Miután vagy fél órán át áztattam magam a kádban, kiszálltam és megszárítkoztam. A szobámba érve azon töprengem, hogy mit vegyek fel az esti randira, végül is egy farmer miniszoknya és egy barna topp mellett döntöttem. Egy cipzáros fölsőt is magamra kaptam, majd a mobilomon felhívtam Angie-t, hogy hívjon fel a házi telefonon és kérjen el anyutól. Barátnőm bele is egyezett, de csak azzal a feltétellel, hogy miután hazaértem, részletes beszámolót tartok neki. Miután letettem a telefont, rá pár percre hallottam, hogy csörög a vezetékes telefonunk és anya fel is veszi, majd felkiabál, hogy keresnek.

- Ki az? - kérdeztem leérve a konyhába.
- Angie, meg akarja kérdezni, hogy ma nem mennél-e el vele moziba? – felelte anya.
- Szia Angie! – szóltam bele mosolyogva.
- Remélem, jó a mozis ötlet, mert más nem jutott eszembe – suttogta cinkosan a telefonba.
- Jó ötlet, benne vagyok – mondtam, mert anya árgus szemekkel figyelt, nem hiába van anyai megérzés.
- Ha nem mondasz el mindent, én nem tudom, mit csinálok veled – kacagta barátnőm, mire én elmosolyodtam.
- Akkor Mike megint értem jön, ugye? – kérdeztem.
- Ja, Mike mi? Hát neked semmi sem szent? – vihogta Angie, majd megszakadt a vonal.
- Akkor szia! – válaszoltam a sípoló vonalnak, majd a helyére tettem a kagylót és anya felé fordultam. – Elmehetek, ugye?
- Persze kicsim, hisz itt a hétvége – mosolyogta anya. Teljesen bevette a történetem.
- Akkor megyek és összeszedem a cuccomat – mondtam és felrohantam a szobámba.

Még fél óra volt nyolcig, így leültem a tévé elé és kapcsolgattam a csatornákat, közben apa is megjött és már kezdődött is az állandó vitatkozás. Hogy ezek nem tudnak meglenni vita nélkül. Az egyik csatornán valami vámpíros film ment, gyorsan el is kapcsoltam. Nem tudom miért, de frászt kapok minden ilyen természetfeletti dolgoktól, mivel hiszem, hogy vannak ilyenek. Hamarosan meghallottam, hogy dudálnak, magamra kaptam a kabátomat és egy gyors köszönés után kifutottam a házból. A szívem megint eszeveszett ütemre váltott, ráadásul az eddig nyugodt pillangók is eszeveszettül röpködni kezdtek. Beültem az anyósülésre és Emmett felé fordultam.

- Szia! – köszöntem halkan.
- Szia! – mondta ő és gyengéden megcsókolt, amitől megint pezsegni kezdett a vérem.

Miután ajkaink elváltak, Emmett beindította az autót és elhajtott, nem is figyelve merre, csak engem nézett, az útra nem is figyelt.

- Emmett, az utat kéne figyelni – mosolyogtam. – Nem mintha zavarna, hogy nézel, de…
- Az út nem olyan érdekes, mint te – vágott a szavamba ő. – Milyen volt a napod?
- Unalmas – csúszott ki a számon. – Voltam ma dokinál. Jó fej a faterod.
- Miért voltál Carlisle-nál? – kérdezte az én plüssmacim aggódva.
- Csak rutin vizsgálat – feleltem. – És a te napod milyen volt, túráztál sokat?
- Túra, miféle túra? – futott össze a sűrű szemöldöke.
- Azt hallottam, hogy ilyenkor túrázni mentek – mondtam zavartan. Lizzy te idióta, hogy hihettél a pletykáknak?
- Ja, vagy úgy – biccentett Em és elmosolyodott.
- És amíg vártalak, addig egy vámpíros filmet néztem – folytattam fintorogva.
- Tetszenek a vámpírok? – kérdezte és a szemében valami furcsa fény csillant meg.
- Ami az igazat illeti, nem – feleltem és éreztem, hogy kiborsódzok. – Ugyan hiszek ezekben, de a hideg kiráz tőle.
- Hmm… igazán? – Emmett arca hirtelen elkomorodott, és mintha csalódott fejet vágott volna.
- Miért, te nem hiszel az ilyenekben? – kérdeztem félve, most biztos lököttnek tart.
- Ja, nem, nem hiszek benne – rázta meg a fejét ő és mereven nézett ki a szélvédőn. – Ugyan már, vámpírok, akik kiszívják a véred? Pff! – mondta némi gúnnyal a hangjában.

Észre sem vettem, hogy az erdőbe hajt velem, csak amikor leállította a motort és teljesen felém fordult, akkor eszméltem fel.

- Most akkor jön a szatír dolog, ugye? – kérdeztem és megpróbáltam rémült arcot vágni.
- Úgy nézek ki, mint egy szatír? – villantotta ki a hófehér fogait, majd közelebb csúszott, így fölém tornyosult. – Félsz tőlem, Lizzy?
- Rettegek – feleltem rekedten és én is közelebb csúsztam, már csak pár centi választotta el az ajkainkat egymástól.
- Hmm… akkor megpróbálom elűzni a félelmedet – suttogta és birtokba vette az ajkaimat.

Szenvedélyesen csókoltam vissza, mire Emmett megragadta a csípőm, és mint egy rongybabát az ölébe ültetett, én pedig a nyaka köré fontam a karjaimat. Hamarosan én szakítottam meg a csókunkat, mert elfogyott a levegőm. Szuszogva hajtottam a fejem a széles vállára, majd apró csókokat nyomtam a nyakára, beszívva fűszeres illatát. Majd újra az ajkaira tapadtam, de hamarosan éreztem, hogy a testem megint kihűl, ezért gyorsan elhúzódtam tőle. Emmett is szaggatottan vette a levegőt és egy percig észre sem vette, hogy már nem ülök az ölében.

- Inkább beszélgessünk – ajánlottam fel, mikor megláttam a kérdő tekintetét.

Emmett kérdezni kezdett és olyan volt, mint a felhúzható macik: alig akart leállni, amikor én akartam kérdezni valamit a múltjáról, csak valami kitérő választ kaptam, majd újabb kérdéseket. Közben néha egymásnak estünk, de mindig leálltam, végül az ölében maradtam, mert nem engedte, hogy leszálljak róla, így kényelmesen elhelyezkedtem és vártam a további kérdést. Amikor már azt is tudta, hogy mi volt az oviban a jelem, én következtem.

- Hol laktatok, mielőtt ideköltöztetek? – tettem fel az első kérdést.
- Londonban – felelte ő és közben egy hajtincsemmel játszott.
- Ott is születtél?
- Nem, én Tenesse-ben születtem – felelte ő. – Csak amikor örökbe fogadtak, sokat kellett költöznünk.
- És a szüleid? Velük mi történt?
- Ők már nagyon rég meghaltak – felelte Em és a szeme szomorúan csillogott.
- Sajnálom, nem akartam, hogy elszomorodj – simogattam meg az arcát, már nem is éreztem, hogy hideg a bőre. Ez is furcsa, de hát vannak ilyen emberek, lehet, hogy nem jó a vérkeringése.
- Haza kéne már menned, mert anyukád még a végén meglincsel – bökött a fejével a műszerfal felé, ami már majdnem éjfélt mutatott.
- Elvileg Angie-vel vagyok moziban – mondtam mosolyogva.
- Nem vállalsz fel? – kérdezte tetetett felháborodással.
- Még csak az kéne – kacagtam fel. – Ki is törne a balhé, anya szerint még túl kicsi vagyok a fiúkhoz.
- Szerintem pedig nem – felelte ő és gyengéden a nyakamra tapasztotta az ajkait, majd egyre lentebb siklott, amíg el nem érte a kulcscsontomat. Hangosan felsóhajtottam, amire Em halkan felkuncogott.
- Ha te így – mosolyodtam el és a nyakához hajoltam, és a nyelvem hegyével végigpásztáztam egészen a füle tövéig. A hatás nem maradt el, Emmett teste megremegett és halk sóhaj hagyta el a torkát. Majd gyengéden beleharaptam a nyakába.
- Hmm… rossz kislány – dörmögte és a kezeit a combomra csúsztatta.
- Szerintem tényleg haza kéne mennem – hebegtem rekedten.

Emmett csak hamiskásan elmosolyodott, majd visszaültetett maga mellé és elindította a motort. Hamar, túl hamar értünk haza, nem teljesen a ház előtt állt meg, felém fordult és egy újabb mézédes csókot nyomott az ajkamra. Megint kótyagosan szálltam ki a kocsiból, de szerencsére egyszer sem estem össze és szerencsésen beértem a házba.




(Emmett szemszöge)


Vigyorogva léptem be a házba. Szuper, az egész család a nappaliban van, talán nem vesznek észre, és fel tudok osonni a szobámba.

- Szerintem elég nehéz téged nem észrevenni – kacagott fel Edward.
- Szuper humoros vagy ma, tesó – fintorogtam és lehuppantam a kanapéra.
- Figyelj, Emmett – szólalt meg Carlisle. – Ma volt bent nálam Lizzy, és egy nagyon furcsa dolgot fedeztem fel.
- Mi lenne az? – kérdeztem és érdeklődve előre hajoltam.
- Még amikor a Volturinál voltam – kezdte apám, és leült –, volt egy lány aki az akaraterejével irányította az elemeket. Ilyenkor az ő teste is kihűlt, és szerintem Lizzy erre lenne képes, ha…
- Ha átváltozna – fejezte be Alice apám helyett.
- Ami nem fog megtörténni – morogtam magam elé meredve. – Amúgy is fél tőlünk.
- Elmondtad neki? – kérdezte Bella.
- Nem, de elmondta, hogy fél a vámpíroktól és minden természetfölöttitől – feleltem és lehajtottam a fejem.

Nem nekem való ez a lány. Mi van, ha bántom? Ha nem is harapom meg, akkor is halálra tudom sebezni, csak egy óvatlan pillanat és már meg is történt a baj. El kéne felejtenem, én nem akarom bántani, ahhoz túl fontos nekem – vívódtam magamban.

- Ne tedd, Em – szólalt meg Edward a gondolataimra válaszolva. – Ne add fel, mert megéri – mondta végül és szerelmesen ránézett a mellette ülő feleségére.
- Mindegy – morogtam lemondóan. – Akkor mi is pontosan a képessége?
- Még nem biztos, de szerintem Lizzy is tudná irányítani az öt elemet – felelte apám nyugodtan. – De ezt csak akkor tudnánk meg biztosan, ha ő is közénk tartozna.
- A mennydörgés – mondtuk egyszerre Alice-el.
- Milyen mennydörgés? – érdeklődött anyám, amire én elvigyorodtam, Alice és Edward felkuncogott.
- A múltkor, amikor megcsókoltam…
- Ha csak egy csók lett volna – vágott a szavamba Alice. – Teljesen felizgatta és egyszer csak dörögni kezdett meg villámlani – fejezte be helyettem.
- Már most ekkora ereje van? – kerekedet ki Bella szeme.
- Tizennyolcadik életévét betöltve fejlődik ki teljesen az ereje – magyarázta Carlisle. – És ha egyszer átváltozik, hatalmas erejű vámpír lesz, nagyon sok ilyen fiatal embert láttam, akik csak Aro kapzsisága miatt adták fel az emberi létet.
- De Lizzy nem fog átváltozni – mondtam és Alice-re néztem.
- Nem látom, hogy megtörténne – felelte ő mosolyogva. – De mást viszont igen – kuncogta, és erre már a fivérem is felkacagott.
- Akkor én most elmegyek vadászni – dörmögtem vigyorogva, mert tudtam, hogy Alice mit látott meg. Ugyanis eldöntöttem, hogy egy kicsit megváltoztatom az időjárást, Lizzy segítségével...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés