Egész úton görcsösen markoltam a kormányt, annyira, hogy az ujjam is belefehéredett. Hogy miért? Mert tudtam, hogy anya kiselőadást tart majd nekem. Emmettre sandítottam, aki engem nézett, és a szemében valami furcsa fény gyúlt.
- Mi a baj? – kérdezte csendesen.
- Nincs semmi baj, csak nem várom, hogy hazaérjek – feleltem, és a szemem az útra szegeztem.
- De miért nem?
- Két dolog miatt – válaszoltam fejingatva. – Az első az, hogy tudom, hogy anya majd ecsetelni kezdi, hogy ez alatt a két nap alatt nem mozdulhatok ki az házból, mert tuti akkor üt el egy busz, amikor ő nincs itthon. Sokszor már az agyamra megy ezzel a gondoskodással.
- De csak szeretetből teszi – mondta Em maga elé meredve.
- Igen, jól is esik meg minden, de már néha sok – feleltem, és nagyot sóhajtottam.
- És mi a második ok? – jött az a kérdés, amire nem akaródzott válaszolni.
- Az, hogy… – dadogtam akadozva, és közben leállítottam a motort, majd felé fordultam. – Nem akarom, hogy elmenj, azt akarom, hogy velem maradj! – motyogtam pipacsvörösen, örültem, hogy már sötét volt, mert így nem láthatta a zavaromat.
- Hmm… Ezen könnyen segíthetünk – felelte Em és közelebb hajolt, ajkunk csak pár centire volt egymástól. – Majd visszajövök, miután az ősök elmentek. Mit szólsz?
Te atya ég, egyedül, vele, egész éjjel! Igen, igen, igen, mondd már, hogy igen! – ujjongtam magamban.
- Igen, jó lenne – suttogtam, mire ő elmosolyodott, és gyengéden az ajkamra nyomta a sajátját.
- Akkor majd később – mondta, majd kiugrott a kocsiból, és eltűnt a sötétben.

Bementem a házba, és egyenesen a nappaliba baktattam, ahol apa és anya ült a kanapén, rám várva.
Halkan köszöntem, leültem a fotelbe, majd türelmesen vártam a szentbeszédet.

- Lizzy! – kezdte apa nyugodt hangon. – Most először hagyunk magadra ilyen hosszú időre – Könyörgöm csak két nap –, és szeretnénk biztosak lenni abban, hogy megleszel nélkülünk.
- Nézzétek! – mondtam diplomatikusan és felálltam. – Nagylány vagyok már, és boldogulni fogok, hiszen nem egy évre mentek, csak két napra. Nem fogok éhen halni, sem unatkozni, maximum áthívom a barátaimat, vagy… – Elharaptam a mondat végét, nem akartam anyám fantáziájának teret adni.
- Most magatokra hagylak titeket – szólalt meg apa. Jaj ne, csak felvilágosítást ne!
- Lizzy, drágám, ülj ide mellém! – paskolta meg maga mellett a kanapét anya. – Belátom, hogy lassan felnősz, és én nem tehetek ellene semmit, de értsd meg kérlek, te vagy az egyetlen pici lányom, és nem akarom, hogy bajod essen, sem fizikailag, sem érzelmileg.
- Tudok magamra vigyázni, hidd el anya – bújtam hozzá.
- Tudom, és büszke is vagyok rád emiatt – simogatta meg a hajam. – És nagyon megbízom benned, ezért szeretnélek megkérni, hogy ne csinálj semmi butaságot, jó?
- Rendben anya, semmi butaság – mondtam komolyan és megöleltem.
- Akkor minden rendben lesz, ha unatkozol, hívd át Angie-t vagy a Cullen lányokat – mosolyogta kedvesen. – És Emmett is átjöhet, de…
- Nyugi anya, megígértem – vágtam gyorsan a szavába. Ha tudná, hogy már ma este megszegem a szavamat -Anya bólintott, és kimentünk a konyhába, ahol apa várakozott. - Tulajdonképpen hova is mentek? – kérdeztem, miközben figyeltem, ahogy felveszik a kabátjukat.
- Egy nagyon kedves munkatársam meghívott minket a hétvégi házába – válaszolta anya. – Ha valami baj van, ott van a hűtőn a száma, hívj és én is hívlak majd – puszilt meg kedvesen.
- Oké, érezzétek jól magatokat! – mondtam és kikísértem őket az ajtóig.
- Kicsim, vigyázz magadra, és ha bármi van, ha ég a ház, vagy megtámadtak a manók, vagy csak unatkozol, hívj – szorongatott meg apa.
- Rendben, ha támadnak a gonosz manók hívlak, ha meg a ház ég előbb a tűzoltókat hívom – mosolyogtam és visszaöleltem.

Miután végignéztem, ahogy elhajtanak, felfutottam a szobámba, egyenesen a fürdőbe. Hamar letusoltam, és az egyik szebb alvócuccomat vettem fel, ami egy barna trikóból, és egy szintén barna sortból állt, majd magamra kaptam a köntösömet is, és lementem a nappaliba tévét nézni. Hajnal egyig néztem a tévét, és vártam, hogy Emmett végre megjöjjön, de beleuntam. Mérgesen fújtatva nyomtam ki a készüléket, majd kulcsra zártam az ajtókat, és felbaktattam a szobámba. Mérgesen lerángattam magamról a köntöst, és bebújtam az ágyba. Egy ideig álmatlanul forgolódtam, de nemsokára elnyomott az álom. Mérges voltam, amiért felültetett. Éppen róla álmodtam, amikor halk zajra riadtam fel, körbe néztem a szobámban, persze vaksötét volt, és az orromig sem láttam.

- Van itt valaki? – kérdeztem a sötétségtől. Tiszta hülyének éreztem magam.
- Igen, van – jött a mély hangú válasz.
- Emmett? – Erre két hideg kezet éreztem az arcomon, majd egy hűvös ajkat a számon.
- Ne haragudj, kérlek! – mondta bűnbánó hangon. – Csak vadászni voltunk, és elszalad az idő.
- De haragszom – feleltem, és felkapcsoltam az éjjeliszekrényemen lévő lámpát.
- Igen? – kérdezte, és lebiggyesztette az száját. – Sajnálom.
- Ki kell, hogy engesztelj – nyomtam el egy mosolyt.
- Hát, megpróbálhatom – vigyorgott, és mellém heveredett.

A súlya alatt annyira besüppedt az ágy, hogy én tehetetlenül neki préselődtem. Átölelt, és egy olyan gyors mozdulattal, ami az én szememnek túl gyors volt, fölém gurult. Percekig csak néztük egymást. Aztán Emmett halkan felsóhajtott, és gyengéden megcsókolt. A karjaim automatikusan a nyaka köré fonódtak, és közelebb húztam magamhoz. Csókja egyre hevesebb és követelőzőbb lett, mígnem én toltam el magamtól, hogy levegőt vehessek. Zihálva hajtottam hátra a fejem, erre ő a nyakamat kezdte ostromolni a csókjaival. Ahogy hideg nyelve a fülem mögött lévő kis mélyedéshez ért, éreztem, hogy az ereimben felpezsdül a vér, és eszeveszett gyorsasággal száguldozni kezd. Megint csak egy halk sóhaj, majd mellém gurult, de közben végig a szemembe nézett.

- Fantasztikus illatod van – morogta hozzám bújva.
- Kívánod? – kérdeztem pihegve, és szorosan hozzá simultam, még a takaróm ellenére is éreztem, hogy milyen hideg a teste.
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire kívánlak – búgta ő rekedten.
- Mennyire? – kacérkodtam tovább, mire Em felült, és egy mozdulattal az ölébe ültetettet.
- Ennyire – morogta, mire én fészkelődni kezdtem, és egyszer csak megéreztem a combjaim alatt a kemény és merev férfiasságát.
- Ó – kaptam a szám elé a kezeimet, és pipacsvörös lettem, mire ő levett magáról, és visszafektetett.
- Még nem készültél fel rá – mormolta halkan, figyelnem kellett, hogy halljam minden szavát. – Ami azt illeti, én sem.
- Emmett, kérdezhetek valamit? – néztem mélyen a szemébe.
- Persze – felelte, hanyatt vágta magát, én padig a mellkasára hajtottam a fejem.
- Bella mesélt nekem egy lányról, aki elhagyott – kezdtem halkan. – Nagyon szeretted őt?
- Hmm… Rosalie – morogta, és nagy levegőt vett. – Amikor még ember voltam, a hegyekbe mentem medvére vadászni, de csúnya vége lett, a maci győzött, és engem teljesen szétcincált. Rosalie talált rám, ő akkor már vámpír volt. Csodálatos szépség volt, amikor megláttam a halál karmai közt, azt hittem, hogy egy angyalt látok. Megmentett, elvitt Carlisle-hoz, aki átváltoztatott, és háromnapi szenvedés után megláttam őt, még mindig gyönyörű volt, és én beleszerettem – Nagyot sóhajtott. Talán még mindig utána vágyakozik…

Nem szóltam semmit, csak felálltam, mivel minden álom kiment a szememből, és kiindultam a fürdőszobába.

- Hát nem hallgatod végig a történetet? – szólt utánam, mire én megpördültem.
- De, csak én azt hittem… – mondtam akadozva, majd leültem az ágyamra, szemben vele, ő pedig felült, és a szemembe nézett.
- Nagyon boldogok voltunk, éveken keresztül, minden évben összeházasodtunk, csak hogy bizonyítsuk, hogy mennyire szeretjük egymást. – Mosolyogta keserűen. – De egy nap a szobánkban voltunk, ő elém állt azzal, hogy elmegy, mert találkozott egy másik férfival. És akkor én nem tudtam, hogy mihez kezdjek nélküle, a szívem helyett egy követ éreztem. Jó, már régóta nem dobog, de akkor is össze tud törni. – Megint egy sóhaj. Még mindig szereti? – Majd’ száz évig csak bolyongtam a nagyvilágban. De a családom miatt visszatértem, és most itt vagyok melletted.
- És nem is… Khm… Találkoztál más lányokkal? – kíváncsiskodtam pirosan.
- Most mondjam azt, hogy nem? – felelt kérdéssel a kérdésemre, ravaszul vigyorogva. – Vagy fejtsem ki?
- Jaj, ne – tiltakoztam vigyorogva, majd nagyon ásítottam.
- Aludnod kéne, holnap terveim vannak veled. – Maga mellé fektetett, és gondosan betakart.
- Milyen tervek? – kérdeztem elnyomva egy ásítást.
- Majd holnap, vagyis ma megtudod. Most aludj! – somolygott.
- És te mit csinálsz, amíg én alszok?
- Téged nézlek, és őrzöm álmod – lehelt apró csókot a homlokomra.

Felemeltem a fejem, az ajkaira tapadtam, és egy szenvedélyes csók után szorosan hozzásimultam, majd a légzését hallgatva az álmok világába merültem.


(Emmett szemszöge)


Olyan gyönyörű volt, amikor aludt, nem tudtam levenni róla a szemem. Most már biztos voltam abban, hogy szeretem. Gyengéden megcsókoltam az arcát.
Szeretlek – suttogtam szinte hangtalanul, mire ő elmosolyodott.
Amíg aludt, én a gondolataimba merültem. Azon töprengtem, hogy vajon Rosalie most merre járhat, és hogy olyan boldog –e, mint én. Mert most először érzem száz év után, hogy a karomban tartva ezt a csodálatos lányt, boldog voltam. Megint megmozdult, én még közelebb bújt hozzám, karcsú teste kirajzolódott a takaró alatt. Nem igaz, mennyire kívánom őt, minden idegsejtem őrá van kiéleződve, és amikor a vére pezsegni kezd a vékony bőre alatt, az én agyvizem is felforr. De nem készült még fel, ami azt illeti, még én sem, nem tudom, hogy mi történne, amikor az agyamat elborítja az a sűrű vörös köd. Mi van, ha bántanám és belehalna? – kérdeztem magamtól. És ha nem tudnék ellen állni a vére csábításának? Belehalnék én is. Szorosan átöleltem, és kivertem a fejemből ezeket a gondolatokat. Csak néztem a nyugodt arcát, amint az álmok csodavilágában van, és megéli azt, amire én már sok-sok éve vágyom. Miközben Lizzyt néztem, azon gondolkoztam, hogy vajon az a terv, amit kigondoltam, megvalósítható-e. Elmosolyodtam, és gyengéden megsimogattam a selymesen lány haját. Az órák, mint a percek, olyan gyorsan teltek, csak arra eszméltem, hogy a nap besüt az ablakán. Lágyan kibontakoztam a karjaiból, felálltam az ágyról, még egy utolsó pillantást vetettem rá, majd arra távoztam, amerre jöttem, reménykedve abban, hogy nem ébred fel addig, amíg visszatérek. Futásnak eredtem, és percek múlva már a szobámban voltam, és a cédéim közt kutakodtam. Egyszer csak kopogtak, és Alice dugta be kócos fejét.
- Láttam – mosolyogta vidáman.
- Nem mondod? – húztam el a szám. – Mégis mit láttál?
- Azt, hogy egész nap csak kettesben lesztek, és azt is, hogy szegény Forks megint viharos nap elé néz – vigyorgott, majd elkomolyodott.
- Nem lesz baj, Alice – mondtam látva az aggódó fejét. – Vigyázni fogok rá, és nem csinálunk hülyeséget.
- Mivel tudom, hogy neked mit jelent az a hülyeség, még jobban rettegek – ingatta a fejét húgom.
- Ne törd a pici fejed! – kopogtattam meg a torzonborz fejét vigyorogva. – Csak jól fogjuk érezni magunkat.
Puszit nyomtam a homlokára, majd felkaptam azt a CD-t, amit kerestem, és már száguldottam is. Hamarosan meg is érkeztem a házhoz, Lizzy még csak ébredezett, gyorsan ledőltem mellé, és apró csókokkal ébresztettem.

- Jó reggelt! – mosolyogtam, amikor kinyitotta a szemeit, és álmosan rám nézett.
- Szia! – köszönt nagyot ásítva, majd elmosolyodott. – Itt maradtál velem – ölelte át a nyakam.
- Persze, hova mentem volna – feleltem nevetve.
- Örülök – suttogta, és az ajkamhoz hajolt, de meggondolta magát, kikászálódott mellőlem, és a fürdő felé vette az irányt, majd az ajtóból visszafordult. – Mindjárt jövök – mosolygott, majd eltűnt az ajtó mögött.
Pár perc múlva meghallottam a zuhany hangját, hátradőltem a párnákon, erővel tartottam vissza magam, hogy ne törjek rá, és tegyem magamévá. Elképzeltem, hogy a vízcseppek végigfolynak a tökéletes mellein, a lapos hasán, majd… Emmett, fogd vissza magad, mert ha így folytatod, nem lesz semmi a tervedből! – figyelmeztettem magam, és nagy levegőt vettem, majd kifújtam azt. Megéreztem a tusfürdőjenek mámorító illatát: mandula és kókusz, pont, mint a véréé. Behunytam a szemem, és csak élveztem a mámorító illatot.
- Csukd be a szemed! – hallottam meg a hangját az ajtó mögül.
- Miért kéne? – kérdeztem vissza mosolyogva, és kipattantak a szemeim.
- Mert szégyenlős vagyok – kuncogta, és kinyitotta az ajtót, nekem pedig eszem ágában sem volt behunyni a szemem, hogy elszalasszam, a látványt. Na ne.
Kilépett, és csak egy szál törölköző volt rajta, a haja nedvesen a vállára omlott, arca kipirult a meleg víztől. Lélegzetelállító látványt nyújtott, az illatáról nem is beszélve. Hatalmas mosoly jelent meg a számon, amikor még pirosabb lett, de közben megindult a szekrénye felé.
- Mit vegyek fel? – kérdezte hátat fordítva nekem, így alkalmat adva, hogy leplezetlenül bámulhassam a formás combjait. – Hova viszel ma?
- Kényelmeset vegyél fel, amiben jól érzed magad – mondtam még mindig mosolyogva. – Nem viszlek sehova, itt maradunk egész nap és gyakorlunk – erre ő megfordult és rám nézett.
- Mit fogunk gyakorolni?
- A képességed kordában tartását – vigyorogtam.
- De ha veled gyakorlok, akkor csak vihar lesz – hajtotta le a fejét szégyenlősen.
- Majd ha már a szél a házakat tépi, akkor pihenünk – nevettem fel vidáman, majd egy szökkenéssel mellette termettem. – Mit akarsz felvenni? – kérdeztem a szekrénye felé fordulva.
- Nem tudom – rázta meg a fejét, majd a ruhái közé túrt, és elővett egy kék rövidnadrágot, és egy fehér vékony pántos fölsőt, majd még kutakodott egy kicsit, és sietősen a fürdőbe ment. Én addig a konyhába mentem, leültem a konyhaasztalhoz, és türelmesen vártam. Pár perc múlva ő is lejött, és kinyitotta a hűtőt, én pedig hangosan felkacagtam, mert derékig behajolt.
- Most mit nevetsz? Hátul volt a tej – mosolyogta vidáman, elővett egy tálat meg egy kanalat, és beleöntötte a tejet, majd tett bele valami magfélét.
- Finom, amit eszel? – kérdeztem, miközben leült, és enni kezdte a furcsa illatú ételt.
- Kóstold meg! – nyújtott felém egy kanállal.
- Inkább kihagyom – fintorodtam el.
- Nem maci, de finom – kacagott fel.
- Na ja, nem tudom, mit kezdenél egy macival? – csóváltam meg a fejem.
- Nekem már van egy macim – mosolygott, és rám nézett a tál pereme fölött. – Egy nagy plüssmacim.
- És hol dugdosod? – néztem körül, tettetett komolysággal – Ha kettesben akarsz lenni vele, én el is mehetek – mondtam, elnyomva a mosolyomat.
- Te vagy az, te kuka – morogta kuncogva.
- Na lássuk csak, először szatír, majd pedofil, most meg plüssmaci – soroltam fel vidáman. – Remélem, semmit nem hagytam ki.
- Nem, te az én szatír, pedofil, szeretni való nagy plüssmackóm vagy – kuncogott, majd felállt, és a mosogatóba rakta a tányérját, gyors mozdulattal el is mosta azt. – Akkor gyakorolhatunk?
- Naná - válaszoltam, majd felkaptam, a szobájába futottam vele, leraktam az ágyra, és a hifijéhez léptem. Beraktam a kedvenc cédémet és leültem mellé. – Ezt még Edwardtól és Bellától kaptam – magyaráztam, miközben felhangzott a zongora dallamos hangja.
- Szép – mosolygott, majd hozzám bújt, én pedig hátra döntöttem, és mint egy éhes vad, majd birtokba vettem az ajkait.
Először gyengéden, majd egyre hevesebben csókoltam, próbáltam lassan haladni, de a testemnek nem tudtam megálljt parancsolni. Akartam Lizzyt, mindennél jobban. Kezem a pólója alá siklott, és éreztem, hogy megborzong az érintésemtől. Halkan felsóhajtott, a szíve pedig eszeveszett ütemre váltott. Ajkaim az ütőerére vándoroltak, ami úgy lüktetett, mint egy rabságba esett kismadár. Mosolyogva hallottam, hogy a vihar egyre erősebb lesz kint, újra birtokba vettem az ajkait, mire meghallottam, hogy a szíve eszeveszetten verni kezd. Emmett, állj le, még a végén szívrohamot kap szegénykém! – győzködtem magam, de valahogy nem bírtam leállni, nem, amíg ő sem akarja. Gyengéden lehámoztam róla a felsőjét, közben csak egy pillanatra váltak el az ajkaink, amíg átbújtattam a fején a pólót, majd a nadrág szélébe kapaszkodtam, és kínzó lassúsággal elkezdtem azt is lehúzni róla. Ő sem tétlenkedett, a pólóm alá nyúlt, és a mellkasomat kezdte simogatni.



(Lizzy szemszöge)



A szívem eszeveszettül vert, már azt hittem, hogy kiugrik a helyéről. Emmett már a nadrágomat is lehúzta, így csak egy melltartóban és egy falatnyi bugyiban voltam alatta. Az kezeimet a pólója alá csúsztattam, és a kőkemény mellkasát kezdtem el simogatni, amitől az ő légzése is felgyorsult. Ajkait a nyakamra nyomta, és édes csókokkal kényeztetett. Levettem róla a pólót, és egy határozott mozdulattal a hátára fordítottam, és lovagló ülésben ráültem, közben combjaim alatt éreztem a keményedő férfiasságát.
- Ilyen hatással vagyok rád? – kérdeztem a vágytól elcsukló hangon.
- De még milyennel – felelte ő halkan, és lentebb nyomta a csípőmet, ezáltal minden négyzetcentiméterét megéreztem.
- Emmett – nyögtem kéjesen, és a nyakához hajoltam, nem foglalkozva azzal, hogy kint hatalmas fákat csavar ki a szél.
- Lizzy, hurrikán lesz – dünnyögte Emmett, és gyengéden eltolt magától.
- Nem érdekel – hajoltam vissza, és az ajkaira tapadtam. – Kellesz, most! – csókoltam meg megint.
Ő szenvedélyesen visszacsókolt, és pillanatok alatt megint fölöttem volt, hozzám nyomva márvány mellkasát. Az olvadt arany szemeibe néztem, és színtiszta vágyat olvastam ki belőle, ő is ugyanúgy kívánt, mint én őt. Az eszemet veszi ez a pasi! Nem voltam én ilyen! – gondolkoztam magamban. Egy hatalmasat dörgött, és erre az agyam kitisztult, hirtelen lelöktem magamról Emmettet, és felültem.
- A fenébe is – szitkozódtam halkan.
Emmett csak ült mellettem zihálva, és nem szólt egy szót sem, csak maga elé nézett, neki is meg kellett nyugodnia. Pár perc múlva megszólalt.

- Lizzy, én sajnálom – dörmögte rekedt hangon. – Ne tudom mi ütött belém! Csak az a helyzet, hogy az eszemet veszed!
- Te is nekem, de szerintem ha tovább folytattuk volna, akkor a ház is elrepül – mosolyogtam, és gyengéden megsimogattam az izmos karját.
- Van egy ötletem – vidult fel hirtelen, és a zsebébe nyúlt a mobiljáért. Az ujjai olyan gyorsan mozogtak, hogy nekem csak egy csíknak tűntek. – Alice, láttad?
….
- És meg van még? – kérdezte mosolyogva.
….
- Akkor megkérhetlek?
…..
- Jó, akkor van egy órád! – mondta végül és kinyomta.
- Na most mi van? – kérdeztem értetlenkedve.
- Van egy meglepetésem – vigyorgott és felpattant, az én szám meg tátva maradt. Így póló nélkül úgy nézett ki, mint egy gyönyörűen megformált görög szobor. Van egy nagyobb táskád? – kérdezte körbenézve a szobámban.
- A szekrény alján – motyogtam még mindig a látvány hatása alatt. – De minek az neked?
- Ruhákat pakolok bele – vigyorogta továbbra is kitérve a rendes válasz alól, majd előkapta a hátizsákomat, az ágyra dobta mellém, és a szekrényemhez állt. – Hmm… Mi is legyen? – mormolta halkan, a ruháim közé túrt, és elővett egy csomó meleg téli ruhát, majd a táskámba hajtogatta őket.
- Mit művelsz? – kérdeztem meglepve. – Emmett Cullen, azonnal mondd meg, hogy mire készülsz! – követeltem mérgesen, és a pongyolám után nyúltam.
- Mit, mit? Hát elrabollak – vigyorgott, és tovább pakolta a ruhákat. A fehérneműket kicsit lassabban pakolta, és közben, ha lehetséges még szélesebben vigyorgott. Miután végzett, felém fordult, a kezében egy vastag nadrág, és egy kötött pulóver volt. – Felveszed? – kérdezte, és közben ellenállhatatlanul elmosolyodott.
- Ha elrabolsz, akkor nem – makacskodtam karba tett kézzel.
- Akkor kénytelen leszek felöltöztetni – lépett elém, és gyengéden elkezdte lefejteni rólam a köntöst.
Mondd el, hova akarsz vinni! – néztem rá kutyakölyök szemekkel, és segítettem neki, így hamarosan megint csak egy szál fehérneműben álltam előtte. – Kérlek – tettem hozzá, a szempilláimat rebegtetve.
- Ha így folytatod, sehova, és akkor szegény Forks… – mosolygott és a karjaiba vett, majd gyengéden megcsókolt.
- Olyan hideg vagy – mondtam nevetve, és játékosan eltoltam magamtól.
- Akkor melegíts fel, édes! – búgta a fülembe, mire az eső megint felerősödött.
- Oké, felöltözök – feleltem akadozva, és kivettem a kezéből a ruhákat, majd gyorsan magamra kapkodtam, közben egy vastag zoknit, meg a túracipőmet is előszedte. – A hegyekbe megyünk? – csodálkoztam.
- Csak öltözz! – utasított kedvesen.

Miután kész voltam, lementünk a lépcsőn, ott rám adta a legvastagabb télikabátomat, és maga is felöltözött, majd a hátamra adta a hátizsákot, és a hátsó ajtóhoz vezetett. Kiléptünk, és bezártam az ajtót.
Na most jön, ami még nem volt – nevetett fel Emmett, és a hátára kapott. – Jól kapaszkodj! – nézett hátra a válla felett, és egy apró csókot lehelt a számra majd futni kezdett, de olyan gyorsan, hogy a szemem előtt minden összemosódott, és a könnyek is kijöttek, ahogy a hideg szél az arcomba csapott. Behunytam a szemem, és a vállába fúrtam az arcom. Te jó ég, mi történik, ember nem lehet ilyen gyors. Várjunk csak, ő nem ember. – Megérkeztünk – mondta, és olyan hirtelen fékezett le, hogy én beleszédültem.
Kinyitottam a szemem, és meglepve néztem körül. A Cullen ház előtt álltunk, Emmett lerakott és eltűnt.
- Emmett – szóltam utána erőtlenül, még mindig szédültem az előbb történtek miatt.
- Mindjárt jön – hallottam meg Alice hangját, aki egy majdnem akkora táskával lépett ki, mint amekkora ő volt.
- Alice, te sem mondod el, hova megyünk, ugye? – kérdeztem, mire ő csak megrázta a fejét.
Hamarosan Emmett jött ki a házból, de nem felém jött, hanem megkerülte a házat, és pár pillanat múlva a Jeeppel gurult elő. Alice a platóra dobta a táskát, majd az enyémet is levette a hátamról, és azt is a másik mellé rakta.
- Szállj be, cica! – szólt ki Emmett vigyorogva, én pedig engedelmesen beültem mellé. – Köszi, Alice, jövök eggyel – mosolyogta a húgának, majd bekapcsolta a zenelejátszót, és felcsendült a Rammstein fülsiketítő zenéje, aztán elhajtott velem.
- Mondd el! – kérleltem, de ő csak a fejével intette, hogy nem.
- Engedd magad meglepni – mondta mosolyogva és gyorsított.
Vajon hova megyünk? Elrabolt az én nagy mackóm, de annyira nem is érdekelt, hogy hol, csak az volt a fontos, hogy vele legyek. Bárhol is legyen az a hely, ha Emmett ott van, az nekem maga a paradicsom.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés