(Emmett szemszöge)




Én még bírtam volna a hóban hancúrozást, de amikor megláttam, hogy Lizzy ajkai már kékülnek, jobbnak láttam, ha bemegyünk. Egyenesen a hálószobába mentünk, és ő azonnal vetkőzni kezdett, én pedig mosolyogva néztem végig.
- Vennem kéne egy forró fürdőt – mondta, közben kocogtak a fogai.
- Jó ötlet. Csatlakozhatom? – kacsintottam rá, mire ő elpirult. Érezni akarom, megint. – Megmosom a hátad.
- Na, gyere! – felelte és a fürdőbe húzott, majd megengedte a vizet. Amíg elfordult, én lekapkodtam magamról a ruháimat.
- Gyors vagy – dadogta meglepve, majd ismét elpirult. Ez tetszik.
- Nem is – vigyorogtam, majd a karjaimba vettem és megcsókoltam.

Lefejtette magáról a fehérneműt is, és beült a kádba. Szégyenlősen elfordította a fejét, míg én is levettem az alsónadrágomat, majd beültem mellé. Miután kényelmesen elhelyezkedtem, figyeltem őt. Csodálatos szépség volt, tökéletes a feje búbjától egészen a lábujjáig. Meg kellett érintsem, mert nem hittem el, hogy nem csak álmodom. A kézfejemmel végigsimítottam a combján, mire az eddig csukott szemei kipattantak, és rám emelte azokat a hatalmas barna szemeit, amibe el lehetett veszni. Előre hajoltam, hogy birtokba vegyem a halvány rózsaszín ajkait. Amint hozzá értem, hallottam, hogy a szívverése felgyorsul, és éreztem, hogy a vér az ereiben száguldani kezd. Egyre szenvedélyesebben csókoltam, kívántam minden egyes porcikáját, azt akartam, hogy az enyém legyen mindenestől. Hátra dőltem és az ölembe ültettem, éreztem a forrón lüktető ágyékát, ő felnyögött, és az ajkaim után kapott. A nyakára siklottam, egyenesen az ütőeréhez, ajkaim alatt éreztem, hogy a vére lüktet, és a szomjúság olyan erővel áradt szét a testemben, hogy azt hittem, szétrobbanok. Hatalmas erő kellett ahhoz, hogy eltoljam magamtól, de megtettem, és kipattantam a kádból.
- Sajnálom, Lizzy – ziháltam levegő után kapkodva. – Én majdnem… – szűrtem ki a fogaim között, de nem tudtam befejezni a mondatot, kirohantam a fürdőből, útközben magammal vittem a ruháimat.
- Emmett, gyere vissza! – hallottam, ahogy utánam kiált, de én csak azon voltam, hogy minél hamarabb kijussak a házból.

Hangos csapódással zárult mögöttem az ajtó, és én rohanni kezdtem, nem is figyelve merre, csak futottam. Közben végigpörgettem a fejemben az elmúlt pár perc történéseit. Te jóságos ég, majdnem megharaptam Lizzyt! Mérges voltam, de nem magamra, hanem a világra, mindenre. Miért kell attól rettegnem, hogy baja eshet annak a lánynak, akit percről-percre jobban szeretek? Le kell vezetnem ezt a dühöt – mondtam magamban, és belekapaszkodtam egy legalább nyolc méteres fába, majd gyökerestől kitéptem azt.
- Ez nem fair – üvöltöttem, és eldobtam a hatalmas fatörzset, úgy, mintha csak egy bot lenne.
A zajra összerezzent az erdő vadállománya, becsuktam a szemem, és szabadjára engedtem a bennem lakó szörnyet, hadd tombolja ki magát. Hamarosan megéreztem két kellemes illatot, az egyik egy remegő őzé volt, a másik, ami jobban csábított az egy hatalmas grizzly-é. Futni kezdtem, és másodpercek alatt egy tisztáson találtam magam, velem szemben a mackó körözött ingerülten. Játszadoztam vele egy kicsit, érezve, hogy a vére egyre forróbban és lüktetőbben száguldozik a bundája alatt. Két lábra állt, és hatalmas mancsait felém lendítette, de én gyorsabb voltam, és egy erőteljes mozdulattal a földre dobtam. Hallottam, hogy a csontjai ropogva adják meg magukat. Fölé hajoltam, és a pengeéles fogaimat a vastag bundájába mélyesztettem, könnyedén átszabva a bőrét, a keserédes vére folyni kezdett, én pedig mohón kortyoltam az életadó folyadékot. Percek alatt élettelenül feküdt alattam a hatalmas állat, én pedig felpattantam, és az őz nyomába eredtem. Meg is találtam, és esélyt se adva, hogy elmeneküljön, rávetettem magam. Miután vagy négy további állat vérét vettem, úgy éreztem, hogy több vér nem fér belém. Felültem egy fa tetejére, és szabadjára engedtem a gondolataimat. Féltem attól, hogy haragszik rám, vagy fél tőlem, de legjobban attól, hogy nem akar már tőlem semmit, nem akarja kockáztatni az életét miattam. Nem, az nem lehet, nem hagyhatom. Leugrottam a fáról, és visszafutottam a házikóba. Halkan léptem be, és rögtön megláttam, hogy a nappaliban ül, és maga elé meredve gondolkozik. Letérdeltem elé, és a szemeibe néztem

- Meg tudsz nekem bocsájtani? – kérdeztem rekedten.
- Nekem kéne bocsánatot kérnem – zokogott fel ő, és a nyakamba omlott.
- Ugyan, ne beszélj butaságokat! – öleltem szorosan magamhoz, beszívva az édes illatát. - Ne hibáztasd magad, az én hibám volt. Nem voltam elég óvatos – motyogtam, és a vállait kezdtem el csókolgatni.
- De én… –Ellenkezni akart, de nem hagytam, egy csókkal belé fojtottam a szót.
- Felejtsük el! – mondtam végül, a karjaimba kaptam, és az emeletre futottam vele.
- Megint aranybarnák a szemeid – nézett a szemembe. – Elkaptál egy macit, és levezetted rajta a feszültséged? – kérdezte vigyorogva.
- Hát, úgy is lehet mondani – vigyorodtam el én is.
- Szegény maci – csóválta meg mosolyogva a fejét.
- Jobb lett volna, ha rajtad vezetem le? – kérdeztem elkomolyodva. Nem lehet ilyen bolond.
- Hát a vérszívós részt kihagyva – kacagott fel hirtelen.
- Őrült vagy – ráztam meg a fejem, és leültem az ágyra. Nem lehet ilyen buta, hogy kockáztat mindent miattam.
- Tudom, de azt is mondtam, hogy piszkosul jól áll – vigyorodott el hamiskásan.
- Vissza kéne indulnunk, ha időben haza akarunk érni – mondtam. Egyre jobban szeretem.
- Nem akarok még hazamenni! – Durcásan karba tette a kezét, és lehuppant mellém.
- Ígérem, hogy eljövünk még ide… gyakorolni – mosolyogtam, és az utolsó szót erősebben megnyomtam. Ha már bolond, akkor én is az leszek, nem fog érdekelni semmi, csak az, hogy ő boldog legyen.
- Ebben az esetben indulhatunk – felelte vidáman, majd felpattant és csomagolni kezdett.

Már a kocsiban ültünk és hazafelé hajtottunk, Lizzy a gondolataiba volt merült, én pedig megint őt néztem.
- Bárcsak megkapnám a fivérem képességét! – mondtam. – Csak egy napra, hogy belelássak a kis buksidba.
- Nem hiszem, hogy túl sok érdekeset találnál benne – húzta el a száját.
- Én pedig meg vagyok róla győződve, hogy igenis érdekes dolgokat látnék ott – hajtottam az igazamat.
- Tényleg tudni akarod? – nézett rám félénken.
- Igen, nagyon – feleltem, és felé fordultam, közben fél kézzel irányítottam az autót.
- Még mindig nem hiszem el, még most is azt hiszem, hogy csak egy álom vagy – kezdte halkan. – És egyszer csak felébredek, de te már nem leszel itt – hajtotta le a fejét.
- Nem álmodsz, Lizzy. – Leállítottam a motort, és az ölembe húztam. – Itt vagyok, életnagyságban, és nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen – suttogtam.
- Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el! – búgta szerelmesen.
- Soha, de soha nem foglak elhagyni – feleltem, és mohón az ajkaira tapadtam.

Az út hátralévő részét megint az ölemben töltötte, a vállamra hajtotta a fejét, én pedig mélyen beszívtam az édes illatát. Amit nagy meglepetésemre már nem kívántam olyan erővel. Hamarosan megérkeztünk a házukhoz és bementünk. Sebesen kipakoltunk a hátizsákból, majd leültünk a nappaliban. Lizzy az ölembe ült, és csókolni kezdett, egyre szenvedélyesebben. Már épp kezdtünk belemelegedni a dolgokba, amikor megszólalt a csengő, erre ő kelletlenül lecsúszott rólam, és az ajtóhoz futott, én pedig követtem. Már tudtam, hogy kik állnak a ház előtt, de azt nem értettem, hogy miért.
- Alice, Bella – mondta meglepetten Lizzy, miután kinyitotta az ajtót.
- Meglepetés! – csilingelte Alice vidáman, majd belépett.
- Sziasztok! – köszönt Bella is.
- Minek jöttetek? – morogtam alig hallhatóan
- Van egy tervem – kezdte Alice, és a nappaliba ment, majd kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.
- Már megbocsáss! – csattant fel Bella tettetett haraggal.
- Ja, bocs, tervünk – vigyorogta Alice.
- És mi lenne az? – érdeklődött Lizzy, és leült a húgaim mellé a kanapéra.
- Mi leszünk veled, amikor a szüleid megjönnek – felelte Bella mosolyogva.
- De én is remekül elszórakoztatom – kacsintottam rá.
- Azt gondoltam – húzta el a száját Alice –, de láttam, hogy Lizzy szüleinek nem nagyon fog tetszeni, ha itt találnak vele éjszaka.
- Hiszen anya és apa tudja, hogy mi… – szólt közbe Lizzy halkan, de nem fejezte be a mondatot, mert mintha elgondolkozott volna.
- Na ugye – vigyorgott Bella mindent tudóan.
- Én nem értek semmit – morogtam rosszkedvűen. – De maradok.
- Emmett, én nem akarom, hogy a szüleim ne bízzanak meg benned, még ha… még ha lenne is rá okuk – magyarázta Lizzy, és pipacsvörös lett, amin én is elmosolyodtam.
- Értem – feleltem mosolyogva és felálltam. – Nem kísérsz ki?
- De – pattant fel ő is, és elindultunk.
- Akkor jó éjt! – mondtam, és gyengéden megcsókoltam.
- Neked is – felelte mosolyogva, és a nyakam köré fonta a karjait. Már épp meg akart csókolni, de eltoltam magamtól, és kinyitottam az ajtót.
- Szia! Akkor holnap találkozunk.
- Szia! – motyogta csalódottan, én pedig elnyomva egy mosolyt, nyomtam a homlokára egy puszit.

Futásnak eredtem, és percek alatt haza is értem. Belépve a nappaliba apámmal találtam szembe magam.
- Emmett, beszélni szeretnék veled – mondta komolyan.
- És miről? – kérdeztem, tudva a választ.
- Lizzyről – felelte kurtán, és megindult a dolgozója felé, közben hallottam, hogy Edward és Jasper valamin nagyon mulat a konyhában.
- Mi olyan vicces? – morogtam a bajszom alatt.
- Majd megtudod, tesó – felelte Edward, és hallottam, hogy Jasper alig tudja visszatartani a nevetését.
Mi vicces történt két nap alatt, nem értem – mondtam magamban, és közben követtem apámat a dolgozóba.


(Lizzy szemszöge)



Csak egy homlokpuszi? – kérdeztem magamtól, amikor visszamentem a nappaliba, miután Emmett elment. Mi történt Emmettel? Lehet, hogy megkapta, amit akart, és ennyi? – A gyomrom összerándult, és éreztem, hogy a könnyek a szemembe gyűlnek.

- Mi a baj, Lizzy? – kérdezte Bella, és a vállamra tette a kezét.
- Semmi, semmi – feleltem, és lenyeltem a keserű könnyeimet, majd felvettem a legszebb mosolyomat. – Alice, mit is láttál pontosan?
- Azt, hogy amikor megjönnek a szüleid – kezdte Alice –, nem éppen illedelmes hmm… helyzetben találtak volna rátok.
- Ó! – Csak ennyit tudtam kinyögni.
- De ne félj, a bátyám meglátogat még ma este – vigyorgott Bella.

Ez kiűzött minden gondolatot a fejemből, és vidám voltam, beszélgettünk, nevettünk és tévéztünk, amíg anyáék meg nem jöttek. Bemutattam nekik a lányokat, és anya rögtön meg is szerette őket, majd elbúcsúztam tőlük, és felmentem a szobámba. A kedvenc pizsimbe bújtam, ami apa régi flanelinge volt, és lefeküdtem az ágyba. Éreztem, hogy álmos voltam, de nem akartam aludni, mert a gyomrom föl-le járt, mert tudtam, hogy Emmett bármelyik pillanatban megjöhet. Végül mégis a fáradság győzött, és én mélyen elaludtam. Egyszer csak arra ébredtem, hogy valami hideg a vállamhoz ért. Kinyitottam a szemem, és megláttam őt. A nyakába vetettem magam, és szorosan magamhoz öleltem.

- Ennyire hiányoztam? – kuncogott fel.
- Nagyon, nagyon – suttogtam, és az ajkait kerestem.
- Nem is tudom, hogy… – kezdte halkan, majd elharapta a mondat végét.
- Mit nem tudsz? – kérdeztem, és eltoltam magamtól, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Én nem akarom, hogy bajod essen – tért ki a válasz alól Emmett.
- Milyen bajom, Emmett? – ráztam meg a fejem. – A tegnap történtek után te még mindig attól félsz, hogy bántanál?
- Lizzy, én nem vagyok ember – állt fel mellőlem, és a nyitott ablakhoz sétált. – Én vámpír vagyok, és bármelyik pillanatban elveszíthetem a fejem.
- Én bízom benned, Emmett – álltam elé, és felnéztem rá. – Mondtam, hogy nem érdekel ha… – Nyeltem egyet –, ha meghalok. – A végét csak suttogni tudtam, mert éreztem, hogy a torkom kiszárad.
- De miért, miért kockáztatod értem az életedet? – kérdezte kétségbeesett hangon.
- Mert szeretlek – suttogtam fojtott hangon. – Nagyon szeretlek.
- Jaj, kislány, nem lehetsz ilyen buta! – Elfordult tőlem, majd a szobám másik felébe sétált.
- Emmett, mondd, hogy nem csak arra kellettem neked! – kértem rekedten, mert a könnyek ostromolták a torkomat. – Mondd, hogy nem csak játék voltam neked!
- Lizzy – morogta halkan, és egy másodperc töredéke alatt előttem termett, és az állam alá csúsztatta a kezét, felemelve a fejem. – Ne mondj már ilyen butaságokat! Én… Te vagy a legfontosabb nekem, a nyomorúságos létem értelme vagy. Teljesen elvetted a józan eszem, nem hiszem el, hogy megfordult a kicsi fejedben, hogy te csak arra kellettél nekem. Szeretlek Lizzy, mindennél jobban – suttogta végül, és az ajkaimra tapadt.

Az ágyra fektetett, gyengéden rám ereszkedett, és a csókja mámorítóbb volt bármely tudatmódosító szernél. Már az érintésétől extázisba kerültem, ajkai már a nyakamat ostromolták, és éreztem, hogy a vérem perzselni kezd a vénáimban. Halkan felnyögtem, amikor a flaneling gombjaihoz nyúlt, és lassan gombolni kezdte azokat, levegő után kapkodtam, amikor csupasz mellemhez ért a jéghideg keze, de annyira jól esett, és nekem nem számított más, csak az, hogy szeret. Türelmetlenül megrántotta az ingem, mert nem akart azonnal lejönni a vállamról.
- Szeretem ezt az inget, Emmett, úgyhogy óvatosan! – mosolyogtam zihálva, mire ő felkacagott. – Halkan, apa és anya a másik szobában alszanak.
- Halk leszek, de azt nem garantálom, hogy nem fogsz érezni semmit – vigyorodott el kajánul, majd a mellemre tapasztotta az ajkait.

Egyre lentebb és lentebb csúszott, míg el nem érte a bugyim szélét, majd egy apró, de mégis határozott mozdulattal lefejtette rólam azt is. Kikémleltem az ablakon, az eső már patakokban folyt, és fényes villámok szabták át az eget. A párnámat a fejemre nyomtam, hogy tompítsam a feltörő sikolyomat, amikor a nyelve hozzáért a lüktető ágyékomhoz, majd lentebb siklott. Egy újabb sikoly. A testem megvonaglott a kéjtől, még soha nem éreztem ilyet. Zihálva dobáltam magam, amikor a nyelvét mozgatni kezdte, legszívesebben ordítottam volna, hűvös keze a mellemre siklott, és gyengéden masszírozni kezdte azt, fokozva ezzel az élvezetemet. Egyszer csak, mintha áramütés ért volna, a testem vibrálni kezdett, és hirtelen remegéshullámok söpörtek végig az egészen. Hallottam kint egy egetrengető dörgést, majd egy fa földre csapódását.
- Shh… Lizzy, nyugodj meg! – hallottam meg szerelmem suttogását, ajkait az enyémre nyomta.
Percek múlva a remegés lassan alább hagyott, és én lassan kinyitottam az eddig csukott szemeimet, és megláttam Emmett gyönyörű szemeit, mosolyogva nézett le rám. - Ilyen jó hatással vagyok rád? – kérdezte, és fejével az ablak felé bökött. Kikémleltem rajta, és nem láttam mást, csak a sötét éjszakát, sem esőt, sem villámokat. Mosolyogva bólintottam, éreztem, hogy rajta sincs már ruha. – Akkor ezt tartsd is meg.

Fölé kerekedtem, és kevés fészkelődés után a testünk eggyé vált. Emmett rekedten felmordult, mint egy mérges medve. A csípőmet lassan mozgatni kezdtem, közben a tenyereim az izmos mellkasán pihentek. Emmett megfogta a mozgásban lévő csípőmet, és lentebb nyomta azt, erre én hangosan felnyögtem, magára húzott, és betapasztotta a számat az ajkaival. A mozgást nem hagytam abba, sőt, gyorsítottam a tempómon. Emmett hátradobta a fejét, és halkan zihálva fonta a karjait a derekam köré. A nevemet suttogva juttatott fel a csúcsra, de nemsokára a remegés engem is újra utolért, halk nyögésekkel feküdtem az izmos mellkasára. Szemeibe néztem, amik olvadt aranyként csillogtak, és szerelmesen néztek rám, hangtalanul elsuttogott egy szeretleket, maga mellé fektetett, és gondosan betakart.

- Hát most nagyon büszke vagyok rád – mosolygott.
- Miért is? – kérdeztem, még mindig a légszomjammal küszködve.
- Mert Forks még egyben van, és az eső sem esik – felelte vigyorogva.
- Én is az vagyok magamra – kuncogtam. – És rád is, mert még mindig öt liter vér van a testemben – mondtam halkan kacagva.
- Ez nem volt vicces – mormolta komoran.
- De az volt, igenis vicces vagyok – válaszoltam, felvéve a morcos arcomat.
- Te vagy a világ legviccesebb, legokosabb és leggyönyörűbb teremtése – suttogta mosolyogva.
- Oké, fényezd még egy kicsit az egóm – néztem rá vigyorogva.
- Kívánatos vagy, és nem csak a véred, hanem a tested és a lelked is az – folytatta Em. – A francba! – morogta mérgesen, és abban a pillanatban el is tűnt.
- Emmett – ültem fel, de akkor meghallottam, hogy halkan kopognak az ajtómon, és anya dugja be a fejét.
- Kicsim, minden rendben? – kérdezte halkan.
- Persze, anya – húztam az államig a takaróm. Csak ne vegye észre, hogy nincs rajtam semmi.
- Csak zajt hallottam, és azt gondoltam, hogy valami baj van. – mondta anya, és beljebb lépett.
- Csak a tévét néztem, és most jöttem fel – magyaráztam, remélve, hogy hihetően beszélek, és nem remeg annyira a hangom.
- Rendben kicsim, akkor aludj jól! – mondta anya, és kiment a szobámból.

- Még jó, hogy nem előbb jöttél, édes anyukám – suttogtam csukott szemmel.
Miért? Biztos látott már olyat – hallottam meg Emmett nevető hangját, majd besüppedt mellettem az ágy. – Bizonyára ők is gyakorolnak – kacagott halkan.
- Jaj, Em, ne legyél már ilyen perverz! Abszolút nem érdekel a szüleim szerelmi élete – húztam el a szám.
- Igazad van, de ez tény – felelte egy hamiskás mosoly kíséretében. – És ki tudja, lehet, hogy szerepjátékokat is játszanak. Gondolj bele, anyád, mint cseléd, apád pedig….
- Emmett Cullen, ha nem fejezed be, istenemre mondom, kidoblak az ablakon! – fenyegetőztem morcosan.
- Jól van, na, befejeztem – kuncogta. – De neked már aludnod kéne, különben elkésel a suliból.
- Igenis, apu – vigyorogtam pimaszul.
- Ne pimaszkodj, mert a térdemre fektetlek, és elfenekellek! – nevetett.
- Jaj, ne! Jó kislány leszek – kuncogtam, és szorosan hozzábújtam.
- Jó éjt, álmodj szépeket!
- Rólad fogok álmodni – mondtam már félálomban, mire hallottam valami válaszfélét, de annyira fáradt voltam, hogy nem bírtam megkérdezni, mi volt az.


Másnap reggel anya ébresztett, kipattantak a szemeim, hirtelen felültem, és körbenéztem. Emmett nem volt sehol, és rajtam volt az alvóingem. Elpirultam, ha arra gondoltam, hogy nem csak levetette rólam, hanem vissza is adta rám.

- Kicsim, mi a baj? – kérdezte anya meglátva a piros arcomat.
- Semmi anya, csak rosszat álmodtam – hebegtem gyorsan, majd kipattantam az ágyból.
- Siess, mert a végén még elkésel!
Bementem a fürdőbe, és gyorsan letusoltam, majd egy szál törülközőben mentem vissza a szobámba. Megálltam a tükör előtt, és vizsgálgatni kezdtem magam. Annyira másnak láttam a tükörből visszanéző lányt. A hajam kivilágosodott, a barna szemeim csillogtak, a fehér bőröm meg szinte sápadtabbnak tűnt, mint eddig. Ekkor láttam meg, hogy itt-ott apró kék foltok éktelenkednek a nyakamon. Odakaptam a kezeimet, és közelebb léptem a tükörhöz. A foltok éppen csak felszínesek voltak, de a fehér bőrömön jól látszottak. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat, a vékony pólóm fölé egy garbót vettem, hogy senki se vegye észre az én titkos kis foltjaimat. Ismerve magam tudtam, hogy pár nap és elmúlnak. Reggelizni sem volt időm, csak felkaptam egy almát, és már baktattam is a kocsim felé. Becsöngetés előtt pár perccel értem be az osztályba. Leültem, előpakoltam a könyveimet, és vigyorogva meredtem magam elé.
- Mi az, Lizzy? – kérdezte Angie hátra fordulva.
- Mi mi? – néztem rá vigyorogva.
- Annyira, virulsz – nézett rajtam végig.
- Boldog vagyok – mondtam nemes egyszerűséggel.
- Hát azt látom – kuncogott fel barátnőm. – De mitől?
- Nem lehetek csak úgy a semmitől boldog? – kérdeztem válasz helyett.
- Emmett Cullen a boldogságod oka ugye? – kíváncsiskodott tovább Angie, mire én csak bólintottam, és közben a többi Cullenre néztem, akik Angie padja melletti padsorba ültek, és minket néztek.
Mosolyogva biccentettem nekik, és a tanárra kezdtem el figyelni. Most még a tanulás is jobban ment, persze a tegnapi este képei sokszor beszöktek a gondolataimba. Ekkor Edward mindig megköszörülte a torkát, és pedig fülig pirultam zavaromban. Óra végén kiléptem a teremből, és rögtön megláttam az ajtónak támaszkodó nagy plüssmacimat.
- Szia! – köszönt vidáman és megcsókolt.
- Úgy eltűntél, még csak fel sem ébresztettél – mondtam egy kicsit morcosan.
- Mert olyan édesen aludtál – felelte mosolyogva. – De gyere, elkísérlek a következő órádra.

Az első hetekben úgy néztek ránk, mintha mi lennénk a világ nyolcadik csodája. Engem ez nagyon zavart, de Emmett élvezte, és mikor megkérdeztem, hogy miért, csak annyit felelt, hogy szeret velem felvágni, mert gyönyörű vagyok. Persze egy szavát sem hittem, de jól esett, hogy szépnek tart, még ha ez nem is volt igaz. Minden éjszakát együtt töltöttünk és szerelmeskedtünk. Anyáék annyira megszerették az én nagy macimat, hogy párszor még azt is megengedték, hogy én is náluk aludjak, persze mindezt Esmének köszönhetjük, mert ő és anya nagyon jó barátnők lettek.

A hónapok csak teltek, és én egyre boldogabb voltam, sokszor úgy éreztem, hogy nem is érdemlek meg ekkora boldogságot. Egy borús reggelen a parkolóban álltam a kocsim mellett, és szerelmemre meg a testvéreire vártam, de nem akartak befutni. Már épp hívni akartam őt, de akkor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Emmett neve jelent meg, gyorsan megnyomtam a zöld gombot, és a fülemhez emeltem a mobilt.
- Szia édes! Hol vagytok? – szóltam bele.
- Szia! Nem megyünk suliba – hallottam meg mély hangját. – Ami azt illeti, már nem is megyünk többet ebben az évben, csak az év végi vizsgákra megyünk be.
- De miért, mi történt? – kérdeztem idegesen.
- Ezt most ne telefonon vitassuk meg! – felelte hidegen.
- Suli után elmegyek hozzátok, és…
- Ne, nem jöhetsz ide! – vágott a szavamba mérgesen. – Majd hívlak – mondta végül egy kicsit kedvesebben, ekkor egy magas hangot halottam, amint az ő nevét kiáltja, talán Alice lehetett.
- Mi a franc történt, Emmett? – kiabáltam bele a telefonba.
- Most mennem kell, de felhívlak – morogta szinte már állati hangon, és kinyomta a telefont.

Mi történt? Csak nem én tettem valamit? – gondolkoztam magamban. De hát az elmúlt hónapokban olyan jól megvoltunk, már terveztük, hogy mit csinálunk nyári szünetben. Vagy ennyi voltam? Nem, az nem lehet. Besétáltam a tanteremben, teljesen a gondolataimba merültem, alig hallottam a körülöttem lévő emberek zsibongását. Előpakoltam a cuccaimat, és úgy tettem, mint aki a füzete olvasásában van elmerülve. Az egész napom olyan volt, mintha egy lelketlen test lennék, nem figyeltem nagyon semmire és senkire, csak akkor beszéltem, ha kérdeztek. Angie is szóvá tette ezt, de csak annyit feleltem, hogy fáradt vagyok. Minden percben a telefonomat néztem, de sem egy üzenet, sem egy hívás, semmi nem jött. Nem bírtam már tovább, írni kezdtem az üzenetet.

„Emmett, mi történt? Mi az a nagy baj, amiért nem láthatlak? Nem szeretsz már?”

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés