Eszeveszett gyorsasággal futottunk egymás felé. A köztünk lévő több mint 2 kilométeres távolság egyre csak fogyott. Csak halványan érzékeltem a mellettem elsuhanó, zöld fákból vagy a rajtuk gyorsan eltűnő apró állatokból.
Csak Emmettet néztem és kitartóan próbáltam nem a gondolataira összpontosítani.
Sikertelenül. A gondolatai csak úgy üvöltöttek felém.
’ Ha ugranék egyet, azzal simán mögé érkeznék, megfognám hátulról, és a földbe döngölhetném.’ - tervezte el magában, de azzal nem számolt, hogy a testem automatikusan, akaratom ellenére cselekszik és mikor már épp ugrásra készen állt, volna felugrottam.
Egyenesen egymásnak estünk és mintha két szikladarab ütődőt volna egymáshoz, úgy estünk le a földre, ami kisebb helyeken besüppedt alattunk.
Emmett azonnal felpattant és készen állt volna a következő manőverre, de hangos nevetésem megállította.
- Most meg miért nevetsz? - kérdezte sziszegve.
- Semmit. - hagytam rá.
Nem nagyon tetszett neki, hogy én is pont azt csináltam, amit ő.
Fejében azonnal megláttam a felismerést.
Gondolatainak hangot is adott.
- Te csaltál, Edward! - mondta, és szemei dühtől cikáztak.
Újra felnevettem, de nem, azért mert vicces lett volna, csupán testvérem végig sértett arcára kellett ránéznem és már felvidultam.
- Én? Csalni? Dehogy. - védekeztem ártatlanul.
- De csaltál! - mondta tovább igazát miközben egyre közelebb jött.
Fejében csak is a visszavágó lobogott és nem volt hajlandó visszalépni.
- Még egyszer és nem csalsz! - mondta keményen.
Sosem viselte jól, ha nem nyert. Olyankor inkább hasonlított egy valódi vámpírhoz, mint egy vegetáriánushoz.
Felpattantam mielőtt kezei elérhették volna ingem gallérját és gyorsan a mező túl oldalára futottam, hogy eleget tegyek bátyám ’ parancsának ’.
Újra guggoló pózba helyezkedtem és vártam, hogy Emmett is így tegyen. Nem kellett sokáig várni. Ő is rögtön elhelyezkedett a saját részén.
- Meg ne próbálj csalni, vagy nem úszod meg szárazon! - fenyegetett, de én csak elmosolyodtam.
Mintha ki tudnám kapcsolni. - gondoltam sóhajtva.
- Rendben, megpróbálom. - mondtam ki inkább ezt.
- Akkor egy. - mondta és előrébb hajolt.
- Kettő. - mondtam én.
- És három. - kiáltotta.
Hangja az egész mezőt körüllengte.
Csak úgy, mint az előbb futottunk. Most nem figyeltem a gondolatit. Próbáltam minél előbb elérni, hogy aztán örömet szerezzek neki, azzal hogy legyőz.
Mivel én voltam a leggyorsabb a családban, ezért én értem közelebb hozzá.
Hatalmas testével fölém tornyosult és úgy lökött el a túloldalra.
Nem kellett több felálltam és rávetettem magam.
Eldőltünk a mező közepén. Ő hangos morgásokkal jelezte támadását, míg én csak vigyorogtam.
 Újra lelökött magáról, de már nem repített olyan messzire, mert kezeimmel megkapaszkodtam lábaiban, ezzel kihúzva a talajt alóla.
Nagy reccsenés közepette érte el a talajt és végszóként, föl pattantam és rátettem lábamat a mellkasára.
Arca döbbenetet tükrözött, amitől ismét elvigyorodtam.
- Nyertem. - jelentettem ki.
- Már megint csaltál. - mondta dacosan miközben föltápászkodott.

- Nem csaltam, értsd meg! Vesztettél, és nem tudod elfogadni! - mondtam neki az igazat.
És csakugyan igaz volt. Nem figyeltem a gondolataira, csak arra összpontosítottam, hogy minél előbb a földön feküdjön.
- Persze. - állította kitartóan.
Én csak megforgattam a szemeimet és elindultam a ház irányába.
Követett és gondolatai árulkodtak arca morcosságáról.
Miután bementünk a házba, még senki nem volt itthon.
Pedig már elmúlt 8 óra. Ilyen sokáig sosem maradtak el.
Emmett rögtön leheveredett a Tv elé és eldöntötte, nem beszél velem.
Nem foglalkoztam vele, mivel Emmettnél sosem lehet tudni. Két perc múlva már újra úgy fog hozzám beszélni, mintha semmi nem történt volna. Nem egy haragtartó típus, de ha valaki felidegesíti azt nem, felejti el, és úgy adja vissza, hogy még csak nem is veszi észre.
Én a konyhába igyekeztem és körülnéztem a hűtőben, hátha találok valami élelmet, ha Renesmee hamarabb jönne haza.
Mivel nem találtam semmit ezért visszamentem Emmetthez és leültem mellé a nagy fehér kanapéra.
Nem méltattam különösebb figyelmet a Tv- be játszott, idióta vámpír filmre.
Csak bámultam magam elé és vártam a pillanatot mikor hallom meg szerelmem és kislányom lépteit a házhoz közeledni.
Húsz percet ülhettem így mikor Emmett végre rám emelte tekintetét, és mielőtt végig gondolhatta volna, mit mond már meg is szólalt.
- Öcsi, úgy nézel ki, mint egy zombi. - mondta mély hangján.
- Valóban? - kérdeztem vissza.
Nem tudom, hogy nézhetem ki, de nem festhettem valami jól. Kezdett egyre jobban hiányozni a családom. Bella.
Újra érezni akartam elbódító illatát az orromban, puha, selymes bőrét a kezem alatt és érzéki ajkait az enyémeken.
Elhessegettem a gondolatot, mert éreztem a bennem tomboló vágyat, ami kitörni készült, ha nem fékezem meg most.
Emmet megértette és azonnal elmosolyodott. Ez most nem az a perverz mosoly volt, hanem inkább az a fajta nála inkább a ’ megértő ’ kategóriába sorolandó mosoly.
- Hiányoznak, ugye? - kérdezte néhány perc után halkan.
Csak bólintottam.
- Megértem mit érzel. Mert én is így érzek. - mondta és ez meglepett.
Még sosem hallottam így beszélni Emmettet. Csak azt az oldalát ismertem, ami folyton perverz dolgokon törte a fejét és meg sem fordult a fejében, hogy valaha is komoly legyen.
Meglepődve néztem rá, de ő előre nézett és kiszúrt egy kis repedést a falon.
- Amikor az én Rose-om nincs velem, én is úgy érzem, mintha az egyik felem hiányozna. - mondta és hangja Rosalie nevénél egy oktávval feljebb csúszott.
- Minden áldott percben rá gondolnék, ha nem foglalnám el a gondolataimat. - jelent meg arcán újra az a pajkos vigyor és immár engem nézett.
- Szóval, nem csak te érzel így, öcskös. - mondta és a néhány másodperccel ezelőtti komoly és őszinte Emmettből, újra az a poénos, jókedvű vámpír lett, ami mindig is volt.
Nem tudtam megszólalni. Ezt olyan komolyan mondta, hogy még engem is felül múlt.
Láttam rajta, hogy tényleg komolyan is gondolja, és hogy bármit megtenne a nővéremért, aki meg sem érdemli.

Így hát visszafordítottam a fejemet a Tv képernyőjére és vártam, hogy a családom megérkezzen.
Már egy órája ültünk itt a Tv- t bámulva mikor meghallottuk a Mercedest bekanyarodni a házhoz vezető ösvényre.
Rögtön felismertem ki az ezért nem is álltam fel.
Carlise, amint beparkolt a kocsival, a bejárat felé indult, de mielőtt meghallhatott volna minket Emmett odasúgott valamit:
- Hé, amit mondtam azt senkinek! - mondta, és egyik ujját megrázta felém.
Bólintottam, jelezve, hogy nem mondok semmit senkinek.
Pár másodperc múlva Carlisle halkan benyitott és ő is meglepődött, hogy csak mi vagyunk itthon.
- Szisztok. - köszönt végül.
- szia, apu. - mondtuk kórusban.
- Hol vannak a többiek? - kérdezte, miközben lerakta a kórházi táskát a bejáratmelletti asztalra és oda sétált hozzánk.
- Esme és Renesmee elmentek bevásárolni, Bella és Alice vásárolnak, Rosalie és Jasper vadásznak. Ők biztosan nem jönnek holnap utánig haza. - sorolta el Emmett miközben a Tv- nézte.
- Értem. Kérlek, szóljatok, ha megjöttek. Fent leszek az irodámban, ha valamire szükségetek van. - mondta, és gondolatban folytatta. - a beteg, akiről tegnap beszéltünk, meghalt. - mondta letörten.
Számára ez nagy veszteség. Sosem tudja túl tenni magát azon, ha nem tud megmenti egy emberi életet. De ez az ember magát hibáztathatja, hogy meghalt. Erről Carlise nem tehet. Ő mindent megtett, amit tudott, biztos vagyok benne.
Csak bólintottam, mert nem akartam Emmett előtt erről beszélni.
Később beszélgetek vele.
Carlise az emelet felé ment én meg visszairányítottam tekintetemet újra a Tv felé.
Csupán 3 perc telt el, de már hallottam a porshe és a ferrari dorombolását.
Mint egy bolond gomba úgy ugrottam fel ültömből és az ablakhoz rohantam.
Az autók leparkoltak a ház elé és egyenként szállt ki mindenki. Bella mikor meglátta Renesmee-t és Esme-t is kiszállni a kocsiból szélesen elmosolyodott.
Alice gyorsan kipakolt minden táskát a kocsiból és a bejárat felé libbent. Addig Bella Nessie-nek és Esme-nek segített becipekedni.
Amint felértek a lépcsőn én azonnal az ajtóban álltam és szélesre tártam azt. Alice egy győzedelmes mosollyal az arcán felszaladt a vásárolt ruháival az emeletre. Esme szeretettel konstatálta türelmetlenségemet, míg Nessie oda tartotta az arcát egy puszira.
El akartam venni tőlük a szatyrokat, de nem engedték. Nagy léptekkel eltűntek a konyhában.
Bella utolsóként lépett be az ajtón, mosollyal ajkain.
Türelmetlenségemben kinyújtottam a kezeimet, hogy előbb megérinthessem. De ahelyett, hogy ő is kinyújtotta volna kezeit kezembe, nyomta a szatyrokat és elvigyorodott.
Én türelmetlenül vágtam őket le a padlóra és magamhoz rántottam kedvesemet. Egy pillanatra meghökkent, de tovább vigyorgott.
- Ennyire hiányoztam? - kérdezte miután hosszasan, belélegeztem illatát.
- Nem is tudod mennyire. - válaszoltam.
- Akkor talán megmutathatnád. - ajánlotta kacéran.
Nem is kellett kétszer mondania. Ajkamat lassan, édesen hozzáérintettem az övéhez és lágyan ízlelgettem. Most ő volt türelmetlen és mohón kapott ajkaim után, mint szomjazó ember a vízre.
Egyre jobban belemerültünk a csókba és kezeim már a pólója alatt kutakodtak, mikor meghallottam anyám kuncogását a hátunk mögül.
Megszakítottam a csókot, de szerelmemet továbbra sem engedtem el. Elragaszthatatlanul fogtam derekát, míg ő az enyémet.
- Elnézést, hogy megzavartalak titeket. - mondta sejtelmesen mosolyogva.
- Semmi gond, inkább mi kérünk elnézést a kellemetlenségért. - védekezett kedvesem, de Esme nem hagyta, hogy befejezze.
- Ugyan, kedvesem. Nem először látom már ezt. - mondta nyugodtan.
Bella lesütötte a szemeit. Még ilyenkor is képes zavarba jönni. Ez csak Bella.
Hogy mentsem a kínos helyzettől, csókot leheltem hajába és megszólaltam.
- Anya, Carlise kért, hogy szóljak, ha megjöttetek. - mondtam.
Esme eltöprengett.
- Köszönöm, fiam. - mondta azzal eltűnt az emeltre vezető lépcsőnél.
Közben már Emmett is kivánszorgott az előszobába és mikor meglátta Bellát hátrahőkölt.
- Már itthon vagytok? - kérdezte megjátszva.
- Igen. - válaszolt Nessie a konyhából kijövet.
- Á, szia Nessie. - köszöntötte őt egy hajborzolással.
- Emmet. - szólt rá Nessie figyelmeztetőleg.
Emmett úgy tett mintha megijedt volna és visszahúzta kezét és a háta mögé, dugta.
- Nem szóltam. - védekezett.
Nessie megforgatta a szemeit és anyjához sétált.
- Anya, úgy hiányoztál. - mondta neki.
- Te is nekem, kincsem. - mondta szeretetteljes hangon.
- Mit csináltatok, itthon míg mi nem voltunk itt, apu? – kérdezte immár tőlem.

- Csak egy kicsit elpáholtam Emmett bácsikádat. - feleltem miközben fejemmel ráböktem a mellettem hatra tett kézzel ácsorgó Emmetre.
- Csak, mert csalt! - vonta fel fejét.
Nessie és Bella egyszerre nevettek fel és én is, csatlakoztam hozzájuk.
- Hé, ez nem vicces! Ha én is tudnék a fejekben turkálni, senki nem győzne le! - mondta, majd megfordult és elindult vissza a nappaliba.

- Úgy látom eléggé, ki van borulva, mert te nyertél apa. - mondta mosolyogva Nessie mire én odavontam őt is magamhoz.
- Csak megjátssza magát. - mondtam hangosabban, remélve, hogy meghallja.
Egy horkantás jelezte, hogy az illető igen is hallotta, és ezen jól szórakoztam.
- Nem megyünk haza? - kérdezte Bella hirtelen.
Ránéztem és szemeiben kérlelést, és vágyat láttam.
Hogy is tudnék neki ellenállni? - kérdeztem magamtól, immár sokadára.
- Persze. - mondtam és lányom felé fordultunk.
- Te is jössz édesem? - kérdezte anyásan Bella.
Nessie néhány másodperchabozás után eldöntötte, hogy inkább itt marad Emmettel, mert nem akar minket zavarni.
Megráztam a fejemet.
- Miért zavarnál kincsem? - kérdeztem miközben magamhoz szorítottam, és egy puszit nyomtam a homlokára.
Ő is szorosan átölelt és gondolatban levetítette nekem az iménti eseményeket.
- Nessie, nem zavarnál. Egy cseppet sem! - mondtam ki hangosan is.
- Menjetek csak! Élvezzétek egymás társaságát én, addig boldogítom Emmett bácsit. - mondta, és apró mosolyra húzta halványrózsaszín ajkát.
- Rendben, de ha haza szeretnél jönni, akkor… - kezdett bele Bella, de elhallgattattam.
- Akkor gyere. - zártam le.
Szerelmem bólintott.
- Rendben. - mondta kislányunk sóhajtva és elnézett a nappali irányába.
- Rendben. - mondtam és egy gyors csókot váltottunk lányunkkal és már ott sem voltunk.
Szélsebesen futottunk otthonunk felé és bevágva az ajtót egyenesen a hálószobánk felé vettük az irányt.
Még a ruháinkkal sem bajlódtunk. Széttépve azokat a szoba minden pontjába elhajigáltuk és egymásnak estünk. Ott csókoltuk egymást, ahol értük.
Hol az ajkunkon, hol egymás nyakán.
Beleugrottam vele az ágyba és szenvedélyesen megcsókoltam, miközben erőszakosan beléhatoltam. Felsikkantott mikor megérezte magában hatalmas férfiasságomat, de utána rögtön hozzám simult egész testével.
Kezeimet hátára csúsztattam és kissé megemeltem, hogy testünk egy vonalban legyen, miközben ő lábait derekam köré fonta. Gyorsan mozogtam, ami nem volt ellenére, ezért hangos zihálással olvadtunk egybe. Újra megcsókoltam és már jóval gyengébbeket löktem.
Hangos sóhajtások és nyögések jelezték nekem, hogy élvezi. Nem voltam rest én is hangot adtam élvezetemnek.
Bella hangosan felsikított mikor elérte a gyönyört, én meg felmorogtam és nagyokat lélegezve borultam szerelmem mellé az ágyra.
Mellém simult és szorosan magához ölelt, akárcsak én őt.
Míg lélegzetünk csillapodott folytonos csókokat leheltem hajába és belélegeztem hajának elkápráztató illatát.
Pár perc múlva már mindkettőnk lélegzete egyenletessé vált. Szerelmem felemelte fejét mellkasomról és azt a szót suttogta, ami miatt még a halálból is képes lennék vissza jönni:
 - Szeretlek, Edward.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés