(Esme szemszöge)



A leánybúcsú nagyon is kellemes volt, de én már csak a közelgő esküvőmre tudtam koncentrálni. Annyira vártam már, és mégis egy kicsit féltem tőle. Furcsa volt az egész, de mégis annyira izgalmas. Az életem gyökerestől felfordult, de egyértelműen jó értelemben. Bár egy dologban teljesen biztos voltam. Carlisle Cullenért érdemes volt vámpírrá változni, még akkor is, hogyha soha nem lehet már vérszerinti gyermekem. Edward kárpótol sok tekintetben ezért a veszteségért, és ez így tökéletesen megfelel.

- Itt az ideje készülődni – mondta Kate boldogan. – Irány a fürdő, Esme. Mosakodj meg, én addig kikészítem a ruhádat, és a cipődet, aztán ha végeztél a fürdőben, akkor jöhet a frizura, és egy szolid kis smink, felöltöztetünk, és már készen is vagy.

- Rendben, már megyek is – mondtam mosolyogva, majd beléptem a fürdőbe.

Legnagyobb meglepetésemre ott már egy előkészített kád víz várt rám. Biztosan a lányok voltak ennyire kedvesek.

- Köszönöm – kiáltottam ki hálásan.

- Nincs mit – mondták kuncogva.

Gyorsan levettem a ruháimat, és elmerültem a kellemesen meleg vízben. Közben pedig hagytam, hogy a gondolataim átjárjanak. Minden emlékemet le akartam pörgetni a szemem előtt, ami Carlisle-hoz köthető volt. Az első találkozásunk, amikor ellátta a törött lábamat, és közben olyan kedvesen bánt velem, mint még soha senki ezelőtt. A végzetes nap, amikor öngyilkosságot akartam elkövetni, de ő újra megmentett engem, és olyanná tett, mint amilyen ő. A nehéz idők, amikor próbálta bennem tartani a lelket újszülöttként, hogy meg tudom csinálni, képes vagyok ellenállni a vér csábításának. A sok velem töltött óra, amit átbeszélgettünk, és meghallgatta minden egyes problémámat. A szeretet, amit éreztetett velem a nap huszonnégy órájában, aztán pedig a szerelem, ami olyan intenzív, mint semmi más ezen a világon. Az első csókunk, ami mérhetetlenül gyengéd volt, és mégis volt benne szenvedély. A kurta leánykérés, amikor annyira zavarban volt, hogy összevissza csapongott. Hiszen először az összeköltözést kérdezte meg, és csak utána, hogy leszek-e a felesége. Az első közösen töltött gyönyörrel teli éjszaka. A képzés, amiben mindketten támogattak, és új értelmet adott a létezésemnek. Szebb életet keresve sem találhatnék. Minden egyes apró porcikám csak arra vágyik, hogy a szeretett férfié legyek.

- Ki a vízből – hallottam meg Carmen mosolygós hangját. – Tudod mi fürdő nélkül is illatosak vagyunk.

- Tudom, de olyan jól esik – válaszoltam. Ráadásul éppen a csodálatos múlton merengtem – tettem hozzá gondolatban.

- Elhiszem, de akkor is itt az idő – hallottam meg ezúttal Irina kuncogását.

- Hogy érted? – kérdeztem döbbenten. Hiszen nemrégen bújtam csak be a kádba.

- Úgy, hogy még van húsz perced, hogy megjelenj az oltár előtt – mondta Tanya határozottan.

- Micsoda? – kérdeztem döbbenten, és azonnal kipattantam a kádból, megtörölköztem, és magamra kaptam a köntösömet. – Oké, készen állok, mehet a frizura, a smink, és minden ami kell – mondtam idegesen. Sietnünk kell, hiszen tökéletes menyasszonynak kell lennem. Nem jelenhetek meg akárhogyan az oltár előtt.

- Nyugodj meg, Esme, ez csak egy kis füllentés volt, még van bő egy órád arra, hogy elkészüljünk.

- Ez nagyon gonosz tréfa volt lányok – sóhajtottam fel, és megpróbáltam morcosan nézni rájuk, de nekem ez nem igazán sikerült.

- Sajnáljuk, de örökké a vízben maradtál volna, hogyha nem szólunk rád – mondta Carmen teljes meggyőződéssel.

- Ez nem igaz – mondtam durcásan.

- Jól van, nem örökre, de elég sokáig – mondtam nevetve. – Na de, ha már kijöttem, akkor készülődjünk. Még nektek is fel kell vennetek a ruhákat. Mindennek nagyon szépnek kell lennie.

- Az lesz, ne aggódj – mosolygott rám Carmen lágyan. – Én is ideges voltam ezen a napon, de aztán minden annyira tökéletes volt, hogy azt nem is gondoltam volna soha.

- Ez jól hangzik – nyugodtam meg egy kicsit.

Miután mindent megbeszéltünk az ágyamhoz léptem, és felvettem a fehérneműimet, amik elképesztően csinosak voltak. Még soha nem engedtem meg magamnak ennyire finom holmit, de úgy gondoltam, hogy most megér minden pénzt, hogy tökéletes legyen a kollekció. Egy fehér francia bugyi, am egy ízléses fűzővel, és hozzá való harisnyával, és harisnyakötővel van kiegészítve. Szégyenlősen pillantottam a tükörbe, mert eddig még soha nem néztem meg magam, hogy hogyan festek alsóneműben, de be kellett vallanom, hogy nem nyújtottam kellemetlen látványt.

- Nagyon szép kollekció – mondta Tanya elismerően.

- Köszönöm, remélem, hogy Carlisle-nak is tetszeni fog – sütöttem le a szemeimet.

- Ebben biztos lehetsz – nevetett fel. – Egy ilyen összeállításnak egy férfi sem tudna ellenállni. Főleg, hogyha szerelmes.

- Ez is igaz – bólintottam rá.

A fűzőmet a lányokkal jó szorosra fűztük, így olyan karcsú derekam lett, mint egy darázsnak, és végső soron nem volt alapvető számomra az oxigén. Így is teljesen jól el leszek egy napig. Visszavettem a köntösömet a fehérneműre, és már ültem is le a fésülködő asztal elé. Kate nagy szakértelemmel fésülte ki a hajamat, majd laza kontyba fogta, és virágokkal díszítette. A sminket nem vittük túlzásba, mert jobban szerettem a természetes vonásaimat. Soha nem voltam túl lelkes, hogyha sminkelésről volt szó. Ezután felvettem a gyönyörű tört fehér ruhámat, és belebújtam a szandálomba, ami nyitott volt, és apró rózsák díszítették az elejét. Már csak az utolsó simítások voltak hátra.

Irina mosolyogva állt elém a fátylamat lóbálva a szemem előtt. Én csak boldogan bólintottam, és visszaültem a helyemre, hogy rám adhassák a fátylat is. Carmen és Kate nagy szakértelemmel tűzte meg a kérdéses kiegészítőt, hogy tökéletes csatlakozzon a kontyomhoz.

- Készen vagy – mondták boldogan. – Tökéletesen festesz.

- Köszönöm – mondtam hálásan. – Mindjárt itt az idő – pillantottam az órámra.

- Valóban – hallottam meg Edward hangját az ajtó túloldalán. – Készen vannak a hölgyek? Bejöhetek? – kérdezte udvariasan.

Hát igen, az én fiam. Mindig tökéletesen makulátlan volt a modora, és ezt most is sikerült bebizonyítania.

- Igen, már készen vagyunk – válaszoltam, mire bedugta a fejét az ajtón, és szélesen elmosolyodott. Nagyon boldog voltam, hogy elvállalta, hogy ő kísérjen engem az oltárhoz, hiszen más alternatíva nem is igazán volt. Hiszen maga a vőlegény nem kísérhet oda, Eleazar fog összeadni minket, tehát csak Edward maradt, aki férfi, és megfelelő a feladatra. Bár fiam, egy pillanatnyi habozás nélkül, boldogan elfogadta a tisztséget, legnagyobb örömömre.

- Mind gyönyörűek vagytok – mondta elismerően. – Főleg te, anya – termett mellettem, és megölelt. Még jó, hogy nem tudok sírni, mert ez a gesztus annyira jól esett, hogy legszívesebben sírva fakadtam volna.

- Köszönöm – súgtam a fülébe, de természetesen a többiek is hallották.

- Csak az igazat mondtam – legyintett. - Felkészültél?

- Igen, már alig várom – mondtam boldogan.

- Akkor induljunk. Hölgyeim? – nézett Edward a Denali lányokra.

- Igen, már megyünk is – bólintottak, és elkezdtek vonulni lágyan az éppen felcsendülő zene ütemére. Én pedig döbbenten néztem fiamra.

- Szereztem egy lejátszót, mégsem lépkedhetünk az oltár felé ritmus nélkül – mondta elborzadva.

- Edward, nagyon szépen köszönöm – pusziltam meg az arcát hálásan.

- Ez csak egy kis semmiség – legyintett. – A táncmulatságra sem fog ártani egy kis zene. Imádok táncolni, remélem, hogy nekem is ígérsz egy táncot.

- Ez csak természetes – pukedliztem egy aprót. – Annyi táncot kapsz, amennyit csak szeretnél.

- Szavadon foglak – mondta még, majd elkezdett húzni az ajtó felé. Boldogan karoltam bele Edwardba, és felvéve a zene lágy ritmusát lassan lépkedtem az oldalán, hogy végül eljussak életem szerelméhez, aki az oltár előtt vár rám.

Már azt hittem, hogy soha nem fogunk odaérni, de tartottam magam. Szép lassan, egy-két egyik láb a másik után, és nem rohanni, elegánsan, és kecsesen, ahogy azt illik. Még így is leértünk a lépcsőn egy perc alatt, és ahogy beléptünk a csodálatosan feldíszített nappaliba, már meg is láttam a jövendőbelimet, aki még soha nem volt ennyire fess. A fekete szmoking tökéletes kontrasztot alkotott a hófehér bőrével, és a szőke tincseivel. Ellenállhatatlanabb volt, mint valaha. Eleazar pedig tiszta feketében állt mosolyogva az oltár mögött egy bibliát szorongatva a kezében, míg a lányok helyet foglaltak a kitett székeken, de amikor odaértünk felálltak, ahogy azt illik. Minden tökéletes volt. Ahogy odaértünk Edward finoman fellibbentette a fátylamat, majd megpuszilta az arcomat és kezemet Carlisle kezébe csúsztatta. Ő pedig maga mellé húzott, és mindketten Eleazar felé fordultunk.

A szertartás egyszerűen gyönyörű volt. Sokkal szebb, és kidolgozottabb, mint amilyen az első esküvőmön volt. Eleazar igazán kitett magáért. Több gyönyörű idézettel is megajándékozott bennünket, majd saját szavaival is hálát adott, amiért legjobb barátja megtalálta élete párját, vagyis engem.

- Esme Platt, fogadod, hogy örökké szeretni, tisztelni, becsülni fogod az itt megjelent Carlisle Cullent?

- Igen, fogadom.

- Carlisle Cullen, ezennel hites feleségeddé fogadod az itt megjelent Esme Plattet? Szeretni és óvni fogod az örökkévalóság hátralévő részében? – fordult Eleazar most szerelmem felé.

- Igen, fogadom – mondta és szelíden rám mosolygott.

- Kérem a gyűrűket – mondta Eleazar, és Edward egy pillanat múlva ott termett két gyönyörű karikával a kezében. – Húzzátok fel egymás ujjára a gyűrűket, amely a végtelen szerelmeteket jelképezi a mai naptól fogva. Eme gyűrűknek nincs kezdete és vége, örök állandóságot jelképeznek, amivel most megpecsételitek eskütöket.

Mi pedig úgy tettünk, ahogy Eleazar kérte. Először Carlisle húzta fel az ujjamra az arany karikát, és meg is csókolta, ahogy a helyére került, majd én tettem vele ugyanezt.

- Ezennel házastársakká nyilvánítalak titeket – mondta Eleazar boldogan. – Megcsókolhatod a menyasszonyt, barátom.

Carlisle pedig egy pillanatig sem késlekedett, azonnal felhajtotta a fátylamat, majd szenvedélyesen megcsókolt. Ebben a csókban minden benne volt, amit éreztünk. Szerelem, vágy, szenvedély, boldogság, összetartozás. Soha nem voltam még ennyire boldog.

Hangos tapsvihar szakított ki bennünket a meghitt pillanatunkból, és mi mosolyogva fordultunk a barátaink, és a családunk felé. Elsőként Edward termett előttünk, és mindkettőnket szorosan magához ölelt. Kate pedig elkattintott egy képet, amíg így álltunk. Ezután Eleazar, és a lányok is kinyilvánították a gratulációikat, majd elkezdődött a tánc. Edward egy pillanat alatt kicserélte a lemezt és igazi kellemes tánczenét tett fel. A párokba rendeződés nem volt éppen egyszerű, hiszen három fiú volt, és öt lány, de azért megoldottuk. A nyitótánc, természetesen az enyém volt és Carlisle-é. Keringőt jártunk, majd a többiek is csatlakoztak hozzánk. Eleazar természetesen Carmennel táncolt, míg Edward először Tanyát kérte fel, valószínűleg, különben a Denali lány megsértődött volna. Azután pedig táncba vitte Irinát és Kate-t is. Carlisle is megtáncoltatta a lányokat, ahogy Eleazar is, úgyhogy senki sem árult petrezselymet a legnagyobb örömömre. Edward ígéretéhez híven jól megtáncoltatott engem is, de a lassú és nagyon szerelmes dalokra átengedett a férjemnek. A férjem, milyen csodálatos érzés még csak gondolni is erre a tényre. Mrs. Esme Cullen, Mrs. Cullen, Esme Cullen – ízlelgettem a nevet, és mindegyik variációban nagyon tetszett.

- Lekérhetem a hölgyet? – lépett mellénk Eleazar.

- Természetesen, de csak kölcsön adom – intette Carlisle játékosan.

- Igazán köszönöm – mosolygott rá Eleazar a barátjára.

- Nincs mit – biccentett a férjem, és már tovább is suhant, hogy felkérje az egyik lányt.

- Nagyon boldoggá tetted őt, ugye tudod? – nézett rám Eleazar lágyan.

- Ez kölcsönös – mondtam őszintén.

- Valóban, és ez benne a legszebb. Ritkán látni ilyen gyönyörű párt. Boldog vagyok, hogy megtaláltátok, azt akit kerestetek – mondta mosolyogva. – Kérlek, hogyha hazaértetek a nászútról, akkor látogassatok meg bennünket is. Régen jártak már nálunk vendégek és a lányok is nagyon örülnének neki – hívott meg minket magunkhoz.

- Boldogan eleget teszünk majd a meghívásnak – mondtam felvillanyozva. Mindig is imádtam a jó társaságot.

Miután a dalnak vége lett, újra férjem karjaiban találtam magam. Majd néhány órával később következett a hivatalos csokor eldobás.

- Szóval lányok, akkor háromra – mondtam mosolyogva, majd elfordultam tőlük, és lengetni kezdtem a csokromat. – Egy…kettő…három – számoltam, majd átdobtam a csokrot a fejem felett, és kíváncsian megfordultam. Ötletem sem volt, hogy ki fogja elkapni, majd megláttam a szélesen mosolygó Kate-t, aki boldogan szorította magához a csokrot.

Nem sokkal a csokor eldobása után, pedig indulnunk kellett a nászutunkra, amit nem tudtam, hogy pontosan hol fogunk tölteni, de abban biztos voltam, hogy tökéletes lesz, mert Carlisle mellett csak jó lehet, akár még az északi sarkon is. Bár azért remélem, hogy nem oda készülünk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés