Biológia után mentünk reggelizni, vagyis csak én reggeliztem. Alice, Emmett és én vettünk csak tálcát, amíg a többiek leültek. Mindhárman egy almát, egy kakaóscsigát és egy doboz almalevet kértünk. Míg az asztalhoz tartottunk mindenki megbámult minket.

Az asztalhoz érve mindenki leült a párja mellé és nekem vajon ki mellé kellet ülnöm?! Hát persze hogy Edward mellé. Jasper igencsak vigyorgott hatalmas mosolyom láttán. Hangot is adott neki:

-         Bella olyan vidám vagy ma – vigyorgott, pedig pontosan tudta mit érzek. Szerelmet Edward iránt. Anyának igaza volt. Szerelmes vagyok.

-         Igazából Bella, szeretnék bocsánatot kérni, hogy beálltam a helyedre. Nem tudtam hogy a te helyed – magyarázkodott Ő.

-         Ó, semmi gond. Nem szoktam balhézni, ha valaki elfoglalja a helyemet – kicsit kényelmetlenül érzetem magam hogy még reggel el akartam Őt intézni.

-         Azért kiabál felém Jessica gondolata: Reggel még ki akarta csinálni most meg ott enyeleg vele – mosolyodott el féloldalasan Edward.

-         Jó, jó, tényleg így volt de nem hiszem, hogy legyőznélek – mosolyogtam.

-         Próbálkozni lehet – mosolygott Alice – Szép vége lenne – most már hangosan kacagott.

-         Alice – morgott rá Edward.

-         Mi van? Én azt hittem rájöttetek, hogy mit… - kezdett bele de Jasper befogta a száját.

-         Jasper, te megmutattad neki? – dadogtam

-         Sajnálom Bella. Nem figyeltem oda és meglátta – magyarázkodott.

-         És Alice? – támaszkodtam.

-         Mivel eldöntötte, hogy titokba tartja Edward előtt, láttam – mondta Jasper helyett Alice.

-         Alice kijönnél velem a mosdóba? – álltam fel.

-         Persze – állt mellém és elindultunk.

A mosdóba felültem a pultra és csak úgy ömlöttek belőlem a szavak:

-         Alice én nem tudom, mit tegyek. Beleszerettem Edwardba de, esélyem sincs nála. Lehet, hogy ezzel a barátságunkat szúrtam el  – néztem és csak mondtam.

-         Ez nem így van Bella. Edward… - mondta, de belevágtam.

-         Nem tudna megbántani, hisz egy igazi úriember… - hadartam de most ő vágott az én szavamba.

-         Szeret. Szerelmes beléd – kiabálta olyan hangosan hogy szerintem még Edward is meghallotta.

-         Ne viccelj Alice. Én ki vagyok borulva te meg poénkodsz. Szerintem nem most kéne – morogtam.

-         Gyere Bella. Menjünk vissza az ebédlőbe – fogta meg a karom és láttam a szemében valami furcsa csillogást.

Visszamentünk és engem leültetett a helyemre, ő pedig odament a menza közepére, elkért egy széket és felállt rá.

-         Nos azt szeretném mondani annak a két vaksi gyereknek – mutatott Edwardra és rám -, hogy miért nem nyitják ki a szemüket végre. Te, szerinted összeillenek? – nézett le egy srácra.

-         Persze. Az Isten is egymásnak teremtette őket – mondta a fiú.

-         Na látjátok. Most szerintem pár lány Bellát szidja gondolatban, hogy lecsapott Edwardra és ugyanez fordítva, de a lényegre térek. Bella miért nem hiszed el, hogy Edward belédszeretett? És te Edward miért akarod letagadni? 17 éve ismeritek egymást és már 2 éve szeretitek egymást, csak nem bírjátok felfogni. Miért? Hisz a szerelem a legjobb dolog az életben – nézett ránk. Én persze nem mertem felnézni, hiszen Edward itt ült mellettem és most Alice kikiabálta az érzéseinket.

-         Köszönjük Alice ezt a mély beszámolót – állt fel Ő és úgy folytatta -, az életünkről és érzéseinkről, de szerintem ezt Bellával ketten is el tudtuk volna intézni – nézett Alicere mérgesen, majd megfogta a kezem, és újra beszélni kezdett – Bella! Igaz, amit Alice mondott! Beléd szerettem, de már 2 éve, és túl gyáva voltam hogy elmondjam, pedig lett volna rá alkalmam. Remélem, nem kell sorolnom… - mondta de a srác, akit Alice felszólított, felpattant és bekiabált.

-         Részleteket, haver – mondta nevetve.

-         Majd talán négyszemközt – mosolygott a srácra, majd visszafordult felém –, na, szóval. Nem sorolom azokat a helyzeteket. Kérlek, adj esélyt, szeretlek, és kívülről-belülről ismerlek – mondta, és mikor befejezte én köpni, nyelni nem tudtam csak felálltam és megöleltem.

-         Szép volt, Kicsim – pattant fel Jasper a székéről és odament Alicehez.

-         Bella és Cullen – állt fel Mike és elkezdett tapsolni mire tapsvihar tört ki.

-         Csengettek – kiabálta túl a tapsolókat Jessica.

Boldogan mentem végig a folyosón. Immár nem egyedül, hanem Edwarddal, aki a kezemet fogta. Ezt meg kell köszönnöm Alicenek.

-         Bejössz velünk a kórházba délután? – kérdezte Ő.

-         Carlisle-hez mentek, vagy anyát meglepni? – mosolyogtam.

-         Is-is – táncolt be mellettünk a kémiaterembe Alice.

-         Persze hogy megyek – mentem be én is.

-         Akkor majd hazaviszed a kocsid, én megyek utánad, és együtt megyünk a kórházba – tervezte meg Edward.

-         Nekem jó – mosolyogtam.

-         Nekünk is – mondta egyszerre Rose, Alice, Jazz és Emett. Ezen nevetnem kellett.

Szerencsére hamar elrepült az idő. A kémia, a matek, irodalom és a spanyol hamar elment. Mintha egy tanóra 1 perces lett volna. 

Spanyol után Edwarddal a parkolóba mentünk. A két kocsi között álltunk és egymást öleltük.

-         Kíváncsi leszek, anya milyen képet fog vágni, mikor meglát titeket – nevettem.

-         Én Carlisle fejére leszek kíváncsi – nevetett.

-         Sziasztok, Fiatalok – integetett felénk Alice

-         Na jó megyek. 20 perc múlva nálunk – néztem fel Rá. Bólintott mire én beszálltam és elmentem.

~0~

Mindjárt itt van Edward, és indulunk a kórházba. Mintha egy randi lenne, de nem az, hanem egy találkozás Carlisle-lal a kórházban. Néztem az órát. Pontba fél egykor dudálást hallottam. Megjött Edward.

-         Szia. Te aztán pontos vagy – szálltam be a kocsiba.

-         Szia. Hát, ez lett belém nevelve – mosolygott, majd indultunk is.

Szótlanul száguldottunk a kórház felé. A parkolóban már láttam Jazzéket.

-         Megérkeztek, mehetünk. – indult Alice mikor látta hogy szálunk ki.

Belépve anya titkárnője fogadott:

-         Szia Bella. Betti most megbeszélésen van. Körülbelül 20 perc múlva végez – sorolta Helen, miközben a folyosón lépkedtünk.

-         Köszönöm Helen, hogy elmondtad, de én most Dr. Cullenhez jöttem, és kérlek ne szólj anyunak hogy itt vagyunk – mosolyogtam és megálltunk egy ajtó előtt.

-         Rendben. Szia – mosolygott vissza mi pedig beléptünk az irodába.

Carlisle nagyon meglepődött, mikor engem meglátott Edward mellett. Csak tátogott.

-         Szia Carlisle – mentem oda hozzá.

-         Bella – ölelt meg.

-         Nem változtál semmit – nevettem.

-         Te is csak egy valamiben változtál – mosolygott miközben még mindig ölelt.

-         Úgy hiszem, ennél több ideig csak Esme fog a nyakamban lógni, de miben is változtam? – nevettem.

-         Nem vagy szingli – engedett el. Imádtam, hogy lazán kimondja a problémáit, vagy az észrevételeit.

-         Az úgy történt… - kezdett bele a mesébe Alice és mindent töviről hegyire elmesélt, közben persze leültünk.

-         Büszke vagyok rátok – nézett ránk, mikor kopogtak. Carlisle még ki sem mondta a varázsszót máris nyílt az ajtó.

-         Carlisle, képzeld… – lépett be anyám, aki amint meglátott minket megtorpant.

-         Szia anyu – álltam fel és odamentem köszönni neki.

-         Kicsim, ez meglepett – nézett szét és megölelt mindenkit amint észhez tért.

-         Betti le fogsz hidalni, olyat mondok – nézett rá Rosalie.

-         Ennél nagyobb dolgot már nem tudsz mondani – rázta a fejét.

-         Bella és Edward ma délelőtt összejöttek – mondta mosolyogva.

-         Vagyis, Alice hozott minket össze – magyaráztam és megint elmeséltünk mindent töviről a hegyire.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés