(Edward szemszöge)

- Gyerünk Edward! Ennél még én is gyorsabb vagyok! – kiáltotta nekem Emmett. Épp vadászatra tartottunk. Begyorsítottam és utolértem a családom.
- Azt hiszem, mindenki a kedvencére akar ma vadászni. Tehát amikor végeztetek, itt találkozunk. – mondta Carlisle és mi bólintottunk. Mindenki szétszéledt. Én a hegyekbe tartottam, ahol gazdag a hegyi oroszlán állomány. Elmosolyodtam, örültem hogy a mai vacsim a kedvencem lesz.

Gyorsabban végeztem, mint a többiek ezért egyedül ültem a találkozóhelyünkön. Eszemben jutott az a különös érzés, amit reggel éreztem. Valami megmagyarázhatatlan dolog miatt úgy gondolom Forks meg fogja változtatni az életünket. Bár a családból nem én vagyok a jós – éppenséggel ezt a szerepet, Alice az én bosszantó húgom tölti be – de biztos vagyok benne, hogy valami történni fog a családunkkal.

Jasper ült le mellém. Gondolataiból ítélve alapos elemzést végzett rólam és az érzéseimről.
- Tudom, hogy mit érzel és azzal is tisztában vagyok, hogy ez te is tudod. Miért félsz a változástól? – tette fel a legkézenfekvőbb kérdést. Igaza volt. Féltem, hogy ez a dolog, ami majd jönni fog, megváltoztat.
- Mi lesz, ha a családunkból valakivel történik valami súlyos dolog? – tereltem e témát. Jazz megrázta a fejét.
- Itt nem erről van szó. Hiányolsz valamit, amiről tudod, hogy itt megtalálhatod. – fogta meg a vállam.
- Mégis mi lehet az?
- Erre én nem válaszolhatok. Magadtól kell rájönnöd. – elment, egyedül hagyva engem zavaros gondolataimmal. Mit hiányolnék? Itt van a családom. Carlisle egy normális ,,életet’’ teremtett nekünk. Itt van Esme, aki szeretetet hozz sivár életembe. És ők, a testvéreim. Bár nem mindenkivel találtam meg a közös hangot, de szeretem őket.

Gondolataimból Esme hangja szakított ki.
- Edward gyere, indulunk! – bólintottam. Az erdőben futva idegen vámpír illatokat hozott a szél felénk. Mindenki Carlislera nézett, aki csak intett, hogy kövessük. Nem sokára a hegy lábánál 2 vámpírt pillantottunk meg, akiknek ugyanolyan aranyszínű szemeik voltak, mint nekünk. Tehát ők is vegetáriánusok. Nem vettek minket észre, hisz mind a ketten az áldozatukat cserkészték be, így csendben figyeltük vadászatukat.

- Üdvözletem! – szólítottam meg Carlisle a két alakot.
- Örvendek a találkozásnak! Régen láttunk már hozzánk hasonló családot! – mutatott a szemére.
- Dr. Carlisle Culllen vagyok, ők pedig a családom. Esme Cullen a feleségem és a gyerekeink Jasper, Alice, Rosalie, Emmett és Edward. – mutatott be minket.
- Én John Swan vagyok, ő itt a feleségem Marie. Van egy lányunk akit Isabellának hívnak. – a családom többi tagjának is feltűnt, hogy a lánya említésekor megremegett a hangja. A gondolatai is elég kuszák voltak: Nem tudhatják meg… a Volturi… nem hagyhatom… ő egy… Felvontam a szemöldököm. Mi lehet ő? Miért titkolóznak róla a szülei?
- Esetleg lenne kedvetek eljönni hozzánk, egy kicsit beszélgetni? – kérdezte kedvesen Esme. Összenéztek végül John megszólalt.
- Köszönjük, szívesen beszélgetnénk veletek. – futás közben az új ismerőseink gondolatait olvastam, de még mindig nem tudtam meg semmit a lányukról. Vajon ki ő? És miért érdekel engem? Miért vonz annyira, úgy hogy nem ismerem?

Jasper állított meg az ajtónál, miközben a többiek bementek.
- Mire vagy ennyire kíváncsi? És mi idegesített fel ennyire?
- A lányuk. Van valami titkuk, de a gondolataikban semmit sem láttam. Valami megmagyarázhatatlan dolog miatt, kíváncsi vagyok a titkukra. – hadartam.
- Légy türelmes! Nem ronthatsz rájuk, csak azért mert valamit tudni akarsz. Még csak most ismertük meg őket. – dorgált meg, mint egy apa a fiát. Megforgattam a szemem.
Csatlakoztunk a nappaliban ülő társasághoz.
- És van valami képességetek? – kérdezte Esme.
- Csak a lányunknak van. Neki egy mentális és fizikai pajzsa van. – mondta büszkén Marie.
- Ez érdekes, ilyenről még nem hallottam. – Carlisle gondolatai valóban meglepődöttségről szóltak. Talán megvizsgálhatnám… de nem, hisz még csak most ismertük meg őket. Nem akarok udvariatlan lenni.
- Elnézést nem akarok udvariatlan lenni, de te orvos vagy? – kérdezte érdeklődve John.
- Igen, az vagyok! Most költöztünk ide és holnaptól a kórházban fogok dolgozni. – mosolyodott el apám.
- Akkor holnap találkozunk ugyanis én is a kórházban dolgozom, mint nővér. – mondta Marie, és férjével együtt felálltak.

- Akkor legalább ismerni fogok valakit. Örültem a találkozásnak. – fogott kezet Carlisle Johnnal.
- Mi is, és szeretnénk, ha holnap délután átjönnétek hozzánk, hogy megismerjétek a lányunkat.
- Rendben, akkor holnap! - mosolygott kedvesen Esme.

A szobámban ültem és a változatosság kedvéért gondolkodtam.
Kilehet ez a lány? Mi olyan különleges benne, amiről nem tudhatok? Miért vonz annyira? Hisz nem is ismerem.
Alice táncolt be az ajtón és ült le mellém.
- Holnap sütni fog a nap. De este át tudunk menni Mariekhez. Már alig várom, hogy megismerhessem Bellát. – csicseregte.
- Bellát? –kérdeztem.
- Ja igen, nem szereti az Isabellát. Na és te mit csinálsz? – feltűnően próbálta terelni a témát a lányról, de nem hagytam annyiba.
- Mit rejtegetsz előlem? A lányról van szó, ugye?

- Edward, változás közeleg és én ezt egy ideje tudom. Nem válaszolhatok a kérdésedre, erre magadtól kell rájönnöd. Holnap minden kiderül. – azzal távozott a szobából. Utálom, amikor ezt csinálja! Mindig, amikor valami nagy dolog fog történni azt elhallgatja. Így kell viselkedni a jó testvérnek? Hát nem.
- Edward megpróbálnál, kevésbé mérges lenni Alicere? – szólt át Jasper.
- Majd meglátom, hogy mit tehetek. De nem a te bosszantó húgod! – morogtam
- Hallottam ám! – sértődött meg Alice. Nagyszerű – gondoltam magamba. Most aztán engesztelhetem ki.
Lementem a nappaliba és Alice elé álltam. Pontosan tudta, hogy mit fogok tenni, de azt akarta, hogy hangosan mondjam ki.
- Tessék itt a bankkártyám, menj és vásárolj annyit, amennyit csak akarsz! – nyújtottam oda az említett tárgyat. Idegesen dobolt a lábával.
Felsóhajtottam.
- És én is elkísérlek! – sikítva ugrott a nyakamba és gondolatban az összes létező boltot végig sorolta, ahova be fogunk menni.
- Gyerünk, induljunk! – futott az ajtóhoz
- Most nem lehet. – mondtam vigyorogva.
- Miért?
- Mert éjszaka van! – emlékeztettem. Kinyújtotta rám a nyelvét és felment a szobájába. Megcsóváltam a fejem. Alice már csak Alice marad.
Esme jött ki a konyhából.
- Szerinted milyen lehet Johnék lánya? Ő is iskolába jár, mint ti? – lehunytam a szemem. Mindig ez a lány.
- Nem tudok semmit róla! Még azt sem, hogy hogyan néz ki. Alice takargatja előlem a gondolatait. Azt mondja, hogy változás jön, és ezt én is érzem. – emeltem fel a hangom és leroskadtam a kanapéra.
- Sajnálom, nem akartam veled így beszélni, csak… - de Esme közbevágott.
- Zavar téged ez az egész helyzet. Kicsim, ez mindenkivel előfordul. És a változás nem mindig rossz. – ölelt át anyám.
- Köszönöm. – motyogtam.
- Ugyan semmiség!
Aznap a szobámban gondolkodtam, a lányon és a változáson. Tudtam, hogy a holnapi nap sorsfordító lesz számunkra.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés