-    Meghalt?  - Hallottam meg valaki hangját,mikor már kezdtem magamhoz térni.
-    Nem...nem tudom – Edward?!Akkor még él?Sikerült megmentenem?
-    Mi történt? – szólott fel mély,magabiztos hang,aki csak egy valakire emlékeztetett.
-    Carlisle,miért nem mondtad soha,hogy vannak vámpírvadászok? – kérdezte meg dühösen,szerelmem.
-    Fiam,csak titeket akartalak megóvni.De mostanra komolyra fordult a helyzet.Én tényleg,őszintén sajnálom.De te egyáltalán honnan tudsz róluk?Hiszen fogva voltál tartva,még csak nem is tudtak rólad.
-    Egy valaki tudott,Ő mentette meg Bellát – Szóval jól hallottam,hogy Ő törte be az ablakot?És most mi történik?Hol vagyok?Miért nem birom kinyitni a szemem?
-    Mark? – Ejtette ki a nevét,egy csilingelő hang,aki csakis Alice lehetett.
-    Te ismered? – Meglepettség érződött Edwardon.
-    Egyszer találkoztam vele,mikor Bellst mentem meglátogatni.Azonnal felismertem.De azért mégis,hogy tudta megmenteni Bellát?Nem azt mondtad,hogy Jane szinte minden vérét kiszívta már?
-    Akkor ti sem tudtok mindent róluk.
-    Mire célzol,fiam?

Elhallgattak.Mi történt?

-    Elnézést,megkérhetném önöket,hogy fáradjanak ki?Nem tesz jót a betegnek,ha ennyien körülveszik,mikor kómában van – Nem,az nem lehet.Kórházban fekszek?És...eszméletlenül?
-    Kérem,én had maradjak bent vele – Ismertem Edwardnak ezt az oldalát,ilyenkor szinte hipnotizálta az embereket.
-    De csak maga! – Ami mindig sikerült neki...
-    Köszönöm – Éreztem,hogy elmosolyodik.De nem az az igazi mosoly volt,hanem erőltetett.
-    Otthon leszünk.Ott megtalálsz minket,Edward,ha esetleg haza akarsz valahova jönni.És légy szíves,értesíts minket,ha felébred – Carlisle már az ajtóban állhatott,hiszen a beszéde már nem volt olyan intenzív,mint az elöbb.
-    Úgy lesz – És az ajtó becsukódott.

Hideg,bársonyos dolog érintette meg arcomat,amitől szívem dobogása felgyorsult.Edward.

-    Bella... – suttogta,aztán egy puszit nyomott a homlokomra. – Nem hiszek teljesen annak a...vámpírvadásznak az erejében,szóval egyre kérlek.Ne hagyj el.Szeretlek.Annyira sajnálom,amik ezelőtt történtek.El sem birom mondani,mennyire hülye voltam.De hidd el,megváltoztam.Te vagy az életem.A létezésem értelme,és ha most nem ébrednél fel többet...belehalnék.Én... – Megakadt,nem folytatta tovább.Mit hallott meg?

-    Muszáj látnom! – Veszekedett valaki az ajtó mögött. – Bemegyek hozzá és kész! – Egy férfi hang volt...aztán nyitódott az ajtó.

-    Te? – Mérgelődött,szerelmem. – Takarodj!
-    Hé!Csak Bellát akarom megnézni – Annyira...ismerős volt.
-    Legszívesebben itt helyben megölnélek,ha nem tudnám,hogy te mentetted meg.
-    Felébredt már? – Mark...Bárcsak megtenné Edward,és megölné.Semmit sem éreztem már iránta.Csak gyűlöletet.
-    Nem – suttogta,és sóhajtott egyet.
-    Talán nem juttattam át elég gyógyító energiát,vagy nem elég az erőm – Mi a fenéről beszélt?
-    Mire célzol? – Aggodalmaskodott,Edward.
-    Van valamim,ami még erősebb,mint az érintésem.
-    Akkor megtennéd,hogy cselekedsz? – Dühöngött.
-    Ahogy akarod...

Nem tudtam,hogy mi van készülőben.Jelen pillanat felugrottam volna,és elkiáltottam volna magam,hogy állj.De nem ment...

És akkor...az egyik pillanatról a másikra...valami forró megérintette az ajkam,és játszani kezdett vele.Azonnal tudtam,hogy kicsoda.Behatolt a szájürgembe,és elindult a vészriasztó.Nyelvével bebarangolta az összes zugot,és minden energiámat  bevetve próbáltam ráharapni arra,de nem ment.

-    Nah nem! – Harapta el a mondat végét,Edward.És szerencsémre lerángatta rólam.-  Mit képzelsz magadról? – És egy nagy puffanás...Nem tudom mi történt.De megint megpróbáltam kinyitni a szemem.

Szó szerint csillagokat láttam,aztán homályosan minden tárgyat.Két kezemmel támasztottam magam,és lassan felültem.

-    A nyálam...a nyálam a legjobb gyógymód.De ha most nem engedsz el,megöllek te vérszívó! – Fenyegette,és akkor a hang irányába fordítottam a fejem.Edward a falnak szorította Markot,és az ingénél fogva fogta.

-    Ti...ketten...fejezzétek be! – Minden erőm elszállt azzal,ahogy ezt kimondtam,és visszahuppantam az ágyra.

-    Bella,szerelmem,hogy érzed magad? – Jött oda hirtelen Edward,és kezét fejem alá tette,hogy felemelje azt.
-    Bells,minden rendben? – Sétált oda szép lassan Mark,a két lépés távolságot betartva.
-    Te! – Mutattam rá. – Mit képzelsz?Hogy merészeltél megcsókolni? – Háborodtam fel.
-     Jó célból tettem.Akkor már nem élnél,ha ez nem történt volna meg...
-    Egyáltalán hogy kerültem ide? – Fordítottam oldalra a fejem,és Edward aranybarna szemeibe néztem bele.
-    Mikor eljöttél megmenteni,amit nem kellett volna,de hálásan köszönök kedvesem – Lehelt közben egy csókot az ajkamra. – Jane megharapott,és túl sok vért szívott ki belőled.
-    Akkor hogy éltem túl? – Szemeimet épphogy csak ki bírtam nyitni.
-    Mark...és még valamelyik társa az ablakon keresztül siettek a segítségedre.Gondolom követtek... – Sziszegett fel,és a tettesre szegezte a tekintetét.
-    Te kémkedtél utánam? – Fintorogtam rá,mire Ő csak megvonogatta a vállát. – És mégis,ki az a másik társ?
-    Adam...
-    Ő is...Ő is olyan,mint te? – kérdeztem meg félve.Nem akartam,hogy Carol csalódjon.
-    Igen.A társam...Minden bevetésre együtt indulunk.
-    Ki vagy te?  - Bukott ki belőlem a kérdés,mire Edward is kíváncsian várta a választ.Mark helyet foglalt egy széken,és beszélni kezdett.
-    Mark Weesley – Mosolygott,de aztán mikor rájött,hogy most nem vagyunk éppen poénos kedvünkben,folytatta. – Sajnálom,hogy hazudnom kellett neked,annak ellenére,hogy én mindent tudtam rólad.Csak pont azt nem,ami a legfontosabb volt.
-    Állj!Hogy érted azt,hogy mindent tudtál róla? – Figyelt fel a legapróbb részletre,szerelmem.
-    Minden irathoz van kulcsom.Mindenhez hozzá tudok férni,ami a Világon létezik.Hiszen az apám,a leghatalmasabb ember a Földön.
-    Szóval kutattál is utánam?Én...ezt nem birom elhinni.
-    De vétettem egy hibát.Még pedig azt,hogy nem jöttem rá,hogy te kapcsolatban állsz a Cullen családdal.
-    Mi köze van ehhez nekik?
-    Minden vámpírvadász a főnökétől kap információkat az új célpontról.Ez most számomra Te voltál – Nézett rá Edwardra. – Ezért elmentem felkeresni a családod,de téged nem találtalak.Aztán megtudtam,hogy Volterrában vagy fogságban.Tudtam,hogy Bella egyszer elszánja magát,és elmegy kiszabadítani.Ezért figyeltem éjjelek éjjelén,egész nap.Lesben álltam arra várva,hogy te majd elvezetsz hozzá.
-    És most itt vagy.Mégsem csinálsz semmit – szólottam fel,mire Ő megrázta a fejét.
-    Belefáradtam abba,hogy apám utasítgasson.Kiléptem közülük.De...ezzel meg is pecsételtem a sorsom.Megtagadtam a saját vérem.Kiközösítettek.Én már nem vagyok senkinek a fia... – A hangja elcsuklott a mondat végére,és én kezdtem megsajnálni Őt.
-    Akkor...Edward már nincs veszélyben? – kérdeztem meg lágyan,mire csak Edward hüvelykujjával elkezdte simogatni kézfejem.
-    Sajnos ezt nem garantálhatom.
-    De azt mondtad,hogy már nem vadászol rá.
-    Így van.Én nem – Vágta rá azonnal,aztán várta,hogy rájöjjek,mire is akar célozni.Ránéztem Edwardra,akinek tekintetében már látszott,hogy mindent értett.Aztán...én is észbe kaptam.
-    Adam...? – suttogtam,és Ő csak bólintott. – Az...nem lehet.
-    Senki sincs biztonságban – Fejezte be végül mondatát,és újra kedvesem szemébe tereltem tekintetem,aki kétségbeesetten nézett rám.Már biztos voltam benne,hogy most valami új,és más dolog kezdődik.Valami,amit csak úgy szoktak emlegetni,hogy a ’macska-egér játszma’.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés