(Edward szemszöge)

Annyira felemelő érzés volt a karjaim közt tartani. Eddigi vámpír létem, minden pillanatát a tudás utáni vágy töltötte ki. De amikor megpillantottam megtaláltam az álmom, amit titkon kívántam: a szerelmet, az összetartást, az erőt, a szépséget. Most ébredtem rá, hogy a tökéletes és a tökéletlen gyönyörűen kiegészítik egymást. E gyönyörű teremtmény által érzékelhetővé vált számomra az igazi, mély és örök szerelem. Gondolataimból elbűvölő hangja szakított ki.

-Remek Bella. Igazán hülye vagy. Áááá.

Ezen mosolyognom kellett. De édes. De miért szidja magát?

-Hogy mondtad?

Kérdésemre, mintha összerezzent volna. Úgy láttam, nagyon töri a fejét valamin. De mégis min? Életemben először kívántam, hogy belelássak valaki fejébe. De persze, csak az övébe nem látok bele. Hát igen, ilyen a te szerencséd Edward. Végülis 1 szörnyeteg csak ne követelőzzön. Hirtelen hangos kacajától telt meg a terem. A tudattól, hogy boldog melegség árasztotta el halott szívem.

-Edward.-szólított meg mosolyogva.

-Igen? De jó kedved lett hirtelen. Velem is megosztanád az örömöd forrását?-próbáltam elnyomni nevetésem, de nem sok sikerrel. Szerintem ő is észrevette.

-Szólnál kérlek Carlisle-nak? Szeretnék vele beszélni.-és ez a két mondat visszahúzott a valóságba. Mit akarhat apámtól?

-Persze Bella. Megyek, szólok is neki.-próbáltam 1 mosolyt erőltetni az arcomra, de nem ment. El kellett engednem ezt az angyalt. Ez fájdalommal töltött el.

Elhagytam a termet, és sebes léptekkel Carlisle irodája felé mentem. Bekopogtam, de a választ meg se várva benyitottam.

-Á, Edward. Már vártalak. Na, mit tudtál meg?-kérdezte apám tettetett nyugodtsággal, de átláttam rajta.

-Semmit Carlisle. Nem tudok olvasni a gondolataiban. Sajnálom, hogy csalódást okoztam.-lehajtottam a fejem. Nem mertem apám szemébe nézni.

-Ez nem a te hibád Edward.

-Carlisle, beszélni akar veled.

-De mégis miről?-kérdezte apám idegesen. Ebben a helyzetben ő sem tudott higgadt maradni. Elvégre most a családunkról volt szó.

-Nem tudom. De minél hamarabb beszélsz vele, annál hamarabb megtudjuk az igazságot.

-Köszönöm fiam.-és vállamra tette a kezét.

-Megyek is. Beszélek vele.-felelte apám sóhajtva.

A folyosón gyors léptekkel közlekedett. Kinyitottam az ablakot, hogy a friss levegőtől lenyugodjak. Az arcomba csapott a szél. A szél, mely felborzolja a kedélyeket. Itt van és nem tudjuk megállítani. Minket is utolért a változás szele.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés