? De nem maradt időm ezen tovább gondolkoznom, mert Dolly belekezdett a mondanivalójába, immáron nem felolvasva, hanem saját szavaival.

– A rendőrség kiérve minden ellopott tárgyat és pénzt ott talált. A lakást átfésülték, de semmi gyanúsat nem találtak ott, ami lopott dolgokra utalna. A rendőrség ott maradt és mikor a lakás tulajdonosa hazaért, őrizetbe vették. A szemtanúk által leírt külső, teljesen megegyezett az elfogott emberrel, de ő minden vádat tagadott. Az akkor elfogott ember, nem más mint Mr. Brunger.
Titkos telefonáló? Rendkívül gyanús ez nekem… Ez mindenképp egy olyan dolog, ami miatt én még nyomoztatnék egy kicsit. Nem hiszem, hogy nem lehetne lenyomozni ki volt az a „jó szándékú” aki betelefonált a rendőrségre.
Sok a furcsa dolog.

– Mr. Brunger állítása szerint, a fosztogatás idején az egyik közeli parkban tartózkodott, de ottlétét egy ember sem tudta igazolni. Miss Palmer magához lenne egy-két kérdésem. Bírónő? – mondta, majd várakozó arckifejezéssel nézett rám, mit kéne mondanom??? Úgy gondolom hallgatok az ösztöneimre.

– Csak tessék. – mondtam majd fejemmel a 2. számú vádlott felé intettem, aki Patricia Palmer volt.

– Amennyiben tagadja vádjait, szeretném megkérdezni, mit csinált maga, akkor a bevásárló központban?

– Tudja éppen nézelődtem, valamilyen ajándékot kerestem az unokaöcsémnek.

– Nos értem. És a hamis iratok? Mert nem hiszem, hogy a vásárolgatáshoz szüksége lenne ilyenekre. – faggatta tovább Dolly, olyan magabiztos arccal, hogy az már szinte hihetetlen.

– Mióta elváltam Danieltől, sohasem használom az igazi nevem. Egy teljesen új életet akartam kezdeni, új névvel, új lakcímmel…

Ez egy csöppet sandít nekem… Új iratok, azért mert elvált? Ez a nő vagy alapból hibbant, vagy valamit igencsak eltitkol előlünk.

– Nos maga nem gondolja, hogy ez egy kicsit silány magyarázat? – kérdezett vissza Dolly.

– Gondolja annak, aminek csak akarja, ez akkor is így volt. – válaszolt, nem túl magabiztos hangon.

– Nos egyenlőre ennyi, most szeretném meghallgatni a szemtanúkat is. – mondta dolly, és ismét rám nézett.

– Kérem hívják be az első szemtanúnkat. – mondtam, és az ajtónál álló biztonsági őrök felé néztem. Remélem vették a lapot, hogy hozzájuk beszélek.. Ámbár ők valószínűleg nem most vannak életükben először tárgyaláson.

Az egyik őr kiment, és fél perc múlva, egy alacsony negyvenes éveiben járó hölgy sétált be mellette. Vállig érő sötétbarna haja és csokoládé színű nagy szemei. Kellemes kisugárzása volt neki. Majd olyan érzésem lett, mintha tennem kéne valamit. Egyre inkább biztos vagyok abban, hogy nem magamtól tudom azt, hogy mi kéne tennem, mintha valaki megszólalna a fejemben, hogy igen most te jössz…

– Kérem foglaljon helyet ott. – mondtam egy kedves mosoly kíséretében, és a vádlottakkal ellenkező irányban található két szék felé mutattam.

A nő oda sétált, majd leült rá. Dolly rögtön oda is ment, majd elkezdte őt is kifaggatni.

– Kérem mondja el a nevét, majd azt, hogy mit keresett akkor a bevásárló központban, és hogy mit látott.

– Osmer Emili vagyok. Aznap jött haza a lányom Európából, és gondoltam hazatérése alkalmából veszek neki valamit. Épp az egyik bolt előtt sétáltam mikor egy sikítást hallottam az egyik bolt elöl. Engem a kíváncsiság hajtott, így odamentem megnézni mi történik. Akkor láttam egy hosszú barna hajú nőt az egyik kassza előtt, és az eladónő épp kasszában lévő pénzt adta oda neki. A hölgy egy piros kardigánt viselt hosszú farmernadrággal. Az arcát nem láttam, mert mikor észrevettem, hogy kés van a kezében, gyorsan elsiettem a helyszínről.

– Nos, a helyszínen elfogott nő, egy piros kardigánt és egy hosszú farmernadrágot viselt, a személyleírás pontosan megfelelt.

Majd jött még négy szemtanú akik közül kettő ismételten Patricia ottlétét és tetteit bizonyították, míg a másik kettő ember egy magas erős felsőtestű barna hajú férfit látott, de az arcár sállal takarta el. Állításuk szerint, rajta is hosszú farmernadrág volt egy fekete rövidujjúval. Az ügyész kérésére összehasonlították az általuk látott embert Daniellel, és teljes mértékben egyezett szerintük.

– Ezennel lezártnak tekintem az ügyet, amennyiben az ügyvédeknek lenne bármi kérdése a vádlottakhoz, vagy a bírónőnek nincs semmi ellenvetése, akkor nincs több kérdésem.

– Nekem lenne egy ellenvetésem. – mondtam teljes nyugalommal. – Szeretném lenyomoztatni, a titkos telefonáló kilétét, és csak utána ítéletet hozni. Mivel ez nekem rendkívül gyanús. Megkérném a rendőröket, hogy nézzenek utána. Addig is a tárgyalást elnapolom, a folytatásra holnap négy órától kerül sor. A vádlottakat kérem kísérjék ki és a viszont látásra mindenkinek. – mondtam, majd az egész termet az emberek beszélgetései töltötte be.

Én még nem keltem fel, figyeltem inkább az emberek arcát. A legtöbbjük arca közömbös volt. Egy-egy beszélgetésbe belehallgattam, teljes egyetértéssel voltak az ítéletemmel. Aztán a szemem a hátsó sorban ülő magas barna hajú emberre esett. Az arc feldúltságra utalt, és ahogy rám nézett düh izzott a szemeiben. Ez az ember rendkívül gyanús nekem. Remélem holnap is itt les, és akkor még jobban megfigyelhetem. Majd szép lassan én is felkeltem és távoztam a teremből. Nem tudtam mit csináljak, nem volt kedvem a tárgyaláson gondolkoznom, nagyon hiányzott a családom, és ez ellen nem tudtam mit tenni. Aztán arra jutottam elmegyek vadászni, mert épp vadászni indultunk kedvesemmel, mikor minden véget ért.

Úgy egy órás emberi tempóval történő gyaloglás után elértem egy olyan helyre, ahol senki nincs, így feltűnés nélkül válthatok át vámpír tempóra. Mindezek után 5 percbe került, hogy ez erdőben legyek, ahol nincsenek közelemben emberek. Átengedtem magam az ösztöneimnek, és levadásztam két szarvast is. Jó érzés volt egy kicsit kikapcsolni minden gondolatom, és átadni magam a bennem rejtőző szörnyetegnek. Megőrjít ez, hogy semmi biztosat nem tudok. Se a családomról, se semmiről. Majd megveszek annyira hiányzik az, hogy Edward karjai közt lehessek.

Még egy fél óráig barangoltam az erdőben, majd eldöntöttem mit kezdek magammal holnap délutánig.

Visszafutottam oda, ahonnan indultam, majd ismét emberi tempóval nekiálltam sétálni, és nézelődtem az emberek között.

Eddig fel se tűnt nekem, de az emberek öltözködése, a közlekedés, a házak kinézete, olyan 2010. körüli volt. Pedig mikor „meghaltam” 4032-t írtunk. Teljesen más épületek a kocsik már rég nem két keréken gurultak, sőt nem is kocsinak hívták már a közlekedési járműveket. Minden olyan mintha egy időutazáson vettem volna részt. Ez nagyon különös. Azt eddig is sejtettem, hogy nem egy hétköznapi tárgyaláson veszek részt ahol megfigyelnek, hogyan döntök, de hogy több mint kétezer évet utazzak vissza a múltba, ezt nem gondoltam volna. Úgy döntöttem keresek egy újságárust, és akkor megtudom mennyit is írunk pontosan.

Elég hamar megtaláltam, és kértem egy napilapot. Majd nekiálltam keresni egy dátumot rajta. 2011. január 23. ez megmagyarázza, hogy miért van ilyen borús idő itt, hiszen ez Kalifornia, ahol elvileg mindig süt a nap. És nagyon ritka az ilyen időjárás mint ami most van. De nekem csak jól jön ez is, hisz így nem kell bujkálnom a napfény elől, hogy ne vegyék észre, én nem vagyok hétköznapi.

Egyre több ez a véletlen egybeesés, szerintem tudatosan küldtek pont ide, és hogy még a napfény elöl se kelljen bujkálnom. Mintha sejtették volna, hogy lesz alkalmam elhagyni a bíróságot, vagy csak lehet, hogy remélték?! Fogalmam sincs, de örülök neki, hogy legalább az időjárás kedvez nekem.

Már vagy egy órája sétálgattam, mikor meguntam és úgy döntöttem beülök egy kávézóba, hátha megtudok valamit ami segíthet a tárgyalásban. Egy ilyen nagy városban, sokan pletyka, hátha elcsípek egy-egy olyat ami a hasznomra válhat még. Így hát elindultam, most már egy céllal, hogy megtudjak valamit, ami talán még jól jöhet még a későbbiekben.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés