Bella szemszöge:

Már 20 perce tartottunk Port Angeles felé. Ez alatt az idő alatt egyszer sem szólaltunk meg. Aztán egyszer csak hatalmas fékcsikorgás és Jessica sikítása közepette belegurultunk egy árokba. Éreztem, hogy a fejem lüktet a mély sebtől, ami homlokomon tátongott és éreztem, ahogy a vérem minden egyes kis cseppje végig folyik az arcomon. Jessica mellettem eszméletlen volt, de neki szerencséje volt nem láttam rajta sehol, hogy vérezne.

Hirtelen morgás félét hallottam a kocsi mellől, de mire felfogtam, hogy mi is történik körülöttem már belém is harapott és inni kezdte a véremet. Próbáltam szabadulni a fogságából, ütöttem, ahol csak tudtam pedig tisztában voltam vele, hogy egy vámpír ellen az én gyenge kis erőm nem elég. Hallottam egy nagy reccsenést és egy nagy sikoly hagyta el a számát. Tudtam, hogy itt a vég nem így akartam meg halni, inkább támadt volna rám Edward. Legalább a szerelmem kezeiben hallhatnék meg és nem egy idegen vámpíréban. Testem elgyengülve hullt a földre. Reménykedtem a megváltó halálban, mert nem akartam vámpír lenni Ő nélküle.

Iszonyatosan fájt égett mindenem, sikítani szerettem volna, de nem tettem. Nem bírtam tovább és egy nagy sikoly hagyta el a számat. Éreztem, hogy valaki felvesz a karjaiba nem tudtam ki lehet az. A külvilágból csak hangfoszlányokat tudtam kiszűrni: pl. morgásokat, csattanásokat. Még sokáig szenvedtem, majd egyszer csak éreztem, hogy a méreg megtámadja a szívemet. Nagyon fájt az eddigi fájdalmaimnál is jobban, de nem tettem semmit. A fájdalom lassan enyhülni kezdett és el is múlt teljesen. Kinyitottam a szemem és három aranyszempárt láttam magam előtt. Két nő és egy férfi tekintettével találtam szembe magam. Nem tudtam hol vagyok kik azok akik körül vesztek azt sem tudtam hogy én ki vagyok.

- Végre, hogy felébredtél! – örvendeztek, de hangjukban egy kis félelmet véltem felfedezni.

- Hol vagyok? – kérdeztem.

- Emlékszel valamire? – kérdezték.

- Nem. Azt se tudom, hogy hívnak. – Reménykedtem benne, hogy minden kérdésemre tudnak válaszolni. Csak úgy pörgött az agyam azon agyaltam, hogy mit is kérdezzek, de az egyikőjük megelőzött. Gyönyörű szép volt, – csak úgy, mint a többiek – középhosszú, göndör szőkésbarna hajjal rendelkezett.

- A te neved Elina. Elina Wan. Mi vámpírok vagyunk és te is. A családunkhoz tartozol. Az én nevem Helly, ő itt Serena és Daren. – mutatott végig mindenkin.

- Értem. És mi emberi véren élünk? – tettem fel a kérdést egy kicsit hisztérikusan. Én embert ölni??!! Na, hát azt biztos nem fogok.

- A fajtánk legtöbbje emberi vért iszik, de van egy másik megoldás is. Ez pedig az állatvér. Nem olyan ízletes, mint az emberi, de elmegy. Mondjuk én nem tapasztaltam, mert én és a családom vegák vagyunk. Ez annyit tesz, hogy csak állati véren élünk.

- Jó. Ez nekem is megfelelő lesz. Nem szeretném, hogy akár egy ember is miattam veszítse el az családját, szeretteit. És mi történt velem, mert nem hiszem, hogy csak úgy elfelejtettem a dolgokat?

Láttam, hogy töprengenek, hogy mit is mondjanak. Miért nem akarják elmondani, hogy mi történt? Talán ők mégis rosszak vagy ilyesmi. Nem az nem lehet. Nem hazudnának és nagyon kedvesek is. Ezzel el is vetettem ezt a kérdést, és észrevettem, hogy Daren készül megszólalni.

-         Éppen harcoltunk 5 másik vámpírral, amikor egyszer csak összeestél. A vámpírnak, olyan ereje volt, amivel meg tudta az agyadat bénítani.

-         Értem. Nektek is van valamilyen képességetek vagy esetleg nekem? – hangzott el tőlem ez a kérdés. Erre tényleg nagyon kíváncsi voltam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés