A szívem megint belendült, és remegő kézzel csúsztattam a mikroszkóp alá az első mintát, közben a szemem sarkából láttam, hogy Emmett mosolyog. Hármat én, hármat pedig Emmett azonosított.

- Szóval azt hitted, hogy a tesóm drogozik? – kérdezte, és közben formás ajkait mosolyra húzta.
- Hiszen egyfolytában vigyorog, mint a tejbe tök – feleltem én is mosolyogva, mire Emmett felkuncogott. – Mi mást hihettem volna?
- Hát igen, Edward már csak ilyen – mondta végül, és maga elé nézett a semmibe.
- És te milyen vagy? – csúszott ki a számon. Jaj Lizzy, mióta vagy te ilyen bátor?
- Hogy érted, hogy milyen? – nézett rám aranybarna szemeivel, amiben a kíváncsiság szikrája gyúlt.
- Te is mindig vigyorogsz? – kíváncsiskodtam és az ajkamba haraptam, ha már elkezdtem, be is fejezem.
- Nem, én nem – felelte komolyan, majd elfordította a fejét.

Szuper Lizzy, most megbántottad – dorgáltam magam. Minek is kellett megkérdezned, milyen buta vagy. Mit hittél, talán, hogy kitárulkozik neked, egy idegen lánynak? Persze, hogy nem, nem érsz te annyit. Gondolataimba merülve néztem a füzetemet, és észre sem vettem, hogy rajzolni kezdtem, méghozzá, egy csodaszép napfelkeltét.

- Ez nagyon szép – hallottam meg a világ legszebb hangját, mire összerezzentem.
- Kö... köszi – dadogtam, és felé fordítottam a fejem. Az arca csak pár centire volt az enyémtől, a szemeibe néztem, majd a szemem lesiklott az ajkaira, amin egy halvány mosoly jelent meg.
- Ekkor megszólalt a csengő, és pedig felpattantam, és gyorsan összeszedtem a cuccaimat, majd kirohantam a teremből. Bementem az osztályba és leültem a padba, közben pedig azon kattogott az agyam, hogy milyen közel voltam hozzá, és hogy majdnem rávetettem magam. Lizzy, micsoda erkölcstelen gondolatok ezek, nem hiszem el, hogy ennyire kívánom ezt a pasit. Mi ütött belém? Egy halk kuncogásra lettem figyelmes megint. Felkaptam a fejem és megláttam Edwardot, aki akkor lépett be a terembe, és megint engem nézett. Mi van ezzel a fiúval? Olyan mintha látná a gondolataimat – mondtam magamban.

- Szia Lizzy! – köszönt Bella, és leült a mellettem lévő padsorba, Edward pedig mellé.
- Szia Bella, Edward! – biccentettem a fejemmel.
- Leülhetek melléd? – jelent meg a padom mellett Alice.
- Persze – mondtam, és arrébb húztam a geometria könyvem, hogy ő is elférjen.
- Mi volt az előző órád, csak nem tesi? – kikíváncsiskodott a koboldszerű lány.
- Nem, biokémia, de miért kérded? – néztem rá értelmetlenül.
- Mert olyan piros az arcod – felelte Alice és elmosolyodott. – Csak nem zavarba hoztak?
- Nem, nem hoztak zavarba – hadartam és lehajtottam a fejem.

Dehogynem, méghozzá a tesód, aki mellesleg egy isteni pasi, és azt hiszem, hogy belezúgtam, de fülig – mormoltam magamban. Az óra elkezdődött, és Alice többet nem szólt hozzám, csak miután kicsengettek fordult felém.
- Lizzy – kezdte halkan, majd a testvérei után nézett. – Láttam, hogy tetszik a tesóm, és….
- Nézd Alice – fordultam én is felé –, tetszik, de belátom, hogy nincs esélyem nála, szóval hagyjuk ezt a témát – mondtam, majd felálltam, és kisétáltam az osztályból.

A következő órám tényleg tesi volt, szerencsére nem volt más feladat, csak futni kellett. Persze a Cullen gyerekek is ott voltak, de nem foglalkoztam velük, inkább leróttam a kötelező köröket, majd óra végén hulla fáradtan mentem be az öltözőbe. Gyorsan felöltöztem és megindultam a menza felé, útközben csatlakozott hozzám Angie és Mike.

- Szia barátném – puszilt meg Angie.
- Sziasztok – mondtam egykedvűen. Nem volt kedvem nézni, hogy ő milyen boldog, míg én egy olyan pasiba szerettem bele, aki biztos, hogy nem lesz az enyém.
- Mi ez a rosszkedv? – kérdezte Mike.
- Semmi, csak elfáradtam tesin – hazudtam.

Beértünk az ebédlőbe, vettem magamnak egy szelet pizzát, és leültem az asztalunkhoz. Nem akartam arra nézni, amerre Emmett ült, nem fájdítom a szívem.

- Lizzy, Emmett Cullen téged néz – suttogta a fülembe Angie, mire én felkaptam a fejem, és odanéztem, ezzel egyenesen az aranybarna szempárba ütköztem.
- Biztos, hogy nem engem néz – kaptam el a fejem, mert éreztem, hogy megint elpirulok.
- Nem kancsal – nevette el magát a barátnőm –, biztos, hogy téged néz, még most is.
- Jaj Angie, ne bámuld már – fakadtam ki, és megráncigáltam a fölsőjét, mire ő még jobban elkezdet nevetni.
- Nem értelek! – vonta meg a vállát, de elfordította a fejét. – Pedig szerintem…
- Hagyjuk, jó? – néztem rá gyilkos szemekkel.
- Jól van na – tartotta maga elé a kezeit Angie. – Milyen házsártos vagy ma.
Nem vagyok házsártos – duzzogtam, majd elvigyorodtam. – Amúgy, bejött a meglepi? – sandítottam Mike-ra.
Be és nagyon örült – mosolyogta Angie, és átölelte az említettet.
Az a lényeg, hogy ragadjon a bélyeg – poénkodtam vidáman.

Nem fogom, hagyni, hogy Emmett miatt búskomor legyek, ha nem kellek neki, hát nem tudja, miről marad le. Újra az leszek, aki eddig voltam, és nem fogok törődni egyik Cullennel sem. Elégedetten haraptam bele a pizzámba, majd még egy utolsó pillantást vetettem feléjük. Egymással beszélgettek, csak Emmett nézett még mindig. Gyermetegen nyelvet öltöttem rá, majd felálltam, és a tálcámmal együtt megindultam a kijárat felé, közben egy kacagást halottam meg. Hátra néztem és láttam, hogy Emmett kacag. Letettem a tálcám, majd megindultam a spanyol terem felé. Leültem a helyemre és magamban dühöngtem, hogy lehetek ilyen gyerekes, de olyan édes, amikor nevet. Elmosolyodtam, de le is hervadt a számról a mosoly, mert belépett a két testvér és leült a mellettem lévő padba. Edward szokásosan vigyorgott, de Emmett komoran nézett maga elé. Mi baja lehet? – kérdeztem magamban. Mit érdekel téged Lizzy, verd már ki a fejedből! Most pedig figyelj a tanárra, mert egy kukkot sem fogsz érteni a tananyagból – utasítottam magam, és a tanárt kezdtem el figyelni, aki éppen nagy hévvel magyarázta a spanyol nyelv ragozását. Buzgón jegyzetelni kezdtem, de ekkor egy papírlap röppent az asztalomra. Kibontottam a cetlit, és olvasni kezdtem az egysoros levelet.

„Lizzy
Beszélni szeretnék veled óra végén, kérlek, maradj az osztályban!

Emmett”
A szívem megint eszeveszetten dobogni kezdett. Vajon mit akar velem megbeszélni? Biztos el akarja mondani, hogy ne bámuljam már, és hogy hagyjam békén, mert esélyem sincs nála – latolgattam a lehetőségeket, és erre gondolva az élettől is elment a kedvem. Nem akarom hallgatni, hogy mit mond, már így is összetört a szívem. És ha egyszerűen elmenekülnék? – kérdeztem magamtól. Nem, nem menekülök el, végighallgatom, és ha hazaértem kisírom magam – döntöttem el, majd ránéztem Emmettre, aki engem nézett várakozó arckifejezéssel. Bizonytalanul bólintottam, mire ő csak elvigyorodott. Az óra további részében nem tudtam a tanárra figyelni, mert egyfolytában azon járt az agyam, hogy vajon mit akar nekem mondani Emmett. Azt hittem, hogy soha nem lesz vége az órának, de amikor meghallottam a csengőt, az amúgy is gyors szívem kihagyott az izgalomtól. Szép komótosan elpakoltam a könyvem, majd a helyemen ülve vártam, hogy kiürüljön az osztály, majd mikor már senki sem volt, odafordultam Emmetthez.

- Akkor hadd halljam – néztem rá.
Ő csak felállt és a padomhoz lépett, majd leült a szélére. Fel kellett emeljem a fejem, hogy a fölém tornyosuló fiú szemébe nézzek.
- Én… – kezdte Emmett halkan, de nem fejezte be.
- Te? – kérdeztem és mosolyogni próbáltam.
- Lizzy, én szeretnélek megkérni valamire – mondta halkan és a szemembe nézett.
- Mire? – érdeklődtem és tudtam, hogy most fog elküldeni melegebb éghajlatokra, ezért nagyot nyeltem. – Nézd, Emmett, ha szeretnéd….
- Segítenél nekem spanyolban? – vágott a szavamba.
- Hogy mi? – kerekedett ki a szemem.
- Eléggé ramatyul állok belőle és láttam, hogy neked nagyon megy – búgta mézédes hangján.
- Persze, én… én nagyon szívesen segítek – dadogtam gyenge hangon. – Csak ezt akartad mondani?
- Hát igen – mosolyodott el ő, és gyermekien megvakarta a fejét. – Erről lett volna szó.
- Akkor jó – sóhajtottam nagyot. – Mikor lenne jó neked, mármint a korrepetálás?
- Holnap suli után? – kérdezte ő bizonytalanul mosolyogva. Olyan édes.
- Nekem jó – mondtam hamar, de akkor eszembe jutott a bolt. – Vagyis nem jó, mert apa megkért, hogy ugorjak be helyette a boltban.
- Milyen bolt? – érdeklődött Emmett.
- Az Evens Autósbolt – mondtam szomorúan. – Talán egy másik nap?
- Holnap megyek az új kocsimért – vidult fel.
- Te nálunk vettél egy kocsit? – kérdeztem meglepve.
- Aha – vigyorogta.
- Akkor talán ott is tanulhatnánk, ha neked megfelelne? – kérdeztem.
- Szuper lenne autók között tanulni, még az elviselhető kategóriába tartozik – nevette el magát.
- El is vihetnélek, és a saját kocsiddal tudnál hazamenni – ajánlottam fel.
- Remek – csapta össze a kezeit, majd felállt. – Na, most megyek, és köszi – mondta végül.
- Nincs mit – feleltem és én is felálltam, majd elsétáltam mellette.
- Lizzy – szólt utánam, amire én szélsebesen megfordultam, erre ő csak vágyakozva felsóhajtott, amit nem értettem.
- Jó haver vagy, hogy segítesz – mondta mosolyogva, és kiment a teremből.

HAVER, azt mondta, hogy jó haver vagyok? – kérdeztem magamtól. Csak egy havernak tart. Ez rosszabb, mintha kikosarazott volna. Ugyan Lizzy, mire számítottál? Ha Emmett Cullen a haverom akar lenni, hát legyen, többre nem is számítok – elmélkedtem magamban, közben már a kocsikulcsokat kerestem a táskámban. Beültem és ráadtam a gyújtást, teljes hangerőre tekertem a zenét és hazahajtottam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés