Csodaszép tavaszi napra ébredtem, ami igen ritka volt. Az elenyésző számú napsütéses órák száma majdnem megegyezett azzal, amikor én csodaszépnek láttam a világot. De ez a mai nap ilyen volt, mert tudtam, hogy találkozhatok Jacobbal. Volt idő, amikor elképzelhetetlennek tartottam, hogy ismét ennyire függjek valakitől. De miután Jake már több mint egy éve ügyeskedett azon, hogy ripityára tört szívemet helyre hozza, nem tudtam nem szeretni. Nem tudtam, de ez nem jelentette azt, hogy akartam. Féltem, hogy megint “zombi üzemmódba” kapcsolhatok, és mindent tönkretehetek. Nemcsak a saját életemet, hanem az Övét is.

Gondolatmenetemet a földszintről hallatszódó csengőszó szakította félbe, ami nem ígért túl sok jót, ugyanis még mindig pizsamában üldögéltem az ágyam szélén. Ez a hang azonban nemcsak sietségre adott okot, hanem reménykedésre is. A mai nap gondolatától valami kellemes - jobb szó nem lévén - reményteliség futott át rajtam. Mivel tudtam, hogy ki vár az ajtó túloldalán, úgy ahogy voltam, pizsamában és papucs nélkül robogtam le a lépcsőn. Egy idő óta kevésbé voltam ügyetlen, így épségben megérkeztem az ajtóhoz, amit egy olyan mosoly kíséretében nyitottam ki, hogy én is meglepődtem. A velem szemben álló Jake-en azonban a meglepettségnél sokkal jobban látszott az, hogy már megint farkas alakban jött idáig. Szerencse, hogy Charlie-t Seattle-be hívták a tavaszi szünet nagy részére, így nem kell attól tartani, hogy lepuffantja a ház körül ólálkodó farkasokat. Ezt Jacob sajátos fordításban úgy értelmezte, hogy akármikor a rendelkezésére állok a következő másfél hétben. Na nem mintha sokat tévedett volna…

- Mi az, már be sem hívsz? - hogy én milyen szórakozott vagyok ma reggel.

- Jaj, dehogynem Jake, bújj beljebb! Habár azt hittem, ennyire már önállósítottad magad. - ha lehetséges volt, még szélesebb mosolyra húzódott a szám, amikor egy hosszú ölelés után kézen fogva a konyhába húzott.

- Ha jól sejtem még nem reggeliztél - állapította meg végignézve frissen ébredt alakomon és szanaszét álló hajzuhatagomon.

- Eltaláltad. Én pedig ha jól sejtem, ez az udvarias módja volt annak, hogy csatlakozhass hozzám.

- Ismersz: farkasétvágyam van! - felelte az enyémhez erősen hasonlító vigyorral; annyi különbséggel, hogy az ő barna bőrét tökéletesen kiegészítette hibátlan fogsora.

Épp kérdezni akartam, hogy mit szeretne reggelire, amikor egy óvatlan pillanatomban a derekamnál fogva az ölébe ültetett és összefonta ujjainkat.

- Lehetne a mai menü valami különleges? - érdeklodött csillogó szemekkel, amik megállapodtak a számon, és kitartóan szuggeráltak. Már majdnem beadtam a derekam, amikor eszembe jutott, hogy ma reggel még nem mostam fogat.

Azzal a lendülettel, ahogy ez megvilágosodott előttem, rohantam az aprócska fürdőszobába az életmento fogkeféhez és fogkrémhez. Amíg a leheletem üdévé változtatásával foglalatoskodtam, eltöprengtem, hogy mi lesz ha lemegyek a konyhába. Jacobhoz. Aki rám vár. Nem ez az első alkalom, hogy ilyen közel kerülünk egymáshoz, vagy hogy fogjuk egymás kezét. La Pushban szinte mindig így sétáltunk a tengerparton, ami miatt meg is kaptuk a magunkét párszor Quiltől. De eddig még soha nem álltam pozitívan ehhez a csók dologhoz. Akárhányszor azt láttam Jake tekintetében, hogy készül megtenni a következő lépést, mindig meghátráltam; nem éreztem késznek magam. Ez a mai reggel azonban más. Furcsa dolgokat éreztem, és talán az egyetlen közös az volt bennük, hogy mindnek Jake volt a kiváltója, és az, hogy a konyhában ülve rám vár.

Immár farmerbe és egyik kedvenc kék topomba bújva, megfésülködve battyogtam le a lépcsőn, mintha a szívemnek nem is lenne nagyon fontos dolga odalent. Ezt a felsőmet eddig még nem volt alkalmam itt Forksban viselni a nem túl kedvező időjárás miatt, most azonban úgy éreztem, hogy felforrósodott a levegő a házban. Amikor elhagytam az utolsó lépcsőfokot is, és Jake észrevett, szinte önálló életre kelt a lába, és könnyedén átszelte a kis konyha által közénk képzett akadályt.

Olyan közel állt meg előttem, hogy éreztem a testéből felém áramló hőséget, és ha el tudtam volna fordítani a tekintetem attól a barna szempártól, talán el is pirultam volna meztelen felsőteste közelségétől. De a tekintete fogva tartotta az enyémet, mintha még pislogni is elfelejtettünk volna. Egyik kezével megsimogatta arcomat, miközben azt mondta:

- Úgy látom ebédre is marasztalsz.

Jelenlegi helyzetemben csoda volt, hogy bólogatni tudtam, így egy bólintás után behunytam a szemem, és az első pillanatban képzeletben fenékbe rúgtam magam, amiért ettől az érzéstol eddig megfosztottam magam. A következő pillanatban pedig már csak az érdekelt, hogy ne felejtsek el levegőt venni, hogy közelebb húzzam magamhoz, és hogy a csípője köré fonjam a lábaim, amikor felültetett a konyhaasztal tetejére.

Közben Jake is talált magának teendőt, például a kezei utat találtak maguknak a pólóm alatt, és borzongás futott végig rajtam minden érintésétől. Amikor elhúzódott, fejét a vállamra hajtotta, én pedig belemarkoltam frissen nyírt hajába, amit csak azért vágatott le, mert tudta, hogy úgy jobban tetszik nekem.

Hosszas hallgatásomtól elkomorult, azt hitte, hogy nem akartam, vagy megbántam. Az egyetlen amit bántam, hogy még életem legjobb döntése után is képes vagyok fájdalmat okozni annak, akit szeretek. Átkaroltam a nyakát, s miközben magam felé húztam, megkérdeztem:

- Maradsz vacsorára is?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés