Fellélegeztem. Gondosan bezártam magam mögött az ajtót és nekitámaszkodtam. Az apró, zárt helyiségben nem éreztem már Elisabeth illatát. Megkönnyebbülve roskadtam a hideg konyhakőre. Minden olyan otthonosnak tűnt, mintha örökéletemben itt éltem volna holott, most járok először ebben a házban. Halványan elmosolyodtam és körbepillantottam. Szemben velem egy öreg asztalka állt, rajta frissen gőzölt terítővel. Négy, aprólékosan megmunkált, virágmintázatú szék ölelte körül a bútort. A falon piros-pöttyös bögrék sorakoztak fel, szögekre akasztva, alattuk egy polccal, amin a hozzájuk tartozó tányérok pihentek egy régi teáskanna társaságában. Lassan felálltam, a szoba sarkában lévő mosdótál elé léptem. Leguggoltam és egyik ujjammal belenyúltam a gőzölgő vízbe. Felszisszentem és visszarántottam a kezem. Még túl forró volt ahhoz, hogy megmártózzak benne, így hagytam kissé lehűlni.

 A falon egy ovális tükörre lettem figyelmes. Közelebb léptem és lábujjhegyre álltam, hogy lássam magam benne. Sűrű gesztenyeszín hajam csapzottan omlott vállaimra, kócosan széledt szanaszét. Szemeim aranyszínben pompáztak, szinte ragyogtak, de nem a boldogságtól. Talán az elfojtott könnycseppektől csilloghattak úgy. Bőröm fehér volt, mint a frissen hullott hó, rideg akár a finoman megmunkált márványkő. Egyik kezemmel végigsimítottam arcomon és mereven bámultam magam a tükörben. Élettelennek, igen, határozottan élettelennek tűntem.

 Leereszkedtem újra a padlóra és a mosdótálhoz léptem. A víz még mindig gőzölgött, de már sokkal barátságosabb hőmérsékletűvé vált. Kissé megráztam magam, így Leslie ingje könnyedén lecsúszott vállaimról, és a földre pottyant. Megborzongtam, ahogy az anyag végigsiklott rajtam, mintha sok ezer tüske karcolta volna bőrömet. A víz fölé hajoltam és kapkodva nekiláttam a tisztálkodásnak. Próbáltam minél hamarabb végezni vele, gyűlöltem megérinteni jéghideg testem, irtóztam attól, amivé lettem.

 Az egyik szék támláján odakészített tiszta ruha pihent. Kíváncsian vizsgálgattam az egyszerű darabokat. Az eddigi viseletemhez képest meglehetősen bonyolultabban néztek ki. Megragadtam a durva anyagból szőtt, pasztellszínű alsóinget, magamra rángattam és gondosan begomboltam mellkasomon. Élettelen testemre védelmezően simult a szövet, de csakugyan kellemetlenül horzsolta bőrömet. Kedvtelenül felkaptam az apró mintákkal hímzett ingnadrágot és belebújtam. Derekamnál szorosra fűztem, de még így is túl bő volt, szinte elveszett benne vézna testem. Már csak a ruha hiányzott. Komótosan felöltöttem magamra az egyszerű, de mégis elegánsan pompázó darabot. Az egyenes vonalú, halványkék szoknya hirtelen jelentéktelenné vált, elvesztette varázsát. Hisz egy szörnyetegen még a gyönyörű selyem se tündökölne- gondoltam elkeseredve.

Egy vékony kék szalaggal – amit az egyik polcon találtam sok, színes cérna és olló közt- gondosan összekötöttem, nedves, kócos hajtincseimet. A rövidebb szálak minduntalan csapzottan az arcomhoz tapadtak. Ujjaimmal próbáltam kifésülni a csomókat, sikertelenül. Keresgélni kezdtem a cérnák közt, míg rá nem találtam az előbb már felfedezett rozsdás ollóra. Remegő kézzel megmarkoltam és leemeltem a polcról. Egy határozott mozdulattal a szalag fölé szorítottam az ollót és apránként vagdosni kezdtem a hajam. Hosszú, gesztenyeszín tincsek hullottak a földre, kecsesen szálltak a levegőbe. A kis kék selyem is könnyedén lecsúszott a szálakról s nesztelenül, hosszan szállingózott majd földet ért.

Letérdeltem és kezeimmel összesöpörtem az egykor még rakoncátlanul vállaimra omló hajszálakat és végleg megszabadulva tőlük eltűntettem őket. Felkaptam Leslie ingjét is a földről s gondosan összehajtogattam.

Bátortalanul az ajtóhoz léptem s megfogtam a kilincset. Nem tudtam mi fog történni, ha kimegyek, nem tudtam meddig bírom még elviselni az illatukat. Rettegtem attól, hogy az a szörny ismét előtör belőlem és átveszi az irányítást, engem gyilkolásra kényszerítve. Az üresség végleg megszűnt bennem, helyette kínzó félelem uralkodott felettem. Karjaimat szorosan összefontam mellemen, vettem egy mély lélegzetet s elhatároztam: kilépek az ajtón.

Próbáltam nem lélegezni. Lelkem legmélyén tudtam, nem lesz baj, de ennek ellenére kezeim remegtek s az egész belsőm vészjóslóan megrettent. Félve léptem ki a konyhából s lesütött szemekkel indultam el Elisabeth felé. Békésen üldögélt egy nyikorgó hintaszékben kötögetve. Jobbján Leslie ült türelmetlenül a heverőn. Felemeltem a fejem és tekintetünk találkozott. Arcára a megdöbbenés grimasza ült ki, orcája kipirosodott, szemei szinte mosolyogtak. Pironkodva emeltem fejemet a mennyezet felé és a régi gerendákat fürkésztem. Leslie megköszörülte a torkát és mocorogni kezdett. Válaszként Elisabeth kedvesen kuncogott és lassú ritmusban hintázott a székkel előre-hátra.

Tettem feléjük egy lépést, de az előbb összegyűjtött bátorságom ismét tovaszállt. Még mindig nem lélegeztem s szoborként megmerevedve álltam, lábaim a földbe gyökereztek.

-       Gyönyörű vagy kedveském! – nevetgélt bájosan Elisabeth. – Nem is gondoltam volna, hogy a sok piszok és az ápolatlan haj egy ilyen angyalt rejteget.

-       Köszönöm. – válaszoltam kurtán, megszeppenve.

-       Kérlek, foglalj helyet! Ülj mellém s kóstold meg a vacsorát! – lelkesedett Leslie amin már nem is csodálkoztam.

-       Fiam, lehetnél egy kicsit illedelmesebb az ifjú hölggyel!- dorgálta kacagva.

-       Alice kérlek!- nógatott csillapíthatatlan lelkesedéssel.

-       Honnan tudod a nevem? – mélyen szemeibe néztem és tettem felé egy lépést.

-       Gyere Alice, kérlek!

Leslie megfogta a kezem és szorosan magához húzott. Megilletődöttségemtől megfeledkeztem a mámorító illatoktól való ódzkodástól és mély levegőt vettem. A torkomat a kínzó, égető érzés ostromolta szüntelenül és a fejem émelyegni kezdett. Kétségbeesetten megragadtam Leslie karját és zihálni kezdtem. Minél több levegő került a tüdőmbe annál inkább a felszínre kívánkozott törni a bennem lappangó szörny. Mélyen szemeibe néztem és némán könyörögtem neki, hogy segítsen.

Görcsösen szorongattam karját hirtelen egész testem remegni kezdett. Tompa nyomást kezdtem érezni a fejemben és a végtagjaim ólomsúlyúakká váltak. A körülöttem lévő hangok lassan eltompultak, ahogy a tárgyak körvonalai is. Lehunytam szemeimet és teljes erőmmel küzdöttem magam ellen. Az ösztön mi oly kiszámíthatatlan és zabolázatlan mindent elsöprő özönvízként kezdte pusztítani az önkontrolomat, s ez által belsőmet is. Mellkasomból feltörő mély morgás hallatszott, fejemet hátracsaptam és összeszorítottam szemhéjamat. Leslie erősen átölelt és tán mondott is valamit, de képtelen voltam szavaira koncentrálni.

Körmeimet belemélyesztettem Leslie bőrébe és ajkaimat szorosan nyakához tapasztottam. Éreztem, ahogy forró vére lüktet ereiben. Hallottam szívének rendszertelen kalimpálását és eljátszadoztam a gondolattal, milyen lenne már ízlelni mámorító vérének zamatát.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés