Az iskola nem is lehetett volna unalmasabb hely, főkép azért mert a Cullen gyerekek nem voltak. Minden nap iskola után, egyenesen a Cullen házba hajtottam. Egyszer jöttek be, amikor az év végi záróvizsgákat írtuk, de aki már ki tudja, hányadszorra járja a középiskolát, annak a kisujjában van minden Végre eljött az utolsó tanítási nap, boldogan keltem ki az ágyból, még akkor is ha tudta, hogy ma van a bizonyítványosztások. Kipattantam az agyból, és egyenesen a fürdőbe siettem, ahol gyorsan letusoltam, és kisminkeltem magam. Igaz, amióta Emmettel vagyok nem nagyon festettem magam, azért mert mindig megjegyzi, hogy mennyire természetes szépség vagyok. Tudom, hogy ez nem igaz, mert egyáltalán nem találom maga annak, de szerelmes vagyok, és vak, szóval minden szavát elhiszem. Egy sötétbarna, majdnem fekete nadrágkosztüm mellett döntöttem, amit még Bella vett nekem, arra az esetre, ha nem találnék semmi normális ünnepi ruhát, tudta, hogy úgy is ezt veszem fel az utolsó napra, mivel Alice megjósolta. A hajamat szoros kontyba fésültem, de ez két rakoncátlan tincs kicsúszott, nem tudtam velük mit csinálni, és mivel úgy gondoltam, hogy még jó is így, lementem a konyhába, ahol anya és apa reggeliztek.
- Jó reggelt, kedves szüleim! – köszöntem boldogan.
- Neked is drágám – mosolyodott el apa.
- Minek könyvelhető be ez a jókedv? – érdeklődött anya mosolyogva.
- Ez az utolsó tanítási nap anya – vigyorogtam.
- Tényleg, holnaptól egész nap itthon leszel – ingatta anya a fejét. – Vagyis nem itthon, hanem Emmettnél – mosolyodott el.
- Arra mérget vehetsz – vigyorogtam tovább, és kanalazni kezdtem a müzlimet.
- Akkor mikor végzel ma? – kérdezte apa két harapás közt.
- Ma csak két órám, lesz, de nem jövök haza – feleltem.
- Akkor, majd este kapod meg az ajándékodat – vette fel a gonosz mosolyát anya.
- Kapok ajándékot – csillant fel a szemem – Nem kaphatom meg most? – kérdeztem, és kutyakölyök szemekkel néztem anyámra.
- Nem, majd ha odaadtad a bizonyítványod – rázta meg a fejét anya. – Ugyan tudom, hogy kiváló, de akkor is.
- Hát akkor kénytelen leszek hazajönni – vigyorogtam.

Miután megreggeliztem, magamhoz vettem a kedvenc ezüst színű kis táskámat, amibe nagy nehezen belegyűrtem a jogsimat, meg a forgalmit, és a pénztárcámat. Nem vettem kabátot, mert ugyan nem sütött a nap, de nem is esett, és az idő is kellemes volt. Bepattantam a kocsimba, és a suli felé hajtottam. Leparkoltam, és egyenesen az épület felé vettem az irányt, ekkor meghallottam a világ legszebb hangját.
- Cica ne siess már annyira – lépett mellém Emmett mosolyogva.
- Hát te meg? – kérdeztem meglepve.
- Nekünk is át kell venni a bizonyítványt – vigyorogta, és az ajkaimra tapadt, a csók eléggé szenvedélyesre sikeredett.
- Ennyire hiányoztam? – kérdeztem levegő után kapkodva.
- Annyira gyönyörű vagy! Egy hajszál választ el attól, hogy ne ráncigáljalak be a kocsidba és… – búgta vigyorogva.
- Emmett, neked mindig csak ezen jár az agyad? – kérdezte Alice, és mellénk lépett, hamarosan Bella, Edward és Jasper is csatlakozott hozzánk.
- Mi máson járna – kacsintott rám ő.
- Levy, hogy van? – kérdeztem Jazzre nézve.
- Napról napra erősebb, és ezt neked is köszönheti – felelte mosolyogva ő.
- Már azt tervezi, hogy elkap neked egy őzet, csak hogy valahogy megköszönje – kacagott fel Alice.
- Remélem sürgősen lebeszélitek róla – húztam el a szám.
- Miért, hiszen a őzike is finom – nyalta meg a szája szélét Emmett.
- Nekem valahogy nem fér az étlapra – bújtam hozzá –, viszont a plüssmaci az már jöhetne.
- Oké, nem lesz biziosztás – kapott az ölébe vigyorogva.
- Tegyél le Emmett – síkozgattam nevetve.
- Akkor ne ingerelj – búgta a fülembe szerelmesen.
- Én? – kérdeztem mű felháborodással, mire csak egy csókot kaptam.
- Gyerekek nyugi – sziszegte Jasper a fogai közt, elnyomva egy örömmosolyt.
- Ja, te csak érzed, de én látom is – morogta Edward szem forgatva, mire felé fordultam.
- Ha a saját dolgoddal törődnél, akkor nem látnál ilyeneket – mondtam megfenyegetve az ujjammal. – Habár, talán, még tanulsz is abból amit látsz – húztam a szám kaján mosolyra.
- Ez az én csajom – ölelt meg büszkén Emmett.
- Ti tényleg egymásra találtatok – kacagott Edward. – A fivérem is ezeket e szavakat használta.
- Most már be kéne mennünk – szólalt meg az eddig csöndben mosolygó Bella. – Nyugodj meg drágám, neked semmit sem kell tanulnod – csókolta meg a kedvesét, aki a csók után gyermekien nyelvet öltött ránk. Erre persze hatalmas nevetésben törtünk ki.

Bementem az osztályba, és leültem a padba, Angie pedig könnyes szemekkel fordult felém.
- Mi a baj? – kérdeztem ijedten.
- Egész nyáron Seattle-ben leszek – szipogta barátnőm.
- Jaj szívem – sóhajtottam szomorúan, és megöleltem.
- Annyira fogsz hiányozni – zokogott fel keservesen.
- De emailon tartjuk a kapcsolatot – mondtam, és én is szipogni kezdtem. – Tudom, hogy nem ugyan az.
- Öröm az ürömben, hogy Mike ott fog dolgozni, és apáék megengedték, hogy nálunk lakjon – törölgette a könnyeit Angie mosolyogva.
- Na akkor még sincs minden veszve – ültem vissza a helyemre, és egy papírzsepi után kezdtem kutakodni, persze azt nem raktam el.
- Tessék csajok – fordult hátra Mike, és nyomott a kezembe egy zsepit. – Bőgős libák – gúnyolódott vigyorogva.
- Hallgass Mike Harlow – morogtam, és kifújtam az orrom.
- Mit szólnál, ha ma este elmennénk bulizni, amolyan búcsúbuli lenne – ajánlotta fel barátnőm. – Csak mi ketten?
- Benne vagyok, bemegyünk Port Angelesbe – értettem egyet mosolyogva.
- Akkor, nyolcra érted megyek, addig élvezz ki minden pillanatot a görög isteneddel – vigyorogta vidáman, majd előrefordult, mert a tanár elkezdte az órát.

Mivel, az a két óra megállás nélkül lett megtartva, azt hittem, hogy felkötöm magam a függönnyel unalmamban, majd arra gondoltam, hogy nem is magam, hanem a tanárt akasztom fel. Edward erre a gondolatomra felkuncogott, és én is vele nevettem, de nagyon unatkoztam. Egyszer csak a telefonom kezdett rezegni a zsebemben, hamar előkaptam, és megnéztem, hogy ki hív, de csak egy üzenetem jött.
„Unatkozom, nagyon! És csak rád gondolok, meg a ma estére” – ennyi állt az üzenetben amit Emmett írt.
Sóhajtva kezdtem pötyögni a válaszüzenetet.
„Én is szörnyen unatkozom, már az akasztásra gondoltam, először a magaméra, majd a tanáréra! De hamarosan találkozunk, és nem szolgálok jó hírekkel.”

Hamarosan tényleg megszólalt a csengő, és én vidáman rohantam ki a teremből, de Emmett, még így is gyorsabb volt nálam. Már az ajtóban várt rám sötét arccal.
- Mi az a rossz hír? – kérdezte amolyan komor macisan.
- Az, hogy ma este bulizni megyek Angie-vel – feleltem mosolyogva. – Egész nyáron nem látom, mert nem lesz a városban.
- És akkor nem leszel velem este – görbült le Emmett szája. Olyan édes, mint egy nagy gyerek.
- Ma este nyolcig csak a tied vagyok – mosolyogtam, és egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Akkor indulhatunk is hozzánk – felelte Em vigyorogva.
- Nem, még nem, először haza megyek, mert ajándékot kapok – mosolyogtam gyermeki örömmel. – Anya azt mondta, hogy csak a bizim ellenében kapom meg.
- És mi lesz az?
- Nem tudom, de meg kéne kérdeznem a húgodat – mosolyogtam, és akkor egy csilingelő nevetést hallottam meg a hátam mögött, hátra pördültem, és megláttam a hang forrását. – Na te kis médium, mit kapok? – kérdeztem vigyorogva.
Alice behunyta a szemeit, majd egy pillanat múlva ki is nyitotta azokat, de a tekintete ködös volt, pont mint aznap este a boltban, amikor Emmett elém jött. Vajon akkor mit láthatott?
- Egy vadi új laptopot, mert a régi már nem szuperál olyan jól – nézett rám vidáman végül.
- Juj ez nagyon szuper – sikítottam fel örömömben.
- Emberek, mindennek tudnak örülni – húzta el a száját Alice.
- Jaj, te beszélsz, aki egy ruha láttán majd’ elolvad – vágtam vissza csípősen. – Amúgy köszi – nyomtam egy hatalmas puszit a kerek pofijára.
- A ruha ez egészen más – válaszolta ő ál morcival.
- Igazad van, a ruhavásárlás az szent, és sérthetetlen – nevettem vidáman.
- Igen is az – sziszegte Alice, majd elmosolyodott. – És nyáron te is meg fogod tanulni, mert heti két nap csak a vásárlásé.
- Szuper – dünnyögtem keserűen. – Szeretek vásárolni, meg minden, de amit te művelsz, az már sok.
- Higgy nekem, majd megszokod – szólt közbe Bella. – Nekem is vagy hetven évbe tellett, hogy megszokjam.
- Majd ha te is… – kezdte Alice, de elharapta a mondat végét, mire én rá néztem.
- Ha majd én is… mi? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Ha majd te is elég időt töltesz velem, akkor hozzászoksz – felelte ő, de hallottam a hangján, hogy nem ezt akarta mondani.
- Ki tudja, lehet, hogy beleőrül – vigyorogta Emmett.
- Nem baj az, szeretem a gumiszobát, lehet benne jól pattogni – grimaszoltam, mire mindenki nevetni kezdett. – - Na de most megyek, mert már várom a meglepim – mondtam végül, és nyitni akartam a kocsimat.
- Mehetek én is? – kérdezte Em mosolyogva, és kinyitotta előttem az ajtót.
- Persze, ilyet kérdezni – forgattam a szemeimet, mintha nem örülnék minden együtt töltött percnek.

Hazafuvaroztam, és szinte rohantam be a házba, magasan lebegtetve a bizonyítványomat, Emmett meg komótosan cammogott mögöttem, még így is hamar utolért. Imádom a vámpír gyorsaságot, még ha néha a frászt is hozza rám vele.
- Na megjöttem – csicseregtem vidáman, és befutottam a konyhába.
- Sziasztok gyerekek – köszönt anya, és letette az újságot, amit épp lapozott.
- Apa, hol van? – kérdeztem körülnézve.
- Itt vagyok – lépett ki a nappaliból apám. – Szervusz Emmett – fogott kezet szerelmemmel.
- Itt a bizi! Hol a meglepi? – kérdeztem gyereki lelkesedéssel.
- Először hadd lássam a jegyeidet – mosolyodott el anya.
- Jaj már, hiszen tudod, hogy mindenből jeles – ingattam a fejem türelmetlenül.
- Rendben – nézett rám csillogó szemekkel. – Harold, hozd be – utasította apámat, mire ő visszament a nappaliba, és egy nagy dobozzal jött vissza, ami szépen be volt csomagolva.
- Gratulálunk a jó jegyekhez – mondták egyszerre a szüleim, és átnyújtották a csomagot.
- Köszönöm – mondtam udvariasan, majd nekiestem a kicsomagolásnak, hamarosan már a kezemben is tartottam az új laptopot. – Jaj, de jó, köszönöm – sikongattak vidáman, és a szüleim nyakába ugrottam.
- Annyira jó látni, hogy örülsz – vigyorogta apa.
- Emmett nézd – mutattam felé örömöm forrását.
- Nagyon szép – mondta ő mosolyogva, majd az órájára pillantott, jelezve ezzel, hogy már menne.
- Anya, apa, átmegyek Emmettékhez – mondtam véve az adást. – De este nem jövök haza, mert Angie holnap meg Seattle-be és elmegyünk egyet bulizni! Ugye nem baj? – kérdeztem bociszemekkel nézve.
- Most vagy fiatal – mosolyogta apa, és a zsebébe nyúlt a pénztárcájáért. – Érezzétek jól magatokat – mondta végül, és a kezembe nyomott vagy kétszáz dollárt.
- De hát ez rengeteg pénz – kerekedett ki a szemem.
- Megérdemled szívem – szólalt meg anya. – Gondolom Angie-nél alszol?
- A-ha – húztam el a rövidke választ. – Most megyek, és kiválasztok valami ruhát amit felvehetek estére. Velem jössz? – kérdeztem Emmettre nézve, aki csak némán bólintott.

Felérve a szobámba a szekrényem elé álltam, és válogatni kezdtem a ruháimat, hosszú keresgélés után, egy sötét kék miniszoknya és egy színben hozzá illő mélyen dekoltált fölsőt válaszoztam, az ágyra dobtam őket Emmett mellé, aki elnyúlva feküdt rajta, majd fehérnemű után kezdtem kutakodni.
- Ezt akarod felvenni? – emelte fel a kivágott fölsőt.
- Igen – feleltem magabiztosan.
- De ebben meg fognak bámulni – mondta ő csúfondárosan.
- A nézés ingyen van – feleltem hasonló hangnemben, majd a fürdőbe mentem, a sminkcuccomért.
- De csak én nézhetlek – termett a hátam mögött, és szorosan átkarolt, mire a szívem majdnem megállt.
- Féltékeny vagy? – kérdeztem kacéran, és nekidőltem.
- Nem, nem vagyok – felelte ő makacsul, majd elengedett.
- Pedig én az vagyok – mondtam komolyan, de ránézni nem mertem. – Mindenre, és mindenkire, mert te egyszerűen gyönyörű vagy, bezzeg én. – Néztem bele a tükörbe.
- Te vagy nekem a világ legszebb nője Lizzy – dorombolta mézédes hangon Emmett, és megint átkarolta a derekamat. – És a legkívánatosabb – csókolt bele a nyakamba, amitől és kiborsóztam.
- De még sem vagy féltékeny – motyogtam halkan.
- Jaj dehogynem vagyok az – hajtotta a fejét a vállamra, és a tükörben a szemembe nézett. – Legszívesebben minden fiút széttépnék, aki rád mer nézni, mert te csak az enyém vagy, örökre – suttogta.
Az utolsó szó szöget ütött a fejemben, eddig még nem gondoltam arra, hogy Emmett nem öregszik, ő mindig élni fog, de én megöregszem, és meghalok. Nem lehetünk együtt örökre, mikor én majd öreg és ráncos leszek, ő még akkor ilyen fiatal lesz és gyönyörű. Talán el is hagy engem akkor, mert kinek kell egy vén szatyor? – erre a gondolatra a torkom összeszorult, és erővel kellett visszatartanom a könnyeimet. Az engem néző olvadt arany szemekbe néztem, és nagyot sóhajtottam.
- Mire gondolsz – kérdezte Emmett mosolyogva.
- Rád – feleltem tömören, de ez volt a valóság, még ha nem is a teljes.
- Nagyon jó vagyok, ha még akkor is rám gondolsz, ha itt vagyok, és átölelek – vigyorogta ő önelégülten.
- Igen, te jó vagy – mondtam halkan, és kibújtam a karjaiból, majd visszamentem a szobámba.
- Valami baj van, érzem – állt elém villámgyorsan.
- Mi van, átvetted Jasper képességét? – kérdeztem mosolyogva, csak hogy tereljem a témát.
- Igen, és most vágyat sugárzok feléd – lebegtette meg előttem a kezeit vigyorogva. – Ugye érzed?
- Hmm… nem, de próbálkozz manuálisan – kuncogtam.
- Na jó, az is megy – kapott a karjaiba, majd az ágyra fektetett, és lecsapott az ajkaimra.
- Így már jobban érzem – pihegtem levegő után kapkodva, mikor elváltak az ajkaink.
- El kéne menni hozzánk – suttogta rekedten ő, és hozzám nyomta a kőkemény ágyékát, amitől én megremegtem. – Ha nem akarod, hogy a szüleid ránk nyissanak.
Még átöltözök – mondtam, és lemásztam az ágyról.

Egy lenge nyári ruhát vettem fel, ami szintén mélyen dekoltált volt, Alice és Bella csak ilyen darabokat vettek nekem, majd szóvá is teszem – gondoltam magamban. Beleraktam a cuccaimat egy hátizsákba, mellé dobtam a pénztárcámat, és a kókusz illatú parfümömet, majd lementem a nappaliba, és elbúcsúztunk apáéktól. A Cullen házba érve Alice szökdelt elém vidáman mosolyogva.
- Olyan jól áll neked ez a ruha – dicsért végignézve rajtam.
- Szerintem nagyon kihívó – feleltem grimaszolva.
- Lizzy, gyere a konyhába, csináltam neked ebédet – hallottam meg Esme hangját.
- Megyek – feleltem, és Emmett kezébe nyomtam a hátizsákom, majd a konyhába siettem. – Imádom a főztödet – mondtam vidáman, és leültem az asztalhoz.

Míg ettem, csatlakozott hozzám az egész család, de ők csak néztek, az utóbbi hónapokban már hozzászoktam, hogy csak néznek, Már épp végeztem, és felálltam, hogy a mosogatóba akartam tenni a tányért, amikor kiesett a tányér a kezemből, és nagy csörömpöléssel összetört.
- A fenébe – hajoltam le a szilánkokért, de sikerült megvágnom magam. - Au – sikítottam hangosan, mire megláttam a kicsorduló véremet. Felnéztem, és mindenki megfagyva nézte a vérző csuklómat.
- Kifelé – szólalt meg Carlisle nyugodtan, mire egy szemvillanás alatt mindenki eltűnt, csak ő maradt.
- Sajnálom – motyogtam lehajtott fejjel.
- Ne kérj azért bocsánatot mert ember vagy Lizzy – mondta Carlisle kedves hangon. – Na gyere ellátlak – mondta mosolyogva, majd egy fél másodpercre eltűnt, és az orvosi táskájával jelent meg.
- Akkor is lehettem volna óvatosabb – mondtam szomorúan.
- Ugyan, ne emészd magad – felelte ő, és nekiállt kitisztítani a vérző sebemet.
- Te hogy bírod? – kérdeztem kis idő múlva.
- Sok-sok év gyakorlás – felelte mosolyogva. – És szeretek segíteni az embereken.
- Te hány éves vagy? – kíváncsiskodtam tovább.
- Hmm… közel négyszáz – felelte ő egyszerűen, mire tátva maradt a szám.
- Hú…hát… jól tartod magad a korodhoz képest – mekegtem akadozva, mire Carlisle felnevetett.
- Ez a vámpírlét egy előnye – felelte ő nevetve.
- Nagyon fáj? – kérdeztem bátortalanul.
- Mi fáj nagyon?
- Hát az átalakulás – suttogtam.
- Mérhetetlen fájdalommal jár – jött a komor válasz. – Elvégre meghal az emberi feled.
- De utána már semmi se fáj, és örökre azzal lehetsz akit szeretsz – motyogtam magam elé meredve, szinte csak magamnak.
- Lizzy, az életnél, mármint az igazi életnél nincs szebb – nézett a szemembe komolyan Carlisle. – Boldogan élni, megöregedni, és meghalni, tudod ez mekkora csoda nekem?
- Nem, nem tudom – feleltem őszintén. – De gondolom, és nekem meg ti vagytok a csodák.
- Akkor ebben egyezünk – mondta Carlisle mosolyogva. – Kész is van – felelte, és a csuklómra mutatott, amin egy takaros kis kötés volt.
- Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan.
- Nagyon szívesen – mondta, majd gyors mozdulatokkal összeszedte a tányér maradványait, és a véres kötszereket, majd kiviharzott vele a hátsó ajtón. Mikor visszajött, egy adag hipót öntött a konyhaköre.- Óvintézkedés – nézett rám bocsánatkérő mosollyal
- Segítek – pattantam fel a székről, de ő már végzett mire én odaértem. – Ehhez a gyorsasághoz soha nem szokok hozzá – mondtam fejcsóválva.
- Dehogynem – nevetett Carlisle vidáman. – Menj csak fel a fiam szobájába, mindjárt megjönnek a többiek is.

Felcammogtam Emmett szobájába, és végighasaltam a fekete selyem ágyneműn. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi lesz, akkor ha én megöregszem, és Emmett már nem talál kívánatosnak, ha majd úgy nézek ki, mint a saját nagyanyja. A párnákba túrtam a fejem, és mélyeket szippantottam belőle, éreztem szerelmem fűszeres illatát. Talán, ha megkérném őt, hogy változtasson át. Vajon megtenné? Akkor örökre vele lehetnék – gondolkoztam magamban. Besüppedt mellettem az ágy, mire én felkaptam a fejem.
- Szia! – köszönt mosolyogva Emmett.
- Annyira sajnálom – néztem rá bűnbánóan.
- Mit, azt, hogy ember vagy, és vérzel, ha megvágod magad? – kérdezte ő felhúzott szemöldökkel.
- Igen azt – feleltem, és megint a párnákba fúrtam az arcom.
- Ne légy buta Lizzy – fordította maga felé a fejem. – Én kéne bocsánatot kérjek, amiért nem tudok meglenni veled egy légtérben, ha véletlenül megsebzed magad. El sem tudod képzelni, hogy milyen rossz érzés volt az, hogy ott kellett hagyjalak, mikor szükséged volt rám – mondta szomorúan.
- Szeress Emmett, most van rád szükségem – suttogtam kéjes hangon.

Gyengéden az ajkaimra tapadt, mire én szenvedélyesen visszacsókoltam. Akartam őt, minden porcikám kívánta. El akartam felejteni mindent, és elmerülni a vágy rózsaszín ködében. Emmett hanyatt fordított, és gyengéden lefejtette rólam a lenge nyári ruhát, majd a melltartót, és a bugyimat is, majd ő is megszabadult a zavaró ruháktól. A testem minden porcikáját apró csókokkal hintette halkan felnyögtem amikor az ajkai a legérzékenyebb pontomhoz értek. Nem engedtem, hogy elidőzzön ott, magam fölé húztam, és fölé kerekedtem, én következtem e kényeztetésben, a nyakához hajoltam, és apró csókokkal felfelé kezdtem haladni, a hasa aljánál megálltam, és felnéztem rá, ő engem nézett, a karamell barna szemei most feketén csillogtak. Felmosolyogtam rá, és a számmal folytattam a csókáradatot, közben a kezeim a kemény férfiasságára siklottak, mire ő hangosan felnyögött felbátorodva a kezem mozgatni kezdtem, közben lentebb és lentebb haladta az ajkaimmal, míg el nem értem azt a pontot, és a számmal kezdtem el kényeztetni őt. Még egy hangos nyögést kaptam eredményül, majd sok apró nyögés, és hangos zihálás. Mire észbe kaptam volna, Emmett már fölöttem volt, és erősen belém hatolt, amire én felsikítottam, egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott fölöttem. Az eső pedig egyre csak erősödött, még mindig nem tudtam teljesen kordában tartani a képességemet, de ez most nem is érdekelt, mert éreztem, hogy nemsokára megint a mennyországban fogom magam érezni azzal a férfival akit a legjobban szeretek az egész világon.


Egymás karjaiban feküdtünk, szorosan összebújva, és csak hallgattuk a körülöttünk lévő csendet. Én megint a gondolataimba merültem, figyelve arra, hogy semmi olyanra ne gondoljak, amit Edward félre értene, és arra is, hogy semmit se döntsek el, viszont megfogalmazódott a fejemben, amit ha törik, ha szakad végig hajtok. A telefonom csörögni kezdett, és Emmett az ágy mellett lévő táskámhoz hajolt, majd kivette a mobilom, és felém nyújtotta.
- Igen – szóltam bele vidáman.
- Szia szívi! – köszönt Angie is vidáman. – Csak azért hívlak, hogy megkérdezzem, hogy az esti buli áll e még?
- Hát hogyne állna – feleltem mosolyogva, ekkor Emmett vigyorogva a nyakamhoz hajolt, majd gyengéden belecsókolt a fülem mögötti kis mélyedésbe, amitől megint kiborsóztam.
- Értem jössz? – kérdezte Angie.
- Persze, nyolc…nyolckor ott leszek a ház előtt – nyökögtem, mert szerelmem nem hagyta abba a mámorító csókokat. – Akkor szia! – köszöntem el hamar, és a választ meg sem várva kinyomtam, és Emmett ajkai után kaptam. – Gonosz vagy, nem hagysz telefonálni – mondtam mosolyogva.
- Hiszen meg sem szólaltam – felelte ő vigyorogva, majd megint birtokba vette az ajkaimat, és a testem is.

Egész délután az ágyba maradtunk, és néha még beszélgettünk is, néha. Majd fél hét felé elmentem és letusoltam, készülődni kezdtem a bulira. Már épp sminkelni akartam magam, amikor egy halk kopogást halottam a fürdőajtón.
- Gyere be – szóltam ki, mire Alice és Bella lépett be.
- Szia! – köszöntek egyszerre.
- Sziasztok! – feleltem vigyorogva. – Na milyen? – fordultam körbe, hogy bemutassam a ruhámat.
- Nagyon csinos vagy – felelte Bella mosolyogva.
- Kisminkelhetlek? – kérdezte Alice kérlelő szemekkel.
- És én megcsinálhatom a hajad? – kérlelt Bella kutyakölyök szemekkel.
- Életnagyságú Barbie? – kérdeztem mosolyogva, mire Alice karon ragadott, és a szobájába húzott
- Láttam, hogy beleegyezel – mondta vigyorogva, majd leültetett a fésülködő asztal elé, és nekiállt kifesteni, miután végzett, Bella egy csodálatos frizurát varázsolt nekem, pillanatok alatt, szinte nem is láttam a tükörben a kezeit, annyira gyorsan mozogtak.
- Miután végeztek velem, lementünk a nappaliba, ahol Carlisle-on kívül mindenki ott volt.
- Olyan csinos vagy szívem – lelkesedett Esme, olyan igazi anyamódra. – Csak meg nem fázz nekem.
- Mintha anyát hallanám – csóváltam meg mosolyogva a fejem. – Viszek kabátot – emeltem magasra a farmerdzsekimet.
- Észbontó vagy – állt elém Emmett, és egy apró csókot nyomott a számra.
- Tudja – bólogatott elégedetten Alice, mire mindenki nevetni kezdett.
- Szép vagy Lizzy – szólalt meg csendesen Levy, aki eddig némán figyelt.
- Köszönöm – mondtam pirosan. – Te hogy vagy? – kérdeztem, és a piros szemeibe néztem, ami napról napra fakóbb színben csillogott.
- Jól, sokkal jobban – vigyorodott el ő. – Már nem akarlak minden percben megölni – kacagott fel.
- Oké, ez megnyugtat – nevettem én is, mire a többiek is felkuncogtak. – De most már indulok.
- Kikísérlek – karolta át a derekamat Em, a kocsihoz érve szenvedélyesen megcsókolt. – Vigyázz magasra, és ne állj szóba senkivel – mondta végül komolyan.
- Igen is apuci – vigyorogtam pimaszul. – Van nekem saját bejáratú szatírom, minek nekem másik – mondtam, és puszit nyomtam az ajkaira, majd, beültem a kocsiba.

Angie-vel fantasztikusan éreztük magunkat, Port Angelesben. Először elmentünk kajálni valamit, majd a helyi szórakozóhelyre. Mivel egyikünk sem bírja az alkoholt, egész éjjel üdítőztünk, és rengeteget táncoltunk, nevettünk, és sírtunk, mert egész nyáron, nem látjuk egymást. De megbeszéltük, hogy majd egy hétvégére elmegyek hozzá a félistenem társaságában. Hajnali három felé indultunk haza, Angie-t Mike várta a házuk előtt, ezért én úgy döntöttem, hogy visszamegyek a Cullen házba. Az úton egész végig azon gondolkoztam, hogy vajon mi lesz később, amikor én már nem leszek fiatal. Csak akkor döntöttem el, mit akarok, amikor beléptem a házba, persze mindenki a nappaliban volt.
- Sziasztok – köszöntem vidáman. – Emmett beszélni akarok veled! – fordultam egyenesen szerelmem felé.
- De Lizzy – szólt egyszerre Alice és Edward.
- Hallgassatok – pirítottam rájuk, majd kézen fogtam Emmettet, és kimentünk a házból.

Sétáltunk egy darabig, majd megálltam, és szembefordultam vele. Mélyen az aranybarna szemekbe néztem, és megszólaltam.
- Emmett, kérni szeretnék valamit – mondtam komolyan.
- Bármit – felelte ő mosolyogva.
- Változtass engem át!!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés