- Alice –suttogtam, és magamhoz intettem. Egy valami nem volt világos. – Honnan tudta Jazz, hogy a hajót kell követni? Te még azelőtt hívtad Carlisle-t, hogy látomásod lett volna Nessie-ről és a hajóról, nincs igazam? – kérdeztem.
- Oh, de-de – hebegte Alice. – Én küldtem egy sms-t még Jaspernek, mielőtt elindultunk volna Jacobbal. Azért nem akartam hívni, mert akkor könyörög, hogy ne menjek sehová. Egyszer már hazudtam neki, nem akartam még egyszer megtenni, és ha felhívom... Ezt nem akartam neked elmondani, nehogy…
- Bűntudatom legyen? – vontam fel a szemöldököm. – Attól a perctől fogva az van, ahogy eltűnt Nessie. És persze. Emiatt is ez van Alice, hiszen nem ez az első eset, hogy kockára teszed az életed és Jaspert miattam. Az egész család mindig miattam van veszélyben. Talán jobb lenne, ha bezárnátok valahová.
- Miket beszélsz, Bella?! – suttogta dühösen Edward. – Már késő, és felesleges is azon vitázni, ki az oka a történteknek. Egyetlen dologra kell koncentrálnunk. Vagyis kettőre. Az első, hogy a lányunkat megmentsük. A második – suttogta még halkabban -, hogy őt egyszer valahogy visszahozzuk. Félek, hogy… - harapta el a mondatot. Minden bizonnyal az „ő” alatt Jacobot értette.
Nem volt több időm elmélkedni, hirtelen tarkón ragadott, és hosszasan megcsókolt. Aztán a fülembe sutyorgott:
-Nessie kérte, tudja, hogy ez kicsit összezavar téged, és megfeledkezel néhány pillanatra mindenről. Azt kéri, ne aggódj feleslegesen, mert még a végén megőszülnél idő előtt – éreztem, ahogy elvigyorodik egy pillanatra, és az ajkai súrolják a fülcimpám.
- Ne velem foglalkozz, most, Nessie! Pihenned kell! – kértem őt, továbbra is aggódva.
- Csss – rázta meg a fejét Edward. – Már el is á…. Aludt – javította ki magát. Tudtam, hogy az ájult szót akarta mondani.

Míg Rosalie vissza nem tért a száraz ruhákkal – amiket felvenni igen kellemes érzés volt -, egyfolytában azon járt az eszem, hogy vajon mikor csúszott ki minden a kezemből? Annyiszor hajtogattuk Edwarddal, hogy az egyensúly a fontos, és mégsem ez volt az első alkalom, hogy helytelenül viselkedtünk. Egyáltalán nem voltam már biztos abban, hogy jó ötlet Londonban hagyni a többieket egy évre. Ki tudja, Edward milyen messzi akar majd vinni, és ha megint történik valami – és mindegy hogy melyikünkkel a családból -, nem biztos, hogy időben tudunk megérkezni.
A kezembe temettem az arcom, próbáltam eltaszítani a borzalmas rémképeket. A legjobban attól rettegtem, hogy Jacob azt fogja csinálni, amit Edward tett. Vagyis… már meg is tette. Elhagyta örökre Renesmee-t, mert azt hiszi, ez lesz jó. Talán a lányom még nem érezne akkora fájdalmat, mint amit én éreztem, de soha nem lenne boldog, még akkor sem, ha Alice látomásában annak tűnt. Megígértem magamnak, hogy ha kell, erőszakkal hozom vissza Jacobot. Nem engedem meg, hogy a gyermekem és a legjobb barátom szenvedjenek… még ennél is jobban.
- Rose? – kérdezte meglepetten Edward.
- Ez a legkevesebb, Edward, amit tehetek. Ígérem, valahogy értesítelek titeket a hollétemről.
- Rose? – kérdeztem én is gyanakodva. Az arca elszánt volt. Letérdelt Nessie elé, és leheletfinoman átölelte a pokrócba bugyolált testet.
- Igyekezz meggyógyulni, kicsim – suttogta.

Amint kilépett a kabin ajtaján – odakint már sötét volt -, Carlisle és Jasper érkeztek meg.
Jasper kezében ott volt a szigony, amit Emmett a bálnából tépett ki.
- Nincs túl sok időnk – szólalt meg Carlisle, Nessie testét vizsgálva. – Azt hiszem, búcsút inthetek az orvosi praxisomnak – mondta, tőle szokatlanul sötét mosollyal az arcán. – Alice, Jasper, ti már nem fértek fel a helikopterre, ráadásul el kell tüntetnetek a nyomokat, ha szerettek engem. Akarom a doktor jelzőt a nevem elé. Biztosan tudtok csapni egy kis ramazurit. Gyerünk Edward, Bella! Esme már vár otthon minket.
- De… - akartam ellenkezni, azonban Carlisle átkarolta a vállamat, és az ajtó felé terelt. Jaspertől elvette a szigonyt.
- Apa, nem kellett volna ellop… - kezdte Edward.
- Csend, fiam! Ez volt a leggyorsabb és leghasznosabb megoldás. Különben se loptam még helikoptert, habár Emmett minden bizonnyal jobban élvezte volna – veregette meg Emmett hátát, aki komor arccal csatlakozott hozzánk. A parton amilyen gyorsan csak tudtunk, végighaladtunk.
- Erre – intett nekünk, és egy kisebb erdőn át vezetett minket. A helikopter az erdő másik széle közelében állt, citromsárga volt, valamilyen portugál felirattal.
- Van vér is, egy kicsit muszáj adnunk neki. Ha semmi táplálékhoz nem jut, kómába eshet. A helikopter tankja tele van majdnem. Emmett, ha az óceán felett haladunk, tudni fogod az utat?
- Igen – mormolta. – Nem furcsa a világháborús, egyszerű, régi modellek után egy ilyet vezetni? – kérdezte. Felkaptam a fejem, eddig eszembe se jutott megkérdezni, honnan tud ilyen gépet vezetni Carlisle.
- Nem, nem az. Seattle-ben repültem már ilyennel, megfigyeltem az újításokat – felelte, miközben egy vastag tűt szúrt Nessie karjába. – Hihetetlen, mennyire fellazultak a szövetek, könnyedén…
- Nem! – sziszegte Edward. – Meg kell mentenünk őt!
- Bella, ülj le oda, majd Edward itt marad a hordágynál – utasított Carlilse, a gép hátuljába álló szék felé. Engedelmeskedtem neki, miközben beindította a helikoptert.
Edward behúzta az ablakok sötétítőjét. Hangos reccsenés és szikrázás hallatszódott.
- Így – dörmögte Emmett. – Nem látnak semmilyen radarral minket. Menj észak felé, Carlisle!
- Rosalie hová ment? – érdeklődött Carlisle, s közben balra kanyarodott. Úgy tűnt, tényleg minden nehézség nélkül irányítja a gépet.
- Jacob után – felelte Edward. – Jasper nem mesélte?
- Nem volt időnk erre – rázta meg a fejét. – Jacob elment a falkának szólni, hogy megvan Nessie?
- Nem egészen. Elhagyta a lányomat, hogy Alice láthassa a jövőjét. Egyelőre látja őt felnőttként. Apa, el sem tudod képzelni, milyen gyönyörű lesz! Gyönyörűbb, mint most, pedig szinte lehetetlennek tűnik! De félek… félek, ha rájön, hogy Jacob elment… már nem lesz ugyanaz, nem lesz ugyanolyan. Rose elment Jacob után, meg akarja találni. Bűntudata van. Tudja, hogy nem hozhatja vissza azonnal, nem addig, míg Renesmee állapota nem stabil, de Jake nyomában akar maradni. Remélem, tud szerezni majd mobiltelefont, hogy felhívjon minket.
- Amint hazaértünk, utánuk megyek én is. Lehet, hogy lenyúlom ezt a gépet. Megpróbálom átfesteni. Pofás darab – mondta Emmett, habár a hangjában semmi vidámság nem csengett.
- Ne haragudj, Emmett – motyogtam. Mindenkit szétdúlok a családban – gondoltam magamban.
- Nincs miért haragudnom, Bella! Én Rosalie-ra haragszok. Most, hogy itt van Nessie, akit a lányának tudhat, még most sem tudott változni. Dühös Jacobra, vagy csak volt, és egy ostobaságon vesztek össze. Jacobnak igaza volt, és Rosalie dühös lett. Nem voltam ott, hogy lenyugtassam. Szeretem Rosalie-t, de aki nem tud vele bánni, azzal ő könnyedén összekap. Próbáltam számtalanszor Rose-nak elmagyarázni, miért jó, hogy Jacob bevésődött Nessie-be, de hajthatatlan volt. De nem adom fel, nem akarom, hogy széthulljon a család Rosalie makacssága miatt!

Hallgatásba burkolóztam. Három párt sodortam veszélybe a létezésemmel: Alice-t és Jaspert, Emmettet és Rose-t, Jacobot és Renesmee-t. Azt hiszem, Alice és Jasper fognak a legkönnyebben megbékélni egymással, Jasper érezni fogja Alice megbánását, és talán én is tudok rá hatni. Emmett és Rose túlságosan szenvedélyesek voltak, nem remélhettem, hogy kibékülnek rövid időn belül, pláne, ha Jacobot nem találják meg.
És még így is a legnagyobb félelmem az volt, hogy én ítélem Nessie-t és Jacobot örök magányra és boldogtalanságra.
Hányszor fog még bebizonyosodni, hogy rossz anya és barát vagyok? Úgy tűnt, sohasem tanulok a hibáimból…