(Emmett szemszöge)




A vadászatból visszatérve, teletankolva vérrel rögtön a szobámba mentem, ahol egy gyors zuhany után magamra kapkodtam valami ruhát. Nem is figyeltem, hogy mit veszek fel, mert tudtam, hogy a húgom a legújabb divat szerint vásárolt be nekem. Már éppen indulni akartam a nappaliba, amikor Alice jelent meg a szobámban.

- Komolyan el akarod hozni ide? – kérdezte Alice vigyorogva.
- Persze, miért, nem láttad pontosan? – böktem meg a fejét nevetve.
- Én nagyon örülök, hogy elhozod – kezdte Alice komoly arccal –, csak amit utána láttam, az nem tetszett.
- Mit is láttál pontosan? – kíváncsiskodtam kaján vigyor kíséretében.
- Jaj, Em, én nem arra gondoltam – csettintett a nyelvével ő. – Hanem arra, hogy láttam, hogy Lizzy ajka megsérül…
- Vigyázni fogok hugi – vágtam a szavába. – Állítsd takarékra az agyad, nem lesz semmi probléma.
- Hát jó, te tudod – öltötte rám gyermekien a nyelvét Alice, majd kitáncolt a szobámból.

Ránéztem az órámra, még csak reggel hetet mutatott. Még nem hívhattam fel, ezért lementem a nappaliba és kihívtam Jaspert egy sakkjátszmára! Közel hat játszmát játszottunk végig, már kezdtem volna a hetediket, amikor megszólalt a telefonom.

„Szió! Úgy tervezted, hogy ma távol tartod magad tőlem és más lányokon töltöd ki a szatír vágyaidat?!” – állt a kijelzőmön az üzenet, amit Lizzy küldött.

Hangosan felkacagtam, mire Jasper összevonta a szemöldökét.

- Mi az? – kérdezte végül.
- Semmi tesó – vigyorogtam és felpattantam, majd kiindultam a nappaliból. – A játszmát elnapoljuk.

Kimentem a konyhába és tárcsáztam Lizzy számát. talán egyszer sem csöngött ki, már fel is vette.

- Igen? – szólt bele vidáman.
- Szia! – köszöntem én is vigyorogva. – Hidd el nekem, drága, én csakis rajtad akarom kiélni mindenféle vágyamat – duruzsoltam a telefonba, mire Lizzy harsányan felkacagott.
- Ennek most örülnöm kéne? – kérdezte nevetve.
- Hmm… remélem, hogy igen – nevettem el magam én is.
- És telefonon akarod mindezt? – kíváncsiskodott, még mindig nevetve.
- Ami azt illeti, már beterveztem, meglátogatlak ma – feleltem.
- Akkor a szüleimnek is be kell, mutassalak – mondta ő, komolyan.
- Remélem, hogy nem tör ki a világháború – mosolyogtam.
- Nem, nem fog, de most elkezdem adagolni nekik – válaszolta Lizzy. – Mikor jössz?
- Mit szólnál két óra előkészülethez? – néztem rá a faliórára, ami fél egyet mutatott. – Akkor fél három, jó?
- Oké, akkor fél három. Puszi – csicseregte Lizzy vidáman, majd lerakta.




(Lizzy szemszöge)



Miután megnyugtattam a pillangókat a hasamban, leindultam a nappaliba. Sajnos mindketten otthon voltak. Nagyokat sóhajtva léptem be a konyhába, ezen túl kellett esnem.

- Sziasztok! – köszöntem határozottan. – Szeretnék beszélni veletek.
- Szia, kicsim, mondjad! – felelte anya, mire én leültem a konyhaasztalhoz apa mellé.
- Az a helyzet, hogy már egy ideje találkozgatom Emmett Cullennel – kezdtem halkan.
- Hogy mi? – sipította magas hangon anya.
- Nyugodj meg, Miranda! – csitította apám nyugodtan. – Még a végén szívrohamot kapsz.
- De Elizabeth, még kislány vagy – jajgatta anya.
- Már majdnem tizennyolc éves szívem – felelte apa. – És már korántsem kislány.
- Akkor sem fogom engedni, hogy fiukkal találkozgass – dacoskodott anya.
- De anya – nyögtem fel fájdalmas hangon. – Hiszen még nem is ismered, és ma ide.
- Igen, de te akkor is még… – szakított félbe.
- Miranda, kérlek, hallgasd végig! – mordult fel apa. – Nos, kislányom, kérlek, folytasd!
- Szóval, ma fél háromkor eljön, és csak annyit kérek, hogy adjatok neki egy esélyt, mert nagyon fontos nekem – hadartam végig egy szuszra.
- Rendben, Lizzy – adta be a derekát anya, de láttam rajta, hogy tényleg csak egy esélye lesz az én plüssmacimnak. De örömmel ugrottam anyám nyakába és adtam neki egy cuppanós puszit.
- Köszi, anya – majd apa felé fordultam. – És te, te is beleegyezel?
- Persze kicsim, hadd lássam azt a fiút, aki megpróbál elvenni tőlem – mosolyogta apa.
- Tőled sosem fog senki elvenni apuci – öleltem meg. – De most megyek és kirittyentem magam. – vigyorodtam el és felszaladtam a lépcsőn.

Egy térdig erő sötétkék ruhát vettem fel, a hajamat pedig lófarokba kötöttem, csak a szemem spiráloztam ki, majd lementem a konyhába és felültem a konyhapultra. Egy almát kezdtem rágcsálni, közben anyát kérdezgettem, hogy milyen is Esme Cullen.

- Egy tündéri teremtés – válaszolta anya vidáman. – Mindig olyan kedves és mosolygós.
- Ez családi vonás – bólogattam mosolyogva. – Emmett öccse, Edward is folyton vigyorog.
- Hát, biztos egy vidám család – kacagott fel anya.

Vidáman cseverésztünk, észre sem vettem, hogy milyen gyorsan telik az idő, ha anyának jó kedve van, és apa is csatlakozott hozzánk. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy kopognak.

- Nyitom – ugrottam el a pultról és zakatoló szívvel nyitottam ki az ajtót.
- Szia! – köszönt Em és elmosolyodott, majd végignézett rajtam. – Csini vagy.
- Szia! Köszi – feleltem lehajtott fejjel, mert éreztem, hogy elpirulok. – Gyere be – tártam szélesebbre az ajtót. Ő pedig Bentebb lépett, így közelebb került hozzám, és én megéreztem a hűvös leheletét az arcomon. Hamar hátráltam, mert nem akartam ráugrani a szüleim szeme láttára.
- Jó napot, Mrs. és Mr. Evens – lépett be és hatalmasnak hatott a mi pici konyhánkban. – Emmett Cullen vagyok, nagyon örülök, hogy megismerhetem önöket.
- Részünkről a szerencse, Emmett – fogott kezet vele apa, majd hellyel kínálta.

Miután anya olyan kérdésekkel traktálta, amitől sokszor én jöttem zavarba, más témára terelődött a szó és én fellélegezhettem. Láttam, hogy az én hős macim lenyűgözte, és teljesen levette a lábáról. Apa pedig a kocsi- és sportmániás kérdéseivel traktálta, de Emmett nagyon ügyesen vette az akadályt. Szinte lebegtem a boldogságtól, de akkor jött az a kérdés, amitől nagyon féltem:

- Szeretném én is bemutatni Lizzyt a szüleimnek – mondta Em és rám sandított. – Nem lenne baj, ha elrabolnám pár órára?
- Ugyan, dehogy lenne baj – felelte anya és én hangosan kifújtam a levegőt, amit eddig bent tartottam. – De időbe hazahozni!
- Jaj, anya – morogtam fel.
- Időben itthon lesz, garantálom – mosolyogta Emmett, majd felállt a székről.

Én is felálltam és felvettem a kabátomat, majd megindultam kifelé, Em pedig követett, közben éreztem a tekintetét a hátamon. Megfordultam, mire ő majdnem nekem ütközött.

- Akkor sziasztok – kiabáltam be a szüleimnek akadozva, mert Emmett kezei a derekamra csúsztak.
- Éjfélre itthon legyél, ifjú hölgy! – kiabálta vissza anya, amire én vágtam egy grimasz és megfordulva kinyitottam az ajtót, Em pedig elengedett, így kiléptem és gyors léptekkel a kocsihoz vonultam.
- Ideges vagy? – kérdezte Emmett vezetés közben, mert látta, hogy az ujjaimat tördelem.
- Nem, nem vagyok – tettem magam mellé a kezeimet, mire ő megfogta az egyik kezemet, és megcsókolta. – Na jó, nagyon ideges vagyok – vallottam be.
- Nincs miért, nem fognak megenni – az utolsó szónál, mintha egy mosolyt próbált volna elnyomni. – Vagy legalábbis remélem.
- Haha, marha vicces – duzzogtam sértetten.
- Ugyan már, Lizzy – leállította a motort és felém fordult. – Nyugi kislány, én majd megvédelek – dörmögte mély hangon, amire én felkuncogtam. – Mi az?
- Sokszor olyan vagy, mint egy maci – feleltem mosolyogva.
- Ja, plüssmaci, mi? – öltötte rám a nyelvét gyerekien.
- Te ezt honnan… – nem tudtam befejezni a mondatot, mert megláttam a hatalmas házat, ami előtt leparkoltunk. – Te itt laksz? – Édes istenem, ez egy palota.
- Jó kis kégli, mi? – vigyorogta Emmett. – Na gyere, lássuk azt a bizonyos medvét – kacsintott rám, majd kiugrott a kocsiból és megkerülve azt kinyitotta az ajtót.
- És ha elmennénk, mondjuk tekézni? – ajánlottam fel, nem akartam találkozni még a családjával.
- Majd talán holnap – nevetett fel ő, megragadott a derekamnál fogva és kiemelt a kocsiból. – Most családlátogatás lesz, utána, ha jó kislány leszel, talán megmutatom a bélyeggyűjteményem.
- Miért, neked az is van? – néztem rá komoly arccal, próbálva visszatartani a nevetést.
- Na jó, lebuktam, nincs, de klassz a szobám. Akarod látni?
- Égek a vágytól – nevettem el magam, nem bírtam komoly maradni.
- Hmm… az jó dolog – vigyorogta ő csibészesen, majd belépett a házba és maga után húzott, mert nem akaródzott bemenni.
Belépve a szám is tátva maradt, csodálatosan volt berendezve, de nem tudtam sokat nézelődni, ment egyenesen egy hatalmas szobába vezetett, ami a nappali volt, ahol hatan ültek és ránk vártak.

- Sziasztok!– köszönt Em vidáman.
- Jó estét! – üdvözöltem én is mindenkit.
- Lizzy, annyira örülök, hogy végre megismerhetlek – lépett elém a karamellbarma hajú, mosolygós nő. – Esme vagyok.
- Én is nagyon örülök, anya már sokat mesélt önről – mondtam.
- Kérlek, tegezz, nem vagyok még olyan öreg – mosolyogta Esme, mire Emmett felkuncogott mellettem.
- Rendben – feleltem. Ekkor elém lépett Carlisle doki.
- Szervusz Lizzy – üdvözölt kedvesen.
- Jó estét, Dr. Cullen!
- Rám is vonatkozik, hogy tegezz, és csak Carlisle – mosolyodott el ő, mire én is.
- Rendben, Carlisle doki – kacsintottam rá vidáman, mire mindenki felkacagott.
- A többieket már ismered, nemde? – mutatott a fivéreire Em.
- Igen, sziasztok! – néztem a Cullen gyerekek felé, akik eddig csöndben ültek a kanapén.

Milyen idilli család, és mindenki olyan gyönyörű – gondoltam magamban. Körbenéztem a szobában: pazar, mégis egyszerű volt a berendezés. Meg is dicsértem Esme ízlését, mivel anya említette, hogy lakberendezéssel foglalkozik. Kellemesen elbeszélgettünk, Alice főképp divatkérdésekkel bombázott, hogy milyen stílusú ruhák tetszenek, meg hasonló fincsiségek. Gépiesen válaszolgattam a kérdésekre, közben lopva a mellettem ülő Emmettre néztem, aki szintén engem nézett. Hmm..mit is mondott? Ja, igen, bélyeggyűjtemény Most szívesen megnézném – gondoltam magamban, mire Edward megint felkuncogott, amit köhögéssel próbált palástolni.

- Mi történt Edward, csak nem beteg leszel? – kérdeztem. Komolyan mondom, ez a pasi a fejembe lát.
- Nem, nem, jól vagyok – felelte ő és hirtelen nagyon elkomolyodott, majd mintha mondott, volna valamit, de nem halottam semmit. Biztos csak képzelődtem.
- Nem vagy kíváncsi a ház többi részére? – állt fel hirtelen Em.
- De, nagyon – egyeztem bele.

Felmentünk az emeletre, ahol Emmett minden szobát megmutatott, majd megállt egy ajtó előtt.

- Hát, ez az én szobám, ahol nincs bélyeggyűjtemény – vigyorogta és benyitott, én pedig beléptem.
- Hát, fiús – csúszott ki a számon.
- Miért, mire számítottál, babarózsaszín falakra? – kacagott fel harsányan.
- Igen és Beckstreet Boys poszterre – nevettem el magam én is. – Amúgy nagyon tetszik a szobád, még ha nincs is benne bélyeggyűjtemény, amit meg tudnál mutatni – mondtam és a hatalmas ablakhoz sétáltam.
- Mit szólnál, ha mutatnék mást? – kérdezte Emmett és elém állt, majd lehajolva megcsókolt.

Én pedig ugyanúgy reagáltam, mint eddig: a vérem felforrt és a nyaka köré fontam a karjaimat. Ő gyengéden a csípőmre tette a kezeit és magához húzott, ezzel megéreztem izmos testének minden porcikáját. A csípőmről a fenekemre siklott a keze, mire én belenyögtem a csókba és szenvedélyesebben kezdtem csókolni. Halvány hangfoszlányokat hallottam, dörgött az ég és mintha villámlott volna is, de most nem tudtam figyelni semmire, csak arra, hogy egy félisten tart a karjai közt és olyan szenvedéllyel csókol, amilyet eddig még csak elképzelni sem tudtam. Hirtelen mintha elcsúszott volna alólam a talaj, arra eszméltem fel, hogy a franciaágyon fekszem, Emmett pedig fölöttem van és a nyakamat csókolgatja.

- Őrjítő illatod van – suttogta a nyakamba. – Olyan kívánatos.
Erre én a lábaimat a csípője köré fontam, így még jobban hozzá préseltem a testem. Hátra hajtottam a fejem és halkan felnyögtem, mert olyan pontot érintett a nyelve, amitől az eszeveszetten dobogó szívem kihagyott pár ütemet. Erre Emmett suttogott valamit és vadul birtokba vette az ajkaimat. Ekkor több dolog történt egyszerre: még egy hatalmas dörgést halottam, majd azt, hogy kicsapódik az ajtó és azt, hogy Emmettet lerángatják rólam…
És akkor a számhoz kaptam, mert eszméletlenül égni kezdett. Nagyon fájt, de ami a legjobban megijesztett, hogy a számban a vér ízét éreztem. Az ujjamra néztem, ami véres volt.

- Te jó ég, mi történt? – sikítottam fel, de szobában már senkit sem találtam.

Remegő lábbakkal felálltam és lebotorkáltam a földszintre. Ott sem találtam senkit, ezért kimentem a sötét éjszakába. Bárcsak jobban figyeltem volna az utat idefele – szidtam magam. Nagyon furcsán éreztem magam, szédültem és szörnyen fájt a szám. De csak az járt a fejemben, hogy haza kell jutnom valahogy. Hirtelen minden elsötétedett, én pedig éreztem, hogy elesek.

Erős fényre ébredtem. Hirtelen felültem és a legnagyobb meglepetésemre a szobámban voltam. Körbe néztem. Minden olyan színes és éles, anya a konyhában van, és a reggelit készíti. De miért hallom ilyen hangosan? Mi történt velem? – töprengtem. Végignéztem magamon, még a tegnapi ruhám volt rajtam. Az ajkamhoz kaptam, de nem volt semmi. Csak álmodtam volna? Nem az nem lehet. Az éjjeliszekrényen volt a mobilom, felkaptam és tárcsáztam a már olyan jól ismert számot...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés