(Edward szemszöge)


Futottam az erdőn keresztül, a rét felé. Hetek óta nem jártam ott, most mégis azt éreztem oda kell mennem. Gondolkoznom kell.
Nem tudok kiigazodni Bella viselkedésén. Amikor először találkoztunk, olyan kedves és visszahúzódó volt. Most meg… hozzám se szól. Miért? Utál?
Leheveredtem a fűbe. Néztem, ahogy a csillagok fénylenek az égen. Olyanok voltak, mint Ő. Csodaszépek, tündökölnek, hívogatnak magukhoz, de mégis elérhetetlenek. Miért teszi ezt velem? Tettem valami olyat, ami miatt megutált? Nem kellett volna hozzá szólnom?
Sok a kérdés, és a válaszokat csak tőle tudhatom meg.


Felpattantam és elkezdtem visszakocogni. Az út felénél járhattam, amikor Alice gondolatai szálltak felém. Ne Edward, ezt ne csináld! – szinte sikította, így inkább úgy döntöttem megvárom és hagyom, hagyj, mondja el azt, amit akar.
Leültem egy farönkre. Nem sokára megpillantottam bosszantó húgomat.
- Miről szeretnél beszélni? – kérdeztem.
- Ne csinálj semmi hülyeséget! Jazz most beszél vele, és majd kiderül miért ilyen. – leült mellém. - Te is észrevetted? – hitetlenkedtem.
- Az egész család, sőt Marie és John is. De szerintem ez csak álca. – gondolkodott el.
- Már miért lenne az? Ha nem kedvel, akkor nem kedvel!
- Pont ez a baj! Hogy nagyon is kedvel, és ő azt hiszi, hogy te nem kedveled! Nem akar egy szerelmes csitrinek tűnni, úgy hogy ezért ilyen veled! – védte barátnőjét Alice.
- Nem hiszem… teljesen megértem, hogy utál! – hagytam ott Alicet és hazafutottam.


Otthon a szobámba elindítottam a lejátszót. A zene betöltötte a helyiséget, viszont én egyáltalán nem tudtam rá figyelni. A gondolataim mindig visszakalandoztak a csokoládébarna szempár tulajdonosához. Ő olyan gyönyörű és úgy érzem meg kell védenem mindentől! És meg is fogom! Nem engedhetem, hogy a Volturi elkapja! Igazuk van, hogy ő túl értékes és különleges – de ők testőrnek akarják – míg én mindennap átölelni és azt suttogni a fülébe, hogy ,,szeretlek”! Én nem hagyhatom, hogy elfogják! Akár az életemen árán is, de ő szabad lesz! Még órákig rajta gondolkoztam, amikor meghallottam, hogy Jasper megérkezett. Azonnal a nappaliba mentem.
- Mondott valamit? – kérdezte Alice. Mindenki helyet foglalt.
- Igen, de nem mondhatom el! Sajnálom Edward. – nézett rá bűnbánóan.
- A sajnálattal most semmire sem megyek! Tudnom kell, mit érez irántam! – dühöngtem. Éreztem magamon a nyugtató hullámokat, de cseppet sem érdekeltek. Ilyen dühös még sosem voltam. Kifutottam az erdőbe, hogy ne a családomon vezessem le a feszültségemet. Törtem zúztam, míg végül kellően nyugodtnak éreztem magam. Nem akartam még haza menni ezért úgy gondoltam elmegyek újra a rétre.


Nagy meglepetés várt ott, ugyanis a tisztás közepén valaki ült. Elbújtam egy fa mögött, hogy meg nézzem ki az. Amikor egy kósza szellő idefújta az illatát, egyből tudtam, hogy Ő az. Közelítettem felé.
- Szia! – köszönt, de nem fordult meg.
- Szia! – leültem mellé és én is elkezdtem csodálni a naplementét.
- Hogy-hogy itt talállak? – kérdeztem feszengve.
- Kicsit kiszellőztettem a fejem, és ide kerültem. – mondta. – És te? – nézett a szemembe. Az hiszem percekig nem válaszoltam, mert elmerültem a szeme tanulmányozásában. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz és már csak centik választottak el tőle. Mintha kábulatból ébredt volna fel, távolabb húzódott.
- Ez a kedvenc helyem Forksban! – válaszoltam idegesen és zavartan.
- Ó elnézést… én… én nem tudtam! Megyek is, szia! – és már ott sem volt. Hirtelen utána akartam menni. Csak hogy tudjam, biztonságba hazaért. De rájöttem, hogy meghallana, ezért majd egy kicsit később benézek hozzá, hogy épségben megérkezett-e.


Fél óra múlva a Swan ház előtt álltam.
- Szia, Edward! – lépett ki Marie az ajtón.
- Szia, én… csak… - dadogtam és belül szánalmasnak éreztem magam.
- Hazaért, és fönt van a szobájában! – mosolygott rám megértően.
- Én nem is… - sóhajtottam. – köszönöm! – néztem rá hálásan. Biccentet egyet és bement. Hirtelen elhatározástól vezérelve, meg kerestem Bella ablakát és benéztem rajta. Épp aludt. Marie gondolatban ez mondta: Menj be! – kinyitottam az ablakot és beugrottam. Féltem, hogy megfázik ezért be is csuktam. Leguggoltam az ágya mellé és kisimítottam egy kósza tincset az arcából. Gyönyörű volt, ahogy a hold megvilágította selymes bőrét. Az ajkaira tévedt a tekintetem. Milyen lenne őt… megcsókolni? – megráztam a fejem. Ez sosem fog megtörténni, úgyhogy nem is ábrándozhatok róla!
Sosem lehetek vele közelebbi kapcsolatba, mint barátság, és nekem ezt el kell fogadnom. Remélem, barátként mellette állhatok majd és támogathatom, de ennél többet sosem fogok számára jelenteni. Bárcsak tudnék olvasni a gondolataiban! Tudnám, hogy mit érez irántam és választ kapnék a viselkedésére velem szemben. Egyszer kedves, máskor meg elutasító és én ezt nem értem. Vagyis, hogy utál, azt meg tudom érteni. De azt nem, hogy miért volt velem kedves. Bár neki ilyen a természete, lehet, hogy csak engem nem bír elviselni.
Átfordult a másik oldalára, miközben én az egyik sötét sarokban húzódtam meg, hátha felébredne. De nem így történt, csak halkan felsóhajtott és ezt motyogta:
- Edward… ne hagyj el… Edward – ha szívem még dobogna, most kiugrott volna a helyéből. Rólam álmodik. És azt akarja, hogy ne hagyjam el.
Odaléptem hozzá és megsimítottam gyönyörű arcát. Olyan érzések törtek felszínre, mint még soha. Vágytam arra, hogy kimondja újra a nevem. Hogy újra rám mosolyogjon. Hogy újra megérintsen.
Megállás nélkül cirógattam az arcát és ezt suttogtam:
- Sosem hagylak el! Mindig itt leszek veled! – óvatosan, nehogy felébredjen, megpusziltam a homlokát, majd kiugrottam az ablakon.
Mosolyogva száguldoztam haza és valami földöntúli érzés kerített hatalmába. Én szeretem ezt a nőt!


Nappaliban Jasper és Esme ült és éppen olvastak, amikor beléptem. Mind a ketten felkapták a fejüket. Esme szélesen elmosolyodott és ezt gondolta: Őszintén mosolyog! Végre talált egy lányt, akit szerethet és biztosan tudom, hogy viszont szereti Edwardot. A fiam igazi úriember nem hiszem, hogy ezt pont Bella ne venné észre. – beletúrtam a hajamba.
- Anyu kérlek, zavarba hozol. – mondtam.
- Bocsáss meg kicsim, de ez az igazság! – ölelt át. Jasper intett, hogy kövessem és felmentünk Aliccel közös szobájukba.
- Boldog vagy. – állapította meg. Bólintottam.
- Szerelmes vagy. – minek tagadnám? Ismét bólintottam.
- Még mindig érzed azt a fura érzést, hogy valami meg fog változni? – kérdezte mindentudóan.
- Nem. De… várjunk csak! – megértettem. A változás rólam szólt. Éreztem, hogy Forks megváltoztatja az életem és így is lett. Megismerkedtem egy csodálatos nővel és beleszerettem.
- Értem, és igazatok volt. Ez az érzés hiányzott a létemből. – Alice ugrott a nyakamba, aki eddig a gardróbjában pakolgatott. Ezt kántálta gondolatban: Tudtam! Én megmondtam! Annyira boldog vagyok Edward! – kuncogva szorítottam magamhoz. Ha tudná, hogy én mit érzek…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés