A repülőtéren, mivel látták még kiskorú vagyok (ha tudnák mennyi idős vagyok valójában…) segítettek eligazodni. Repülőn még nem utaztam, így eléggé feszült voltam, és ideges.
A stewardess kedves volt és mindenben segített, csodálkoztam is, hogy nem mondták nekem, szálljak le.
A repülőút zökkenőmentes volt, de azért egy kis ideig hanyagolni fogom az utazás e módját.
A város elég esős volt, de akik segítettek készülődni, valamiért ezt a helyet tanácsolták leginkább.
Az erdő mellett haladva láttam néhány szarvast előugrani, majd továbbszaladni, és mintha egy hihetetlen gyors embert is láttam volna, de messzebb. Elég jó a szemem, de elképzelhetetlen egy szarvasnál gyorsabb ember. Hacsak nem távfutó.
A városban esett az eső, valószínűleg itt gyakoribb, mint otthon a napsütötte Ohioban… Na jó. Igazából Phoenixbe költöztünk, az Anabell kedvenc városa, és kiskora óta szeretett volna ott élni. A szívem összefacsarodik, ha csak Rá gondolok. Mintha a saját Anyám lenne.
A városról: Egy eldugott kis sziget erdőkkel, tavakkal, folyókkal környezve, évente rengeteg esővel és egyéb „égidologgal”. A város, ahol valószínüleg megtalálom szüleim, pedig nem sok az esély rá.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés