Emmett nem szólalt meg addig, amíg ki nem értünk a városból, csak a sikítozó zenét halkította le, míg csak háttérzene nem lett. Egyenesen a hegyekbe hajtottuk. Már értettem a vastag ruhákat, de vajon mik a tervei velem?
- Oké, a hegyekbe megyünk – állapítottam meg mosolyogva.
- Igen, oda – felelte.
- És, sátorozni fogunk? – kíváncsiskodtam ránézve, ő persze megint engem nézett és nem az utat. – Komolyan mondom, hogy frászt kapok, attól, hogy soha nem az utat nézed, hanem engem – mondtam, de közben ugyanúgy tartottam vele a szemkontaktust.
- Én meg már mondtam, hogy az út nem olyan érdekes, mint te – vigyorgott vissza. – Amúgy meg nem sátorozni megyünk.
- Mi olyan érdekes rajtam? – kérdeztem magam elé meredve, el sem tudtam képzelni, hogy miért vagyok olyan érdekes neki.
- Minden, a szemed, az orrod, az ajkad, úgy alapjában véve te magad – búgta ellenállhatatlan hangon.
- Igazán? – Lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy megint elpirulok.
- És azt is tetszik, ahogy zavarba hozlak, és megjelennek ezek a kis piros foltok az arcodon – simogatta meg egyik jéghideg kezével az arcomat.
- Ha nem sátorozni fogunk, akkor mit? – kérdeztem terelve a témát, mert nem hiszem, hogy jobban el tudtam volna pirulni. – Te levadászol egy grizzly-t, én pedig megsütöm?
- Nem is tűnik rossz ötletnek – hahotázott. – De szerintem Alice annyi kaját csomagolt neked, hogy két hadsereg is jól lakna belőle.
- Megnézhetem egyszer? – kíváncsiskodtam tovább.
- Ugyan mit? – kérdezett vissza válasz helyett.
- Hát… azt…. ahogy… vadászol – dadogtam, magam is félve a választól.
- Az ki van csukva – jelentette ki Emmett komoran.
- De miért nem? – lepődtem meg hirtelen jött rosszkedvén.
- Mert amikor vadászok – kezdte még mindig komolyan –, akkor én nem olyan vagyok, mint most, Lizzy – mondta, minden szót erősen megnyomva. – - Hogy magyarázzam el neked, hogy ne ijedj meg tőlem? – sóhajtott nagyot.
- Én nem félek tőled – jelentettem ki határozottan.
- De félnél – morogta halkan. – Hidd el, félnél.
- Nem hiszem – hajtottam makacsul az igazamat. Most már nem félek semmitől, még a haláltól sem, csak ő mellettem legyen.
- Lizzy, érzed ezt? – nyúlt hirtelen az ütőeremhez, megrázkódtam a hirtelen jött hideg érintéstől. El akarta húzni a kezét, de én villámgyorsan a keze után kaptam, és visszatettem a nyakamra.
- Igen, érzem – suttogtam halkan.
- Na, én ezt mindig látom, érzem, még a vérednek az illatát is, és rohadtul kívánom is – mondta Emmett síri hangon.
- Milyen – Nyeltem. –, milyen az illatom?
- Hmm… Mint a mandula és a kókusz – mosolyodott el és visszahúzta a kezét, majd újra komoly lett. – És ha vadászat közben megérezném, akkor nem a vadra vetném rá magam, hanem rád.
- Engem az sem érdekelne – suttogtam alig hallhatóan, mire Emmett felmordult.
- Őrült vagy, ugye tudod? – állapította meg végül, inkább magának, mint nekem.
- Tudom – bólintottam egyetértően. – De piszkosul jól áll – villantottam egy ezerwattos mosolyt, mire ő is felkacagott, de rosszallóan megrázta a fejét.
- El sem hiszem, hogy ezt teszem – mormolta maga elé, majd leállította a motor, és felém hajolt, majd szenvedélyesen megcsókolt. – Győzz meg róla, hogy nem csinálok hülyeséget, kérlek! – nézett mélyen a szemeimbe.
- Nem csinálsz hülyeséget – leheltem alig hallhatóan és megcsókoltam. Hozzá préseltem a testem és a nyakába kapaszkodtam, nem akartam többé elengedni. Szerettem őt, mindennél és mindenkinél jobban. Emmett az ölébe ültetett, és úgy csókolóztunk, ki tudja, hogy meddig.
- Indulnunk kéne, sötétedés előtt oda akarok érni – tolt el magától, de nem szálltam le róla, hanem a vállára hajtottam a fejem, ő pedig sóhajtva beindította a motort.

Nem beszéltünk, többet csak hallgattuk a zenét, és néha az ajkamra tapadt, én pedig olyan kényelmesen elhelyezkedtem az ölében amennyire csak tudtam. A fejem a vállán nyugodott, és elnyomott az álom. Nem tudom mennyit alhattam, csak arra ébredtem, hogy apró csókokkal ébreszt.
- Megérkeztünk, édes – mosolygott rám, amikor kinyitottam a szemem.
- Hova is? – kérdeztem ásítva, majd körülnéztem, egy fákkal körülvett tisztáson voltunk. Emmett kinyitotta az ajtót, én pedig kiugrottam, és akkor megláttam egy kis faházat. – Ez nem sátor – vigyorogtam vidáman, és megindultam a házikó felé, Em pedig követett a kezében a csomagokkal.
Nem, ez egy kis rejtekhely – felelte, amikor beléptünk.

A szám is tátva maradt, ahogy körül néztem, ugyanolyan ízlésesen volt berendezve, ahogy a Cullen ház, de ez valahogy más volt, olyan meleg és meghitt. Egyenesen egy kisebb nappaliba léptünk be, ahol egy hatalmas piros sarokkanapé volt, vele szembe egy gyönyörű faragott kandalló, az előtt pedig egy medvebunda terült el lustán. A szobából nyílt a konyha, ami a legmodernebb háztartási eszközökkel volt ellátva. A másik sarokban egy falépcső volt, felbaktattam rajta, az emeleten egy háló és egy fürdőszoba volt. Visszamentem a hálóba, ledőltem a hatalmas franciaágyra, majd Emmett felé fordultam, aki lezserül az ajtófélfának dőlt, és mosolyogva engem nézett.
- Na, ilyen elrablást minden nap bevállalnék – mosolyogtam rá vidáman.
- Rendben, ezt megjegyzem – kacagott fel és leült mellém. – Nem vagy éhes?
- Nem, és te? – kérdeztem kacéran.
- Én sem – vigyorodott el ördögien. – Habár, ha jól meggondolom… – morogta játékosan, majd rám vetette magát, és csiklandozni kezdett.
- Ne, jaj, ne! – visítottam nevetve. – Akkor inkább mégis éhes vagyok.
- Oké – A karjaiba kapott, lefutott velem a konyhába, és leültetett a fekete pulthoz egy bárszékre, majd elkezdte előszedni az Alice által elcsomagolt ételt. – Mondtam, hogy sok – mosolyogta meglátva a kikerekedett szemeimet, amint telepakolta a pultot.
- Hát, ennek negyedét sem fogom megenni – mutattam a rengeteg ételre, majd belenéztem az üres táskába. – Egy hadsereget nem rakott bele, aki segít mindezt elpusztítani? – kérdeztem grimaszolva, mire Emmett felkacagott, majd elpakolt mindent a hűtőbe.
- Mit ennél? – fordult felém a nyitott hűtőajtóból.
- Plüssmacit – vigyorogtam szélesen.
- Az is van – húzta ki magát. – De szerintem emberi étellel jobban járnál.
- Akkor – álltam mellé, és kipakoltam a szendvicshez való hozzávalókat, majd nekiálltam megcsinálni, közben Emmett a konyhapultra ült, és nézte, hogy mit csinálok. – Tényleg nem kóstolod meg? – kínáltam, amikor már a bárszéken ültünk. – Csak egy harapás, az én kedvemért – néztem rá boci szemekkel.
- Miért akarod, hogy megkóstoljam? – kérdezett vissza, és a szendvicset kezdte el tanulmányozni. – Hiszen nagyon jól tudod, hogy milyen íze van a számomra.
- Igen, de akkor is kíváncsi vagyok a fejedre – vigyorogtam, és felé nyújtottam az ételt.
- Hát jó – morogta és beleharapott a szendvicsbe, majd gyorsan megrágta és lenyelte. – Most jó? – kérdezte mártír fejet vágva.
- Annyira nem lehetett rossz – nevettem.
- De az volt – öltött rám a nyelvét gyerekien. – Most egyél, én pedig tüzet rakok a kandallóban! – mondta, majd felpattant és eltűnt.
- Mire végeztem az evéssel, már hallottam is a fa pattogását, gyorsan elmostam a tányéromat, és a nappaliba sétáltam. Emmett már a kanapén ült, és amikor meglátott, kitárta a karjait, én pedig lerúgtam a cipőmet és belekuporodtam az ölébe.
- Akkor elmondod, hogy tulajdonképpen miért is hoztál ide? – kérdeztem, miközben a mellkasára hajtottam a fejem. – Mert kettesben otthon is lehettünk volna.
- Majd holnap reggel elmondom, hogy miért pont ide hoztalak – válaszolta selymes, mély hangon. Felkaptam a fejem, már épp mondani akartam valamit, de belém fojtotta a szót egy szenvedélyes csókkal.

Szembefordultam vele, és a lábaimat a dereka köré tekertem, hozzápréselve magam, a karjaimat a nyaka köré fontam.
- Szeretlek – suttogtam két csók között.
- Szeretlek – búgta ő is, amitől a pillangók megint életre keltek a gyomromban. Kész voltam arra, hogy odaadjam magam neki, mindenem, ha kell az életem is.

Lemásztam róla, és a lépcső felé vettem az irányt. Felmentem a hálóba, ahol előszedtem a legszebb fehérneműmet, majd a pongyolámat meg a neszesszeremet, és bevonultam a fürdőbe. Teleengedtem a kádat vízzel és belemásztam, elmerülve a forró habos vízben. Ellazítottam minden egyes tagomat, majd gyorsan bedörzsöltem magam a tusfürdővel, és miután leöblítettem magamról, kiszálltam és megtörököztem. Majd felvettem a fekete csipkefehérneműt és a köntöst, ami a combom közepéig ért. Visszamentem a szobába, de nem találtam ott az én nagy mackómat.
- Emmett – szóltam halkan, tudva, hogy úgyis meghallja.
- Igen? – szólalt meg közvetlenül a hátam mögül, amitől én összerezzentem, és villámgyorsan megpördültem, de elvesztettem az egyensúlyomat. Már a föld fölé közeledtem, amikor két erős kéz elkapott, és magához szorított.
- Szia! – mosolyogtam a szemébe nézve.
- Szia! – felelte és a karjaiba kapott, majd az ágyra fektetett – Biztos vagy benne? - kérdezte rekedten.
- Én benned vagyok biztos – suttogtam alig hallhatóan.

Fölém feküdt, egyik kezét a fejem mellé tette, majd szenvedélyesen megcsókolt, én pedig ugyanolyan szenvedéllyel viszonoztam a csókját. Felnyögtem, és hátra hajtottam a fejem, amikor a jéghideg keze a köntös kötőjéhez siklott. Kibontotta a laza kötést és szétnyitotta, majd egy pillanatig csak nézett az olvadt arany szemeivel, amiben megint a mérhetetlen vágy tüze égett. Emmett levegő után kapkodott, amikor lehajolt, hogy tökéletes ajkait a meztelen hasamhoz nyomja, majd gyengéd csókokat hintett minden egyes négyzetcentiméterére, ahogy felfelé haladt, egészen addig, amíg el nem érte a melltartómat. Szabad kezével a hátamhoz nyúlt, majd egyetlen mozdulattal kikapcsolta azt, és lefejtette a csipkeanyagot a mellemről. Egy pillanatig a szemembe nézett, talán megerősítésre várt, amit én egy kéjes nyögéssel meg is adtam neki. Ráhajolt a mellemre, és szájába vette a kemény és merev mellbimbómat, a másikat pedig a hatalmas kezébe vette, engem meg majd’ szétvetett a vágy. Majd hirtelen eltűnt, de csak egy pillanatra kínzott a hiánya, mert hamarosan megint fölöttem volt, és hozzám nyomta kőkemény és hideg meztelen testét, majd megcsókolt. Kezét a nyakamhoz tette, majd kínzó lassúsággal húzta le a mellem között, a hasamon, egészen a fekete bugyimig. A testem ívben megfeszült, ahogy megéreztem a hideg érintését, amint a csipkebugyimba nyúlt. Felsikítottam, amikor hozzáért az eddig érintetlen szervemhez.


(Emmett szemszöge)



Miután kimondtam, amit érzek, Lizzy olyan hévvel csókolt meg, hogy azt hittem, hogy hátraesek. Testem minden egyes porcikája kívánta őt, és ennek látható jelei is mutatkoztak rajtam. A farmer egyre szűkebb lett, már azon voltam, hogy letépek róla mindet, és itt, a kandalló meghitt tüze mellett teszem magamévá. De mielőtt bármit is tehettem volna, Lizzy lesiklott rólam, és megindult a lépcső felé. Levegő után kapkodva néztem után, megmozdulni nem tudtam, elgémberedett minden egyes végtagom, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna utána menni, mert teljesen lebénultam a vágytól. Nemsokára meghallottam, hogy vizet enged a kádba. Tehát van egy pár percem, hogy meggyőzzem magam, hogy nem szabad, nem tehetem ezt vele, nem vagyok elég erős. Nem vagyok biztos magamban, abban, hogy ha kell, le tudok állni, és nem bántom őt. Átkozott vámpír vágy! - szitkozódtam magamban. Ha én is csak egy emberfiú lennék, nem lenne ez a kétség, felmennék, és megkérdezném, hogy beszappanozhatom-e a hátát, mire igent rebegne, és egy percig sem félnék attól, hogy bármi kárt okoznék a törékeny testében. Megint megéreztem édes illatát, majd meghallottam a gyengéd és gyönyörű hangját.
- Emmett – búgta csendesen, mire én egy szemvillanás alatt felszaladtam a lépcsőn és mögé álltam.
- Igen? – kérdeztem, amitől összerezzent és villámgyorsan megpördült, de elvesztette az egyensúlyát, és ha nem kapom el, akkor elesik. Két kézzel magamhoz vontam, mire ő mosolyogva felnézett rám.
- Szia! – mondta.
- Szia! – feleltem, majd a karjaimba kaptam, és az ágyra fektettem. – Biztos vagy benne? – kérdeztem rekedten.
- Én benned vagyok biztos – válaszolta kéjesen.
Fölé feküdtem, és egyik kezemmel megtámasztottam magam, majd birtokba vettem az ajkait, ő pedig szenvedélyesen viszonozta a csókomat. Szabad kezem a köntöse kötőjére siklott, és kibontottam azt, egy percig gyönyörködtem a tökéletes testében: bőre olyan volt, mint a selyem, nagyot sóhajtottam, amikor lehatoltam, hogy megcsókoljam a meztelen hasát, majd felfelé haladva ezernyi csókkal kényeztettem, amíg el nem értem a fekete csipkemelltartót, ami eltakarta kerek melleit előlem. A hátához nyúltam, és egy gyors mozdulattal kikapcsoltam, majd lefejtettem a mellét takaró anyagot. A felnéztem rá, tudnom kellett, hogy ő is akar engem, egy kéjes sóhaj volt a válasz, és számba vettem a keményen ágaskodó bimbóját, a másikat pedig a kezemmel kényeztettem. A teste megremegett alattam, lepattantam róla, és ledobáltam magamról minden ruhát, majd újra fölé feküdtem, és megcsókoltam mézédes, vágytól remegő ajkait. A kezem az őrülten lüktető ütőeréhez tettem, és lassan lefelé húztam, egésze a falatnyi csipkebugyi szegélyéig. Lizzy megvonaglott, amikor a leheletnyi anyag alá csúsztattam a kezem, majd felsikított, ahogy hozzáértem.
Mikor megéreztem a szinte égető és nedves forróságot, az agyamat elöntötte az az ismerős sűrű, vérvörös köd, és már nem én birtokoltam a testem. Lehúztam a vágyam utolsó akadályát, majd ajkaimmal megkerestem az övét, a csípőmmel pedig a combjai kézé furakodtam, Akartam őt, és abban a pillanatban nem létezett olyan erő, ami elszakíthatott volna tőle. Felemeltem a fejem, és meghallottam a kint tomboló halálos vihart, amint az fákat szab ki tövestől, és az ágakat, amik a kis házikó tetejét csapdossák. Újra birtokba vettem az ajkait, már épp készültem elvenni azt, amit már attól a naptól kívánok, amióta megláttam őt az iskola parkolójában, amikor Lizzy halkan megszólalt.
- Szeretlek, Emmett – suttogta a kéjtől elcsukló hangon. – Az életemnél is jobban szeretlek.
Erre a köd visszahúzódott, az agyam kitisztult, szenvedéllyel faltam az ajkait, és sehogy sem találtam a hangomat, ezért nekem is csak suttogásra futotta.
- Szeretlek, Lizzy – sóhajtottam, majd egy erőteljes, mégis gyengéd mozdulattal belé hatoltam.
Lizzy felsikított, és a teste ívben megfeszült. Levegő után kapkodva csókolta a számat, a nyakamat és a mellkasomat, ahol csak ért, majd felemelte a csípőjét, teljesen körbe véve a forróságával, úgy éreztem, hogy megperzsel. Hangosan felnyögtem, amikor körkörös mozdulatokat tett, mindkét kezem a csípőjére csúsztattam, hogy leállítsam. Belenéztem a barna szemeibe, ami már majdnem feketén csillogott a vágytól, majd kínzó lassúsággal elkezdtem mozogni, egyenletes és agyroncsoló tempót diktálva. Ki akartam élvezni minden egyes pillanatot. Olyan magasságokba akartam repíteni őt és önmagamat, ami már-már képzeletfeletti, még nekem is.
- Emmett – lehelte erőtlenül.
- Szeretlek – hajoltam a füléhez és úgy suttogtam.

A kókusz édeskés, és a mandula pajzán mámorító illata olyan egyveleggé keveredett, ami teljesen az eszemet vette. Egyre gyorsabban mozogtam, és eleresztettem Lizzy csípőjét, ami rögtön őrült táncba kezdett, fokozva ezzel a beteljesülés gyönyörét. Az ajkaira tapadtam, még időben elnyomva a torkából feltörő sikolyát, majd egy hatalmas remegéshullám söpört végig a testén, ezt már nem bírtam, a fejemet hátra vetettem, és állati morgás tört fel a mellkasomból, mikor elértem a csúcsot.


Zihálva hanyatlottam Lizzy elernyedt testére, vigyázva, hogy nem nyomjam agyon. Felemeltem a fejem, és eltűrtem egy izzadt hajtincset az arcából. Nem szóltam semmit, csak megcsókoltam és legurultam róla, majd betakartam a még mindig remegő, meztelen testét és mellé bújtam, szorosan átölelve őt. Pillanatok alatt álomba zuhant, én pedig egész este gyönyörködtem benne, néha apró csókokat adva az arcára és a nyakára, amit mindig egy mosollyal nyugtázott. Megvizsgáltam, és néhány apróbb horzsolásnál nem okoztam nagyobb kárt a testében, ez nagy elégedéssel töltött el. Erős voltam, és nem bántottam életem szerelmét.




(Lizzy szemszöge)



Másnap reggel arra ébredtem, hogy a nap lágy sugara simogat, kinyitottam a szemem és felültem, de azonnal vissza is dőltem a puha párnák közé, mert az agyamba kúsztak az előző este képei. Pirulnom kellett volna miatta, de csak mosolyogni bírtam. Körbenéztem, de sehol sem láttam a boldogságom forrását. Kikeltem az ágyból, magam köré tekertem a takarót, majd a hátizsákhoz léptem, előszedtem a ruháimat, majd a fürdőbe siettem. Beálltam a tus alá, hosszasan folyattam magamra a vízsugarat, újra és újra előidézve a tegnapi éjszakát. Bekentem magam a tusfürdővel, a hajam is megmostam, majd elzártam a csapot, és gyors mozdulatokkal felöltöztem. Lementem a konyhába, de az én mackóm ott sem volt. Mivel farkaséhes voltam, készítettem magamnak pár pirítóst, és leültem a pulthoz megenni azokat. Épp bele akartam harapni a meleg pirítósba, amikor hatalmas zajra lettem figyelmes, ami kintről jött. Szélsebesen kifutottam, és megláttam Emmettet, amint egy legalább hat méteres fát dob odébb.
- Ez aztán erő – motyogtam elámulva, amire ő felém fordult, és rám mosolygott.
- Jó reggelt! – állt elém, és lehajolva egy apró csókot adott a számra.
- Neked is – mosolyogtam rá boldogan. – Ez nálad a reggeli torna? – mutattam a hatalmas fákra, amik egy halomba voltak dobálva.
- Én csak eltakarítom a tegnap esti vihar utáni káoszt – vigyorgott szélesen, mire engem elborított a szégyenpír.
- Annyira nagy a kár? – kérdeztem fejlehajtva.
- Hát, nem kicsi, de megérte – Kezét az állam alá csúsztatta és felemelte, hogy a szemébe tudjon nézni. – Vagy te nem így gondolod?
- De igen – feleltem gondolkodás nélkül. – Minden perce csodás volt – sóhajtottam alig hallhatóan.
- Gyere, menjünk be, mert még megfázol! – tolt be az ajtón.

Visszaültem a konyhaasztalhoz és enni kezdtem, Emmett pedig nézett közben, de a szemei most nem aranyként, hanem éjfeketén csillogtak.
- Valamit nem értek – ráztam meg a fejem, és beleharaptam a pirítósba.
- Mi az? – kérdezte mosolyogva.
- Tegnap aranybarna volt a szemed, most meg fekete. Ez miért van? –kíváncsiskodtam.
- Ennek meg van az oka – hajtotta le Emmett a fejét.
- És mi az?
- Tegnap nem voltam éhes, de ma… – kezdte csendesen.
- Ó… Értem – vágtam a szavába
- Nem kell félned – motyogta Em, még mindig lehajtott fejjel.
- Nem félek – mosolyogtam vidáman. – Tudom, hogy nem bántanál – pirultam el megint.
- Soha, soha – kuncogott fel és előre hajolt. – Tegnap elfelejtettünk valamit.
- Mit is? – kérdeztem meglepve – Nem hiszem, hogy bármit is elfelejtettem volna.
- Nem arra gondoltam – vigyorodott el kajánul. – Most épp arra gondoltam, hogy nem hívtuk fel anyukádat, és reggelre volt vagy húsz nem fogadott hívásod – emelte fel a mobilomat.
- A fenébe, tényleg – kaptam a homlokomhoz.
- Ne idegeskedj, megfájdul a pici buksid – mosolygott Emmett, megsimogatta az arcomat, majd felpattant és kiviharzott a konyhából.

Pár perc múlva jött is vissza, a kezében egy fekete laptoppal, majd elém rakta.
- Az internetről felhívjuk – mondta mosolyogva.
- De nem hoztam el azt a számot – ingattam a fejem csalódottan.
- Erre gondolsz? – lebegtette meg előttem a kis cetlit, amit anya a hűtőre tett.

Elvettem a laptopot, majd beütöttem a számot az internetes programba, ami hamarosan ki is csörgött.
- Jó reggelt! Hones rezidencia – szólt bele egy kedves férfihang.
- Jó reggelt! Elizabeth Evens vagyok – köszöntem udvariasan. – Mrs. Evens-szel szeretnék beszélni.
- Azonnal hívom – mondta a férfi.
- Szia, szívem, jól vagy? – hallottam meg anya aggódó hangját. – Miért nem hívtál tegnap?
- Jól vagyok – feleltem szemforgatva. – Csak tegnap korán elaludtam, és a mobilom a földszinten maradt, ezért nem hallottam. – füllentettem, közben belenéztem Emmett szemeiben, amiben ugyanazt a csillogást láttam, amit tegnap éjjel. Lesunytam a szemem. – Mikor jöttök meg? – kérdeztem, csak hogy ne gondoljak a tegnapra.
- Este, úgy kilenc, fél tíz körül. Ha nem akarsz, nem kell megvárnod.
- De, megvárlak titeket – mondtam gyorsan és rámosolyogtam Emre. – Akkor este. Puszi, anya.
- Szia, drágám! – köszönt el anya és megszakadt a vonal.


- Akkor, ma mihez van kedved? – kérdezte Emmett kicsit később, amikor a nappaliban ültünk.
- Nem tudom – mondtam mosolyogva. – Neked mihez van kedved?
- Tegnap rengeteg hó esett – vigyorgott, megsimogatva a hátam, amibe beleborzongtam. – Szóval, járhatnánk egyet.
- Benne vagyok – válaszoltam. Felfutottam az emeletre, ő pedig utánam.

Felvettem a legmelegebb ruháimat és a vastag kabátomat, közben Emmett is átöltözött, de gyorsabban, mint én, ezért az ajtófélfának dőlve nézett engem, miközben várt.
- Most olyan vagy, mint Alice – kuncogott, amikor megláttam, hogy ködös tekintettel néz maga elé.
- Csak eszembe jutott, hogy mi volt tegnap este – vigyorgott szélesen.
- Kész vagyok – jelentettem ki pipacsvörösen és elmentem mellette, de ő a karomnál fogva elkapott, és szenvedélyesen megcsókolt.
- Na, akkor most már mehetünk – mondta, amikor elváltak az ajkaink, és elindult lefelé a lépcsőn.

Kiérve azonnal a hóba vetettem magam, hanyatt vágódtam, csináltam egy hóangyalt, majd felálltam és megcsodáltam a művem.
- Hmm… Jó lett, de az igazi jobb – állt mellém Emmett, és átkarolta a derekam.
Először azt hittem, hogy meg akar csókolni, de egy hirtelen mozdulattal a földön voltunk, és teleszórt hóval. Persze védekeztem, amennyire csak tudtam, de semmi esélyem nem volt az én plüssmacim ellen. Az egész délelőttöt a hóban töltöttük, és teljesen átfagyva mentünk vissza a házikóba. Dideregve fejtettem le magamról az átázott ruháimat, Emmett pedig mosolyogva végignézte, ahogy fehérneműre vetkőzöm.
- Vennem kéne egy forró fürdőt – dideregtem kocogó fogakkal.
- Ez jó ötlet, csatlakozhatom? – kacsintott rám. – Megmosom a hátad.
- Na, gyere! – vigyorogtam, és a gyomrom megint liftezni kezdett, ahogy megindultam a fürdő felé.

Beérve megengedtem a csapot, hátra fordultam, és meglepetten meredtem magam elé. Emmett is már csak egy alsógatyában állt előttem.
- Gyors vagy – kuncogtam zavartan.
- Nem is – vett a karjaiba, majd megcsókolt.
Levettem magamról a jéghideg fehérneműt is, majd beültem a kádba, szégyenlősen lehajtottam a fejem, amikor megláttam, hogy Em is leveszi az alsónadrágját, és beül velem szembe. A hatalmas fürdőkádban kényelmesen elhelyezkedtem, becsuktam a szemem, és csak élveztem a kellemes meleget. Össze is rezzentem egy kicsit, amikor egy hideg kéz hozzám ért. Kipattantak a szemeim, és megpillantottam az éjfekete szemeket, amint megint vágyakozva néznek rám. Ajkait gyengéden az enyémre nyomta, amitől a szívem megint gyorsabb ütemre váltott. A csókja egyre szenvedélyesebb és követelőzőbb lett. Hátradőlt, és az ölébe ültetett, fészkelődtem egy kicsit, és megint megéreztem az ágaskodó vágyát. Kéjesen felnyögtem és megint az ajkaira tapadtam, de ő hamarosan a nyakamra siklott, ajkait az ütőeremre nyomta, amitől az hevesebben kezdett lüktetni. Ekkor hirtelen lelökött magáról és kipattant a kádból. Zihálva néztem fel rá. Fújtatva kapott fel egy törölközőt.
- Sajnálom, Lizzy – kapkodta a levegőt. – Én majdnem… – morogta, de a mondatot nem fejezte be, csak kiviharzott.
- Emmett, gyere vissza! – kiáltottam utána, de csak a bejárati ajtó csapódását hallottam. – A fenébe, fenébe, fenébe! – ordítottam mérgesen, és belecsaptam a vízbe, ennek eredményeképpen csurom vizes lettem, ami mindjobban feldühített.

Gyorsan megfürödtem, kikászálódtam a vízből, majd magam köré tekertem a törölközőt, és a hálóba csoszogtam. Annyira mérges voltam, nem is Emmettre, hanem magamra. Elővettem egy fekete farmerszoknyát meg egy vastag harisnyát. Magamra kapkodtam, lementem a konyhába, ahol felraktam főni a vizet, mivel még mindig fáztam, és úgy döntöttem, hogy főzök egy jó kis levest.
Hamar kész is lett, én pedig egy csészébe öntöttem, és bementem a nappaliba, majd felkuporodtam a kanapéra, és szürcsölni kezdtem a forró levest. Gondolataimba merültem, két órán keresztül csak ültem és néztem a semmibe. Nem akartam, hogy ez legyen, tudtam, hogy éhes, nem kellett volna kellett volna ingerelnem – szidtam magam mérgesen. De nem érdekelt volna az sem, hogy a véremet veszi, mert tudtam, hogy szeret, és boldog voltam, hogy neki adhattam a legbecsesebb kincsemet. Annyira a gondolataimba merültem, hogy észre sem vettem, hogy nyílik a bejárati ajtó, csak azt vettem észre, hogy Emmett arca úszik be a képbe.
- Meg tudsz nekem bocsájtani? – kérdezte könyörgő hangon.
- Nekem kéne bocsánatot kérnem – zokogtam fel, és a nyakába omlottam.
- Ugyan, ne beszélj már butaságokat! – ölelt szorosan magához. – Ne hibáztasd magad, az én hibám volt. Nem voltam elég óvatos – motyogta, és a vállamat kezdte el csókolgatni.
- De én… – Ellenkezni akartam, de egy csókkal belém fojtotta a szót.
- Felejtsük el! – mondta végül, az ölébe kapott, és az emeletre viharzott velem.
- Megint aranybarnák a szemeid – mosolyodtam el, amikor megláttam barna íriszét. – Elkaptál egy macit, és levezetted rajta a feszültségedet? – kérdeztem vigyorogva.
- Hát, úgy is mondhatjuk – vigyorodott el ő is.
- Szegény maci – csóváltam meg a fejem.
- Jobb lett volna, ha rajtad vezetem le? – nézett rám elkomolyodva.
- Hát, a vérszívós rész kihagyva – kacagtam fel.
- Őrült vagy – rázta meg a fejér Emmett, és leültetett az ágyra.
- Tudom, de azt is mondtam, hogy jól áll – nevettem.
- Vissza kéne indulnunk, ha időben haza akarunk érni – mondta Em mosolyogva.
- Nem akarok még menni – durcáskodtam karba tett kézzel.
- Ígérem, hogy még eljövünk ide… gyakorolni – vigyorodott el, és az utolsó szót erősen megnyomta.
- Ebben az esetben indulhatunk – feleltem és felpattantam, majd elkezdtem összecsomagolni.

Fél óra múlva már a kocsiban ültünk, és hazafelé hajtottunk. Életem legszebb hétvégéje volt ez – elmélkedtem magamba, és a szívem nagyobbat dobbant, amikor arra gondoltam, hogy nem ez volt az utolsó ilyen csodás nap, amit Emmettel tölthettem. Minden egyes perc csodás volt, és soha nem akarom, hogy vége legyen ennek a varázsnak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés