Bella Swan vagyok. 17 éves és a Forksi Gimnáziumban most kezdem a harmadik évem. Most éppen anyáéknál ülünk, Port Angelesben, és fényképeket nézegetünk.

- Nézd Bella! A Cullen családos kép – mutatta anyám.

- De az régi. 2 éve is csináltunk egyet a szülinapomon - fintorogtam, mikor megláttam 5 éves fényképem.

- Ne fintorogj. Igaz szebb lettél de, akkor is csodás kislány voltál. Esme és Rosalie imádtak - emlékezett vissza anya.

- De fintorgok. Biztos nem azt fogom bekereteztetni, amin én 5 éves vagyok, míg Edward és a többiek 17 évesek - csattantam fel.

- Ahha. Tudtam én, hogy Edward a döntő ok – vigyorgott.

- Nem, Alice is, Jasper is, Rose és Emmett is döntő ok. Nemcsak Edward - morogtam az orrom alatt.

- Miért nem vallod be, hogy tetszik neked Edward? - jött halkan anya tesója, Marti.

- Hiába vallanám be, nem lenne esélyem nála - vonta meg a vállam.

- Ha így állsz hozzá nem is lesz! Mutatok egy képet, amin te meg Edward vagytok - keresgélt Marti.

- Az is biztos olyan hogy 5 éves vagyok, és Edward ölében ülök - néztem bele a dobozba, ami tele volt képekkel.

- Nem, amin 15 vagy. – mutatta fel a képet.

Edward és én kint beszélgettünk a teraszon. Nevetett. Imádtam azt a nevetését. Felszabadult és csilingelő.

- Ezt hogy? Mikor? - néztem elmélyülten.

- Annyira nem figyeltek mikor együtt vagytok. Csak egymással foglakoztok és csak egymásra figyeltek és olyankor mindketten felszabadultak vagytok. - nézett gyengéden rám.

- Ez a szerelem. – mondta dalolva anya.

- Ez egyáltalán nem szerelem. Csupán egy jó barátság.Ha beleélném magam csak koppanék a padlón. – szomorodtam el.

- Tudtam hogy szerelem! - pattant fel anya a székéről.

- Lezárhatnánk a témát? Mi most nem azt terveztük, hogy Edwardról fogunk beszélgetni, hanem hogy bekereteztetünk két képet. – intettem le.

- Eddig csak egyről volt szó. De ha te kettőt szeretnél, legyen. – karolta át vállamat Marti.

Egy nagyszerű vasárnap délután volt de nemsokára jött értem az apám, Charlie. Ő Forks rendőrkapitánya. Igen, igen Forks és Port Angeles között ingázom hetente apával, vagy a saját kis kocsimmal, egy Opellel.

Vasárnap mikor apával a kocsiban ültünk szokásosan esett az eső és nem beszélgettünk. Végül ő kezdeményezett beszélgetést:

- Hogy telt a hétvégéd anyádékkal? – kérdezte.

- Remekül. Szombaton tanultam, ma pedig fényképeket válogattunk. Be akarunk kereteztetni két képet. - meséltem majd, mint eddig tettem, kifelé bámultam az esőbe.

15 perccel később meg is érkeztünk. Remek 3 óra. Már most nekiállhatok a vacsorának.

Mikor befelé mentem azon törtem a fejem mit főzhetnék vacsorára. Oldalas vagy csirke? Egyik sem! Lasagne lesz ma vacsorára. Siettem fel az emeletre, gyorsan átöltöztem, felfogtam a hajam és indultam is vacsorát készíteni.

~0~

1,5 óra múlva már a tepsit vettem ki a sütőből.

- Finom az illata, Bells. – jött be apu a konyhába és azt hittem elejtem a tepsit úgy megijedtem.

- Apu lehetőleg legközelebb csapj valami hangzavart is, mielőtt bejössz. - fordultam hátra.

- Bocs hogy megijesztettelek, nem akartam. - ült le a székre.

- Megterítek és ehetünk – raktam le a pultra a tepsit.

- Nem kéne ennyit dolgoznod, szórakoznod is kéne – nézett rám apám miközben én a tepsiben vágtam a nagyobbnál nagyobb szeleteket.

- Jó étvágyat, Apu – tettem elé a tányért.

- Köszi, Kicsim. Neked is – fogott hozzá az evéshez.

Szerencsére hamar megvacsoráztunk, elmosogattam és mentem az emeletre tusolni.

Fáradtan dőltem be az ágyamba.

~0~

Reggel, 7 óra előtt 10 perccel szólt az óra.

Fáradtan másztam ki az ágyamból és mentem a fürdőbe, normális kinézetet varázsolni magamnak. Mikor a fürdőbe értem és belenéztem a tükörbe, megijedtem saját magamtól. Kócos haj, meggyötört arc, mint aki egy percet sem aludt.

Próbáltam kihozni magamból a legemberibb formámat és visszamentem a szobámba felöltözni.

7 óra és még reggeliznem is kell.

A konyhában bekaptam egy müzli szeletet és ittam rá egy kis narancslevet. Felkaptam a kabátom és a kocsikulcsom, bezártam az ajtót és beszálltam a kocsimba.

Úgy vezettem, ahogy még soha. Nem szerettem volna elkésni.

Nem késtem, de nem tudok leparkolni a szokásos helyemre. Ki a franc állt be a helyemre mikor mindenki tudja, hogy oda én szoktam állni?

Ha van egy Volvód, azt hiszed, mindent megtehetsz?

Majd bent elintézem azt a helybitorlót.

Nem volt más választásom, hát beálltam a mellette lévő üres helyre.

Befelé elkapott Jessica:

- Szia Bella. Olyan feldúltnak látszol. Történt valami? – karolt belém.

- Szia Jess. Igen valaki beállt a helyemre és most ki akarom csinálni  - morogtam és mentem tovább. Jessica nélkül.

A szekrényemhez érve kicsaptam, majd keresgélni kezdtem a biológiafüzetem. Egyszer csak valaki a nevemet kezdte hajtogatni:

- Bella? Bella? – csilingelte egy vékonyka hang.

- Tessék – csaptam be az ajtót, de amint megláttam, hogy ki szólongat elpárolgott a dühöm. – Alice. Úr Isten. Itt vagytok. Alice – sikítva ugrottam a nyakába.

- Nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim? Csak nem az én kis Bella barátném? – tűnt fel Alice mögött Rosalie.

- Szia Rose - öleltem meg őt is miután Alice elengedett.

- Uram Isten, kislány - kacagott Emmett.

- Jé, Emmett is itt van – poénkodtam és átöleltem mackós „bátyám” - igen, úgy érzem ő a bátyám. Ha már nincs testvérem „örökbefogadok” egyet.

- Képzeld!! Edward is itt van!!! – vigyorgott a képembe miután elengedett.

- Igen? Nem is vettem észre – mosolyogtam és odaléptem elé.

- Ms. Swan – mosolygott.

- Mr. Cullen – válaszoltam és azt hittem elolvadok a mosolyától. Sokszor poénkodtunk így egymással, hiszen Edward XX. századi embernek született és még mindig élnek benne az akkori szokások.

- Bella – húzott magához mintha hiányoztam volna neki.

- Hiányoztál Edward. Tavaly nem látogattatok meg minket – engedtem el.

- Norvégiában jártunk, de nem felejtettünk el, gondoltunk rátok – jött elő Jasper is.

- Uh Jasper. Te ezt érezted – nevettem és öt is megöleltem.

- Hát kicsit igen – nevetve ölelt vissza.

- Most hogy üdvözöltük egymást, mehetünk biológiára - intett a terem felé Alice és mindenki elindult.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés