Hova lett az életem?

És csak kérdezed, hogy hol van a szerelmed.

Félelem, rettegés,

Minden napod kín és szenvedés.

Sötét szoba, fojtogató illat,

Neked már semmi nem maradt.

Hol vagy most és mit csinálsz?

Jó kérdés! Nagyon vigyázz!

(Bella szemszöge)

Egy sötét szobában ébredtem, csupán a falon lévő vékony résen szűrődött be némi fény. Nem tudtam mi történt, és hogy hogyan kerültem ide. Megpróbáltam felállni, de a lábamba hatalmas fájdalom nyilallt. Gyengéden végigsimítottam a karom a combomon, és megrémültem. Már az alvadt vér illata is terjengett a szobában, savanyú, rozsdás illat. De amint megéreztem az óriási hasadást a lábamon, akkor végképp megrémültem. Hol vagyok? Hol van Edward?

A nyirkos padlón feküdtem, és legszívesebben sikítottam volna. Mindenhonnan hangok szűrődtek be, majd csend lett. Halk léptek közeledtek felém, és az ajtó résnyire nyílódott, ezt követően tengernyi fény ömlött be a szobába. Vakító volt, ezért szorosan lehunytam a szemem.

- Szánalmas vagy, egy törékeny undorító ember. –hallottam egy tökéletes hangot.

- Ki vagy? Miért vagyok itt? –kérdeztem rekedt hangon, miközben kinyitottam a szemem, de már az ajtó be volt csukva, ezért semmit nem láttam.

- Ez egyenlőre nem tartozik rád.

- Mi?

- Fogd be! –üvöltött rám a hang. –Ha nem teszed meg… akkor nagyon meg fogod bánni, még azt is, hogy egyáltalán létezel. Isabella Marie Swan. –köpte a nevem. –William!- hívott valakit. A srác pár percen belül belépett a szobába.

- Mi az? –kérdezte idegesen William.

- Vigyázz Isabellára! Senki nem jöhet ide! Világos? – förmedt rá a nő.

- Persze…

- Nekem dolgom van. Edwardnak szüksége van a vigaszomra. két év hosszú idő…

- Edward? Hol van Edward? Hol van? –sikítottam.

Nagy lökést éreztem és a falnak vágódtam. A fájdalom pár másodpercen belül be is következett.

- Megmondtam! Fogd be a szádat! Most már semmi közöd az én Edwardomhoz! –üvöltött rám a nő. – Will, gondoskodj róla! –utasította a fiút és elrohant.

- Bella. –szólt hozzám William. –Megmondtam tegnap, hogy ne csináld ezt. Nézd meg a fejed, a nyakad, a combod, a talpad, most pedig a hátad. Meg akarsz halni? –oktatott aggodalmasan a fú, és felkapcsolta a villanyt. A fény elvakított, a fájdalmam pedig már enyhült, vagy csak nem éreztem, mert túl nagy. Nem tudom.

- Hogy kerültem ide? –hunyorgattam az előttem álló… vámpírra.

- Minden egyes nap elmondom, és mindig órákon át szenvedsz, majd ismét jön Rose és újra meg újra kárt tesz benned.

- Mi? Rose? Mint Rosalie Hale?

William tökéletes arca elnyúlt, és lassan, megfontoltan bólintott.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés