Letettem a telefont és remegő lábbakkal felkeltem, majd a fürdőbe mentem, és megmosakodtam. Az agyam végig azon pörgött, hogy vajon mi történhetett tegnap. Erre a gondolatra megint feszült lettem, ezért elhatároztam, hogy elmegyek futni, már amúgy is rég voltam. Gyorsan magamra kaptam egy szabadidő nadrágot meg egy trikót, arra pedig a szabadidő felsőt, a hajam copfba kötöttem, a fejemre húztam egy baseballsapkát, majd egy kényelmes sportcipőbe bújtattam a lábam.

- Jó reggelt! – köszöntem anyának a konyhába érve.
- Szia, kincsem, hova készülsz ilyen sportosan?
- Futni – feleltem és kilibbentem a hátsó ajtón, egyenesen az erőbe siettem.

Futás közben teljesen felszabadultam, úgy éreztem, hogy száguldok, minden olyan tisztán körvonalazódott a szemem előtt, sosem láttam még ilyen színesen a körülöttem levő világot. Az adrenalinszintem az egekbe szökött, és ha lehetséges, még nagyobb tempóba váltottam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy elhagyom a Forks feliratú táblát. Megálltam és zihálva ültem le egy kidőlt farönkre. Te atya ég, majdnem tizennyolc kilométert tettem meg alig öt perc alatt – elmélkedtem magamban. Ekkor valami zajt halottam a bokor mögül, odakaptam a fejem, de már nem láttam semmit. Paranoiás vagy, Elizabeth! – szidtam magam, majd felálltam és újra futni kezdtem. Megint öt perc elteltével már a konyhánkban voltam és egy almát majszoltam.

- Hát ez gyors volt – nevetett fel anya.
- Ja, olyan voltam, mint a villám – feleltem mosolyogva.
- Olyan cikcakkos? – kacagott fel anya.
- Igen, meg olyan fényes – kontráztam én is nevetve.
- Milyen volt a tegnap este? – kérdezte végül elkomolyodva.
- Hmm… jó – feleltem elgondolkozva, de hamarosan éreztem, hogy elpirulok, mert eszembe jutott, hogy mit csináltunk, mielőtt…
- Korán itthon voltál. Vagyis éjfél előtt benéztem a szobádba, te pedig már aludtál.
- Igen, mert Emmett, megígérte, hogy időben hazahoz, nem? – magyaráztam. Nem volt kedvem erről beszélni, - legalábbis addig, amíg nem tudom, meg a teljes valóságot. – Felmegyek tusolni – mondtam és ezzel befejezettnek tekintettem a témát.

Félórás áztatás után egy szál törölközőben álltam a szekrényem előtt, azon töprengve, hogy mit is vegyek fel. Emmett mindjárt itt van, én meg még fél pucéran tétlenkedem – elmélkedtem magamban, majd derékig hajoltam a szekrénybe, hogy valami megfelelőt találjak. Ekkor kopogtak.

- Gyere be! – kiáltottam. Biztos anya az, ezért nem is néztem fel, egyszer csak egy hideg kezet éreztem a combomon, amitől a szívem majdnem megállt. Sebesen megpördültem, és a világ legszebb szempárjával találtam magam szembe. – Emmett!
- Szia! – vigyorgott ő, majd hátrébb lépett egy lépést. – Azóta látni akartalak törölközőben, amióta egyszer megemlítetted, hogy abban jönnél randira – mondta, közben a testemen pásztázott a szemeivel, amitől én mélyvörös lettem. –, és nem csalódtam a látványban.
- Te hogy jöttél fel? – hebegtem, közben próbáltam eltakarni magam, persze nem jött össze.
- Anyukád beengedett és azt mondta, hogy a szobádba vagy, én pedig fellépcsőztem és bekopogtam, te pedig azt mondtad, hogy jöjjek – magyarázta gyermeki mosollyal, amitől megint kihagyott a szívem.
- Fel kéne öltöznöm – fordultam vissza a ruháimhoz, de nem bizonyult jó ötletnek, mert Em megint szorosan mögém lépett és átkarolta a derekamat. – Szerintem így nem fog menni – feleltem, de nekidőltem és beszívtam az őrjítő illatát.
- Hmm… nekem megfelelsz így – válaszolta és gyengéden a nyakamba csókolt, amitől a vérem megint száguldozni kezdett az ereimben. – Talán tényleg fel kéne öltöznöd – engedett el hirtelen.
- De… én… jó – dadogtam, kivettem valami ruhát és a fürdőbe mentem. – Mindjárt jövök, megvársz?
- Egy tapodtat sem mozdulok – felelte és úgy tett, mintha szoborrá válna.

Pár perc elteltével már a szobámban is voltam, teljesen felöltözve, mosolyogva álltam Emmett elé, aki még mindig úgy tett, mintha szobor lenne. Az én görög szobrom – mosolyogtam magamban.

- Megmozdulhatsz – mondtam pár másodperc után, de ő nem mozdult. – Hmm… talán fel kell, olvasszalak? – töprengtem, lábujjhegyre álltam, és a nyaka köré fontam a karom, majd a szemébe néztem, ami csibészesen csillogott. Gyengéden az ajkához nyomtam az enyémet, de csak egy pillanatra. – Még mindig semmi. Forróbb csók kell? – kérdeztem, de válasz nem jött, ezért szenvedélyesen megcsókoltam, mire az én jégszobrom életre kelt és a csípőmre tette a kezeit. – Siker – kuncogtam, erre már Em is felkacagott.
- Tehetségesen csókolsz, még egy jégszobrot is életre keltettél – duruzsolta a fülembe, amitől én megborzongtam. - Hmm… micsoda bók – feleltem rekedten. – De lássuk, hogy mennyire tudlak még hevíteni? – megint az ajkaira tapadtam és közelebb bújtam hozzá.
- Szerintem most le kéne mennünk – tolt el magától Emmett és kiindult a szobámból, én pedig követtem.

Ez most mi volt? – kérdeztem magamtól. A tegnapi este után ennyinél megállít? Sürgősen meg kell tudnom, hogy mi is történt. Vagy csak én fújom fel ezt az egészet? – tépelődtem magamban. A konyhába érve láttam ugyan, hogy anya beszél hozzám, de egy szavát sem fogtam fel.

- Lizzy, hallasz te engem? – szólt kicsit hangosabban, mire én összerezzentem.
- Igen, hallak, mit is mondtál? – kérdeztem vissza, mire Em mellettem halkan felkuncogott.
- Azt, hogy ma délután elmegyünk apáddal, és csak késő este érünk haza – mondta anya.
- Jó, rendben – feleltem, majd felkaptam a fejem. – Kutyát, halat, kanárit nem kell etetnem, úgyhogy velőt rengető bulit csapok – mosolyogtam vidáman.
- Persze, te olyan vagy, mint aki bulit tart – húzta el a száját anya.
- Még megeshet – feleltem és lopva Emre néztem, mert ez utóbbi időben abszolút nem úgy viselkedtem, mint általában, csak erről neked nem kell tudnod anyukám. – Jó, akkor vigyázok a házra, mint a jó házőrző kutyus, és közben a bibliát lapozgatom, így megfelel anya? – pukedliztem illedelmesen, mire Emmett már hangosan felkacagott
- Ma megint szellemes kedvedben vagy kislányom – csóválta meg anya a fejét mosolyogva. – Amúgy csak azért mondtam, mert látom, hogy te is elmész és nem kell sietned haza – mondta végül anya.
- Ki vagy te, és mit csináltál az anyukámmal? – kérdeztem tettetett ijedtséggel.
- Haha, nagyon vicces vagy – grimaszolt anya, majd Emmettre nézett. – Megbízom benned, vagyis bennetek és ezért.
- Köszönjük, Miranda – mosolygott Em, erre én még mondani akartam valamit, de a derekamnál fogva kitoloncolt a konyhából. – Vigyázok Lizzyre, viszlát!
- Szervusztok – kiáltotta utánunk, mert mi már a ház előtt voltunk.
- Emmett, nem hoztam kabátot – mutattam a vékony toppomra.
- Nem baj, nem fogsz fázni – felelte ő és kinyitotta az a kocsiajtót nekem.
- Miért, hova is megyünk? – kérdeztem, miközben beszálltam.
- Hát hozzánk – felelte Em egyszerűen. – Megtanítalak sakkozni – vigyorogta, közben beindította a motort.
- Hmm… sakkozni? Nem úgy volt, hogy tekézni megyünk? – néztem rá meglepve.
- De sakkozni jobban tudok, mint tekézni – vigyorogta ő, közben pedig megint csak engem nézett és nem ez utat.
- Akkor, elmondod, hogy mi történt tegnap? – tettem fel végül azt a kérdést, ami tegnap óta foglalkoztat.
- El – felelte ő és leparkolt a házuk előtt. – De majd odabent.
- Én most akarom megtudni – durcáskodtam és belekapaszkodtam az ülésbe. – Addig nem szállok ki az autóból, míg el nem mondasz mindent.
- Hát jó – fordult felém Emmett, én pedig belenéztem a gyönyörű szemeibe. - Tegnap azért tűntem el olyan hirtelen, mert Edward és Jasper összevesztek és már majdnem verekedtek. Alice jött fel szólni nekem, nem emlékszel?
- Az igazat megvallva, én csak egy dologra emlékszem – hajtottam le a fejem, mert éreztem, hogy elpirulok.
- Mire? – kérdezte. Oda sem kellett néznem, hogy lássam, hogy vigyorog.
- Hát… rád – feleltem végül és még pirosabb lettem.
- Rám? Ezt hogy érted? – kérdezte Em. Hallottam a hangjában, hogy közel áll a nevetéshez.
- Tudod te nagyon jól – hebegtem zavartan. Kikészít ez a pasi. –Egyébként hogy jutottam haza? – kérdeztem, csak hogy tereljem ezt a kínos témát.
- Elaludtál, és nem volt szívem felébreszteni, ezért hazavittelek. De most gyere már be – felelte ő és kiszállt a kocsiból. Én is követtem a példáját, már épp a bejárati ajtó előtt álltunk, amikor maga felé fordított. – Van itt még valami.
- Mi lenne az? – néztem fel rá, mire ő a hűvös ajkait a sajátomra nyomta, és a pillangók a gyomromban repkedni kezdtek.

Mosolyogva léptünk be a házba, én pedig ráeszméltem, hogy szerelmes vagyok, méghozzá a fülem tövétől egészen a kis lábujjamig. Emmett egyenesen a nappaliba vezetett. Mindenki ott volt, kivéve Carlisle.

- Sziasztok – köszöntem vidáman.
- Szia, jól vagy? – lépett elém Alice, és közben úgy nézett, mintha a vesémbe látna.
- Persze, jól. Bocs, hogy tegnap nem köszöntem el – mondtam elpirulva, mert megint a szemeim előtt láttam, hogy Emmett tegnap az ágyán fekve csókol és hogy majdnem...
- Szeretsz sakkozni? – kérdezte Edward mosolyogva, ezzel kizökkentve az álmodozásomból.
- Öö… Tudok, még a nagyapám tanított meg – bólintottam zavartan.
- Na, akkor hadd lássam – húzott a sakktáblához Emmett. – Melyikkel leszel?
- A feketével – feleltem és elkezdtem felrakni az üvegbábukat.
- Em is mindig azzal szokott játszani – csilingelte Bella és közelebb lépett, hogy lássa a játékunkat. – Azt mondja, hogy a fekete sereg mindig nyer.

Elkezdtük a játszmát,és majdnem másfél óra után patthelyzettel fejeztük be. Edward mosolyogva oldalba bökte e fivérét.

- Na mi van tesó, patthelyzet? – kacagott felszabadultan.
- Az, de még mindig jobb, mint te és Bella játszmája – dörmögte grimaszolva az én nagy macim.
- Miért, milyen a ti játszmátok? – kérdeztem s közben Bellára néztem, aki mosolyogva kedvesére nézett.
- Hosszú és mindig én nyerek – felelte és megölelte a kedvesét.
- Ez igaz, hisz a szívemet is elnyerted – mosolygott Edward és megcsókolta Bellát.
- Lizzy, nem vagy éhes? – kérdezte Esme. – Főztem neked – mosolygott büszkén.
- Nem, köszönöm – ráztam meg a fejem. Ez furcsa, úgy mondta, mintha általában nem főzne.
- Ez kár – szontyolodott el, erre nekem lelkiismeret-furdalásom lett.
- Na jó, talán egy kicsit éhes vagyok – mondtam végül és Emre néztem. – Eszel velem te is?
- Hogy mi? Mi is a kaja? – nézett ijedten Esmére.
- Sült csirke, krumplival – mosolyogta Esme és megindult a konyha felé, mi pedig követtük.
- Hát, azt pont nem szeretem – dörmögte Em és mintha megborzongott volna.
- Ti sem esztek velem? – néztem a többiekre.
- Mi már ettünk – felelte Edward vigyorogva. – De neked jó étvágyat.
- Köszi – feleltem, s enni kezdtem az elém rakott íncsiklandozó illatú ételt.

Egy kicsit furcsa, hogy nem esznek, a suliban sem láttam őket enni. Jaj Lizzy, már megint hülyeségeken gondolkodsz – dorgáltam magam gondolatban.

- Nagyon finom volt, köszönöm Esme – mondtam, miután befejeztem. – Isteni szakácsnő vagy, habár anya már mondta, hogy irigylésre méltó a sütid.
- Ugyan már – legyintett szerényen ő.
- Lizzy, a telefonod – szólalt meg Alice, megint azzal a ködös tekintettel az arcán.
- Mi van vele? – kérdeztem vissza, de ekkor csörögni is kezdett a zsebemben. – Ezt hogy csináltad? – néztem rá meglepve.
- Szerintem vedd fel – mondta Edward, mert Alice még mindig csak maga elé meredt.

Angie hívott, hogy számon kérje rajtam, hogy nem mondtam el neki a tegnapi eseményeket. Nem tudtam figyelni arra, amit mond, mert azon járt az eszem, hogy Alice honnan tudta. Akkor eszembe jutott az az alkalom is, amikor óra előtt megmondta, hogy dolgozatírás lesz. Mi ez a csaj, médium, vagy valami egészen más? – kérdeztem magamtól, közben végig őt néztem. Edward halkan felmordult. Te jóságos ég, mibe keveredtem?

- Angie, majd este beszélünk – mondtam a barátnőmnek, majd megszakítottam a vonalat és Alice-re néztem. – - Honnan tudtad, hogy telefonom lesz? – kérdeztem komolyan.
- Nem tudtam – húzta meg a vállát ő. – Csak megérzés volt.
- Furcsák a megérzéseid – mondtam elgondolkozva.
- Ez egész lány furcsa – állt fel Emmett és kézen fogott. – Gyere – húzott maga után.

Egyenesen a szobájába vitt, ahol én leültem az ágy szélére, és csak magam elé bambulva néztem ki a fejemből. Mi ez ez egész? Miért olyan furcsák a Cullenek? – kérdeztem magamban.

- Lizzy, mi a baj? – térdelt elém Em, de még így is fölém tornyosult.
- Rajtunk gondolkozik tesó – hallottam meg Edward tompa hangját.
. Ez meg mi volt? Edward, honnan tudja, hogy én mit… – pattantam fel hirtelen.
- Te hallottad? – kérdezett vissza Emmett meglepetten.
- Igen, hallottam – álltam elé. – Emmett, most azonnal elmondod, hogy mi folyik itt! – követeltem hangosan, szinte már hisztérikusan.
- Jó, akkor ülj le, kérlek – felelte Em és gyengéden lenyomott az ágy szélére, majd megint elém térdelt, és mélyen a szemembe nézett.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés