(Emmett szemszöge)



A létem nem is lehetne csodálatosabb. Amióta Lizzyvel vagyok, boldognak érzem magam, és bátran állíthatom, hogy Rosalie-val sem voltam ilyen boldog és elégedett. Miután elment, a nappaliban ültem, és unottan bámultam a tévét. Közben folyamatosan azon gondolkodtam, amit Carlisle mondott hónapokkal ezelőtt, amikor visszajöttünk a kunyhóból:

- Ülj le, fiam! – mondta a dolgozójába érve.
- Miről szeretnél velem beszélni? – kérdeztem, miközben leültem. – Lizzy jól van, én nem bántottam.
- Biztos voltam benne, hogy nem bántod őt – felelte mosolyogva apám. – Csak azt szeretném tudni, hogy szereted-e őt? – nézett rám komolyan.
- Azt hiszem, hogy nagyon beleszerettem – hajtottam le vigyorogva a fejem.
- Hmm… Ettől féltem – csóválta meg a fejét Carlisle komolyan.
- Miért? – kaptam rá a tekintetemet. – Nem értem, miért baj az, hogy szerelmes vagyok Lizzybe?
- Ne értsd félre! – állt fel, és sétálgatni kezdett fel s alá. – Nagyon nemes, és szép dolog a szerelem, és annyira örülünk, hogy megint boldog vagy e mellett a kislány mellett. Viszont Bella felhívta valamire a figyelmemet. Igaz, hogy rég volt, de ő még emlékszik arra, hogy mit érzett Edward iránt emberként. Hogy majdnem belehalt a gondolatba, hogy ő egyszer megöregszik, és Edward elhagyja őt. Lehet, hogy Lizzy még nem gondolkodik ilyeneken, de ha igazán szerelmes beléd, és Jasper biztosított róla, hogy igen, akkor nemsokára neki is ilyen gondolatok szöknek, majd a fejébe.
- Mire akarsz ezzel kilyukadni? – kérdeztem komolyan, de sajnos már tudtam a választ.
- Csak egy kérdésem lenne – állt szembe vele apám. – Ha arra kér, te képes lennél fajtánkbelivé tenni Lizzyt?




- Emmett! Hahó, hallasz engem? – integetett a szemem előtt Alice, ezzel visszahozva a jelenbe.
- Ja, mi van? – pislogtam fejrázva, remélve, hogy ki tudom törölni a fejemből ezeket a gondolatokat.
- Most láttam, hogy Lizzy idejön- mosolygott a húgom.
- Nagyon helyes – vigyorogtam. – Mikorra várható? – Az órámra néztem, ami éjfélt mutatott.
- Pár óra múlva – felelte Alice, és visszasétált Jasper mellé, aki a sakktáblánál ült, és Bellával játszott.
- Emmett, nem jössz el velem vadászni addig? – kérdezte Edward, és megindult kifelé.
- De megyek – mondtam, és utána indultam.

Az erdő sűrűjébe élve, ő elém állt, és komoly szemekkel rám nézett.
- Láttam, hogy min gondolkoztál az előbb – mondta végül.
- Te mindig látod, hogy mire gondolok – válaszoltam gúnyosan.
- De most kíváncsi lettem – sóhajtott nagyot Edward.
- Mire?
- Ha Lizzy azt kérné tőled, te megtennéd? – kérdezte meg egyenesen azt, amitől én eddig nem vettem tudomást. Amikor apám tette fel ezt a kérdést, kinevettem őt, és csak annyit mondtam, hogy Lizzy nem olyan buta, hogy eldobja magától az életet, még miattam sem.
- Ugyanaz a válaszom, mint akkor – feleltem komolyan és elfordultam. – De Lizzy nem fog ilyenre kérni engem.
- És ha mégis? – erősködött fivérem makacsul. – Akkor mit tennél?
- Nem tudom, Edward, nem tudom, hogy mit tennék. De ezen miért kéne most gondolkodnom, hisz nem láttál ilyesmit a gondolatai közt vagy igen?
- Nem, nem láttam, de olyan furcsák voltak a gondolatai – felelte, és az orrnyergére nyomta az ujjait, mintha fájna a feje.
- Akkor meg ne idegeskedj ilyeneken, öcskös! – mondtam vidáman. – Na, gyere versenyezzünk, ki kap el előbb egy szarvast!

Jóllakva értünk haza és vidáman, nekem is sikerült kizárni a fejemből ezeket a buta gondolatokat. Gyorsan a szobámba mentem, hogy átöltözzek, mert Alice jóslása szerint Lizzy bármelyik pillanatba megérkezhet. Miután vámpír gyorsasággal átöltöztem, lementem a nappaliba, és levetődtem Levy mellé a kanapéra. Kezdtem megkedvelni őt, majdnem olyan életfelfogása volt, mint nekem, persze nem olyan perverz, mert az csak az én reszortom. Egyedül az zavart, ahogy Lizzyre nézett: vágyakozva. És abban biztos voltam, hogy nem csak a vére miatt vágyik rá.
Már éppen rá akartam kérdezni, amikor meghallottam az autója motorját, majd rá egy percre az bejárati ajtó nyitódását.

- Sziasztok! – köszönt vidáman. – Emmett, beszélni szeretnék veled – fordult felém komoly arccal.
- De Lizzy! – szólalt meg egyszerre Edward és Alice.
- Hallgassatok! – morogta, majd kézen ragadott, és kihúzott a házból.

Sétáltunk egy darabig a sötét éjszakában, és amikor már eléggé messze voltunk a háztól, Lizzy felém fordult, és egyenesen a szemembe nézett.
- Emmett, kérni szeretnék valamit – mondta komolyan.
- Bármit – feleltem mosolyogva. Neki még a csillagokat az égről is.
- Változtass engem át! – Szinte hangtalanul ejtette ki ezeket a szavakat.
- Tessék? – kérdeztem értetlenünk, mint aki meg sem hallotta az előbbi mondatot.
- Jól hallottad, vámpír akarok lenni – felelte Lizzy határozottan. – Csak így tudok örökre veled lenni.
- Butaságokat beszélsz, Lizzy – ráztam meg a fejem, és el akartam fordulni, de ő karon ragadott, és szembe fordított magával.
- Miért, butaság az, hogy szeretlek, és veled akarok lenni? – kérdezte fojtott hangon, és megéreztem a könnyek sós illatát. – Öregszem, Emmett, napról napra öregebb leszek, és nem akarlak elveszteni téged.
- Hallod te miket beszélsz? – kérdeztem mérgesen. – Feladnád az emberi életedet miattam?
- Gondolkodás nélkül – jött a halk válasz.
- Nem lehetsz ilyen buta, Lizzy – néztem mélyen a szemébe. – Az emberi élet a legszebb dolog a világon, velünk ellentétben, akik szörnyetegek vagyunk. Meg kell halnia valakinek csak azért, hogy mi életben maradhassunk, Lizzy. Belegondoltál már abba?
- De én nem akarlak elveszteni – zokogott fel fájdalmasan. – Örökre veled akarok lenni.
- Velem is leszel – vettem gyengéden a karjaimba.
- Meddig Emmett? – bontakozott ki az ölelésemből. – Húsz, harminc évig, amíg egy aszott vénaszonny nem leszek, és te elhagysz, mert mindenki azt fogja gondolni, hogy az ükunokám vagy? Én ezt nem akarom – sziszegte mérgesen.
- Eddig azt hittem, hogy mivel nem alszom, nem is tudok álmodni – mondtam halkan, és a kezeim közé vettem az ő törékeny kezét. – De amióta megismertelek, álmodozom, Lizzy! Arról, hogy milyen lenne melletted megöregedni és meghalni. Egy egyszerű emberi életet élni veled. De ez nem lehetséges, mert én nem vagyok ember. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy milyen embernek lenni, de amikor melletted vagyok, úgy érzem, mintha az lennék. Nem akarlak megfosztani semmitől, Lizzy. Légy ember, élj, boldogan, és ne akarj szörnyeteg lenni!
- Ezzel mit akarsz mondani? – lépett hátrébb pár lépést.
- Talán el kéne, engedjelek, hogy ember legyél – hajtottam le a fejem.
- Te… te most szakítasz velem? – kérdezte levegő után kapkodva.
- Én nem akarlak elhagyni, mert szeretlek, mindennél jobban – sóhajtottam halkan. – De az élet egy csoda, és mellettem nem élnél teljes életet.
- Nekem úgy teljes az élet, ha melletted lehetek, Emmett – suttogta zokogva.
- Gyere ide – öleltem magamhoz szorosan. – Szeretlek, te vagy az életem, ne kérd azt, hogy véget vessek az életemnek, Lizzy!
- Most ne beszéljünk erről többet! – nézett fel rám. – Majd megoldjuk, és előbb-utóbb úgyis olyan leszek, mint te – mondta, és szorosan hozzám bújt.
- Inkább utóbb, mint előbb – ráztam meg a fejem. – Makacs vagy, tudod, ugye?
- Tudom, de be fogod látni, hogy fiatalon sokkal jobban nézek ki, mint vénasszonyként – mosolygott a szemeimbe nézve. – Nem valószínű, hogy akkor is ugyanazt a hatást tudnám kihozni belőled ezzel – mondta, és végigsimított az ágyékomon, mire azonnal felizgultam.
- Te mindig ezt a hatást fogod kihozni belőlem – suttogtam a fülébe, és szenvedélyesen megcsókoltam.
- Éhes vagyok – közölte, mire én a karjaimba kaptam, és egyenesen a konyhába futottam vele. – És te csinálsz nekem valamit? – húzta fel a szemöldökét csodálkozva.
- Hát, ha akarod – néztem körül a konyhában kétségbeesve. Te jó ég még azt sem tudom, hogy hol vannak a tányérok.
- A hűtő melletti szekrényben – lépett be Edward vigyorogva, és Lizzy mellé ült. – A világért sem hagynám ki azt, hogy megnézzem, mit szerencsétlenkedsz.
- Na, azt én sem – szökdelt be Alice, őt követte Bella és Jasper, végül Esme és Levy.
- Hogy ti milyen gonoszak vagytok – kacagott fel Lizzy.
- Anya, segíts! – néztem rá kérlelő szemekkel.
- Csak kövesd a szaglásod – javasolta mosolyogva.
- De hiszen mindennek romlott szaga van – nyitottam ki a hűtőt.
- Akkor nem kérek semmi – fulladozott Lizzy a nevetéstől.
- Majd én segítek – állt mellém Levy. – Emberként szakács voltam, és szerintem egy szendviccsel megbirkózom – mondta mosolyogva, majd nekilátott.

Fintorogva figyeltem, ahogy megkeni a kenyereket, és megpakolja felvágottal meg paradicsommal. Majd Lizzy elé teszi, aki mosolyogva harap bele.

- Elismerésem, Levy – dicsérte meg anyám.
- Nem is olyan nehéz, ha nem figyelsz az illatokra, főleg a legkívánatosabbra – felelte ő, majd Lizzyre nézett, aki fel sem nézve majszolta a szendvicset, de az utolsó szónál rákapta a tekintetét.
- Még mindig annyira? – kérdezte nagy barna szemeit ráemelve.
- Nem, sőt egyre könnyebb és könnyebb – szimatolt bele a levegőbe Levy önelégülten.
- Ja, mindenki örül is mint, majom a farkának – gúnyolódtam. – Amúgy meg ne szagolgasd a barátnőmet, vili? – fakadtam ki végül.
- Emmett, ne legyél már ilyen! – pirított rám Esme. – Szörnyen gyerekes vagy.
- Nem vagyok gyerekes – ültem le Lizzy mellé, aki gyengéden megölelt, és puszit nyomott az arcomra.
- És nem is duzzogsz, ugye? – kérdezte mosolyogva.
-Nem, nem duzzogok – mondtam felhúzott orral, majd észbe kapva elnevettem magam. – Na jó, csak egy kicsit. Kiengesztelsz?
- Nem – felelte mosolyogva, és folytatta az evést, majd mikor befejezte, a tányért óvatosan a mosogatóba tette és elöblítette. – Ha majd lesz kedved, akkor főzhetnél nekem, mert a szendvics jó volt. Majd összemérlek Esmével – kacsintott Levyre.
- Rendben – felelte ő szintén vigyorogva, mire én még mérgesebb lettem. Ez nyíltan flörtöl a barátnőmmel.
- Emmett, nyugi! – szólt rám Jasper fejcsóválva.
- Pff – fújtattam mérgesen, és felsprinteltem a szobámba.
- Pont, mint egy gyerek – hallottam még Edward hangját, mire hangosan becsaptam a szobám ajtaját, ami majdnem kiesett a tokjából.

Mérgesen sétálgattam fel-alá a szobában, legszívesebben összetörtem volna valamit. Nem is valamit, Levy fejét roppantottam volna legszívesebben össze. Vigyorogva szőttem sátáni terveket, hogy milyen módon okozok fájdalmat annak a… Ekkor halk kopogásra lettem figyelmes. Morogtam egy igent, mire Lizzy lépett be az ajtón és vigyorgott.

- Mi olyan vicces? – kérdeztem morcosan.
- Féltékeny vagy – felelte fölényesen.
- Legszívesebben szétszedném azt a… azt a… nem is találok rá szavakat – tajtékzottam mérgemben, mire Lizzy a derekam köré fonta a karjait.
- Olyan édes vagy, mint egy felbőszült Micimackó – kuncogta vidáman, és egy apró csókot lehelt az ajkaimra. – Most komolyan: Levyre vagy féltékeny?
- Hát nem láttad, hogy flörtöl veled? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- És azt látod, hogy engem ez érdekel is? – kérdezett vissza Lizzy felvont szemöldökkel.
- Nem, csak annak a balfácánnak az önelégült vigyorát láttam, ahogy megdicsérted – morogtam tovább.
- Téged is mindig megdicsérlek, ha valami okosat csinálsz – bújt hozzám.
- Remélem, Levy nem olyan dicséretet kap, mint én – öleltem magamhoz.
- Nem, olyant csak te kapsz – nyomott egy csókot az ajkamra.
- Eddig csak az emberfiúkra voltam féltékeny, de most már a saját fajtámra is az lehetek – mondtam mosolyogva, és a nyakát kezdtem el cirógatni.
- Nem kéne neked senkire sem féltékenynek lenned – felelte nagyot sóhajtva. – Nekem nem létezik más, csak te, még akkor is, ha nem tudom, mire vagy egyáltalán féltékeny.
- Hogy mire? – toltam el magamtól, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. – Azt kérdezed, hogy mire vagyok féltékeny? – kérdeztem mosolyogva. – Hát például erre – simítottam végig gyengéden fel-le emelkedő mellkasán –, meg erre – csúszott le a kezem a formás combjaira. – Sőt erre nagyon is – időztem el egy kicsit a selymes combjain, majd a rövid szoknya alá siklott a kezem, mire kipattantak az eddig csukott szemei. – Ezek a formás combok már első nap szemet ütöttek nekem – búgtam, és a nyakához hajoltam, beleszagoltam a mámorítóan illatozó bőrébe, amitől minden nap megvadulok.
- Hmm… hízelegni azt tudsz – mosolygott Lizzy vidáman.
- Nem csak hízelegni tudok – dörmögtem rekedten, és egy szemvillanás alatt az ágyra fektettem pihegő kedvesemet. – Akarsz egy kis esőt produkálni? – kérdeztem vigyorogva.
- Mindennél jobban – kuncogott.
- Akkor hadd legyenek vizesek – suttogtam kedvesem fülébe, majd birtokba vettem az ajkait.
Gyengéden csókoltam, mert azt akartam, hogy érezze, hogy mennyire szeretem, és vigyázok rá. Kéjes nyögésekkel jelezte, hogy többet akar. És a fenébe is, én mindent megadok neki, ezért pár gyors mozdulattal lefejtettem róla a zavaró ruhákat, és magamról is, majd csókjaimmal kényeztettem a teste minden egyes pontját. Lizzy vonaglott alattam, mint egy fogságba esett kis madár. Amikor a nyelvemmel kezdtem kényeztetni a rózsaszín mellbimbóját, egy sikoly hagyta el a torkát, és eben a pillanatban két dolog is történt, az eső felerősödött, és a családom elhagyta a házat. Ezen elmosolyodtam. Milyen tisztességesek. Szerelmem teste libabőrös lett, ahogy meztelen és hideg kőtestem az ő puha, tűzben égő testéhez ért. Nem, nem fogom átváltoztatni, még ha ő annyira is akarja. Egyrészt, mert önző vagyok, érezni akarom minden egyes csókom után a hevesebben verő szívverését, ami most is eszeveszett iramot diktál. Másrészt pedig nem akarom megfosztani attól az élettől, amit én nem tapasztalhattam meg. Elég erősnek érzem magam, hogy kordában tudjam tartani azt a vérszomjas szörnyeteget, ami minden egyes alkalommal vadul rázza a rácsait, amikor megérzi Lizzy mézédes illatát. Ajkaim a lapos hasára siklottak, aminek eredményeképpen újabb hangos nyögést kaptam. Mérhetetlen büszkeség öntött el, hogy ezt a hatást csalom ki belőle minden együttlétünkkor. Közeledve a forrón lüktető ágyékához, megéreztem vágya pajzán és mámorító illatát. Az ajkaimmal megkerestem a legforróbb pontot a testén, ami hideg leheletemtől, ha lehetséges megforróbban, szinte lávaként égette a nyelvem. Kéjes sikítás, majd a jól ismert remegés, és egy hatalmas villámlás biztosított róla, hogy jó munkát végzek. Ekkor Lizzy maga fölé húzott, és mélyen a szemembe nézett.
- Akarlak – suttogta türelmetlenül.
Testünk eggyé vált, mire az én torkomat is állatias kiáltás hagyta el, amikor megéreztem a lüktető olvadt lávát. Mozogni kezdtem rajta, és ő felvette a szerelem csábító ritmusát. Az ablak felé kémleltem, meglátva, hogy a Forksiak rendesen eláznak, hála az én Lizzymnek. Tudom, hogy meg kéne tanulnia ezt is kordába tartani, de én élveztem, hogy minden szeretkezésünk alkalmával egy kisebb rombolás marad utánunk, még ha nem is akarattal. Miután a csúcsra jutottunk, ernyedten feküdtem mellé. Mosolyogva tűrtem el az izzadságtól arcára tapadó hajtincseket. Ha tudnék izzadni, rólam is patakokba folyna az izzadság. Lizzy hamarosan mély álomba merült, én pedig megint csak irigykedve gyönyörködtem, ahogy álmodik, és néha mosolyog is. At,nnyira gyönyörűnek találtam, mint egy angyal aki csak azért pottyant a mennyből közénk, hogy az én élettelen szívemet megdobogtassa minden egyes mosolyával.

Másnap reggel, tudva, hogy nem mostanában ébred fel, kikeltem mellőle és felöltöztem, majd a nappaliba mentem, ahol a család nagy része tartózkodott.

- Jó reggelt! – köszöntem vidáman.
- Neked is – felelte Edward mosolyogva.
- Jól aludtál? – kérdezte Jasper egy pajzán mosoly kíséretében.
- Nagyon, elmeséljem az álmom – feleltem csípősen –, vagy hagyjam az agyturkász fivéremre?
- Nem is vagyok agyturkász – morogta durcásan Edward.
- Nem vagy az szívem, nálam legalábbis nem – felelte Bella mosolyogva.
- Esme! – sétáltam be a konyhába, ahol megleltem a keresett személyt.
- Mondjad, drágám! – nézett rám anyám.
- Taníts meg főzni! – kértem felhuppanva a konyhapultra.
- Csak akkor, ha nem ülsz fel a munkapadra – rángatott le az említett tárgyról.
- Jól van, na – motyogtam grimaszolva.
- Miért akarsz megtanulni főzni?
- Csak mert – feleltem kurtán. Elég nekem tudni, hogy azért mert nem akarom, hogy Levy adja meg a kedvesemnek azt, amit én is meg tudok csinálni.
- Hát jó, akkor kezdjük talán egy egyszerűvel – egyezett bele Esme mosolyogva, és elővett két tojást.
Egész délelőtt azon próbálkoztam, hogy ne szenes tojásrántottát produkáljak. Kisebb-nagyobb sikerrel össze is jött. Persze a testvéreim csatlakoztak, és hatalmasat mulattak rajtam, aminek az lett az eredménye, hogy a megszenesedett tojásdarabokat feléjük dobáltam, és hamarosan úgy nézett ki a konyha, mint egy csatatér.
- Ezt most azonnal összetakarítjátok! – dorgált meg minket Esme.
- De nem én kezdtem, ők bosszantottak – rimánkodtam, amikor a kezembe nyomta a lapátot meg a söprűt.
- Nem is egyedül pucolod fel ezt a disznóólat – nézett a többiekre megrovóan, mire én elvigyorodtam. Persze pillanatok alatt újra régi fényében csillogott a konyha.
- Lizzy mindjárt felébred – csilingelte Alice vidáman. – Három, kettő, egy… és fent van.
- Akkor neki is állok – mondtam vigyorogva, és újabb tojásokat ütöttem a serpenyőbe.

Lizzy hamarosan le is jött, az egyik pólóm volt rajta, ami a térdéig ért. Olyan édes volt a túlméretezett ruhadarabban, hogy én majdnem megint elszenesítettem a tojásokat, de időben észhez kaptam, és a tányérba raktam a gőzölgő ételt.
- Ez az enyém? - kérdezte meglepetten.
- Nem hiszem, hogy én vagy a családom bármely tagja megenné – vigyorogtam pimaszul.
- Nem úgy értem – rázta meg a fejét. – Ezt te csináltad? Nekem?
- Igen – feleltem büszkén, mire a nyakamba vetette magát, és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra.
- Köszönöm – mondta végül, és leült az étkezőasztalhoz, majd nekiállt a „művemnek”.
- Na, milyen? – kérdeztem türelmetlenül.
- Finom – felelte mosolyogva.
- Túl sós – kiabálta be Edward a nappaliból, mire én mérgesen toppantottam.
- De finom – erősködött Lizzy. – Edward, nem hiszem, hogy a te véleményedet kérte ki – kiabálta vissza mérgesen. – És különben is, csak egy kicsit sós.
- Nagyon – gonoszkodott tovább az öcsém, mire Lizzy hirtelen felpattant, és beviharzott a szobába. – Edward Cullen, ha nem fejezed be én… én… – kiabálta mérgesen, majd a következő pillanatban egy hatalmas villámlás szakította ketté az eddig kék eget.
- Lizzy, nyugodj meg, mindjárt elájulsz! – termett mellette Jasper, mire a következő pillanatban Lizzy erőtlenül esett össze, és ha Jasper nem kapja, el a földre esik.
- Lizzy! – kiáltottam, és már a karjaimban is volt. – Esme, hívd fel Carlisle-t! – mondtam, miközben a szobámba vittem Lizzy ernyedt testét, és az ágyra fektettem.
- Emmett, sajnálom, és nem is sejtettem… – lépett be Edward bűnbánó arccal.
- Sajnálhatod is – morogtam mérgesen. – Ezért még számolunk.
- Nem az ő hibája – hallottam meg Lizzy erőtlen hangját. – Én húztam fel magam, de már jól vagyok – ült fel halványan mosolyogva.
- Lizzy, kérlek, ne haragudj rám! – nézett rá Edward bűnbánóan.
- Nem haragszom – motyogta ő. - De majd ha kint leszel, biztos lehetsz benne, hogy megcsapatlak egy villámmal, úgysem lesz semmi bajod – kuncogott végül.
- Meg is érdemlem – húzta el a száját az én mártír öcsém.
- Carlisle mindjárt jön – lépett be Esme aggódva. – Lizzy, jól érzed magad? – ült le mellé.
- Persze, már kutya bajom, nem kellett volna rögtön dokit hívni – felelte fejcsóválva.
- Akkor is jobb, ha megnéz – erősködtem és visszafektettem.
- Lizzy, tényleg jól vagy? – jött be Levy is.
- Igen köszöni, remekül – feleltem gúnyosan. – De mára vége a gyereknapnak, hagyjátok pihenni!
Mindenki kiment a szobából, és pedig Lizzy mellé heveredtem, és gyengéden simogatni kezdtem a sápadt arcát. Hamarosan megérkezett apám, és kiküldött a szobából. Én kelletlenül, de kimentem. Nemsokára ki is jött, de az arcán valami megmagyarázhatatlan kifejezés volt, mire én azonnal elé álltam.
- Mi a baj? – kérdeztem idegesen.
- Ez nagyon furcsa – felelte elgondolkozva.
- Jaj, Carlisle, az őrületbe kergetsz minket – nyögött fel Alice. – Nem látom, mi baja.
- Mert nincs is baja – felelte apám nyugodtan. – Csak túlerőltette magát, ami elég meglepő.
- Hogy érted, hogy meglepő? – kérdeztem, ha lehet még idegesebben.
- Nem tudom – rázta meg a fejét Carlisle. – De hamarosan megtudjuk – mondta csendesen, majd elővette az ezüstszínű kis mobilkészüléket, és tárcsázni kezdett.
- Addig bemegyek hozzá – motyogtam, és már a kilincsen volt a kezem, amikor apám beleszólt a telefonba.
- Eleazar, kedves régi barátom! – mondta kedvesen mosolyogva. – Szükségem lenne a tudásodra.
- Mit akar a Denali klántól? – kérdezte Bella fintorogva.
- Nem tudom, szerelmem – felelte Edward.
- Rendben, akkor hamarosan találkozunk – fejezte be Carlisle a telefonbeszélgetést. – Isten veled!
- Na most akkor, elmondasz mindent! – fordultam apám felé.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés