(14. Tudod, hogy rosszul állnak a dolgok, ha bűnösnek érzed magad, mert goromba voltál a vámpírokkal III/III)

Egy forró kéz érintette meg a vállamat. Azt gondoltam, Jacob az.
- Megrepedt egy bordája – mondtam hátra se nézve. A vizsgálóvá átalakított szoba előtt álltam. Rosalie kiküldött, míg segít Carlisle-nak Bella oldalát bepólyálni.
- Oh, a gyerek? – kérdezte Seth hangja. Megráztam a fejem, és hátrafordultam. Az utóbbi percek alatt semmit nem vettem észre, nem hallottam senkit. Egy vámpír képes teljesen leblokkolni? A gyilkosságon elmélkedtem, úgy tűnt, a gondolata annyira megával ragadott, hogy Seth feltűnés nélkül került mögém.
- A rendes emberi babák is néha eltörnek bordákat – lépett ki Rosalie az ajtón. Nem tudtam nem kihallani a gagyogó élt a hangjából a baba szó kiejtésekor. Legszívesebben máglyára vetettem volna a szőke boszorkányt. Már nem volt a testvérem, soha nem is lesz az. Csak az volt a szerencséje, hogy Carlisle éppen kitámogatta Bellát az ajtón. Félre löktem Rosalie-t, még Carlisle kezét is odébb söpörtem Bella derekáról, és magamhoz húztam Bellát.
- Mit szeretnél, kedvesem, hova menjünk? – kérdeztem lágyan. Ügyeltem, nehogy a hasához vagy a bordájához érjek.
- Menjünk vissza a napaliba – nézett fel rám vidáman. Mélyet sóhajtott, miközben arcát a mellkasomhoz nyomta, de már nem rám nézett. – Örülök neked, Seth!
- Heló, Bella – vigyorodott el Seth. – Képzeld, Jake a küszöbön alszik! Azt hittem, legalább majd te felajánlsz neki valami kényelmes helyet – piszkálódott. Bella felkuncogott.
- Igen, úgy ismersz, aki a legrosszabb helyet szánja a legjobb barátjának. Nos, talán neked a lépcsősor megfelel?
- Persze – bólintott Seth. – De majd csak ha Jake kialudta magát, most visszamegyek járőrözni Leah-hoz.
- Nem eszel valamit? Esme biztos örömmel készít neked vacsorát – mondtam.
- Ó, nem is tudom, Leah…
- Seth, kérlek – fogta meg Seth kezét Bella. – Így is rosszul érzem emiatt magam… miattam vagytok itt, legalább egyél valamit, vigyél Leah-nak is.
- Ugyan, kibírjuk tényleg. Majd hajnalban visszanézek, ígérem! Inkább te egyél, és próbálj meg aludni. Ha nem tudnám, hogy ember vagy, simán vámpírnak néznélek, rettentően sápadt vagy.
- Én inkább egy nagy fehér lufi vagyok most – fintorgott kedvesem.
- Akkor még jó, hogy Edward tart téged, különben elszállnál – nevetett fel Seth, majd egyetlen rövid intéssel lesietett a lépcsősoron.
- Vigyázz magadra! – szólt utána Bella. – Edward, megtennéd, hogy leviszel? Szédülök.
Szó nélkül kaptam a karjaimba, és vittem a kanapéhoz. Alice Jacob mellett ült, és most egészen elgyötörtnek tűnt. Bellára mosolygott, de ez a mosoly nem volt vidám. Inkább bocsánatkérő. Eltűnt egy pillanatra a szemem elől, aztán kezében egy párnával tért vissza, amit Jake feje alá tuszkolt, majd elfutott a házból.
Próbáltam megtalálni a gondolatmenetét, de nem sikerült elkapnom semmit tőle. Nem volt időm tovább rágódni ezen, Bella szorosan az oldalamhoz bújt, immáron egy bögre vérrel a kezében. Rosalie toporgott előttünk, gyűlölködve nézve rám.
- Kérlek, ne, Rose – motyogta Bella. – Minden rendben lesz, ma éjjel vele alszom. Nem kell aggódnod, menj inkább vadászni.
- Nem – ellenkezett Rose. – A konyhában leszek, figyelni fogok – morgott rám.
- Nem lesz semmi baj – ismételte Bella.
Magára húzta a pokrócot, de egyik kezét kint hagyta, és a combomra tette. Lehunytam a szemem, olyan jó lett volna, ha ezt úgy teszi, hogy közben nem sóhajt remegve.
- Fázol? – suttogtam.
- Nem. Bár azon könnyebben tudnék segíteni, mint más bajomon… Gondolod, hogy Charlie-nak elég lesz az, hogy beszél velem telefonon minden nap? – kérdezte. Felvontam a szemöldököm.
- Nem hívhatod fel minden nap, Bella. Idővel el kell majd tűnnünk teljesen, tudod, hogy nem láthat majd, miután vámpír lettél – válaszoltam monoton hangon.
- Nem arra gondolok. Egyre többet könyörög nekem, hogy hadd jöjjön ide, amikor jobb a hangom, amikor kevésbé gyenge – magyarázta.
- De hiszen Carlisle beszélt vele utoljára, nem sokkal azután, hogy visszajöttünk a szigetről!
- Én majdnem minden nap beszélek vele, Edward! Hisz hallhattad bármelyik beszélgetésünket, még azt is, amikor néha Renée is felhív! Vagy… annyira nem szoktál arra figyelni, hogy mit csinálok? – kérdezte fojtott hangon.
- De, én folyton csak azt teszem, figyellek – feleltem. Éreztem, ahogy visszasüllyedek az őrület határáig. – Én…
„Edward, ne erőlködj!” – üzente nekem Jasper. „Valójában semmit sem tudsz arról, ami Bella körül zajlik. Te nem Bellára figyelsz, hanem arra, mikor hagyjuk magára, hogy megölhesd a lényt. A többi idődben csak szenvedsz.”
Lepillantottam a feleségemre, aki egyenletesen lélegzett a vállamnak dőlve. Gépiesen lefektettem a kanapéra, mindhárom pokróccal betakarva, aztán homlokon csókoltam.
- Jasper, Rosalie – szóltam csendesen. A két említett egyszerre érkezett.
- Maradj vele, légy szíves – kértem Rose-t, aki önelégülten elvigyorodott.
- Számtalan esélyem lett volna téged megölnöm, kőszobor, és ugyanígy neked Bellát bántani – jegyezte meg, miközben leült a kanapé mellé.
- Rosalie, fejezd be – suttogta Jasper, és előre lökött a konyha felé.
Amikor beértünk, meglepve láttam, hogy kivétel nélkül mindenki az asztalnál ül.
- Itt az ideje, fiam, hogy „felébredj”. Nem mehet minden nap ugyanúgy. Ha nem bánod, mesélünk neked erről-arról, és meg kell beszélnünk, mi legyen a következő lépés Bellánál.
- Mondjuk, hogy nem okoz fejfájást nekem – motyogta Alice lehunyva szemeit…