Sziasztok! :) A történetet blogon is megtalálhatjátok a www.eveningstar-csencica.blogspot.com weboldalon! Ha már ott jártok, kérlek, írjatok kritikát is! Köszönöm! :)

***

Na, ne! Ez teljességgel lehetetlen. Kate Denali itt, Forksban? Ő, és a családja, a Denali klán tartja rettegésben az itt lakó embereket, és vérfarkasokat? Ha nem érezném a jázmin édeskés illatát, el se hinném. Lélekben felkészültem – már amennyire lehetséges – a Volturival való találkozásra, és a lelkem mélyén rettegtem, és Nessie-t, Edwardot, valamint a többieket legszívesebben a Galápagos-szigetekre rejtettem volna, minél messzebb innen, és most kiderül, hogy egy rokoncsalád bolygatta fel a nyugalmunkat… Túl szép, hogy igaz legyen.

A zsebkendő kézről kézre járt, és az egész család arcára kiült a felismerés, melyet Rosalie osztott meg a vérfarkasokkal.

-         Nem kell tartanotok tőlük. Nem a Volturival állunk szemben – jelentette ki a rá jellemző nyersséggel. Ajkain magabiztos mosoly csücsült, de szemeiben láthattam az őszinte megkönnyebbülést, mikor Emmettre, vagy épp Nessie-re pillantott.

-         Még csak nem is nomádokkal. Ők a Denali klánból jöttek – egészítette ki Rosalie-t Carlisle vidáman. Aranyszín szemei ragyogtak az izgalomtól, míg Jasperé ugyanezen hatás miatt pár árnyalattal sötétebb lett.

-         Meg kell keresnünk őket, amilyen hamar csak lehet! – döntött. – Ki tudja, miért vannak itt már több éve? Hiszen ha bennünket keresnek, akkor felhívhattak volna…

-         Jaspernek igaza van – bólintott rá Alice. – Azt hiszem, tudom, hogy hol keressük őket. Elvégre hol lehetne biztonságosabb helye a környéken az itt tanyázó vámpíroknak, mint a mi kúriánk?

Teljesen jogos volt Alice feltételezése. A tökéletesen elhatárolt terület, gazdag vadállománnyal, vérfarkas-mentes övezetben. A Cullen-rezidencia tágas, ízlésesen berendezett – már amely bútordarabok benne maradtak – és megfelelő lehet Eleazar családjának.

Képzeletem azonnal elragadott, mihelyst visszagondoltam a Cullen-házban eltöltött pillanatokra. Létezésem talán legnehezebb időszakában „kerültem oda”, mikor elvesztettem az emlékezetem. De persze emberi létemből is sok szép pillanat köthet oda, és némelyikre emlékszem is… legyen az például az első találkozás a családdal, vagy épp az esküvőm Edwarddal, melyeket sohasem tudnék elfelejteni.

-         Álljunk csak meg egy pillanatra! – szólt közbe Jacob, kiszakítva emlékeim kavalkádja közül. – Úgy értitek, a barátaitok miatt tart még La Push-ban a mutálódás?

-         Nagyon úgy fest – felelt Edward. – Bár most már még kevesebbet értek az egészből, mint eddig. Mit keresnek itt? Megunták volna Alaszkát, vagy konkrétabb okuk is van?

-         Nem hinném, hogy itt keresnék a nyugalmat – jegyeztem meg halkan. – Elvégre Forks az első számú hely a Volturi fekete listáján. Kizártnak tartom, hogy csak úgy, a vicc kedvéért ideköltöznének.

-         Talán épp azért… - motyogta Esme. Mind kérdően néztünk rá, így kénytelen volt kifejteni, mire is gondolt. – Amiért… egyikük… Volturi-tag lett, lehetséges, hogy… - Ajkába harapott, és kérlelően Edwardra pillantott, aki folytatta anyja gondolatmenetét.

-         Esme úgy gondolja, hogy talán a Denali klán direkt keresi a volterrai vámpírokat. Hátha pont erre jár egyikük, megfigyelés céljából, és ki tudnak az illetőből valami információt szedni… - Nem tudta, vagy talán nem is akarta folytatni. Szemének aranyszín árnyalatai azonnal fémesen csillogni kezdtek, és összeszorította álkapcsát. Ennyi idő után is hihetetlenül dühös volt rá… Tanyára.

-         Igen, azt hiszem, mind tudjuk, kire céloztok, öcsi – mormolta Emmett. – Anya, ez nem is rossz ötlet – tette hozzá.

-         Valóban helyes okfejtésnek tűnik – mosolyodott el Carlisle, egyik karjával átölelve Esmét. – De utána kellene járnunk. Minél hamarabb.

-         Egyetértek. Mi is elkísérünk benneteket, ha engedélyt adtok a határ átlépéséhez – szólalt meg Sam ünnepélyesen.

-         Miért, még érvényben vannak a határok? – kérdezte Alice meglepetten. Ami azt illeti, ez engem is megdöbbentett.

-         Természetesen. Hisz Jake tőletek kért engedélyt az átlépésére pár hónappal ezelőtt. Vagy tévedek? – fordult Sam Carlisle-hoz, aki nem tűnt kevésbé sokkoltnak, mint mi, többiek.

-         Jacob erről elfelejtett szólni… - jegyezte meg Edward enyhe gúnyos mosollyal. – Nemde?

-         Tudjátok jól, hogy nem akartalak titeket… zaklatni ezzel az egésszel – sütötte le a szemét Jake, és hirtelen újra annak a fiatal kissrácnak láttam, aki Nessie-vel játszott nem is olyan rég, még Angliában. Nagyra nőtt kamasz, hiába felnőtt már alakilag, és elvileg életkorilag is.

-         Jacob, mondtam már, hogy klinikai esetnek számítasz, ugye? – sóhajtottam, csírájában fojtva el az esetleges veszekedést.

-         Naná, Bells. Napjában tízszer – kuncogott, de még mindig nem mert Sam szemébe nézni. Jól tette… a sötét szempár nem sok jót ígért, de az alfa nem szólt semmit.

-         Akkor veletek tarthatunk? – kérdezte Embry hol Carlisle, hol Sam arcát vizslatva.

-         Véleményem szerint semmi akadálya. Több szem többet lát – mosolygott jóindulatúan Carlisle, míg Sam csak bólintott. – Ha gondoljátok, már indulhatunk is. Jó lenne mihamarabb a végére járni az ügynek.

-         Részemről rendben – felelt Sam meglepően higgadt hangon. – Mi körülnézünk a rezidenciátok környékén. Talán mostanság vadászhattak, akkor könnyű lesz nyomot fogni.

-         Mi pedig egyből a házba megyünk. Remélhetőleg ott találjuk őket – egészítette ki a tervet Jasper.

-         Jake, jössz velünk, vagy már neked is kinőttek a bőrredős szárnyaid? – pimaszkodott Paul, aki már az ajtóban állt. Jared, Embry, Quil, Seth, Harris, Leah, Nessie, Emmett, Edward, Jazz, és én pánikszerűen kaptunk a szánk elé, hogy elfojtsuk kitörő nevetésünk. Paul sosem változik. Hála a jó égnek…

-         Fogd be – morgott Jake, de leplezni nem tudta vigyorát. Széles mosollyal intett nekünk búcsút, és távozott vérfarkas-testvéreivel együtt. Pá pillanat múltán fel is hangzott a régen hallott vonyítás, és a súlyos mancsok dobogása.

-         Indulhatunk? – kérdezte Alice lelkesen, mikor már csak Emily tartózkodott bent a házban. Pöttöm húgom rendkívül izgatottnak, és lelkesnek tűnt.

Mivel nem jött ellenvetés, mintegy ütemre indultunk el, természetesen futva. A kalyibából kilépve meglepően jó volt érezni a tenger illatát, látni a lágyan fodrozódó tengert, élvezni a menetszélt, és figyelni a jól ismert környezetet… Úgy éreztem, itthon vagyok, és ez az érzet csak nőttön-nőtt, mikor pár percnyi futás után elértünk a Cullen-rezidenciához.

Alice előérzete ismét helyesnek bizonyult; bár nem hittem volna, hogy ilyen könnyű menet lesz megtalálni Carmenéket. A gyönyörű, számomra otthont jelentő épület szemmel láthatóan lakott volt. Ezt nehezen lehetett volna megállapítani halandó embernek, vagy épp vérfarkasnak, de a vámpírok páratlan érzékeivel gyerekjátéknak tűnt a felderítés. Még oda sem értünk, mikor megcsapott a jellegzetes, már említett jázmin illata, kiegészülve az orchideával, a mentollal, és valamiféle ismeretlen, de kellemes illattal. Talán a parázsló fáéval? Vajon ki lehet az ismeretlen, negyedik fél?

Töprengeni sem volt időm, kivágódott a ház ajtaja, és hihetetlen sebességgel rohant felénk egy búzaszőke hajú, sápadt gyönyörűség. Azonnal Alice karjaiba ugrott, majd mindenkit körbejárt, és közben ujjongott. Na, igen… ő Kate Denali…

-         Egek, olyan jó, hogy itt vagytok! – sikkantott elcsukló hangon, és biztos voltam benne, hogy ha tudna sírni, már könnyezne az örömtől. Én is örültem a viszontlátásnak, nagyon.

A lány semmit sem változott – na, persze, hogyan is változott volna, hiszen vámpír – és ugyanolyan szép volt, mint mindig, de most valahogy belőle is sugárzott a boldogság, pont úgy, mint Leah-ból. Ragyogott az egész lénye, és még vonzóbbá tette őt, mint valaha. Mindnyájunknak feltűnt ez a változás, de leginkább Jaspernek, aki nem bírta ki, hogy szóvá ne tegye.

-         Nos, mikor mutatod be az új rokont? – vigyorgott lelkesen. Azért elég durva erősségű érzelemhullám kell ahhoz, hogy Jasper Hale lelkesnek tűnjön…

-         Micsoda? Új rokont? Csak neeem? – hördült fel Rose, és rögtön kihúzta magát, és szimatolni kezdett a levegőbe, mint valami vadászkopó, ha nyomot talál.

-         Kate Denali, Miss Elérhetetlen, Edward tanítványa talált magának egy… pasit? – kérdezte Alice elkerekedett szemekkel, és Kate látszólag zavarban lévő ábrázatát látva felsikkantott, és ugrálni kezdett, mint valami játék, amit felhúztak. – Ez isteni!!! Ki ő? Hol ismerted meg? Mióta vagytok együtt? Összeházasodtatok már? Ugye nem?! Nem teheted meg, hogy nem hívsz meg az esküvőre, ugye tudod…

-         Alice, nyugalom! Lassan a testtel! – ripakodott rá Kate, de kuncogva csóválta a fejét. Nem tudott megharagudni, hisz a kis energiabombára nem is lehet.

-         Amúgy meg mi az, hogy Edward tanítványa, Alice? – vonta kérdőre húgát Edward tettetett rosszallással.

-         Úgy teszel, mintha nem lenne igazam. Bella természetesen kivétel – kacsintott rám Alice. Elmosolyodtam. Még jó, hogy… ennél nagyobb öröm nem is érhetne, hogy én voltam az első nő, aki iránt Edward száz év alatt érdeklődött. Remélhetőleg az utolsó is.

-         Na, jó, elég a dumából – türelmetlenkedett Rose. – Hol van? Bemutatod? Miért vagytok itt Alaszka helyett?

-         Hosszú történet. Carmen és Eleazar amúgy sincsenek itthon, de nemsokára visszatérnek. Csak vadászni mentek… - kezdett bele a mondókájába Kate.

-         A vérfarkasok úgyis rövid úton visszakergetik őket – jegyezte meg Emmett vigyorogva.

-         Főleg, hogy most már tudják, kit kell keresniük – tette hozzá Carlisle. Kate értetlenkedve pislogott.

-         Honnan tudnák? Egyáltalán ti honnan tudtátok, hogy mi vagyunk azok?

-         Tudod, jobban kellene vigyáznod a dolgaidra – kuncogott Esme ugyancsak fejcsóválva, és átnyújtotta Kate-nek a zsebkendőjét. A nő szeme tágra nyílt, és ijedten nyúlt bele farmerjének zsebébe.

-         Hogy a… ? Hogyan történhetett? Hiszen pár órája még megvolt… jézusom, nem hiszem el, milyen felelőtlen voltam! – sápítozott, és úgy festett, mint akit a rosszullét kerülgetett.

-         Ugyan, Kate, ne pánikolj – szóltam rá kedvesen. – Az egyik vérfarkas megtalálta, na, bumm. Semmi probléma nem adódik belőle.

-         Tévedsz, Bella. Most szerencsénk volt, de mi van, ha valaki más találja meg? – suttogta riadtan.

-         Mégis kicsoda? – kérdezte Edward feszülten. Kate aggódását nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Irina halálának hírekor vágott ilyen arckifejezést. A nő szólásra nyitotta a száját, de végül becsukta egyetlen hang nélkül.

-         Gyertek be! Ez a ti házatok, amúgy is… mindjárt megjön Carmen és Eleazar, addig összeismerkedtek Garrettel. Aztán… elmondom, mit keresünk itt, már több mint egy éve.

Mivel jobb ötlet híján voltunk, kénytelenek voltunk belemenni Kate ajánlatába, és a ház felé vettük az irányt…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés