(Emmett szemszöge)




Teljesen eszemet vette ez a lány – gondoltam magamban, miközben néztem, ahogy eszik. Gyönyörű, okos, és még humora is van. A testétől meg egyenesen megvadulok, nem volt ilyen hatással rám egy lány sem, legyen az ember vagy vámpír. Még Rosalie-t sem kívántam ennyire, mint őt, pedig Rosie emberfeletti szépséggel rendelkezett, és fantasztikus szerető volt, de most látom csak, hogy mindez eltörpül Lizzy mellett. Lehet, hogy a szerelem teszi, vagy az, hogy mérhetetlen vágyat érzek iránta, és az is lehet, hogy mindkettő egyszerre, de úgy érzem, hogy soha többé nem akarom elhagyni, vagy akár egy szavammal is megbántani. Istenem, Emmett, már lassan úgy viselkedsz, mint Edward, ugyanolyan érzékeny és romantikus gondolataid lesznek lassan.

- Emmett! Emmett, hallasz, vagy elaludtál? – Lizzy édes hangja szakított ki a gondolataimból. – Tudom, hogy nem vagy rá képes, de olyan érzésem volt, mintha nyitott szemmel aludnál – mosolyogta kedvesen.
- Akarod tudni, hogy mire gondolt? – kérdezte Edward belépve a konyhába.
- Igen, nagyon – bólogatott Lizzy vidáman.
- Inkább megmutatnám – vigyorogtam szélesen. – De nem akarom, hogy Forks eltűnjön a térképről.
- Akkor válaszolj a kérdésemre – kuncogott fel Lizzy.
- Mi is volt az? – kérdeztem rettegve a választól, meglátva gonosz mosolyát.
- Hány napig kéne könyörögnöm, hogy beleharapj a szendvicsembe? – kíváncsiskodott.
- Szerintem évekbe mérjük, ne napokba – mondtam megrázkódva. – A hideg kiráz még a szagától is.
- És ha én is felajánlanék valamit? – kérdezte kacéran.
- Mesélj csak – hajoltam hozzá közelebb, és a kezemre támasztottam az állam.
- Hmm… Mi is legyen? – gondolkozott el, és közben beleharapott a szendvicsébe. – Talán… egy fergeteges és lélegzetelállító… kézfogás? – kacagott fel vidáman.
- Hát ez ajánlat, mit ne mondjak – bólogattam nevetve. – Ha tippeket szeretnél, én…
- Nem, nem szeretnék tippeket – vágott a szavamba. – Bár szívesen belenéznék a fejedbe.
- Biztos vagy te ebben? – kuncogott Edward, és az arcát a mellette álló Bella hajába fúrta.
- Annyira rossz? – nézett öcsémre rémülten Lizzy.
- Attól függ – felelte ő, és rám nézett – Neked mi a rossz? – kérdezte Lizzytől.

„Edward, ezt még visszakapod!” – morogtam magamban, de kíváncsian vártam Lizzy válaszát.
- Hmm… Nem is tudom – válaszolta Lizzy, és hirtelen pipacsvörös lett, Edward pedig kikerekedett szemekkel nézett rá.
- Gratulálok, Emmett, megtaláltad a másik feledet – kacagott Edward.
- Jaj már, Edward, megkérhetnélek, hogy kiszállj a fejemből? – hebegte Lizzy zavarában, és lehatotta a fejét.
- Elmondod mire gondoltál, vagy szedjem ki az öcsémből? – néztem rá Edwardra, aki fejcsóválva mosolygott.
- Nem mondom el, és Edward sem fogja – nézett ő is az említettre. – Ha pedig mégis, akkor nekitámadok egy villámmal – húzta el a száját Lizzy.
- Én nem mondok egy szót se – emelte maga elé védekezően a kezét Edward.
- Ajánlom is – felelte Lizzy, és újra enni kezdett.
- Ez nem fair – duzzogtam és hátradőltem a széken.
- A gondolatolvasás sem az – felelte mosolyogva kedvesem.

Miután végzett, puszit nyomott Esme arcára, és a nappaliba mentünk, majd leültünk a kanapéra.
- Ez így nem jó – morogtam, amikor mellém huppant. Derekánál fogva felemeltem, mint egy babát, és az ölembe ültettem.
- Így már jobb? – mosolygott, és a nyakam köré fonta a karját.
- Sokkal – válaszoltam és végigsimítottam a combját.
- Akkor kezdhetjük? – ült le velünk szemben Bella.
- Igen – felelte Lizzy, és felé fordult az ölemben, s körben hozzám dörzsölte a formás fenekét.
- Akkor kezdjek bele? – kérdeztem vigyorogva, majd odahajoltam a nyakához, és hallottam, hogy a szíve is kihagy az izgalomtól.
- Nem, Emmett, te most ne érj hozzá! – szólt rám Bella szigorúan. – Lizzy, csukd be a szemed, és próbálj meg koncentrálni! – Lizzy pedig engedelmesen becsukta a szemét, és csendben vártuk a hatást, de percekig semmi sem történt, erre Lizzy halkan felsóhajtott.
- Talán ha én… – suttogtam, és gyengéden végigsimogattam a combján, erre ő a hátát a mellkasomnak nyomta, és kapkodni kezdte a levegőt, és akkor az eső felerősödött, felnéztem Bellára, aki rosszallóan csóválta a fejét. – Most mi van? – kérdeztem durcásan, és levettem a kezem, közben örültem is, hogy ilyen hatással vagyok rá.
- Szerintem leülhetnél Jazzel sakkozni, amíg mi gyakorlunk – ajánlotta fel Lizzy, miután összeszedte magát. – Mert ha így folytatod, tényleg hurrikánt csinálok – suttogta, majd hátrafordult, és nyomott egy apró csókot a számra.
- Rendben – feleltem morcosan, leemeltem magamról, majd odacammogtam Jasperhez, aki már rakta is fel a bábukat a táblára, és közben szélesen vigyorgott. - Mi olyan vicces? – sziszegtem mérgesen.
- Olyan vagy, mint egy gyerek, aki nem játszhat a frissen szerzett játékával – kuncogta ő. – De ne félj, lesz még vihar Forksban – folytatta vidáman, mire én gyerekesen nyelvet öltöttem rá.




(Lizzy szemszöge)



A konyhában ültünk, én a szendvicsemet gyűrtem magamba, Emmett pedig közben engem nézett. Elgondolkoztam a képességemen, vajon mire lettem volna képes, ha nem állunk le akkor? Nem hiszem el, hogy annyira nagy hatalmam lenne. Kiűztem a fejemből ezeket a gondolatokat, és a mackómra néztem, aki szintén a gondolataiba volt merülve.

- Mennyit kéne könyörögnöm, hogy beleharapj a szendvicsembe? – kérdeztem, de semmi reakciót nem kaptam. – - Emmett, Emmett, hallasz, vagy elaludtál? – szóltam vidáman, mire ő felém kapta a fejét. – Tudom, hogy nem vagy rá képes, de olyan érzésem volt, mintha nyitott szemmel aludnál – mosolyogtam.
- Akarod tudni, hogy mire gondolt? – lépett be Edward Bellával az oldalán.
- Igen, nagyon – bólogattam vidáman.
- Inkább megmutatom – vigyorogta ő. – De nem akarom, hogy Forks eltűnjön a térképről.
- Akkor válaszolj a kérdésemre! – kuncogtam pirosan.
- Mi is volt az?
- Hogy hány napig kéne könyörögnöm, hogy beleharapj a szendvicsembe? – vigyorogtam.
- Szerintem évekbe mérjük, ne napokba – felelte és ránézett az ételre. – A hideg is kiráz, még a szagától is – fintorogta kényesen.
- És ha én is felajánlanék valamit? – kérdeztem kacéran.
- Na, mesélj! – dőlt előre, és a kezére támasztotta az állát.
- Hmm… Mi is legyen az? – tettettem a gondolkodást, s közben a szendvicsembe haraptam. – Talán egy… fergeteges és lélegzetelállító… kézfogás – kacagtam fel.
- Hát ez ajánlat, mit ne mondjak – helyeselt nevetve. – Ha tippeket szeretnél, én…
- Nem, nem szeretnék tippeket – vágtam gyorsan a szavába, majd elmosolyodtam – Bár szívesen belenéznék a fejedbe.
- Biztos vagy te ebben? – kuncogott Edward, de nem néztem rá, csak Emmettet néztem, aki mérgesen az öccsére pillantott.
- Annyira rossz? – néztem rá félve.
- Attól függ – felelte, és Emmettre nézett. – Neked mi a rossz.
- Hmm… Nem is tudom – gondolataimba merültem, és olyan képek ugrottak be, aminek a gondolatától is pipacsvörös lettem.
- Gratulálok, Emmett, megtaláltad a másik feled – nevette el magát Edward.
- Jaj már, Edward, megkérhetlek, hogy szállj ki a fejemből? – hajtottam le szégyenkezve a fejem.
- Elmondod, mire gondoltál, vagy szedjem ki az öcsémből? – kérdezte Em.
- Nem mondom el, és Edward sem fogja – néztem rá az említettre. – Ha pedig mégis, akkor nekitámadok egy villámmal – húztam el a szám.
- Én egy szót sem szólok – emelte maga elé a kezét Edward.
- Ajánlom is – sziszegtem morcosan.
- Ez nem fair – duzzogott Emmett és hátradőlt a széken.
- A gondolatolvasás sem az – mosolyogtam, és megint enni kezdtem.

Miután végeztem, megpusziltam Esmét, és udvariasan megköszöntem a kaját, majd a nappaliba mentünk, ahol Emmett lehuppant a kanapéra, én pedig mellé kuporodtam.
- Ez így nem jó – morogta és a derekamnál fogva az ölébe ültetett.
- Így már jobb? – mosolyogtam, és a nyaka köré fontam a karjaimat.
- Sokkal – felelte, és végigsimította a combom.
- Akkor kezdhetjük? – kérdezte Bella, és leült velünk szembe egy fotelba.
- Igen – feleltem, és felé fordultam Emmett ölében.
- Akkor kezdjem? – vigyorgott, majd a nyakamhoz hajolt, amitől kihagyott a szívem is, ahogy hideg lehelete súrolta a nyakam.
- Nem, Emmett, te most ne érj hozzá! – rótta meg szigorúan Bella. – Lizzy, te hunyd be a szemed és koncentrálj! – Engedelmeskedtem és koncentrálni kezdtem, de percekig csak csendben ültünk, és én lehangoltan felsóhajtottam.
- Talán, ha én… – suttogta Emmett, és gyengéden megsimogatta a combomat, egészen a szoknyám széléig, én pedig neki dőltem izmos mellkasának, és kapkodni kezdtem a levegőt, és hallottam, hogy ez eső erősebben kopogtatta az ablaküveget. – Most mi van? – kérdezte ő hirtelen, és levette a kezét a combomról, amire a szemeim kipattantak.
- Szerintem, leülhetnél Jazzel sakkozni, amíg mi gyakorlunk – motyogtam, miután meg tudtam szólalni. – Mert ha így folytatod, tényleg hurrikánt csinálok – Hátrafordultam, és csókot nyomtam tökéletes ajkaira.
- Rendben – dörmögte morcosan és leemelt magáról, majd felállt, és odacammogott Jasperhez. Olyan, mint egy nagy gyerek, de szeretem – mosolyogtam magamban.
- Na akkor – fordultam Bella felé és törökülésbe ültem, a hátamat pedig a kanapé támlájának nyomtam. Bella a szemembe nézett.
- Koncentrálj! – mondta komolyan. – Tudom, hogy nehéz, nekem sem ment könnyen elsajátítani a képességem.
- Neked is van? – kérdeztem meglepve.
- Igen – bólogatott.
- És mi az, csak nem repülni tudsz? – nevettem el magam.
- Nem – nevetett ő is. – Van egy pajzs a fejemben, ami megvéd a mentális képességektől, mint például a gondolatolvasás – Ránézett a szerelmére, aki a másik fotelban ült, és minket nézett. – És ezt a pajzsot ki is tudom terjeszteni.
- Mármint másra?
- Pontosan – felelte és behunyta a szemét, pár pillanat múlva pedig kinyitotta, én csak valami furcsa bizsergést éreztem. – Most gondolhatsz mindenre, mert Edward nem hallja – mosolyogta.
- Megvolt – kuncogtam fel, miután minden olyan gondolatomat szabadjára engedtem, amit nem akartam, hogy Edward meghallja.
- Jó, ha kiszórakoztatok magatokat, akkor kezdhetnétek is a gyakorlást! – mondta Edward morcosan, látszólag zavarta, hogy nem tudja, mire gondolhattam.
- Jól van, akkor most tényleg koncentrálj – mondta Bella mosolyogva, biztos ő is arra gondolt amire én.

Behunytam a szemem, és a kinti időre kezdtem el figyelni, de megint nem történt semmi.
- Semmi – sóhajtottam fel megint.
- Eddig mindig csak akkor jött elő, ha én is a közeledben voltam, nem? – szólt oda Emmett vigyorogva. – Én vagyok a kulcs – jelentette ki végül nagy arccal. De édes!
- Akkor is érzékeltem időváltozást, ha szomorú voltam – mondtam elgondolkodva. – Lehet, hogy arra kéne koncentrálnom, hogy jó idő legyen, és közben… vidám dolgokra gondolni – néztem rá az én plüssmacimra, aki cinkosan rám kacsintott.
- Ezt is megpróbálhatod – helyeselt Bella, én pedig megint behunytam a szemem.

Az Emmettel töltött csodás percek képei csak pörögtek a fejemben, és közben a meleg és simogató napsütésre gondoltam. Hamarosan éreztem, hogy a testem megint lehűl, össze is rezzentem egy kicsit.

- Hát ez fantasztikus – szólalt meg hirtelen Edward, mire én kinyitottam a szemem.
- Na, sikerült? – kérdeztem, mire Bella az ablak felé mutatott, arra néztem, és meglepve láttam, hogy a nap hétágra süt. – Király vagyok – pattantam fel vidáman, és kifutottam a hátsó ajtón a kis udvarra a ház mögé, és élveztem a meleg napsütést, amit az előbb csak a fejemben képzeltem el. – Nagyon jó ez a kis napsütés – mondtam mosolyogva, ekkor leesett, hogy amikor süt a nap, akkor ők sosem jönnek suliba. Megfordultam, és az ajtóban álló Emmettre néztem. – Azt nem mondtad el, hogy mi lesz, ha napra mentek, mert megégni nem égtek meg, az tuti – Közelebb léptem hozzá, mire ő intett a kezével, hogy álljak meg.
- Na ezt nézd, bébi! – vigyorogta vidáman, és kilépett a napsütésbe.

A szám is tátva maradt a látványtól, mert ahogy a nap sugarai rávetődtek Emmett arcára, az csillogni kezdett, mint ezernyi gyémánt, de nem csak az arca, hanem mindenhol, ahol nem takarta ruha.

- Az én gyémántom – suttogtam, majd elé lépve a kezemet hideg arcára tettem és megsimogattam.
- Csak a tied – mondta ő, és az ajkamra tapadt, én pedig szenvedélyesen visszacsókoltam.
Ekkor megszólalt a telefonom, pont a legrosszabbkor. Kelletlenül bontakoztam ki az ölelő karokból, és kivettem a szoknyám zsebéből a telefont, majd megnézetem, hogy ki az aki zavar. Angie grimaszoló arca jelent meg a kijelzőn, ezt a képet akkor csináltam, amikor üres órában bohóckodtunk, és én lefényképeztem. Benyomtam a zöld gombot és beleszóltam:
- Remélem fontos, Angie! – mondtam morcosan.
- Csak nem megzavartalak valamiben? – kérdezte kacagva.
- De igen, és nagyon szívesen folytatnám ezt a tevékenységemet – néztem rá Emre, aki vigyorgott, mint a tejbetök. – Szóval, ha nem fontos, akkor…
- De fontos – vágott a szavamba Angie. – Nézz már ki az ablakon, egy órával ezelőtt azt hittem, hogy hurrikán lesz, most meg süt a nap – hadarta el egy szuszra. - Csak azért hívtalak, hogy nincs-e kedved eljönni velünk az usziba?
- Most nincs, de majd máskor – feleltem, de közben a csillogó szerelmemet néztem.
- Kár, de megértelek, ha nekem csapná a szelet egy ilyen félisten, akkor én sem mozdulnék mellőle – kuncogott vidáman, de meghallottam Mike hangját, amint morog valamit. – Na jó, leteszlek, mielőtt az én mókusom megbántódik. Szia!
- Szia! – mondtam, megszakítottam a vonalat, majd Emmettre néztem. - Ez csodaszép – érintettem meg az arcát.
- Te vagy csodaszép – búgta gyengéden, és megint a karjaiba zárt, de most nem csókolt meg, csak ölelt, ami nagyon jól esett. Nem is tudom, hogy meddig állhattunk ott ölelkezve, csak arra lettem figyelmes, hogy kiborsódzom.
- Menjünk be! – mondtam dideregve, mire ő hirtelen elengedett, és betolt a házba.

Beérve Emmett visszaült sakkozni, én pedig mellé ültem, és figyeltem a játszmájukat.

- A győztessel én játszom – mondtam vidáman, mire Em felkuncogott.
- Akkor velem fogsz – felelte, és hátradőlve nézte Jasper lépését.
- Nem hiszem – felelte Jazz és levigyorodott, majd megmozdította a sakkbábuját. – Sakk matt – jelentette ki győzelemittas hangon, Emmett szeme pedig kikerekedett.
- Na jó, akkor cseréljünk helyet – kuncogtam és felálltam, várva, hogy ő felkeljen, de nem tette, helyette az ölébe húzott, és segített felrakni a bábukat.

Persze csúnya vereséget szenvedtem, még akkor is, ha Emmett a fülembe suttogta a lépéseket. Erre rátett, hogy ilyenkor soha nem a sakkra figyeltem, hanem arra, hogy hozzáértek a hűvös ajkai a fülemhez, amitől a pillangók mindig repdesni kezdtek. Leültünk a kanapéra, és a tévét kezük nézni, amikor Alice letáncolt a lépcsőn.
- Hamarosan csörögni fog a telefonod, és anyukád lesz az – csilingelte vidáman.
- És azt nem tudod, hogy mit fog mondani? – kérdeztem kacagva.
- Nem, azt nem – felelte nevetve. Hamarosan tényleg megszólalt a telefonom.
- Igen anya? – szóltam bele.
- Szia, szívem, hol vagy? – kérdezte anyám aggódva.
- Emmettnél anya, nem olvastad az üzenetem?
- De igen, csak azért hívlak, mert apa és én megint Seattle-be menyünk – mondta, mire megint elvigyorodtam. – És nem jövünk haza, majd csak vasárnap este.
- Oké – feleltem, és a mellettem lévő Emre néztem, aki szintén vigyorgott, gondolom, mert hallotta anya minden egyes szavát.
- Nem tudnál hazajönni, hogy megbeszéljünk mindent? – kérdezte anya.
- De, indulok - motyogtam és letettem a telefont. – Jobb, ha megyek, mert még egy szentbeszéd is vár rám. - húztam el a szám és felálltam.
- Hazakísérlek – pattant fel Emmett is.
- És akkor te hogy jössz haza? – néztem rá, mire ő felkuncogott.
- Majd futok – felelte egyszerűen és megindult kifelé.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés