Edward szemszöge:

Megérkeztünk. Alice megint ki tett magáért a ház gyönyörű lett. De tekintetem egy másik házon akadt meg. Pár méterre volt a miénktől és egy kis tó is tartozott hozzá. A forksi házunkhoz tudtam hasonlítani, de ekkor megint rám tört az a fájdalom, amivel már lassan 1 éve küszködök és soha nem fog elmúlni. Egyszer csak vámpírok szagát éreztem és hárman termettek előttünk.

-         Carlise? – kérdezte egyikük. Ő látszott a legidősebbnek. Nem értettem. Honnan ismerhetné ez a vámpír Carliset??? Láttam a szemében a döbbenetet, mikor felismerte a hang tulajdonosát és örömmel üdvözölte.

-         Helly? De rég láttalak. Örülök, hogy újra találkoztunk. Ők itt a családom. – mondta büszkén és bemutatott minket - Ő felségem Esme – szavaiból csak úgy áradta mérhetetlen szerelem Esme iránt - és a gyerekeink Alice, Jasper, Emmett, Rosalie és Edward.

-         Örülök, hogy újra találkoztunk. Hát igen nagyon rég találkoztunk. Ők itt a testvéreim Serena és Daren. Van még egy húgunk Elina, aki most éppen a világot járja, de suli kezdésre visszajön így ti is megismerhetitek. Oh!!! De mi lenne, ha nem itt kint beszélgetnék, hanem menjünk inkább be?

-         Szerintem is jobb ötlet és kényelmesebb is. – szólalt meg Esme. Gondolataiban láttam, hogy kíváncsi. Tudni szerette volna, honnan ismerik egymást. A gondolatai között nem volt semmi, ami féltékenységre utalt volna. Csak is őszinte kíváncsiság.

Mindannyian bementünk. A ház nem csak kívülről volt csodás, de belülről. A nappaliban egy hatalmas fotel és vele szemben egy plazma tévé állt. A nappalitól csak egy vékony fal választotta el a konyhát. Egyértelmű volt, hogy még sohasem vették használatba, de a látszat kedvéért muszáj volt. A falak sárgás-barnás árnyalatúak sötétebb színű indaszerű mintával.  Végig vezettek minket a házon és megmutatták a helyiségeket. Amikor a legfelső emeleten lévő szobához értünk valami nagyon különleges illatot éreztem. Szinte hívogatott, ilyet csakis Bella mellett éreztem.

-         Ez a testvérünk szobája. – mondta Serena.

Miután a lányok megcsodálták a házat, mind helyet foglaltunk. Engem nem tudott úgy lekötni a ház, mint Esmét és a lányokat. A fiúk gondolataiban láttam, hogy ők már alig bírják ki, tudni akartak mindent Carlise és a nő között lévő kapcsolatról. Emmett gondolatai a szokásos „Na, mi van? Ki ez a nő? Csak nem Carlise régi szeretője vagy netalántán mennyasszonya??? Még a végén kiderül, hogy nem is olyan szent.” na inkább nem is figyelek rá oda. Hallottam, hogy körülöttem folyik a beszélgetés, de nem figyeltem oda nagyon. Lényeget, amit én tudni akartam azt már rég kiolvastam Carlise és Helly fejéből. Egyedül azt nem értettem miért nem mesélt róla. Igaz elég sok ismerőse van, de nem emlékszem, hogy ő valaha is szóba került volna. Gondolataim kavalkádjából egy telefon hangja szakított ki.

-         Szia Eli! Mikor jössz? Már nagyon hiányzol. Olyan sok elújságolni valóm van. - zúdította rá a kérdéseket húgára, akit még nem ismerünk.

-         Szia Serena! Ti is nagyon hiányoztok. 2 hét múlva már otthon leszek, és akkor mindent elmondhatsz. – Ez a hang. Teljesen elkábított. És megint ez a furcsa érzés. Nem tudom, hogy ki lehet ez a lány, de nagyon kíváncsi vagyok rá.

-         Várj egy picit. Megbocsájtanátok, felmennék, a szobámba szeretnék négyszemközt beszélni a testvéremmel?

-         Persze! Ez csak természetes! - válaszolta Carlise és a többiek is bólintottak.

Miután felmentek hallottam még a beszélgetésüket. Nem bírtam ki muszáj volt hallgatóznom. Nagyon kíváncsi vagyok a húgukra.

-         Képzeld el megismerkedtünk egy másik vegetáriánus vámpír családdal. A családfő Carlise, aki ismeri Hellyt már régebbről. Carlise felesége Esme, aki nagyon szeretetre méltó lény. A gyerekeik Alice, Jasper, Rosalie, Emmett és Edward. Alice, Jasper és Rosalie, Emmett alkotnak egy-egy  párt. Edwardnak nincs, senkije pedig olyan jól néz ki. Annyira összeillenétek. Alicel pedig már az első percben megtaláltuk a közös hangot. Imád vásárolni, rendezkedni.

-         Örülök, hogy ilyen boldog vagy. De ne is álmodozz, hogy összejövök valakivel, akit még csak nem is ismerek. És amúgy sem hinném, hogy tetszenék neki.

-         Ja, akkor ezt most felejtsük el. Siess haza már nagyon várunk. Szia!

-         Szia!

Pár pillanat múlva újra köztünk volt, de én még mindig csak a húgára tudtam gondolni. Mi?!!! Ez nem igaz, én teljesen megbolondultam. Miért érdekel engem ez a lány, amikor nem is ismerem. Nem, nem szabad rá gondolnom. Eddig Bellán kívül még senki sem érdekelt ennyire. Senkit sem akartam közelebbről megismerni, csak is őt.

Esme hanga szakított ki a gondolataimból.

-         És nektek van valami képességetek? – tette fel a kérdést óvatosan.

-         Én meg tudom gyógyítani az embereket és vámpírokat egyaránt, Helly a növényeket tudja manipulálni, Daren érzi mások képességeit. – válaszolta Serena, azt hiszem így hívják, ha jól rémlik. - A húgunknak is van képessége, de szerintem ezt jobb, ha majd tőle tudjátok meg.

-         Persze, ez természetes meg értjük. Nem szeretnétek, ha kínos helyzet alakulna ki, amiatt hogy elmondtál róla dolgokat, aminek ő nem örülne. – válaszolta anyám kedvesen.

Láttam, hogy Alice a jövőt fürkészi. Meg akarta tudni, hogy ki Elina, de nem jött össze neki. Valami miatt nem látta őt, hiába kutatta a mi vagy Helly-ék jövőjét. Hát ez a kis energia bombát teljesen letörte. Jaspernek is feltűnt, hogy felesége szemei már megint üvegesen a semmibe merednek és persze a hirtelen jött érzelmi változását is észre is vette egyből.

-         Mi a baj drágám? Mit láttál? – Erre a két kérdésre mindenki kíváncsian fordult Alice felé. Serenáék gondolataiból láttam nem igazán értik mi történt Aliceszal.

-         Semmi. - mondta szomorúan. – Nem láttam semmit. – erre még inkább kíváncsi lett mindenki, mert rajtam kívül senki nem értette mit takar Alice kijelentése.

-         Alice látja a jövőt a döntéseink alapján. – mondta Carlise. Mindenkit megdöbbentett ez a kijelentés, nem tudták, hogy ilyen képessége is lehet egy vámpírnak. De még most sem értették Alice válaszát Jasper kérdésére. Mindenki árgus tekintettel figyelte és várta, hogy Alice elmondja, hogy mit látott. De nem szólalt meg, mert még mindig nem értette, hogy miért nem látja. Így én válaszoltam helyette.

-         Nem látott semmit. Alice mindig is túl kíváncsi volt, ahogy most is. – még mindig mindenki értetlen képet vágott és inkább folytattam – A közel jövőt fürkészte nem bír addig várni, míg találkozhat a húgotokkal. Kíváncsi volt rá, de nem látja a látomásaiban. – mosolyogva fejeztem be mondókámat, erre Alice felől mérges pillantásokat kaptam, de nem érdekelt. Most ő is megtudhatja, hogy milyen, ha nem tud mit kezdeni a képességével. Ahogy én nem tudtam használni Bellánál a képességemet, most ő sem tudja használni. Bella gondolatára megint éreztem, hogy elszáll minden erőm és összeroppanok. Nem bírom tovább.

-         Huh. Nem semmi kiscsaj lehet. Alig várom, hogy megismerjem. – Emmett beszólása meg akadályozta, hogy újra a mélybe zuhanjak.

-         És ti elmesélitek nekünk, hogy milyen képességgel rendelkeztek? – kérdezte Daren Jasperre, aztán rám nézve. Nem értem honnan tudja, hogy nekem és Jaspernek van a családból képességünk. Jaj… De hülye vagyok persze az ő képessége, olyan, mint Elezáré.

-         Én fel tudom mérni az emberek és vámpírok érzelmeit és irányítani is tudom őket.

-         Hallom a gondolatokat. - válaszoltam egyszerűen.

Még jó ideig beszélgettet a kis társaság. Én addig szokásomhoz híven saját gondolataimba merültem el.

Kis idő múlva jobbnak láttuk, ha elindulunk a saját otthonunkba. Nem ártana végre meg nézni a házat belülről is és nem csak kívülről. Ki sem léptünk a házból, mikor egy csilingelő hangot hallottunk meg,

-         Segítsünk??? – tette fel a kérdést Serena – Imádok rendezkedni! – Pont, mint Alice.

Segítettek bepakolni, így hamarabb végeztünk. Én szobámban pakoltam ki a CD-imet, amikor egyszer csak Alice lépett be az ajtón.

-         Szabad?

-         Miért kérdezed meg, ha úgyis bejössz? De mindegy gyere.

-         Ahogy elnéztelek ma megint majd nem teljesen elzárkóztál mindenkitől. Mi itt vagyunk és támogatunk mindenben, de nélküled ez nem megy. – tudtam jól igaza van - Szerinted Bella is azt szeretné, hogy kínozd magadat??? – tette fel a kérdést Alice, de jól tudtam, hogy a válasz nem. Ő sem szeretne így látni.

-         És jó lenne, ha te is megismerkednél Hellyékkel. Nem tudják, hogy mi történt, de ha így élsz, tovább rájuk is átragad a szomorúságod. Ha úgy döntöttél, hogy képes vagy rendesen élni, akkor majd gyere le. – Ezzel ott hagyott egyedül a szobámban. Ennél nem is érezhetném, rosszabbul magamat. Igaza van Alicenek, de nem tudom Bellát csak úgy elfelejteni. Mikor ő belépett az életembe minden megváltozott. Előtte az életem üres volt, de ő mindent megváltoztatott. Beleszerettem neki adtam nem létezőszívemet és ő hit bennem. Én pedig ott hagytam egyedül, mert úgy gondoltam így jobb lesz neki. De meghalt és itt hagyott örökre egyedül, magányosan.

...

Másfél hét telt az ideköltözésünk óta és már ez a 3. napunk a suliban. Semmi sem változik. Az emberek most is ugyan úgy meg néztek minket, mint mindig. A szokásos döbbenet is meg volt mikor kiderült, hogy Rosiale Emmett párja és Alice Jasperé. A lányok folyamatosan csorgatták a nyálukat utánam, de engem nem érdekelt. Az első nap a suli „szépe” bepróbálkozott, de elég világosan a tudtára adtam, hogy nem érdekel. Volt még egy két bátor lány, aki megpróbálkozott. Igaz nem figyeltem rájuk, csak Bella körül forgott az agyam, mint ahogy eddig is. Mai unalmas nap után már csak arra vágyok, hogy vadászhassak, de most itt várhatok drága hugicámra és az újdonsült barátnőjére a suli parkolójában.

Már kezdtem unni a várakozást, mikor megláttam a két elveszet személyt. Ekkor egy kocsi fordult be. Nem is akármilyen. Egy Aston Martin. Megállt és a sofőrje kiszállt a kocsiból. Serena, mint egy hurrikán vetette rá magát az illetőre.

-         Jaj, de jó hogy itt vagy!!! Nagyon hiányoztál már.

-         Szia! Azért nem kell megfujtanod hugi.

Ez mindent meg magyaráz ő Serenáék húga. Mikor elengedték egymást és megláttuk. Mindenkinek elakadt a lélegzete, a döbbenet ült ki az arcokra. Azt hittem csak képzelődöm. De nem. Ö volt az.

- Bella... – lehelte halkan mindannyiunk, de egyikünk sem hitt a szemének.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés