(Edward szemszöge)


- Emmett, most vésd az eszedbe, hogy nem fogod Bellát kísérleti alanynak használni! – morogtam.
- Jól van öcsi, csak nyugodj meg! – tette fel maga elé védekezően a kezeit.
- Én most megyek, sziasztok! – mondta halkan Bella, és már ott sem volt. Esküszöm, Em ma megkapja a magáét. Dühösen meredtem rá.
- Most meg mi van? – kérdezte ártatlanságot tettetve.
- Ne merd bántani Bellát, megértetted? – kérdeztem suttogva.
- Jaj, ne legyél már ilyen ünneprontó! Inkább szaladj Bellácska után! – nevetett fel. Tudom, hogy még megbánom egyszer, de így tettem. Papucs, már most! Mi lesz itt, amikor feleségül veszi? Ha addig eljut egyáltalán… - gondolta. Halk morgás tört fel belőlem, úgy, hogy csak ő hallotta.
A folyosó végén megláttam Bellát, ahogy a szekrényéből veszi ki a könyveit.
- Szia! – dőltem neki a mellette lévő szekrénynek.
- Helló! – nézett rám meglepve. Rámosolyogtam, mert egyszerűen boldog voltam, ha a közelében lehetek. Alice táncolt mellém.
- Bella, akkor ma mész be Carlislehoz? – kérdezte. Hitetlenkedve néztem rá. Én erről miért nem tudok?
- Nem, még pontos időpontot nem beszéltünk meg. – mérgesen szuggeráltam Alicet. Megforgatta a szemeit, de azért gondolatban magyarázkodni kezdett. Tudod, hogy Carlisle meg akarja vizsgálni Bellát, és pár tesztet a kórházban szeretne megcsinálni. Majd utána otthon folytatják. Felhúztam szemöldököm. Felsóhajtott. Gyorsaság, erő, érzékek stb., ne aggódj már!
Bella csöndesen pakolt a szekrényében.
- Mikor jössz el velem vásárolni? – kérdezte Alice Bellát.
- A ma megfelel? – fordult felé.
- Igen! Te pedig – fordult felém – velünk jössz, mert már megígérted nekem. Alig várom már, egész délután csak a plazában leszünk! – Bellával megadóan sóhajtottunk fel. Felé néztem, és halványan rámosolyogtam, amit ő viszonzott. Legalább tudtam, hogy a mai délutánom szép lesz, persze nem az Aliccel való közös vásárlás miatt, hanem mert Bella is ott lesz.
- Bella gyere, menjünk matekra! – mondta húgom és karon ragadta Bellát, majd finoman a lépcsők felé kezdte húzni. Bambán bámultam utánuk. Néztem Bella kecses lépteit, gesztenyebarna haját, ahogy a vállára omlik, ahogy gyönyörű kezeiben a könyveit viszi. Én…
- Szereted őt! – jelentette ki Jasper. Könnyű neki, ő érzi az érzéseimet! És tudom is, hogy szeretem, de…
- Jaj, ne aggódj már! Tegyél valamit, hogy megtudd, hogyan érez irántad! – csattant fel, talán hangosabban is a kelleténél. Minden szempár ránk szegeződött. Belláék is megfordultak.
- Kösz Jazz, sokat segítettél! – morogtam, miközben bementem a terembe, ahol a következő órám lesz. Meg akartam tudni Bella érzelmeit, de senki sem segít! Alice és Jasper összeesküdött ellenem!
Az óra unalmasan telt el. Mikor kicsengettek felpattantam a helyemről, és a következő terembe mentem át.


Így ment ez egész nap. Végül elérkezett a délután, így elindultunk vásárolni. Alice ragaszkodott hozzá, hogy Bella mellettem üljön az anyósülésen, mivel így most alig 50 centire volt tőlem. Figyeltem az arcát, miközben csöndesen hallgatta Alice fecsegését. Olyan gyönyörű volt…


Pár óra múlva – még mindig az üzletközpontban – egy padon ültem, rengeteg reklámtáskával körülöttem. Alice és Bella egy fehérneműüzletben voltak, ahova én inkább nem mentem be. Azt hiszem, bőven elég volt a többit végig járni.
- Megvettünk mindent, most már hazaviszünk! – mondta Alice, miközben maga után húzta Bellát. Alig állt a lábán. Sajnálom, teljesen kiment a fejemből, hogy ő félvér – gondolta, mikor meglátta szúrós pillantásomat.
- Most már késő! – morogtam, majd gondolkodás nélkül felkaptam Bellát a karjaimba. Egyből kipattantak a szemei és csodálkozva nézett rám.
- Tegyél le! – motyogta. Elnyomott egy ásítást.
- Túlságosan fáradt vagy! Hazaviszlek! – mondtam neki lágyan, de ő már aludt. Alice követett minket a kocsimig, ahol berakta a csomagtartóba a ruhákat, amiket vett, és beszállt mellém. Bellát a hátsó ülésre raktam, hogy kényelmesen elférjen. Édesen szuszogott egész út alatt.


Alice kinyitotta az ajtót.
- Sziasztok! – köszönt, és bement a nappaliba. Követtem őt. John és Marie épp bőröndökbe pakoltak.
- Sajnálom, csak olyan jól szórakoztunk, végre van egy igazi barátnőm, és teljesen kiment a fejemből, hogy ő alszik, és… - kezdett el zavartan hadarni Alice, látva Marie aggódó pillantását.
- Semmi baj – vette ki a karjaimból Bellát, pedig legszívesebben azt akarnám, hogy örökké itt legyen a közelemben –, csak holnap elutazunk. És nyugtalan vagyok, mert itthon hagyjuk egyedül.
- Boldog házassági évfordulót! – mondta Alice mosolyogva.
- Köszönjük! – mondta John, miközben Marie felvitte a szobájába Bellát. – Nagyon ritkán hagyjuk magára, és most aggódunk!
- Felesleges, mert nálunk lesz egész hétvégén! Esme és Carlisle is meg fogják engedni, hogy nálunk aludjon – jelentette ki Alice határozottan, és már tervezgetni kezdte, hogy mit fognak csinálni az ő úgynevezett ,,pizsipartiján”.
- Biztos, hogy megengedik? – jött le Marie az emeletről.
- Igen! – mondtam. Biztos voltam benne, hogy Carlisle és Esme szívesen fogadják majd Bellát.
- Azért nem kérdeznétek meg? – kérdezte Marie.
- De! – azzal Alice ki is ment, hogy megbeszélje Carlisékkal a dolgot. Köszönjük, hogy hazahoztátok Bellát! – gondolta Marie. Csak biccentettem. John fejében a gondolatok csakúgy kavarogtak. Annyit tudtam kivenni belőlük, hogy kérdezni akar tőlem valamit.
- Bármit kérdezhetsz, őszintén válaszolok majd rá! – egy pillanatig meglepődve nézett rám, majd eszébe jutott a képességem.
- Szereted a lányom? – erre a kérdésre Marie is felkapta a fejét, aki eddig csomagolt.
- Ezt nehéz elmondani… - haboztam – sosem éreztem még ilyet! Csak mellette akarok lenni és megvédeni mindentől! Azt hiszem… igen… szeretem őt… – dadogtam zavaromban. Amióta élek – vagyis 100 éve – senkinek sem sikerült ennyire zavarba hoznia. Ha ezt Emmett megtudja!
- Megengedték! – szökkent mellém Alice. Észrevette a szobát belengő feszültséget, de nem foglalkozott vele.
- Rendben, nagyon köszönjük! Holnap reggel indulunk, és kedden jönnénk haza… - mondta John.
- Oké, nem lesz semmi baj! – vágta rá Alice. Felsóhajtottak.
- Nekünk indulnunk kéne! Csomó dolgom van, sietnem kell! – gondolatai csak az elkövetkező pár nap körül forogtak.
- Sziasztok, és még egyszer köszönjük!
Kiléptünk a házból, majd beültünk az autóba.
- Na elmondom mi lesz a feladatod! – szólalt meg Alice mellettem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés