Töri órán ültem az előbb megismert lánnyal, s nagy csodálatomra a lányt rendkívül, okosnak, kedvesnek és gyönyörűnek találtam. Csak egy valami volt ami nem hagyott nyugodni, mégpedig az, hogy nem látok a fejébe. Ezt már akkor észrevettem mikor belém rohant. Míg Japer hátul, én majdnem a középen ültem, boldogan csevegtem Bellával.

Bella..

Milyen szép neve van.  Hihetetlenül hangzik, hogy a mindig fagyosan viselkedő, goromba és visszahúzódó Edward tud rendesen beszélgetni egy emberlánnyal úgy, hogy  annak nem esik bántódása, és még talán élvezi a társaságát. Csak tíz perc telt el az órából, csak beszélgettünk. A tananyag nem is érdekelt minket, csupán egymás társasága. Beszélgettünk suliról, emberekről. Például azt is elmesélte, hogy kivel ne nagyon álljak szóba – nem is terveztem szóba állni csak vele, vagy talán a barátnőjével –, a barátnője Alice sem volt rosszindulatú csupán oda volt Jasperért. Ez a tudat megmosolyogtatott., bár kezdtem aggódni, hogy a fivérem megsérti a lány érzéseit. Jasper máshogy fogta fel a dolgokat. Nagyon sokáig katona volt  a hadseregben, s ezen az sem segített, hogy ugyan van önuralma, de az enyémnél talán kisebb. Míg nem tanulja meg ezt uralni, addig nem hagyhatom egyedül. Talán kicsit lebecsmérelem őt. Továbbra is beszélgettünk Bellával, de sajnos a tanár észrevette, mert a kelleténél kicsit hangosabban nevettem fel. Miután Bella is párszor felkuncogott, kitessékelt minket az óráról. Beültünk az ottani kávézóba. Leültünk a sarokban lévő két kisfotelbe, s tovább folytattuk az elmélyült beszélgetésünket.

-                      Bocs, hogy kiküldtek téged már az első óráról. – mondta, a fejét lehajtotta.

-                      Én nem sajnálom. – mosolyodtam el huncutul. Tényleg nem bántam. Rémunalmas volt az óra, különösen, ha ezt már tanultad. Visszamosolygott. Elmélyültem barna szemébe. Az ereiben a vére csak úgy csörgedezett, mint egy patak. A szíve a kelleténél gyorsabban dobogott. Elmosolyodtam. Fura érzésem van, mikor a szemébe nézek. Pillangó ezrei csapkodnak a gyomromban. Már az első pillanattól kezdve éreztem...

-                      Te is bent laksz? – kérdezte ő kissé félénken.

-                      Nem. – mondtam. – Én a szüleimmel és a testvéreimmel élek a város végén.

-                      Értem. – csalódottnak tűnt. –Nekem lassan mennem kellene.

Gyerünk Edward! Most vagy soha!

-                      Oké. Elkísérhetlek? – kérdeztem, bevetettem a jó öreg trükköt. Látszólag nem hatott. Annál miért nem sikerül, aki tényleg el akarok kápráztatni?

-           Ha akarsz, gyere. – mondta és felállt.  Mentünk, és mentünk. Unalmas volt emberi tempóban menni, de mivel muszáj volt..

-                       Szép lakás. – dicsértem meg. Nem volt nagy lakás, de hangulatos volt. A fala türkizkék, sok-sok virág sorakozott a szobában. A szőnyeg rózsaszín bolyhos. Bizonyára Alice ötlete. Bella észrevette, hogy szőnyeget nézem ezért felvilágosított.:

-                      Alice….- mondta ezt félig mosolyogva, félig morcosan. – Utálom a rózsaszínt, de ragaszkodott hozzá.

-                      Megértem. Tudod, van egy nővérem, rettentően szereti a divatot és néha ezzel ki is készít. De legalább az autókhoz ért.

Elmosolyodott.

-                      Nekem nincs testvérem. – mondta. Úgy hangzott mintha megkönnyebbült. De most, hogy mondod, talán jobban jártam, hogy inkább egyke maradtam. Nem ülsz le? – kérdezte. Halvány mosoly jelent meg angyali arcán.

-                      Figyelj Bella – kezdtem, mikor leültem mellé. – Arra gondoltam, hogy ha van kedved, akkor talán elmehetnénk holnap valahová, de csak ha van kedved. Nem kötelező..

-                      Szívesen. – mondta, s aranyosan elpirult. – Ez egy  baráti találkozó?

-                      Háááátt.. – beletúrtam a hajamba. Én nem akarok a egyszerűen a barátja lenni! – Nem…- végül aztán kinyögtem.

-                      Oké…- mondta, látszólag örült. Tényleg örült?

-                      8-ra érted jövök. – mondtam most már magabiztosan. Vámpír vagyok ugyan, de mégis voltak bennem kétségek. Evvel a lánnyal kapcsolatban semmi sem biztos. Megőrjít, hogy nem bírok a gondolataiban olvasni !!   

-                      Rendben. Hova megyünk? – kérdezte kíváncsian. Fészkelődni kezdett és a haját csavargatta.

-                      Úgy gondoltam moziba, a másik pedig titok. – már gondosan elterveztem. Nem tűnt rossz ötletnek csak sok virág kell.. Kérem! Kérem, hogy legyen holdfény!

-                      Most aztán felcsigáztál. – mondta s közelebb jött hozzám. – Komolyan, mond el!

-                      Nem. – az titok. Ki akarta nyitni a száját, de én odatettem a mutatóujjam. Jó érzés volt a kezemet, a meleg rózsaszín ajkain érezni. Nem szólalt meg, de a tudtam, hogy rettentően zavarban van. Ez tetszett. Így néztünk egymás szemébe, míg el nem vettem íz ujjaimat az ajkáról.

-                      Sajnálom. – mondtam. Egy emberi lény zavarba tud hozni engem!

-                      Én nem. – mondta vigyorogva.

-                      Most megyek. – felpattantam.

-                      Kitalálsz, vagy vezesselek ki? – kérdezte.

-                      Kitalálok. Ne feledd! Érted jövök nyolcra. Nem fogok késni. Szia

-                      Szia. – suttogta.

(Alice szemszöge)

Több millió apró pillangó fickándozott a gyomromban amint megtudtam Jasper Hale szingli!!! Nincs barátnője!! Madarat lehetett volna fogatni velem, annyira boldog voltam ettől az aprócska információtól. A föld felett lebegtem vagy húsz méterrel és minden vattacukorban úszott. Az arcom lángolt és szinte éreztem mennyire elvörösödtem. Hirtelen meggondolatlanságból a padon heverő karjához kaptam és lágyan megérintettem kézfejét. Olyan sima és kemény volt, mint a finoman megmunkált márvány s jéghideg. Egy pillanatra elbizonytalanodtam majd próbáltam összeszedni magam.

-       Nekem sincs barátom. – sziszegtem bizonytalanul és mosolyogni próbáltam.

-       Ezt már sikerült megállapítanom. – húzta száját féloldalas mosolyra.

-       Őőő és miért pont Forks-ba költöztetek?

-       Ez volt a leg eldugottabb és nyirkosabb hely egész Amerikában. – halkan kuncogni kezdett. Ó Istenem, de édes.

-       Brr… te szereted az esőt és a nyirkos éghajlatot? Boáh.

-       Hidd el sokkal jobb, mint a napfényes nagyvárosok.

Néhány jelentéktelen szót még váltottunk egymással, majd kénytelenek voltunk a tanórára figyelni. Mr. Shewperd monoton hangja szinte hipnotizál és alvásra kényszerített, hiába ült mellettem a világ leghelyesebb fiúja képtelen voltam koncentrálni rá, túlságosan elnehezedtek a szemhéjaim és nagyon közel álltam az elalváshoz.

Félálomból a csengő idegesítő hangja rázott fel. Értetlenül pislogni kezdtem, és akkor döbbentem rá: semmire sem emlékszem az elmúlt 45 percből. Kapkodva összepakoltam a padomon szanaszét heverő könyveimet és a tolltartómból kipakolt tollakat és oda nem figyelve belehajítottam őket a hátizsákomba.  Jasper mély karamella szín szemeibe néztem és megérintettem a vállát, hogy biztosan figyeljen rám.

-       Jasper, elkísérnél a kollégiumba? Persze csak ha van kedved hozzá.

-       Nem lesz több órád?

-       De igen, csak Mr. Erwaker beteget jelentett és így van egy szabad órám, hmm?

-       Rendben.

Őszinte mosoly ült ki az arcomra és legszívesebben helyben lenyomtam volna neki egy puszit, de amilyen mulya vagyok, ez csak az élénk fantáziám egyik legújabb ábrándja marad valószínűleg örökre.  Szólni akartam volna, még hozzá mielőtt elindulnánk ki a teremből, de hirtelen elkezdett rezegni a mobilom a zsebembe. Ó a fenébe, ki a csuda telefonálhat ilyenkor?! Zsörtölődtem magamba majd idegesen keresgélni kezdtem a telefont.  Pillanatok alatt kikaptam a zsebemből és kíváncsian kémleltem a kijelzőt. Bella neve villant fel rajta.

-       Ne haragudj Jasper ezt muszáj felvennem.

-       Semmi baj majd máskor még beszélünk. – felkapta a táskáját és az ajtó felé sétált.

Halkan motyorogtam valamit utána, hogy várjon meg és majd együtt elsétálunk, de valahogy mégsem jött ki normál hangerejű szó a számon. A fülemhez emeltem a mobilt és megnyomtam a „fogad” gombot.

-       Mondjad. – szóltam bele türelmetlenül.

-       Szia Alice segítségre van szükségem. – hallottam barátnőm izgatott hangját a vonal másik végéről.

-       Pontosan miben?- kezdtem lelkesedni a telefonhívás iránt.

-       Randim lesz Edward Cullen-nel és izé… jól akarok kinézni. Szóval segítenél?

-       Bármiben!- csillant fel a szemem és villámgyors léptekkel hagytam el az osztálytermet.