(Emmett szemszöge)





Már éppen rá akartam vetni magam az íncsiklandó illatú macira, amikor meghallottam Alice sikítását. Odakaptam a fejem, és csak annyit láttam, hogy a húgom remegve csuklik össze, és maga elé meredve néz a semmibe. Mindannyian köré gyűltünk, és Jasper pedig a karjaiba vette rémült feleségét.
- Drágám, mi történt? – kérdezte aggódó hangon.
- Lizzy és az az idegen vámpír – préselte ki magából remegő hangon.
- Lizzy! – ordítottam hangosan, és gondolkodás nélkül futásnak eredtem.

A családom is futni kezdett, de nem törődtem semmivel, csak azzal, hogy minél előbb Lizzy mellett legyek és megvédjem. A majdnem tizenkét órás utat negyed annyi időt tettem meg, remélve, hogy életem szerelmét még életben találom. Berohantam a házba, de senkit sem találtam ott, csak egy idegen vámpír és Lizzy illatát. Követni kezdtem a számomra oly mámorító illatot, ami az erdőbe vezetett. Buta kislány – morogtam magamban. Pedig megígérte, hogy vigyáz magára. És nem keveredik bajba. Csak legyen életben. Hamarosan az illat felerősödött, és én megláttam a kedvesemet, amint egy fa tövében fekszik ájultan, legalábbis reméltem, hogy csak az.
- Lizzy! – szólítottam meg gyengéd hangon. A szíve még dobog, tehát csak elájult.
- Elkergette az idegent – szólalt meg mögöttem Alice vigyorogva. – Az erejével! Nagyon ügyes volt – mondta büszkén.
- Nem hiába az én csajom – vigyorogtam rá a húgomra, majd átadtam neki Lizzyt, és a másik illat irányába vetettem magam. – Vidd haza, én megkeresem azt a tetűt! – szóltam vissza a vállam fölött.


Futottam, követve az idegen illatát, és hamarosan a fivéreim is csatlakoztak hozzám. Edward könnyű szerrel utolért, és biztatóan rám mosolygott.
„Ha valami baja esik, én…” – gondoltam magamban, mire öcsém megszólalt.
- Nem lesz semmi baja, jól van – mondta nyugtató hangnemben. – Alice hazavitte, és Carlisle megvizsgálja.
- Már alig érzem az illatát – szólalt meg Jasper.
- Szerencséje annak a kis patkánynak, hogy el tudott menekülni – morogtam mérgesen. – De remélem, idemerészkedik még!

Visszafutottunk a házhoz, és én egyenesen a szobámba mentem, hogy lássam Lizzyt. Az ágyamon feküdt és szelíden aludt. Annyira gyönyörű volt, mint egy földre szállt angyal, mellé feküdtem, és adtam egy apró csókot a homlokára, mire ő elmosolyodott álmában. Órákig néztem, ahogy egyenletesen emelkedik a mellkasa fel-le, és ahogy a szíve ütemesen ver. Fellángolt bennem a vágy, de ekkor meghallottam Edward és Jasper hangját a földszintről.
- Hagyd pihenni! – mondták egyszerre, majd felkacagtak.
- Jól van, jól van – motyogtam lemondóan.

Egy fanyar mosoly kíséretében megint nézni kezdtem szerelmemet, és apró csókokat adtam az arcára. Alice feljött, és vigyorogva mesélte el, hogy Lizzy immár vihart is tud gerjeszteni segítség nélkül. Szerelmem hamarosan mocorogni kezdett, és gyenge kísérleteket tett, hogy felüljön. A villanykapcsolóhoz léptem, és felkapcsoltam a villanyt. Erre Lizzy a szemei elé kapta a kezeit.
- Lizzy – mondtam nyugtalanul. – Carlisle, felébredt – mormoltam halkan, és mellé feküdtem.
- Emmett? – kérdezte Lizzy félve, és kikukucskált az ujjai mögül. – Hol vagyok? Te hogy kerülsz ide? Hol van az a vámpír? – rekedt hangja megremegett a sok kérdéstől.
- Nyugi cica, biztonságban vagy! – öleltem magamhoz, majd elvigyorodtam. – Olyan büszke vagyok rád.
- Miért is?
- Mert elkergettél egy vámpírt – lépett be apám mosolyogva. – Az erőddel – Lizzy elmosolyodott és körbe nézett, mint aki csak most fogja fel, hogy hol van.
- Most már nem csak segítséggel megy a vihar – vigyorogtam, egy kicsit csalódott is voltam. De sebaj, ezentúl a havazásra hajtok.
- Ki volt az? – kérdezte félve, és a fejéhez kapott. – Fáj a fejem.
- Még mi sem tudjuk, de ki fogjuk deríteni, és személyesen tépem szét azt a férget – morogtam mérgesen. Még mindig idegesít, hogy megszökött előlünk.
- Mikor jöttetek vissza? – kérdezte Lizzy, és a mellkasomhoz bújt, én pedig gyengéden átkaroltam.
- Nemrég érkeztünk, de már nem láttuk a támadódat, csak az illatát éreztük – felelte apám. – Alice látomása után azonnal indultunk, és reménykedtünk abban, hogy még időben érkezünk – mondta Carlisle mosolyogva.
- De te legyőzted – lépett be az említett egy hatalmas vigyor kíséretében. – És mi annyira büszkék vagyunk rád.
- Köszike – motyogta szerelmem szerényen. – Doki, adnál valami fájdalomcsillapítót?
- Természetesen – mosolyodott el apám, és felé nyújtotta a gyógyszert.

Hamarosan hatott a fájdalomcsillapító, és Lizzy elmesélte, hogy hogy tudta legyőzni a támadóját, és részletesen leírta a kinézetét. Viszont amikor a férfi ruháját írta le, Carlisle és Eleazar egymásra néztek és elkomorultak.

- Lizzy, biztos vagy benne, hogy fekete köpenye volt? – kérdezték egyszerre.
- Igen, és nagyon divatos – bólintott Lizzy.
- Barátom, ez nem lehet – nézett apám az elképedt Eleazarra.
- De igen, ez lehetséges – felelte ő halkan.
- Beavatnátok minket is? – kérdeztem idegesen. Nem igaz, hogy mindent túl kell bonyolítani.
- Lizzyt egy Volturi katona támadta meg – szólalt meg az eddig csendben ülő Edward.
- Hogy mi? – kapta a szája elé a kezét Esme. – Jaj, kicsikém, mibe keveredtél? – mondta szomorúan.
- Nyugodj meg! – lépett mellé Jasper, a kezét a vállára tette, mire Esme hálásan rámosolygott.
- Köszönöm, fiam – suttogta alig hallhatóan.
- Végre okot adtak – pattantam fel mérgesen.
- Emmett, állj le! – lépett elém Alice. – Ezek csak spekulációk, semmi sem biztos.
- Tudom, tudom – feleltem egyhangúan.
- Nem akarok harcot – nézett rám Lizzy, s a szemeibe könnyek gyűltek.
- Ne sírj – bújtam mellé, és szorosan átkaroltam.
- Na, most tényleg olyan, mint egy plüssmaci – nevetett fel Edward.
- Ne aggódj, Lizzy! – nézett rá Jazz. – Nem lesz harc, és ha mégis, akkor is mi győzünk – mosolyodott el, de csak mi tudtuk, hogy hazudik. A Volturi túl erős volt. Mit akarnak, és miért pont most?
- Szerintem pihenj még egy kicsit – javasolta Carlisle, mire Lizzy csak bólintott.
- Igenis, doki – vigyorodott el szerelmem. – De előtte…
- Már hozom is – vágott Alice a szavába, majd eltűnt.

Mindenki kiment, csak mi ketten maradtunk a szobámban. Hamarosan visszatért a húgom egy halom ruhával. Lizzy udvariasan megköszönte, majd egy apró csókot lehelt a számra, és bevonult a fürdőszobába. Nemsokára hallottam, hogy megengedi a vizet, majd megéreztem a kókusz mámorító illatát. És egyszerre eszembe jutott az a délután, amikor a kunyhóban voltunk. A kezem ökölbe szorult, és éreztem az újonnan feltörő vágyat, s azt is, hogy a nadrág megint csak szűkös lesz rajtam. Felálltam, és lassan az fürdőajtóhoz sétáltam, halkan kopogtam, de mivel nem kaptam választ, benyitottam. Megcsapott a meleg gőz, majd amikor beljebb léptem, megláttam szerelmemet, a tus alatt, legalábbis a körvonalát. Halkan elhúztam a fülke ajtaját, és megpillantottam a számomra legtökéletesebb testet. Lizzy szemei kikerekedtek, amikor észrevett.
- Kopogtam – vigyorogtam gyermekien, de a szemeim ne tudtam levenni a nedvesen csillogó testéről. – Csatlakozhatom? – kérdeztem, mire ő csak némán bólintott.
Szélsebesen levetkőztem, és beálltam mellé a forró vízsugár alá. Szinte perzselt a forró víz, de nem jobban, mint Lizzy vágyban égő teste, amit most kacéran hozzám préselt. Szenvedélyesen megcsókoltam, majd a kabin oldalának nyomtam, figyelve, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Erre ő kéjesen felnyögött, és az egyik lábát a csípőm köré fonta. Állatias morgás tört elő a mellkasomból megérezve a pajzán illatot, ami még jobban felkorbácsolta az amúgy sem csekély vágyamat. Ajkaimat az erősen lüktető ütőeréhez nyomtam, és kínzó lassússággal haladtam az egyre szaporábban emelkedő mellkasa felé. Karjait a nyakam köré fonta, és hozzám préselte magát, majd a másik lábát is a derekam köré rakta, s ezzel megéreztem a forrón perzselő ágyékát. Újabb kéjes nyögés hagyta el az ajkait, amint ő is megérezte, hogy mennyire kívánom. Az egyik kezemmel szorosan tartottam, míg a másikat a kerek mellére helyeztem. Éreztem, hogy kiborsódzik a hideg érintéstől, majd merev mellbimbója a tenyeremnek feszül. A szám eközben elérte a másik mellét, és ajkaim közé vettem a másik mereven ágaskodó bimbóját. Szerelmem zihálása egyre vadabb lett, és gyengéden megmozdította a csípőjét, jelezve ezzel a vágyát. És én örömmel teljesítettem azt, magasabbra emeltem a testét, majd egy határozott, mégis gyengéd mozdulattal a testünk egyé vált.
Halkan felsikított, majd arcát a nyakamba fúrta édes csókokat nyomva rá. Lassan mozogtam, és próbáltam minél tovább húzni ezt a kéjmámort, amit minden egyes alkalommal érzek, amikor Lizzyvel szeretkezem. De szerelmem másképp gondolta, mert gyengéden mozgatni kezdte a csípőjét, tudva, hogy ezzel teljesen megvadít engem. Elmosolyodtam, és egy határozott mozdulattal leállítottam az egyre vadabb táncot járó csípőjét, mire ő a szemembe nézett, és látva a mosolyom, az ő csodálatos ajkai is felfelé görbültek. Az ajkamra tapadt és szenvedélyesen megcsókolt, nyelvünk vad játékba kezdett, mire én gyorsítottam a mozgásomon. Lizzy kéjesen belenyögött a csókba, és megint a nyakamat kezdte ostromolni a méznél is édesebb csókjaival. A csípője megint mámorító táncba kezdett, de most hagytam, mert éreztem, hogy hamarosan megint a csúcsra jutok. Hangos nyögésekkel jelezte, hogy ő is közel jár a beteljesüléshez. Lábait összekulcsolva vont még közelebb magához, ami majdnem, hogy lehetetlen volt, de ő megtette, én pedig hangosan felkiáltottam, ekkor Lizzy teste ívben megfeszült, és egyszerre léptünk be a mámor és a teljes élvezet mennyországának a kapuján.



(Lizzy szemszöge)


Emmett zihálva állított le a lábaimra, de a nyakát nem mertem elengedni, mert a lábaim a kocsonyánál is jobban remegtek. Ajkai az arcomat súrolták és az számat keresték, mikor célra leltek, szenvedélyes csókban forrtak össze. Először szerelmem lépett ki a szűk kabinból, majd a derekamnál fogva kiemelt engem is. Elvigyorodott azon, hogy nem bírtam megállni a lábamon, mert amikor elengedett, én megremegtem, és leültem a kád szélére.
- Ne nevess ki! – néztem rá mérgesen. – Elvégre én ember vagyok.
- Az én emberem – nyújtott felém Em egy törölközőt, de a vigyor még mindig az arcán volt. – És higgy nekem, ha ember lennék, jobban remegnék, mint te – mondta végül, és hirtelen elkomolyodott.
- Hiszek neked – feleltem, és ügyetlenül lábra ügyeskedtem magam, majd szárazra töröltem a nedves testem. Míg mindez nekem percekbe tellett, Emmett egy szempillantás alatt megtörölközött és felöltözött, majd végignézte, ahogy én is magamra veszem a ruhákat. Megpillantva pimasz mosolyát nyelvet öltöttem rá.


Visszamentünk a szobába, én leültem az ágy szélére, szerelmem pedig elém térdelt, és az ölembe hajtotta a fejét. Fáradt voltam, lehet, hogy a gyógyszer miatt, de az is lehet, hogy ennyi erőt vett ki belőlem a harc. Halkan kopogtak, és miután Emmett kiszólt, hogy szabad, Kate, Carmen, Tanya és Levy lépett be. Em felállt, és hátrébb lépett.

- Sziasztok! – köszöntem elnyomva egy ásítást.
- Szia, drágám! – ült le mellém Kate, és kedvesen megölelt.
- Annyira büszkék vagyunk rád – telepedett a másik oldalamra Carmen, és ő is megölelt.
- Ügyes voltát, te lány – szólalt meg Tanya egy elismerő mosoly kíséretében, mire én is elmosolyodtam.
- Köszönöm – mondtam szerényen.
- De ugye jól vagy? – kérdezte Levy aggódva. – Annyira féltem, hogy nem érünk haza időben. De amikor Alice meglátta, hogy mennyire bátor leszel, megnyugodtam – mondta végül, és olyan szemekkel nézett rám, amitől fülig pirultam. Emmett közben az arcomat fürkészte, amit a nedves hajam mögé próbáltam rejteni, de meglátta, és halkan felmordult.
- Levy, drága, nincs kedved vadászni velem? – kérdezte hirtelen Tanya behízelgő hangon, mire én felkaptam a fejem, elkapva Levy megvillanó vérnarancs színű szemeit.
- De, nagyon szívesen – felelte udvariasan, de végig engem nézett, ezzel megint zavarba hozva, és megint a hajam mögé kényszerítve az arcom.
- Mi is megyünk, hagyunk pihenni – állt fel Carmen. – Különbem sem szabad az én páromat meg Carlisle-t sokáig kettesben hagyni, mert még a végén a Kennedy gyilkosságot is megoldják, amennyit ezek spekulálnak – forgatta meg a szemeit mosolyogva.
- Na, ez igaz – értett egyet Kate kuncogva, majd megint megölelt, és követte Carment.
- Akkor sziasztok – köszönt el Tanya, és maga után húzva Levyt kimentek a szobából.

Én hanyatt vágtam magam a hatalmas franciaágyon, mire Emmett felállt, és lassan az ablakhoz sétált. Percekig csöndben voltunk, mikor már kezdett idegesíteni a túl nagy csönd.
- Most mi van?- kérdeztem felülve.
- Nem tetszik, ahogy rád néz az a pondró – morogta szerelmem halkan.
- Megint féltékeny vagy? – kérdeztem fejcsóválva.
- Igen, nagyon – sziszegte Emmett. – Úgy néz rád, mint aki fel tudna falni a szemeivel.
- Mint már egyszer mondtam, a nézés ingyen van – feleltem komoran. – És különben is, hadd nézzen, ha neki jólesik.
- Addig, amíg ki nem találom szedni a szemeit – morogta Emmett még mérgesebben.
- Nem értelek – pattantam fel, most már én is mérges voltam. – Nem akarod, vagy nem tudod, megérteni, hogy teljesen nevetséges a féltékenységed?
De te elpirultál – fordult felém, és a szemei szikrákat szórtak. – Zavarba hozott.
- Igen, és? – kérdeztem hanyagul.
- És? – morogta keserűen. – Nem állok az utadba, ha neked ő kell – mondta végül, majd visszafordult az ablakhoz.
- Na jó, ez nekem sok – közöltem, kifutottam a szobámból, le a lépcsőn, és ki a házból.

A könnyeimmel küszködve néztem körül a sötét éjszakában, egyszer csak megláttam két nagyon fényes fényszórót, majd egy fekete BMW gurult elém, benne Bella ült. Én csak meglepve néztem őt, majd mosolyogva megszólalt.
- Ülj már be, Lizzy! – mosolygott rám kedvesen, mire én szófogadóan megkerültem a kocsit, és beültem az anyósülésre.
- Kösz, hogy hazaviszel – mondtam halkan, mire Bella csak felkacagott.
- Ha már a bátyám olyan ostoba, hogy hagyja, hogy elmenj – nevetett.
- Ez nem vicces – motyogtam magam elé meredve. – Nem értem, hogy miért féltékeny, hiszen nem adtam rá neki soha okot.
- Lizzy, szerintem te is észrevetted, hogy a vámpírok vérmérséklete sokkal nagyobb, mint az embereké – kezdte Bella, még mindig mosolyogva. – Emmett azért féltékeny, mert szeret, és nem akar elveszteni. Fogadni mernék, hogy ebben a percben jött rá, hogy mekkora egy marha, hogy hagyott elmenni, és most a kocsi után fut, mint egy kutya – kuncogott fel megint, majd a visszapillantó tükörbe nézett. – Igen, itt is van.
- Nem akarok vele beszélni – mondtam morcosan, de azért én is belenéztem a visszapillantóba, persze nem láttam semmit.
- Helyes – bólintott barátnőm. – Hadd forrjon egy picit a saját levében – mondta végül, és beletaposott a gázba.

Ebben a pillanatban meghallottam a jól ismert csengőhangot, majd előszedtem a mobilom. Csak néztem a világító kütyüt, nem tudtam, hogy most felvegyem-e vagy sem, mire Bella felém nyújtotta a kezét, én pedig belenyomtam a telefont, majd megnyomta a zöld gombot és kihangosította.

- Nem akar beszélni veled – mondta mosolyogva.
- De én sajnálom – hallottam meg szerelmem bűnbánó hangját, mire szólásra nyitottam a szám, de Bella a szám elé tette a kezét.
- Figyelj, Em! – szólalt meg Bella. – Megbántottad, és most joggal dühös rád. Gondolkozz el ezen, és majd holnap beszéltek.
- De én… – kezdte Emmett, mire Bella kinyomta a telefont.
- Én már nem is haragszom – motyogtam, és a telefonért nyúltam, de Bella a zsebébe mélyesztette.
- Nem baj, higgye csak azt, és a telefont meg holnap visszakapod – vigyorodott el. – Jaj, ne vágj már ilyen fancsali fejet, megérdemli!
- Tudom – ismertem el szomorkásan.
- Megérkeztünk – szólalt meg Bella, és kiszállt a kocsiból. – Az ajtóig kísérlek.
- Nem fogok eltévedni – morogtam, majd én is kikászálódtam.
- Azt tudom, de lehet, hogy út közben letámadnak – felelte, és megindult a ház felé. – Most zárd be az ajtót! – utasított a bejárathoz érve.
- Nem akarom kínozni – nyögtem fel keservesen.
- Nem is kínzod, csak kijózanítod – mondta halkan. – Hamarosan megérkezik Alice és Jasper, hogy őrködjenek, ha netalán visszajönne a barátunk. Feküdj le, és aludd ki magad normálisan! – mondta végül, és nyomott egy puszit a homlokomra, majd visszaindult a kocsihoz.
Én szót fogadtam és kulcsra zártam az ajtót, majd a szobámba mentem, gyorsan levetkőztem, és Emmett pólójába bújtam, befeküdtem a puha ágyamba, és átöleltem a plüssmacimat. Igaza van Bellának, Emmett megbántott azzal, hogy alaptalanul féltékenykedett, és megérdemli, hogy szenvedjen egy kicsit. Holnap úgyis megbocsájtok neki, biztos, hogy mire felkelek, már az ajtóban fog ácsorogni, várva arra, hogy kinyissam. Mosolyogva aludtam, el, és álmatlanul telt az éjszakám. Ezt a gyógyszer számlájára írtam, amit Carlisle doki adott.

Másnap reggel frissen és kipihentem ébredtem, kipattantam az ágyból, és a fürdőbe mentem. Gyorsan letusoltam, majd törölközőbe csavartam magam, és visszasiettem a szobámba. Kiválasztottam, egy combközépig érő, kék ruhát, és egy kék nyári papucsot. Felöltöztem, és lementem a konyhába, ahol előszedtem a reggelihez szükséges dolgokat. Úgy gondoltam, hogy palacsintát csinálok magamnak. Gyors mozdulatokkal összekevertem a tésztát és elkezdtem sütni, persze hallottam a halk morgásokat a bejárati ajtó felől, de mosolyogva folytattam a reggeli készítést. Mikor végeztem, komótosan megterítettem. Már épp le akartam ülni, amikor eszembe jutott, hogy az újságot még nem hoztam be.
- Az újság – mondtam magamnak hangosan.
Az ajtóhoz sétáltam, és kinyitottam, Emmett állt az ajtóban, komor arccal, és az újsággal a kezében. Felnéztem az aranybarna szemeibe, majd egy vigyor kíséretében kivettem az újságot a kezéből, és visszamentem a konyhába. Persze ő utánam jött, nem szólt semmit, csak leült velem szemben és végignézte, amíg én nyugodtan megreggelizek, és közben az újságot lapozgatom. Mikor végeztem, felálltam, elmosogattam a tányért, majd visszaültem, és ránéztem a magában füstölgő szerelmemre.

- Sajnálom, Lizzy – szólalt meg kedvesem megbánó hangon.
- Tele van vele a padlás – feleltem pimaszul.
- Mit tegyek, hogy megbocsáss? – kérdezte, és előre dőlt, rátámaszkodva a konyhaasztalra.
- Ne féltékenykedj! – válaszoltam egyszerűen.
- Ígérem, soha többet – emelte fel a jobb kezét.
- Akkor megbocsájtok – vigyorodtam el, mire Emmett kinézett az ablakon, és ő is elvigyorodott.
- Bella, ezt még visszakapod – morogta vidáman.
- Itt van? – néztem ki én is az ablakon.
- Már nincs – felelte szerelmem, és már mellettem is termett.
- Tudod, meg kéne ünnepeli a kibékülésünket – mondta felvéve a halálkomoly arcát.
- És mivel? – kérdeztem, és próbáltam nem nevetni.
- Mindjárt megmutatom – mondta Emmett, majd a karjaiba kapott, és a szobámba viharzott velem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés