{Edward}

Most, hogy Bella itt hagyott minket, nem tudom, hogy mit kezdjek az életemmel. Bár már 5 éve nem találkoztunk, vajmi keveset tompultak érzelmeim iránta. Szegény Alice tartja már csak bennem a lelket. De neki is hatalmas megrázkódtatás volt az, hogy Jaspert elhurcolta a Volturi háborús bűneire hivatkozva.

Csak mi vagyunk egymásnak. Más nem segíthet. Rajtunk kívül senki nem ismeri ezt az érzést. Ezt az érzést, mely belülről pusztít. Mely szétmarja az egész bensőd. Mely fájdalommal tölt el, ahányszor eszedbe jut a szeretett személy. Elpusztít, és végül nem marad más, csak a hideg burok, melyet a külvilág felé mutatsz, remélvén, hogy azt hiszik, minden rendben.

De semmi sincs rendben!! Mert belül nincs más csak a kongó üresség, a fekete, érzéketlen sötétség. A Semmi.

Pokolik éjszakák.

Siralmas nyomorgás,

Az élet megy tovább.

Éld, s várd a csodát.

Mese, játszadozás, nevetés,

Ez mind szép és jó,

De ez így nem jó,

Boldogság hiányzik,

Arcomon könny látszik.

Na jó, az nem is,

Életem vele volt maga a kincs.

Szívem majd’ megszakad,

Ez egy őrült pillanat,

Mikor nem hallasz, s nem látsz.

Fájdalmak tengerében jársz.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés