(Emmett szemszöge)



Nagyon örültem, hogy megismerhettem Lizzy szüleit. Már a kocsimban ültünk és láttam rajta, hogy valamin nagyon aggódik, mert az ujjait tördelte.

- Ideges vagy? - kérdeztem.
- Nem, nem vagyok – felelte ő és maga mellé tette a kezeit, mire én megfogtam az egyiket és megcsókoltam. – Na jó, nagyon ideges vagyok – vallotta be mosolyogva.
- Nincs miért, nem fognak megenni – remélem, hogy elmentek vadászni. - Legalábbis remélem.
- Haha, nagyon vicces vagy – durcáskodott Lizzy.
- Ugyan már, Lizzy – morogtam és leparkoltam a kocsit. – Nyugi kislány, majd én megvédelek – mosolyogtam vidáman, mire ő felkacagott. – Mi az?
- Sokszor olyan vagy, mint egy maci – mosolyogta.
- Ja, plüssmaci, mi? – húztam el a számat.
- Te ezt honnan… – kérdezte meglepve, de nem tudta befejezni, mert meglátta a házat. – Te itt laksz?
- Jó kis kégli, mi? – vigyorogtam. - Na gyere, lássuk, azt a bizonyos medvét – mondtam, majd kiugrottam a kocsiból és megkerülve azt, kinyitottam az ő ajtaját is.
- Nem mehetnénk, mondjuk tekézni? – kérdezve reménykedve.
- Majd talán holnap – nevettem fel és a derekánál fogva kiemeltem az autóból. – Most családlátogatás van, és később, ha jó kislány leszel, megmutatom a bélyeggyűjteményem.
- Miért, neked olyan is van? – kérdezte komolyan, de láttam, hogy próbálja visszatartani a nevetést.
- Na jó, lebuktam, nincs, de a szobám klassz, akarod látni.
- Égek a vágytól – kacagott fel. Olyan édes volt.
- Hmm… az sem rossz – mondtam vigyorogva és beléptem a házba, magam után húzva őt is. – Sziasztok – üdvözöltem családomat a nappaliba érve.
- Jó estét – köszönt Lizzy is halkan.
- Lizzy, annyira örülök, hogy végre megismerhetlek. Esme vagyok – lépett elé anyám mosolyogva.
- Én is nagyon örülök, anya már rengeteget mesélt önről.
- Kérlek. tegezz, nem vagyok én még olyan öreg – Na ja. Nézőpont kérdése, kuncogtam fel, mire anyám szúrós szemmel nézett rám.
- Rendben – felelte ő és elmosolyodott.
- Szervusz, Lizzy – köszönt apám is kedvesen.
- Jó estét, Dr. Cullen.
- Rám is vonatkozik, hogy tegezz, és csak Carlisle.
- Rendben, Carlisle doki – kacsintott rá vidáman, mire mindenki elnevette magát. Kész ez a csaj, imádom.
- A többieket már ismered – mutattam a testvéreim felé.
- Igen, sziasztok!

Leültünk mi is, és persze kérdésekkel bombázták, de Lizzy mosolyogva válaszolt minden kérdésre, én pedig nem tudtam levenni a szemem róla. Nem csak a vérét, de az egész lényét kívántam, mindenestől. Azt akartam, hogy az enyém legyen. Talán beleszerettem ebbe a lányba? – elmélkedtem magamban, mire Edward megint nevetni kezdett és megint köhögéssel próbálta leplezni. Kérdőn ránéztem, mire ő beszélni kezdett, de olyan gyorsan, hogy csak vámpírfülek halhatták.

- Szerelmes vagy tesó, és Lizzy is beléd esett – mondta mosolyogva. – És valami bélyeggyűjteményen gondolkozik.
- Mi történt Edward, csak nem beteg leszel? – kérdezte Lizzy komolyan.
- Nem, jól vagyok – felelte Edward és elkomolyodott.
- Nem vagy kíváncsi a ház többi részére? – álltam fel hirtelen. Menjünk innen, mert a végén még Edward nekiesik, és mindent elmond, mint anno Bellának.
„És ha megkérhetlek, hagyd a gondolatainkat egy időre. Vagy tudod mit? Ne tedd, tanulhatsz is!” – sugalltam felé gondolatban, amire ő csak halkan felhorkant.
- De, nagyon – pattant fel Lizzy is.

Sorra mutattam meg a szobákat, utoljára hagytam a sajátomat. Megálltunk az ajtó előtt.

- Ez az én szobám és nincs benne bélyeggyűjtemény – vigyorogtam és benyitottam, Lizzy pedig belépett.
- Hát, fiús – micsoda megállapítás - kacagtma fel.
- Miért, mire számítottál, babarózsaszín falakra?
- Igen és Backstreet Boys poszterre – nevette el magát ő is. – Amúgy nagyon tetszik a szobád, még ha nincs is benne bélyeggyűjtemény, amit meg tudnál mutatni – mondta végül és az ablakhoz sétált.
- Mit szólnál, ha mutatnék valami mást? – kérdeztem és elé álltam, majd gyengéden megcsókoltam.

Megint azt a hatást váltottam ki belőle, a szíve hevesen verni kezdett, és a nyakam köré fonta a karjait, én pedig a csípőjénél fogva magamhoz húztam, hogy érezzem a testéből áradó meleget. Majd a formás fenekére csúsztattam a kezeimet, mire Lizzy felnyögött. Hirtelen elsötétedett az ég és dörögni, meg villámlani kezdett. Ez az alakul ez a vihar, na hadd lássuk, mire képes még az én Lizzy-m. Villámgyorsan felkaptam és az ágyra fektettem, majd a nyakát kezdtem el ostromolni a csókjaimmal.

- Őrjítő illatod van – suttogtam a nyakába. – Olyan kívánatos.

A lábait a csípőm kőré fontam és megéreztem, hogy mennyire perzsel a teste minden egyes porcikája. Hátra hajtotta a fejét, ezzel kvázi felkínálva magát nekem, láttam a vékony bőre alatt futó vénákat, amik őrjítően pulzáltak és hívogattak, hogy kóstoljam meg.

- Nem bírom tovább – suttogtam szinte halhatatlanul.

Megcsókoltam az édes ajkait, már éppen ittam volna a véréből, amikor négy erős kéz ragadott meg és lerángatott Lizzy-ről. Majd csak arra eszméltem fel, hogy Edward és Jasper fut velem, az eső pedig hatalmas cseppekben esik.

- Nem, vissza akarok menni hozzá – ordítottam magamból kikelve. – A vére hívogat, szinte síkit, hogy igyak belőle. Eresszetek! – Próbáltam szabadulni.
- Fiam, ez nem te vagy – hallottam meg apám hangját. – Te nem bántanád azt, akit szeretsz, nem vagy szörnyeteg Emmett.
- Jaj, kisfiam – zokogott fel Esme, amitől egy pillanat alatt kitisztult a fejem.
- Mit tettem!? – ültem le a földre, közben a fivéreim is elengedtek

Édes istenem, mit tettem? Majdnem megöltem őt, nem bírtam uralkodni magamon. Szörnyeteg vagyok, aki nem érdemli meg, hogy egy ilyen angyal szeresse. Majdnem megöltem azt a lányt, aki hosszú idő óta olyan érzéseket ébresztett bennem, amilyeneket már nagyon rég nem éreztem.
El kell mennem innen, nem maradhatok itt, nem sodorhatom nagyobb bajba.

- Emmett, hallgass meg, kérlek! – térdelt le elém Edward.
- Nem, elmegyek Edward – mondtam és megpróbáltam felállni.
- Carlisle, most menj és lásd el Lizzy-t! – szólalt meg Alice. - Te pedig – nézett rám komoly arccal. –, most felállsz, visszajössz velünk a házban és mindent elmondok, rendben?
- Jó – egyeztem bele és felálltam.

Amikor a házba léptem, még mindig éreztem Lizzy vérének a csábító illatát. Mélyeket lélegeztem és közben leültem a kanapéra.

- Mit akarsz mondani, Alice? – néztem rá a húgomra.
- Amikor megláttam, hogy te majdnem megharapod Lizzy-t – kezdte egyenesen a közepén és leült velem szembe a dohányzóasztalra –, akkor rögtön felmentünk és leszedtünk róla, de szerintem ezt te is észrevetted. Amíg futottunk, megláttam, hogy nem került annyi méreg a szervezetébe, hogy átváltozzon, Carlisle pedig kitisztítja az ajkán a sebet és hazaviszi. Nem fog sok mindenre emlékezni. Olyan lesz neki mindez, mint egy rossz álom.
- Hmm… Az vagyok neki, egy rossz álom – mondtam magam elé meredve. Ezért kell elmennem.
- Nem mész te sehova, megértetted? – kiabálta Alice. – Nem hagysz itt minket megint! Csak egy kicsit óvatosabb leszel. Nem lesz több vihar, megértetted?
- De én nem…
- Figyelj Em, én érzem, hogy most mi van benned – vágott a szavamba Jasper, és ekkor hirtelen egy erős nyugalomhullám ért el, amitől majdnem elaludtam. – Ha kell, akkor a nap huszonnégy órájában ezt fogod érezni.
- Kösz, tesó – mondtam és éreztem, hogy minden feszültség feloldódik bennem. - Most mi legyen?
- Lizzy kapott egy erős altatótés délelőttig fel sem fog kelni, addig lesz időnk kitalálni, hogy mit mondunk neki – lépett be Carlisle a nappaliba. – Kitisztítottam a sebét, de minimális mennyiségű méreg bekerült a szervezetébe.
- És pontosan mennyi? – kérdezte anyám aggódva.
- Annyi, hogy begyógyítsa a sebet, de szerintem pár napig fog csak tartani a hatás – felelte apám nyugodtan –, mivel a vére folyton tisztul és hamarosan cserélődik is.
- Cserélődik? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire a lányok csak megköszörülték a torkukat. – Ja, oké, értem – mosolyodtam el.
- Vigyázz, mert ilyenkor intenzívebb az illata – kuncogta Edward és szerelmesen megcsókolta Bellát.
- Tényleg? – kacagott fel Bella is.
- Most azon kéne agyalni, hogy mit mondunk Lizzy-nek, nem pedig a női dolgokról – morogtam és Alice-re néztem.
- Én már kitaláltam mindent – vigyorgott Alice. – Ti éppen, khm… akcióban voltatok, Jasper meg Edward összeveszett és téged kellett hívnunk, hogy szétszedd őket. Lizzy pedig elaludt, te pedig hazavitted.
- Miért pont én? – duzzogott Jazz. – Ők érezték jól magukat és mi vesztünk össze?
- Jaj, szívem, ez csak egy mese – ölelte meg párját a húgom. – És különbem is, már nem kell sokáig…- harapta el a mondat végét Alice.
- Mit nem kell sokáig? – kérdeztem hangosan.
- Semmi, semmi, most elmegyek vadászni. Bella velem jössz? – hadarta és kilibbent az ajtón, Bella pedig utána.
- Edward? – néztem kérdőn a fivéremre.
- Én is velük tartok – vigyorogta el magát és ő is eltűnt.
- Én maradok – szólalt meg Jasper és lehuppant egy fotelba. – Ha már úgysem lehetek kettesben Alice-el.
- Na mi van, csak nem bepörögtél? – kacagtam fel. Szegény Jazz, jó, hogy nem vetette szét az a sok szenvedély, amit ma este a szobámból érzett.
- Haha, nagyon szellemes vagy, Em, de ha tudni akarod, igen – húzta el a száját Jasper. – Amúgy meg látod, mi lett a vége a te kis időjárásváltoztatásodnak.
- Jól van na, tanultam az esetből – feleltem lehajtott fejjel. - De nem bírtam ki, teljesen feltüzelt a csaj és nem csak a vére.
- Észrevettem – kacagta ő. – Amúgy meg, ha jól emlékszem, és jól emlékszem, tartozol még egy visszavágóval.
- Rendben, csak nehogy összevessz velem, mert ma nagyon verekedős vagy – kacagtam, mire Jazz a karomba bokszolt.

Egész éjszaka játszottunk, nemsokára a többiek is hazajöttek és nézték, ahogy Jasper folyamatosan nyeri a sakkjátszmákat.

- Mi van veled? Nem is figyelsz – mondta hajnaltájt Jazz.
- Ne akard megtudni, hogy mi jár a fejében! – kuncogott Edward.
- Mi van öcsi, tanulsz? – vigyorodtam el kajánul.
- Nemsokára telefonod lesz – csilingelte Alice vidáman.
- Lizzy? – kérdeztem reménykedve.
- Ki más – felelte a húgom grimaszolva.
- És akkor mit mondjak neki? – Féltem, hogy nem fogja bevenni a mesénket.
- Nyugi, el fogja hinni – válaszolta Edward a gondolataimra. – Alice meglátta.
- Igen, csak el kell vinned tekézni – nevette el magát az említett.
- Az megoldható – dörzsöltem össze a tenyerem és a faliórára néztem, ami majdnem kilencet mutatott. – És mikor fog hívni? – érdeklődtem, de ekkor csörögni kezdett a telefonom.

Felpattantam és kimentem a házból, jó messze a vámpírcsaládomtól, aki mindent hallani akar.

- Szia Lizzy – szóltam bele vidáman.
- Emmett, mi történt tegnap? – kérdezte rekedt hangon, mint aki most kelt fel.
- Elmondom, de majd ma délután, mert megígértem, hogy tekézni viszlek, vagy nem? – feleltem.
- De, tényleg – mondta halkan. – Csak olyan furcsán érzem magam, mit csináltál velem tegnap?
- Hmm… azt is elmondom, vagy inkább megmutatom – vigyorodtam el.
- Jó, akkor mikor jössz értem? – kérdezte végül.
- Mikor akarod?
- Minél hamarabb – felelte gyorsan, milyen kis türelmetlen, de én is alig várom már, hogy lássam.
- Akkor egy óra megfelel?
- Meg, siess – egyezett bele, majd megszakadt a vonal.

Mosolyogva mentem vissza a házba és eldöntöttem, hogy ezt az egy órát azzal fogom tölteni, hogy addig idegesítem a húgomat, amíg el nem mondja, hogy miért nem kell már sokáig...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés