Emmett ágyán feküdtem, egyik oldalon egy imádnivaló plüssmaci, a másikon pedig életem nagy szerelme, az én másik plüssmacim. Szerelmesen bújtam hűvös karjaiba, és csöndbe burkolóztunk, most nem is volt szükség a beszédre, annyi elég volt, hogy tudtam, mellettem van. Percek múlva Emmett fészkelődni kezdett.
- Mi a baj? – kérdeztem felnézve rá, és akkor észrevettem, hogy az aranybarna szemei most ónix feketén csillognak. – Éhes vagy – állapítottam meg végül.
- Kibírható – felelte lehajtott fejjel.
- Akkor – motyogtam félénken, és arrébb húzódtam tőle, de Em felkacagott, és szorosan a karjaiba zárt.
- Ne butáskodj! – vont a kőkemény mellkasára. – Ne húzódj el tőlem, szeretem, ha hozzám bújsz. És mondtam, hogy kibírható az illatod. Sőt, nagyon jól esik most – vigyorodott el, és kivillantotta hófehér fogsorát.
- Én azért kíváncsi lennék – mosolyodtam el én is. – Kicsit sem vagy kíváncsi, hogy milyen íze van a véremnek?
- Hogy kérdezhetsz ilyet? – morogta idegesen.
Jól van, na, csak érdekelne – motyogtam, majd békítően adtam egy puszit az ajkaira.
- Lizzy, gyere le enni! – hallottam meg Esme selymes hangját. Felpattantam, és a hatalmas macival a karomba leindultam.
- Mindenhova magaddal fogod cipelni ezt a szőrmókot? – kérdezte szerelmem vigyorogva.
- Naná, ha már az igazi nem lesz – válaszoltam, majd amikor leértem a nappaliba, mindenki felnevetett.
- Szevasz, Emmett! – állt elém Jasper, és kezet rázott a plüssmacival, amire én is felnevettem.
- Marha vicces, Jazz – morogta szerelmem.
- Ne álltasd magad tesó, a plüss jobban néz ki, mint te – kacagott Edward, mire Emmett felhorkant.
- Kötve hiszem, én vagyok a legjóképűbb vámpír kerek e világon – jelentette ki magabiztosan. Az biztos, hogy egója az van.
- Emmett, te nem sajnálod ezt a házat? Még a végén a fejünkre potyog a mennyezet – kacagott fel Jasper.
- Verekedni akarsz? – kérdezte Em, és kiráncigálta Jaspert az udvarra.
- Hagyjátok már abba! – szóltam utánuk, és megindultam a konyhába. Amikor Esme is meglátta az állatot a kezemben, felkuncogott.
- Pótlék? – kérdezte mosolyogva, s közben elém tette a nagy tányér spagettit. – Jó étvágyat!
- Igen, az – vigyorogtam szélesen. – Köszönöm, isteni illata van.
Magam mellé ültettem a pótmacimat, és nekiálltam enni. Percekkel később jóllakottan dőltem hátra, és hálásan mosolyogtam Esmére. Alice és Kate léptek be a konyhába, és ők is nevetve nézték az én macimat.
- Ne nevessétek ki! – morogtam felhúzott orral.
- Nem nevetjük, csak olyan aranyos – felelte Alice vihogva. – Jasper, te miért nem veszel nekem ilyet? – kiabált ki kedvesének, aki biztos, hogy meghallotta.
- Mégis minek, nem elég, hogy Csodaországba illő így is a szobád? – jött a válasz, majd Jazz is megjelent.
- De akkor is örülnék egy ilyennek – ölelte át szerelme nyakát, majd egy apró csókot nyomott az arcára.
- Rendben, drágám – mosolyodott el Jasper, és egy újabb gyengéd csókot adott szerelme ajkaira. – Emmett, hol vetted ezt a pótmacit?
- Közöd?! – lépett be szerelmem, és az ölébe kapott, én pedig nevetve bújtam a mellkasához. – Ha megbocsájtotok, dolgunk van – vigyorogta és elindult.
- Emmett, most nem rabolod el – állt villám gyorsan elénk Alice.
- Mi az, hogy nem? – horkant fel szerelmem. – Három napig nem látom, és nincs az az erő, ami távol tud tartani tőle – jelentette ki végül, és kikerülve a füstölgő húgát az emeletre futott velem.
- És most mit szeretnél? – kérdeztem kacéran.
- Sok mindent szeretnék, de most nekem ez is elég – mosolyodott el, és szorosan a karjaiba zárt, majd lefeküdtünk az ágyra. Én addig fészkelődtem a karjai közt, amíg szembe nem kerültem vele.
Csendesen néztünk egymás szemébe, közben egy-egy apró csókot váltottunk. Tudtam, hogy most nem vágyhatok többre, mert nem akarom kínozni őt, kezemet a gyönyörű arcára tettem, és mélyen az éjfekete szemeibe néztem, s ezzel szavak nélkül fejeztem ki, hogy mennyire szeretem. A válasz egy újabb apró, mégis mézédes csók volt. Nem tudom, hogy meddig nézhettük egymást, mert engem elnyomott az álmosság, és szerelmem hűvös karjai közt merültem bele az álmok csodálatos világába.

Halk beszélgetésre ébredtem, de szemeimet még nem bírtam kinyitni. Kate hangját hallottam meg.

- Igazad volt – mondta a nő, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Ugye, hogy ugye? – csendült fel a jól ismert mackós mély hang.
- Ez a kislány egy kincs. Ne engedd el!
- Sosem fogom – felelte szerelmem, és gyengéden hozzám bújt.
- Ajánlom is – motyogtam álmos hangon, majd kinyitottam a szemem.
- Jó reggelt, Csipkerózsika! – vigyorodott el szerelmem, és egy apró csókot nyomott a homlokomra.
- Már reggel van? – kérdeztem és felültem. A nap első sugarai szűrődtek be a hatalmas ablakon, ezzel megvilágítva a szobát. Mosolyogva néztem, hogy a halvágy napsütés megcsillan szerelmem arcán, amitől még tökéletesebbnek hatott számomra. – Gyönyörű vagy – suttogtam, és a kezemet végigsimítottam csillogó arcán.
- Nagyon elbízza magát – kuncogott fel Kate, és az ablakhoz sétált, aminek eredményeképpen, az ő arca is ezernyi gyémántként csillogni kezdett.
- De ha egyszer igazat mond – vigyorodott el Em, és szenvedélyesen megcsókolt. – Hamarosan indulunk – nézett rám lebiggyesztett ajkakkal. Olyan volt, mint egy nagyra nőtt gyerek. – Csak egy szavadba kerül, és itt maradok melletted.
- Tudom – feleltem, és kibontakoztam az öleléséből, majd lecsúsztam az ágyról. – De csak három nap, és különbem is van nekem egy macim, aki megvéd – öleltem magamhoz a plüssállatot.

Lementünk a nappaliba, ahol már mindenki útra készen volt. Mindenkinél egy kisebb táska volt, kivéve Alice-nél, mivel mellette két nagy táska várakozott.
- Minek ennyi ruha? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Mert szép akar lenni a szarvasoknak – kuncogott fel Jasper, mire Alice oldalba bökte.
- Igenis csinos akarok lenni, de nem az állatoknak, hanem neked – húzta fel az orrát Alice.
- Hidd el hugi, Jazznek te ruha nélkül vagy a legszebb – kacagott fel Emmett, mire mindenki felnevetett.
- Indulnunk kéne – lépett be szobába Carlisle. – Lizzy, ígérd meg, hogy vigyázol magadra! – nézett rám atyáskodón.
- Ígérem – mosolyogtam rá.
- Emmett, tessék – Alice egy kapucnis pulcsit dobott a szerelmem felé. – Gondolom, az ajtóig kíséred. – mondta végül mindentudóan.
- Te mindenre gondolsz – vigyorgott szerelmem, és belebújt a felsőbe, nagy bánatomra, mert nem láthattam csillogni.

Miután mindenkitől elbúcsúztam, Emmett hazavitt, és az ajtóig kísért, majd egy szenvedélyes csókkal elbúcsúzott, és ő is megígértette velem, hogy vigyázok magamra. Ugyan már, ez itt Forks! Milyen veszély leselkedik itt rám? Talán annyi, hogy benő a moha – ráztam meg a fejem, és addig nem mentem be a házba, amíg szerelmem ki nem kanyarodott az utcánkból. Egyenesen a szobámba akartam menni, de anya kikiabált a konyhából.
- Lizzy, gyere be, kérlek!
- Igen anya – léptem be a plüssmacival a kezemben.
- Emmett, de kiszőrösödtél – kuncogott fel apa meglátva a plüssállatot a kezemben.
- Miért nem hívtad be? – kérdezte anya. Biztos megint leskelődött.
- Mert elutaznak és sietett – feleltem egyszerűen.
- Az baj – szólalt meg apa gondolkozva, mire én értelmetlenül néztem rá.
- Miért? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Csak mert megint meg lettünk hívva Seattle-be – mondta anya lehangoltan. – De lemondjuk.
- Anya, kérlek, már nem vagyok csecsemő – nyögtem fel hisztisen. – Ne mondjátok le miattam, megleszek.
- Tényleg, kicsim? – kérdezte apa, és elém lépett.
- Igen – feleltem tömören, majd elvigyorodtam. – Különbem van, aki megvéd – mondtam, és felemeltem a macit.
- Nagyszerű házőrző – nevetett fel anya. – Jobb, ha csomagolunk, mert hamarosan indulunk.

Felmentem anyával a szobájukba, és segítettem összecsomagolni. Ők egy hétre mennek el. Szuper, legalább ha Emmett visszatér, lesz három napunk csak kettesben.
- Anya? – kérdeztem halkan. – Kérhetek valamit?
- Persze, kincsem – mosolygott rám.
- Emmettnek és a családjának van egy kunyhója fent a hegyekben – kezdtem még halkabban.
- És? – nézett rám ravaszul vigyorogva. Már tudta, hogy mit akarok.
- Megengeded, hogy egy hétre elmenjünk? – kérdeztem, és felvettem a legszebb nézésemet.
- Csak ti ketten?
- Nem, az egész család – hazudtam. Amit ha nem tud, nem fáj neki elven.
- Akkor természetesen elengedlek – bólintott anya, mire én egy hálás puszit nyomtam az arcára.

Ebéd után anya és apa is útra keltek, és én egyedül maradtam a házban. Úgy döntöttem, hogy aznap nem csinálok semmit, csak lustálkodom. Bementem a nappaliba, és a tévé alatti kis polcról elővettem pár szerelmes filmet, majd a konyhába mentem, és csináltam egy kis pattogatott kukoricát. Felszaladtam a szobámba a pótmacimért, majd kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és elindítottam az első filmet. Egész délután a filmnézéssel ment el, persze a kedvenc filmemen sírtam egy sort, majd miután meguntam, kimentem a konyhába, és nekiálltam vacsorát készíteni. Már épp végeztem a szendviccsel, amikor megcsörrent a telefonom. Kihalásztam a nadrágomból, és a fülemhez emeltem, meg sem nézve, hogy ki hív.
- Mesélj! – szóltam bele vidáman.
- Szia, cica! – hallottam meg szerelmem hangját, amitől a szívem nagyot dobbant.
- Na, milyen a vadászat? – kérdeztem vidáman.
- Unalmas – jött a válasz. – Hiányzol.
- Te is – feleltem szinte azonnal.
- Alice mondta, hogy egyedül vagy a házban. Én pedig pont most mentem el – mondta szomorkás hangon. – Legszívesebben most rögtön haza mennék.
- Nem kell, kibírom, és különben is van egy meglepim, ha hazajössz – feleltem vidáman. – Addig is érezd jól magad, és teríts le helyettem is egy grizzly-t!
- Mi a meglepi? – kíváncsiskodott Emmett gyermekien.
- Te, én és a hegyi kunyhó, egy teljes hétig – mosolyogtam bele a mondatba.
- Már alig várom – nevetett fel szerelmem.
- Emmett, gyere már! – hallottam meg Edward türelmetlen hangját.
- Most le kell, hogy rakjalak – szomorodott el megint a hangja. – Szeretlek.
- Én is szeretlek – mondtam, és egy puszit nyomtam a telefonba, majd kinyomtam.

Miután elfogyasztottam a vacsorámat, felmentem a szobámba, a fürdőbe sétáltam, és teleengedtem a kádat forró vízzel. Belefeküdtem, és ellazítottam minden egyes testrészemet. Addig feküdtem a kádban, amíg éreztem, hogy a víz kezd kihűlni, kiszálltam, és gyors mozdulatokkal szárazra töröltem magam, majd felvettem az Emmettől kapott túlméretezett pólót. Amit csak azért adott nekem, mert ezt mondta, hogy ezt legalább lelkiismeret furdalás nélkül tépi le rólam. Mosolyogva szagoltam meg, mert még mindig érződött életem szerelmének fűszeres illata, majd felkaptam a laptopomat, és befészkeltem magam az ágyba. Ekkor eszembe jutott, hogy lent hagytam a plüssmacimat. Kipattantam az ágyból, és leszaladtam a nappaliba, magamhoz öleltem a szőrös macit, majd visszaindultam a szobámba. Valami hideg csapta meg a hátamat, mire hátra pördültem és körül néztem, de senkit sem láttam. Megráztam a fejem. Kezd nekem is üldözési mániám lenni. Visszabújtam az ágyba, és internetezni kezdtem, Angie vagy hat emailt írt, hogy egész nap unatkozik, és nincs, akivel beszélgessen. Majd részletesen elemezte, hogy ez élete legrosszabb nyara. Mosolyogva válaszoltam neki, és megígértem, hogy hamarosan meglátogatom, és a félistenemet is magammal viszem. Miután eléggé elálmosodtam, szorosan magamhoz szorítottam a plüssmacit, és mély álomba szenderültem.

Másnap reggel megint napsütésre ébredtem, és ez elszomorított. Lebaktattam a konyhába és megreggeliztem. Eldöntöttem, hogy nekiállok takarítani, a nappaliban lévő hifit teljes hangerőre tekertem, és törölgetni kezdtem. Sajnos két óra alatt végeztem mindennel, így aztán megint unatkozni kezdtem. Felfutottam a szobámba, és egy rövid farmernadrágot meg egy ujjatlan felsőt kaptam magamra. Sétálni megyek – döntöttem el magamban. Mivel a házunk nem volt messze az erdőtől, arra vettem az irányt, és hamarosan már a legsűrűbb fák közt bóklásztam. Még egy kis séta után egy virágokkal borított réten találtam magam. Vidáman dőltem le az illatos virágszőnyegre, percekig csak néztem az oly ritkán látott bárányfelhős, tiszta kék eget. Egyszer csak halk neszre lettem figyelmes. Felültem és körbenéztem, de nem láttam semmit. Már épp vissza akartam dőlni, amikor megint csak zajt halottam, de akkor egy köpenyes alak jelent meg a fák közt. A szívem vadul zakatolni kezdett, talpra ugrottam és hátrálni kezdtem. Az ismeretlen alak kilépett a fák közül, és legnagyobb meglepetésemre csillogni kezdett a bőre. Hunyorogva figyeltem minden egyes léptét. Egy fekete köpenyes férfi volt, divatosak voltak a ruhái, de ami a megijesztett, azok a szemei voltak. Vérvörösen izzottak, a lélegzetem is kihagyott félelmemben. Éreztem, hogy a bőröm megint csak lehűl.
- Lizzy, Lizzy – szólalt meg az idegen vámpír. – Megkönnyítetted a dolgom – mosolyodott el, és egyre csak közeledett, majd alig pár méterre állt meg előttem.
- Ki… ki maga? – kérdeztem remegő hangon, és éreztem, hogy valami zsibbadás kezd elterjedni az egész testemben.
- A legrosszabb rémálmod – felelte félelmetesen mosolyogva.
- Koncentrálj, Lizzy! – mondogattam magamban, és behunytam a szemeim. Éreztem, hogy a felhők összegyűlnek az égen. Erősebben kezdtem összpontosítani, hamarosan már dörögni kezdett az ég. Kinyitottam a szemem, és elégedetten láttam, hogy az idegen vámpír meglepve néz fel az égre.
- Nem tudod, kivel kezdtél – mondtam magabiztosan.
- Fenyegetsz? – kérdezte síri hangon, majd állatias hangok törtek elő a mellkasából, és összegörnyedt, mint egy támadásra készülő puma.

Minden porcikám remegett, de nyeltem egy nagyot, és ösztönösen az ég felé emeltem a kezem. Erősen koncentráltam, és ekkor egy hatalmas villám csapott le az égből, egyenesen az idegen vámpír mellett, aki meglepve ugrott arrébb. Elmosolyodtam, és egy újabb villámra gondoltam, de most arra is, hogy egyenesen a vámpírba csapjon. Sikerült is, egy vad remegés futott végig a férfi testén, és erőtlenül esett össze, de pillanatok alatt talpon volt.
- Még találkozunk – morogta mérgesen, majd villámgyorsan eltűnt.
Erőtlenül dőltem neki egy fának, majd hirtelen elsötétedett előttem minden. Mintha álmomban repültem volna, csak annyit éreztem, hogy súlytalanul lebegek. Hatalmas fejfájással ébredtem, erőltetnem kellett magam, hogy fel tudjak ülni. Sötét volt és meleg, egy biztos volt, már nem az erdőben vagyok. Hirtelen valaki felkapcsoltam a villanyt és a szememhez kaptam, mert a fejem még jobban megfájdult.
- Lizzy! – hallottam meg Emmett nyugtalan hangját. – Carlisle, felébredt – mondta alig hallhatóan, majd mellém feküdt.
- Emmett? – kérdeztem, és kikukucskáltam az ujjaim mögül. – Hol vagyok? Te hogy kerülsz ide? Hol van az a vámpír? – A kérdések csak özönlöttek belőlem.
- Nyugi cica, biztonságban vagy! – ölelt magához szerelmem. – Olyan büszke vagyok rád.
- Miért is? – kérdeztem és ránéztem.
- Mert elkergettél egy vámpírt – lépett be Carlisle. Emmett szobájában voltam, és az ő ágyában feküdtem. – Az erőddel.
- Most már nem csak segítséggel megy a vihar – vigyorgott rám Emmett.
- Ki volt ez? – kérdeztem kétségbeesve, majd megint a fejemhez kaptam. – Fáj a fejem.
- Még mi sem tudjuk, de ki fogjuk deríteni, és személyesen tépem szét azt a férget – morogta Em mérgesen.
- Mikor jöttetek vissza? – bújtam szerelmem karjaiba.
- Nemrég érkeztünk, de már nem láttuk a támadódat, csak az illatát éreztük – felelte Carlisle. – Alice látomása után azonnal indultunk, és reménykedtünk abban, hogy még időben érkezünk.
- De te legyőzted – lépett be Alice mosolyogva. – És annyira büszkék vagyunk rád.
- Köszike – motyogtam szerényen. – Doki, nem adnál valami fájdalomcsillapítót? – néztem rá Carlisle-ra.
- Természetesen – mosolyodott el, és már nyújtotta is felém a fehér kis pirulát.

Hamarosan a fejfájásom is tompult, és én részletesen le tudtam írni a támadóm kinézetét. Majd azt is, hogy miképpen sikerült menekvésre kényszerítenem őt. Az egész család csendben hallgatott, de amikor a férfi ruháját ecseteltem, akkor Carlisle és Eleazar arca hirtelen elkomorodott.

- Lizzy, biztos vagy benne, hogy fekete köpeny volt rajta? – kérdezték egyszerre.
- Igen, és nagyon divatos – feleltem bólogatva.
- Barátom, ez nem lehet – nézett Carlisle az elképedt Eleazarra.
- De igen, ez lehetséges – felelte ő talán még sápadtabban
- Beavatnátok minket is? – kérdezte Emmett idegesen.
- Lizzyt egy Volturi katona támadta meg – szólalt meg az eddig csendben ülő Edward.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés