-     Jane,ez most nem alkalmas – Aggodalmaskodott,Edward.
-     Még hogy nem alkalmas? – Ördögien felnevetett,amitől kirázott a hideg. – Ugyan mi dolgod lenne?
Mielőtt válaszolt volna,mélyet beleszippantott Jane a levegőbe.Fejét a hordóra szegezte,és lépett felém egyet.Még jobban  összehúztam magam.
-     Ne! – kiáltott fel a kelleténél kicsit hangosabban,Edward,ami gondolom kezdett neki gyanússá válni.
-     Mit rejtegetsz?Csak nem...? – Kezét ráhelyezte a hordó tetejére,és éreztem lendületének szelét.
-     De igen,megint vért fogyasztottam -  Játszotta meg a bűnbánatot,Edward,ami lássuk be,igen jól ment neki.
-     Vagy úgy...Szóval nem bírsz úgy játszani,hogy a játék szabályokat betartod? – Hirtelen mozdulattal visszaugrott a rács elé,én pedig hangosan kifújtam a levegőt.Kezemet azonnal a szám elé tartottam. – Az üveg,amiből ittál,tud levegőt is venni? – Hangján éreztem,hogy ravasz mosoly jelenik meg a szája szélén,bennem pedig megfagyott a vér.
Ismét visszafordult hozzám,de Edward suttogni kezdett hozzá.
-     Jane...Kérlek,figyelj rám – Próbálta elterelni a figyelmét,nem sok sikerrel.
-     Hallgass!
-     Jane,csókolj meg.
Csend lett.Senki sem mozdult meg.

Mit mondott?Biztos csak rosszul érettem.Nem lehet...

Azt mondta,csókolja meg?

-     Hogy mondtad? – Fordult meg pár másodpercnyi szünet után,Jane.
-     Azt,hogy csókolj meg.Ezt akartad,nem? – Szelíd könnyedséggel válaszolt a kérdésre,Edward.Mi ütött belé?
-     Csak úgy,hogy te is akarod – Neki vetődött a vasnak,én pedig megfordultam,és kilestem egy kicsit,hogy lássam őket.Centik választották el egymástól őket,a bestia feje meg be volt dugva a rácson keresztül.
-     Mondd ki,szenvedélyesebben.Érzéssel – Utasította.
-     Jane... – Állkapcsát összeszorította,és épphogycsak ki bírta préselni a szavakat. – Ez nem megy – Szegezte tekintetét a földre.Én pedig fellélegeztem.
-     Edward,cica.Tudom,hogy menni fog.Rajta,próbáld meg mégegyszer.
-     Hogy lehet egy kislány ilyen erőszakos? – Célozgatott Janere Edward.
-     Nem...vagyok...kislány!  –  ordított rá,amire már nem válaszolt. – Még mindig Őt szereted,igaz?Sosem fogod kiverni a fejedből – mondta ki normális hangnemben az utolsó mondatokat,amire nem csak Ő,de én is vártam a választ.
-     Igaz.Sosem fogom – suttogta maga elé,és még mindig a talajt pásztázta.
-     Átkozott -  Lökte meg.  -  Csak hogy tudd,azért jöttem,mert a családod itt járt,és ki akart vinni innen.De mi persze,hogy nem hagytuk!Úgy látszik beletörődtek abba,hogy te már nem vagy többé – Gonoszan felnevetett. -  Viszont van jó hírem is.Nem holnap fogunk kivégezni,hanem kapsz még egy hetet,hogy élvezhesd a cellában töltött utolsó napokat.Ohh...és van még valami...

Csak álltak egymás előtt,nem értettem mi történik.De amint megláttam Edward arcán a fájdalmat,tudtam,hogy Jane mutatott neki valamit.

-     Viszlát,Cullen – Vágta hozzá közömbösen,aztán elviharzott.

-     Előjöhetek? – suttogtam.
-     Mostmár igen – Teljesen megváltozott.Mintha kicserélték volna.Leült a falhoz.
-     Mit csinálsz?Nem akarsz kijutni innen?
-     Bella...menny a többiekhez,ha nem akarsz meghalni.Én pedig kivárom azt az egy hetet.
Két kezemmel megmarkoltam a rácsot.
-     Edward mi ütött beléd?Nem fogom hagyni,hogy meghalj! – Hangom szinte sipákolt az aggodalomtól.
-     Figyelj,nekem...semmi közöm nincs hozzád – A gyomrom összeszorult,e mondat hallatán. – Viszont valaki rád vár odahaza.
Kezdtem érteni,hogy mit láthatott Jane gondolatai közt.
-     Mit mutatott neked? – Alig hallhatóan,szinte suttogva kérdeztem tőle,mivel féltem a választól.
Elmosolyodott,de nem az az igazi mosoly volt látható az arcán,aztán felém fordította a fejét,és belenézett a szemembe.Még csak most vettem észre,hogy szinte már vörösen pompázott szemének színe.
-     Örülök,hogy boldog vagy – Nyögte ki,és én már tudtam,miről van szó.
-     Edward,én...sajnálom – A hangom elcsuklott.
-     Bella,nem akarok újra az életed része lenni – Mintha egy kést döftek volna a szívembe. – De csak azért,mert tudom,hogy boldogtalan lennél.És most meg van mindened,nem fogom felbolygatni újra az életed.
-     Kérlek...Edward...ne mondd ezt – Könnyezni kezdtem,amit Ő is meglátott.Azonnal ott termett előttem,és kezével letörölte arcomról azt.Jéghideg bőrétől kirázott a hideg,de jó értelemben.
-     Szerelmem... – szólított meg,és felnéztem,tekintetünk pedig összetalálkozott. – Szeretlek,és egy hét múlva is szeretni foglak,aztán azután is.Örökké.
-     Én is szeretlek,Edward – Erőltettem meg a hangom,és mondtam ki azt,amit a szívem diktált,és egyre több könny gyűlt össze a szemembe,amik arra vártak,hogy kitörjenek.
Lehajolt hozzám,és ajkát gyengéden hozzáérintette az én ajkamhoz,aztán egy apró csókot lehelt rá.Akartam Őt.Még többet akartam belőle,de nem lehetett,én már másé voltam.Bár ez csak egy röpke pillanat volt,de tudtam,hogy így akarta a tudtomra adni,ez volt az utolsó csókunk.A leges legutolsó...

Szinte már elfelejtettem azt is,hogy elhagyott.Egyáltalán nem bírtam rá haragudni,hisz oly szerelmesen,szenvedélyesen ízlelgette alsó,aztán fölső ajkam,hogy elfelejtettem levegőt is venni.De egyszer minden jó véget ér,ahogy ez is...

-     Menned kell – suttogta a fülembe,de én kezeimet bedugtam a rácson keresztül,és magamhoz szorítottam. – Bella...
-     Nem,nem akarlak itt hagyni! – Testem rázkódott attól,hogy visszatartom könnyeim.
-     Ígérd meg,hogy boldog leszel Vele – A ’Vele’ szót minden gyűlölet nélkül mondta ki,szinte már énekelte,pedig minden joga meg lett volna rá,hogy haragudjon.
-     Nem bírom megígérni...hiszen...ha te már nem leszel,én is halott leszek.A külvilág szemétől független... – Vettem egy nagy levegőt,hiszen már csak úgy kapkodtam a hiányától. -  ...belül halott leszek... – suttogtam végül.
-     Menny,kérlek.És többet ne gyere vissza – Tolt el magától minden erőfeszítés nélkül,és még utoljára belenéztem szemeibe,amelyek csillogtak a fájdalomtól.
-     Szeretlek...És Örökké szeretni foglak – Vártam a választ,de nem jött tőle vissza.
Csak bólintott egyet,és talán így akarta azt,hogy minnél hamarabb elmennyek,mert tudta,hogyha kimondja,újra ide fog láncolni.Hallottam a csattanást a síri csendben – ami beállt közénk -,hogy állkapcsát összezárja.Miért most kell játszania a szívtelen szörnyeteget?Így csak még jobban Fájt.

Adtam neki még pár másodpercet,hogy kimondja még utoljára,de nem tette,hanem elfordította a fejét.

Ez volt a Jel.A Jel arra,hogy itt a Vége.

Amint feleszméltem életem legszörnyűbb pillanatából,futásnak eredtem a kijárat felé,és hatalmas sírásba kezdtem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés