(Bella szemszöge)

Tanácstalanul álltam a gardrób közepén és a fekete farmerhez passzoló felső után kutattam, amikor Alice bevágtatott az ajtón, és bordaropogtató ölelésben részesített.
- Holnap este indul haza! – kiáltotta örömtelien, de a többire már nem tudtam odafigyelni, mert tekintetem elhomályosult.
Karja és arca hozzáért csupasz bőrömhöz és abban a pillanatban elmerültem egy olyan világban, ami a jövő állandóan változó képének egy darabkáját osztotta meg velem.
Nyugodtan feküdtem az ágyamban és az ablak felé bámultam. A hajnali nap aranysárga sugarai megcsillantak a bőrén, még gyönyörűbbé varázsolva őt. Aranybarna tekintete az erdőre révedt, és még véletlenül sem nézett rám. Azóta kerülte pillantásomat, amióta felkelt mellőlem a gyűrött ágyból. Rutinosan, hidegen húzta fel magára farmerját, de széttépett ingjével nem tudott mit kezdeni. Leült az ablak elé és vagy egy órája meg sem moccant. Meseszép arkangyal szárnyak nélkül. Egy szót sem szólt hozzám, és ez megrémített.
Talán megbánta volna a tegnap estét? Vissza szeretne vonni minden apró érintést, minden szenvedélyes mozdulatot és azt a pillanatot, amikor megszűnt körülöttünk a világ, semmi más nem létezett, csak ő meg én? Egy test, egy lélek.
Mondani akartam valamit, rákiáltani, hogy itt vagyok, vagy pusztán csak sikítani. Nem bírtam elviselni ezt a feszültséget, ezt a bizonytalanságot, ezt a tétlenséget.
Óvatosan felkeltem és közben vállaimra húztam a lepedőt. Meztelenségem az éjszaka folyamán egyáltalán nem zavart, most annál inkább.
Lekuporodtam vele szemben a földre, hátamat a falnak támasztottam, térdeimet felhúztam, és rajtuk nyugtattam a fejem. Nem mozdult. Vártam… Aztán egyszer csak elfogyott a türelmem.
- Megtisztelnél azzal, hogy hozzám szólsz? – kérdeztem suttogva.
Lassan felém fordította a fejét, és ridegen pillantott rám sötétarany szemeivel. Bronzbarna haja kócosabban meredezett szerteszét, mint általában, ajkát vékony vonallá préselte össze. Mellkasa nyugodt ütemben emelkedett és süllyedt.
- Sajnálom – mondta kimérten, és megfagyott a világ.
- Mégis mit? – kérdeztem vissza értetlenül.
- Azt, hogy kihasználtalak. Újszülött vagy, labilis és én ezzel tökéletesen tisztában voltam. Az ösztöneid, a vágyaid irányítanak, nem tudod kontrollálni magad. – Azt hittem, hogy ennél jobban már nem tud megalázni, de az utolsó mondata ostorcsapásként csattant. – Nagy valószínűséggel, bárki mással megtetted volna ugyanezt, mint velem!
Minden idegszálam megfeszült és a szenvtelenség álarcát öltöttem magamra, míg felálltam. Belül viszont összetörtem. Fogást váltottam a lepedőn és a mellem fölött szorítottam magamhoz. Lekicsinylő pillantást vetettem rá, majd elindultam az ajtóhoz.
- Hova mész? - kérdezte közömbösen.
- Gondoltam, keresek magamnak egy "bárki mást" és megerősítem az elméleted. Emmett pont kapóra jön majd - vágtam hozzá flegmán, de persze az utolsó mondatot nem gondoltam komolyan. Mint akinek valami szenzációs ötlet jutott eszébe, úgy kaptam ajkaimhoz a kezem, és engedtem, hogy a fehér anyag suhogva lehulljon rólam. - Vagy várj csak, Jasper még jobb lesz! Ő olyan...
A mondatot már nem tudtam befejezni, mert Edward keze a számra tapadt és erősen szorított neki az ajtónak. Tekintete dühtől parázslott és éjfekete volt. Kihívóan álltam pillantását, míg végül nagyot sóhajtott.
- Miért csinálod ezt? Miért teszed ezt az egészet még nehezebbé?
Levette a kezét az arcomról, de válaszolni képtelen voltam, mert megéreztem hűvös lélegzetét a hasamon. Lehajolt a lepedőért és visszacsúsztatta meztelen testemre.
- Te vagy az, aki mindent elrontasz! - vádoltam meg.
Felhorkant és karba fonta a kezeit.
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, hogy miről beszélek - folytattam rendületlenül. - Tényleg azt hiszed, hogy csak azért feküdtem le veled, mert labilis vagyok, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek?
Keményen nézett le rám, márványhomloka ráncokba szaladt.
- Igen, azt gondolom - erősített meg.
Elöntött a düh és a bosszúvágy. Arra nem gondolt, hogy én azért tettem mindazt, amit tettem, mert...
Odaálltam elé, lábujjhegyre ágaskodtam és gyengéden megcsókoltam pengevékony ajkát. Egyszer... Kétszer... Háromszor...
A harmadik után már nem bírta tovább és ragadozó módjára csapott le ajkaimra. Készségesen válaszoltam kimondatlan kérdéseire és kezdtem elveszíteni az eszem, ahogy lehelete elbódította elmémet. De nem, nem szabad. Józannak kell maradnom.
Hosszú ujjai tarkómra fonódtak és még közelebb húzott magához. Másik keze derekamat karolta át és hátrálni kezdett az ágy felé. Mindkét kezemmel a hajába túrtam, és hagytam, hogy irányítson.
Az ágynál megtorpant, de vállainál fogva lenyomtam őt és ledér nőszemély módjára rámásztam. Zihálva vette a levegőt, ahogy elnyúltam rajta és kéjesen megcsókoltam. Nem bírtam tovább, így ajkaimat végighúztam járomcsontján és halkan a fülébe súgtam:
- Menj a fenébe!
Meghökkenten nyögött egyet, míg én diadalittasan leszálltam róla és eltáncoltam a gardróbom irányába...
- Upsz, bocsi - ugrott el tőlem Alice. - Még meg kell szoknom, hogy neked is van ez a gondolatolvasós izéd, mint Edwardnak.
Szobormereven álltam, és nem bírtam megszólalni.
- De ugye nem láttál sokat? - kérdezte szemlesütve, mire félelem úszott fel a torkomba.
Te jó ég! Ezt Alice is látta?
- Mit? - adtam a hülyét.
- Hát, hogy én meg Jasper... - piszkálta a padlót a lábával zavarában.
Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt.
- Megnyugtatlak, hogy most nem hallottam egyetlen gondolatodat sem. - Az már más lapra tartozik, hogy mibe nyertem bepillantást.
- Huh, akkor jó - lélegzett fel. - Hagylak is felöltözni.
Azzal kiugrált a helyiségből.
Én pedig összeroskadva rogytam le a padlóra a kétségbeeséstől.
Édes Istenem! Le fogok feküdni Edwarddal!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés