Szájtátva álltam a kocsim mellett, és az elhaladó nagydarab fiút néztem, amint az a fekete kocsihoz lép és nekidől.

- Lizzy – ért oda Angie. – Bocs a késésért, de Mike feltartott, és most is vár.
- Mi? Ja aha, Mike – feleltem elbambulva.
- Mi van ma veled, Lizzy? – érdeklődött barátnőm. – Annyira más vagy, olyan vagy, mint aki egész nap álmodik.
- Nem értem, mire gondolsz? – kérdeztem válasz helyett, és lopva Emmettre néztem.
- Csak nem az a pasi vette le az eszed? – nézett arra, amerre én.
- Jaj Angie, ne nézd már – szisszentem fel halkan, mert az említett épp ránk nézett.
- Hmm, nem rossz pasi – vigyorodott el Angie. – Mi a fene, Elizabeth, csak nem felkeltette egy pasi az érdeklődésedet?
- Nagyon vicces vagy – húztam el gúnyosan a szám. – Itt a könyv, és hagyjál már a hülyeségeiddel!
- Nem értelek – csóválta lemondóan a fejét. – Szép vagy és csinos, szerintem lenne nála esélyed.
- Aha, persze, Angie – feleltem szarkasztikusan –, de most jobb lenne, ha kinyitnád a szemed, mert még a végén nekimész egy fának. Na, de én most már megyek, szia – fejeztem be a beszélgetést, és bepattantam a kocsiba.
- Szia Lizzy, holnap találkozunk.

Beindítottam a motort, és a hangja egy kicsit megnyugodtam. Mintha lenne egy ilyen félistennél bármi esélyem is. Gondolataimba merülve tolattam ki a helyemről, és elhajtottam a fekete Mercedes mellett, ahol Emmett állt, aki szintén maga elé meredve gondolkozott valamin.
Hazaérve felrohantam a szobámba, és az ágyra vetettem magam. Hanyatt vágtam magam, és a plafont bámulva Emmett arca jelent meg, ahogy elmosolyodik. Miért van ekkora hatással rám? Nem hiszem el, hogy egy egyszerű emberi lény ekkora hatással van rám. Ki kell vernem a fejemből őt, mert nem akarok álmodozni egy olyan pasiról, aki soha, de soha nem lehet az enyém. Hatalmas sóhajjal álltam fel és letöröltem a könnyeket, amik észrevétlenül kicsordultak a szememből.
Lementem a konyhába és derékig behajoltam a hűtőbe. Mivel nem találtam kedvemre valót, be is csuktam azt, és felkaptam egy almát az asztalon lévő gyümölcskosárból, bementem a nappaliba és lehuppantam egy fotelbe, majd bekapcsoltam a tévét. A bejárati ajtó csapódására ébredtem, kinyújtottam az elgémberedett végtagjaimat, majd kisétáltam a konyhába, ahol anya pakolta ki a bevásárló zacskót.

- Szia! – köszöntem álmos hangon.
- Szia kicsim! – üdvözölt anya vidáman. – Csak nem aludtál?
- De, elnyomott az álom a fotelban – feleltem, közben nekiálltam elpakolni azt, amit anya csak a konyhapultra rakott ki.
- Ne rakd el őket – szólt rám ő, mire én kérdőn rá néztem. – Sütök egy kis sütit az esti találkozóra, segítesz?
- Persze – bólintottam. Anya a forksi egyesület buzgó tagja volt, ami az árva gyerekeket is segítette. Néhány ilyen gyűlésre elmentem én is, nagyon a szívükön viselték a sorsukat.
- Állítólag bővülünk – mondta, közben előkészítette a híres almás pitéjéhez az alapanyagokat.
- Igazán, kivel? – kérdeztem, és közben nekiálltam az almapucolásnak.
- Most költöztek ide. A Cullen család, szerintem már találkoztál a gyerekekkel – felelte anyám, mire nekem minden kiesett a kezemből.
- A Cullen család? – kérdeztem vékony hangon.
- Pontosabban Esme Cullen, de mi a baj? – nézett rám anya.
- Semmi, semmi – válaszoltam, és gyorsan összeszedtem magam, majd újra nekiálltam az almáknak. – Ilyen nagy gyerekei vannak?
- Nem, a nevelt gyerekei. Nem sokat tudok még róluk, mivel csak telefonon beszéltem Rita Newmann-nal. Majd a mai gyűlésen talán többet megtudok.
- Majd mondj el mindent – csúszott ki a számon.
- Rendben – felelte, és kissé furcsán nézett rám, mert nem szoktam ennyire lelkesedni.

Éppen végeztünk a sütéssel, amikor megcsörrent a zsebemben a mobilom. A csengőhangból tudtam, hogy Angie hív.

- Szia Angie! – szóltam bele vidáman.
- Szevasz barátném! – jött a vidám válasz – Mi jót csinálsz?
- Épp most végeztünk a sütéssel – feleltem –, miért kérded?
- Anya is süt valamit a mai gyűlésre – felelte Angie, az ő mamája volt Rita - Newmann, a helyi pletykafészek. – Amúgy azért hívlak, mert kikönyörögtem egy kis zsebpénzt, és el akarlak hívni vásárolni.
- Nem rossz ötlet, nekem is kéne már egy két ruha – feleltem, és jelentőségteljesen anyámra néztem, aki mosolyogva a tárcájáért nyúlt. – - Átöltözök, és érted megyek – mondtam vidáman.
- Oké, akkor szia, és siess!
- Rendben, szia! – feleltem, és megszakítottam a vonalat.

Anya szinte egy vagyont adott, felrohantam a szobámba, és egy fekete farmer miniruhát, meg egy vastag harisnyát kaptam ki a szekrényemből és gyorsan magamra kapkodtam. Egy fekete topánkába bujtattam a lábam, a hajamat kifésültem, és egy csattal a tarkómon rögzítettem, persze egy két kósza tincs kiszabadult és az arcomba hullott. Felkaptam a pénztárcám, a telefonom és a slusszkulcsokat, majd a táskámba dobáltam őket. Lerohantam a lépcsőn, és felvettem a kedvenc fekete bőrkabátomat. Egy röpke puszit nyomtam anya arcára, és kirohantam a házból. Fél óra múlva a Port Angeles felé vezető úton száguldoztam, Angie-vel az anyósülésen.

- Lizzy, lassíts már, az ég szerelmére – sikoltozta barátnőm.
- Most mi van, nem is vezetek olyan gyorsan – néztem a sebességmérőre, ami százhúszat mutatott.
- Nekem igenis gyors, én szeretek élni, úgyhogy lassíts – panaszkodott tovább Angie, mire én egy hangos sóhajjal lelassítottam a kocsit. A bevásárlóközpont parkolójában besoroltam egy ismerős fekete kocsi mellé. Nem tudtam jobban megnézni, mivel Angie karon ragadott és a lifthez vonszolt.

- Először valami jó kis nacit nézünk – kezdte lelkesen. – És még valami csábító fehérneműt is akarok venni, mivel hamarosan két évesek leszünk.
- Már két éve? – kérdeztem meglepve.
Igen, gondoltad volna? – lelkendezett Angie, miközben beléptünk egy boltba.

Találtam magamnak egy fehér bársonynadrágot, amibe azonnal bele is szerettem, és hozzá egy kicsit merész dekoltázzsal ellátott flitteres fehér toppot is. Angie, nem győzte csodálni rajtam az összeállítást. Éppen a fehérneműs boltba léptünk be, amikor megláttam Alice és Bella Cullent.

- Sziasztok! – köszönt Alice udvariasan. – Ti is vásárolgattok?
- Sziasztok! – köszöntünk egyszerre Angie-vel – Mint látom, ti is – mutattam a kezükben lévő tasakokra.
- Ez csak a fele – kacagott fel Bella, és a fejével az üzlet előtti padra bökött, ahol három fiú ült unott arccal és rengeteg szatyorral. A szívem gyorsabb ütemre váltott, amint megpillantottam Emmett markáns és csodaszép arcát, ami épp felém fordult. Szemei kíváncsian pásztázták az arcom, ami egyre pirosabb lett, de nem sokat időztek rajta, mert lentebb siklottak. Zavartan megráncigáltam a miniszoknya alját, mire az arca felderült, és elégedett mosoly jelent meg rajta.
- Gyere már Lizzy – ragadott karon Angie, és beráncigált a boltba.

Még mindig piros arccal nekiálltam nézelődni a szebbnél szebb fehérneműk között.

- Látom, bejön a tesóm – állt mellém Bella mosolyogva. – Éppen nincs senkije – mondta halál nyugodtan, mire mintha egy morgást halottam volna.
- És ezt miért pont nekem mondod? – kérdeztem, és ha lehet még jobban elpirultam. – Amúgy meg nem tetszik – hazudtam.
- Na ne mondd! – húzta el a száját Bella – Akkor miért vagy pipacsvörös?
- Mert melegem van – hadartam, és a szemem a ruhadarabokra fordítottam.
- Lizzy, gyere csak – kiabált oda Angie, és én hálát adva az égnek és neki odaléptem a próbafülkéhez. – Na, milyen? – húzta el a függönyt, de épp csak egy résnyire.
- Hát, csábító – feleltem nevetve a fekete csipkés melltartót nézve, ami alig takart valamit a barátnőm melleiből.
- Akkor ezt veszem meg – felelte, és visszahúzta a függönyt. – És te nem veszel semmit?
- Miért vennék? – kérdeztem, és kinéztem az üzlet ajtaján, remélvén, hogy meglátom őt, de csak a tesóját láttam, aki megint csak vigyorgott. Komolyan mondom, ez a gyerek tuti füvezik – gondolkodtam magamban, mire az majd ledőlt a padról annyira nekiállt nevetni.
- Minek, minek, hát csábításra – felelte barátnőm.
- És megmondanád, hogy kit csábítsak el? – csúszott ki a számon a kérdés, de rögtön meg is bántam, meglátva Angie gonosz mosolyát. – Ki ne mondd – tettem a kezem a szájára –, inkább fizess.
Miután végeztünk, kiléptünk az üzletből, és én megpróbáltam nem ránézni Emmettre. De Angie telefonja csörögni kezdett és leült a Cullen fiúk melletti padra, én pedig kelletlenül követtem őt. Lehuppantam mellé és kényelmesen elhelyezkedtem, mert tudtam, hogy nem egyperces beszélgetés lesz.

- Szia! – hallottam meg egy gyönyörű hangot, mire oldalra fordítottam a fejem. – Én Edward vagyok – folytatta vigyorogva. Na, most már tuti, hogy drogozik. – Te pedig? – kérdezte akadozva, mintha a nevetést akarná visszatartani.
- Lizzy – feleltem halkan.
- Ők itt Jasper és Emmett – mutatott a kezével az említettek felé.
- Szervusz – köszönt Jasper és rám mosolygott.
- Szia! – viszonoztam, és mosolyt erőltettem az arcomra, reménykedve, hogy nem grimasznak sikeredett.
- Szia Lizzy – hallottam meg a világ legszebb hangját, Emmett előre dőlt és oldalra döntötte a fejét. Ja,j istenem, olyan, mint egy plüssmaci – olvadoztam magamban.
- Hmm…szia! – nyögtem ki végül és Angie-ra néztem, aki erőteljesen ecsetelte, hogy mennyire szereti a telefon másik felén lévő egyént. Na, szuper, most mi legyen? – kérdeztem magamban.
- Amúgy jó a kocsid – csendült fel megint Emmett hangja, amitől borsózni kezdtem.
- Ööö… köszi – feleltem, de ránézni nem mertem, helyette Edward arcát néztem, aki megint csak vigyorgott.
- Milyen típus? – kérdezte Edward.
- V8 3528ccm – feleltem, megcsillogtatva a nyáron szerzett tudásomat.
- Nem rossz – bólintott Emmett elismerően.
- Tudom – vigyorodtam el, mert ha az autómról van szó, mindig mosolygok, mert imádom.
- Na, végeztem – szólalt meg mellettem Angie. – Sziasztok! – köszönt a fiúknak.
- Szia! – jött az egybehangzó válasz.
- Hát, akkor sziasztok – búcsúztam el és felálltam, megigazítva a szoknyám, közben lopva Emmettre pillantottam, aki figyelemmel kísérte az előbbi mozdulatom és megint csak vigyorgott, mire én ismét pipacs vörös lettem.

Bementünk egy gyorsétterembe, és egy kertész saláta meg egy pohár kóla elfogyasztása után a lift felé vettük az irányt. Angie persze megállás nélkül csacsogott, de én egy szavát sem hallottam, mert megint csak Emmett Cullen járt a fejemben. Lehajtott fejjel szálltam ki liftből, minek eredményeképpen nekiütköztem valami keménynek és hidegnek. Először azt hittem, hogy egy oszlopnak mentem neki, de amikor felnéztem, a lélegzetem is elakadt. Emmett vigyorgott le rám, a lábam megremegett, ezt ő is észrevette és kétoldalt megfogta a vállam.

- Hé, kislány, jól vagy? – kérdezte, és aranybarna szeme aggodalmasan megcsillant.
- Aha – csak ennyit tudtam kinyögni, mire egy újabb vigyort kaptam, majd arca megindult az enyém felé, és az én szívem majdnem kiugrott a helyéről.
- Legközelebb felemelt fejjel közlekedj – suttogta a fülembe. Hideg volt a lehelete, amitől libabőrös lettem. Arca lassan távolodott és egy pillanatig megállt, a szemembe nézett, ajkunk csak pár milliméterre volt egymástól.
- Jó – suttogtam, amire ő villámgyorsan eltávolodott tőlem, majd el is tűnt a szemem elöl.
- Ez meg mi volt? – lépett mellém Angie, aki szem- és fültanúja volt az iménti kis jelenetnek.
Fogalmam sincs – ingattam a fejem és megindultam a kocsim felé.


Az úton Angie kiszedett mindent belőlem, hogy félistenként imádom Emmett Cullent, és hogy tudom, hogy fikarcnyi esélyem sincs nála. Hazaérve megmutattam anyámnak a frissen vett ruháimat, majd felmentem a szobámba, és gyorsan megtanultam. Fürdés után az ágyamban fekve, Emmettre gondolva merültem az álmok világába.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés