(Lizzy szemszöge)




Oké, azt eddig is tudtam, hogy az Emmettel való szeretkezések után, egy pár percig teljesen tompa az agyam, de most a fülem is felmondták a szolgálatot. Bambán bámultam fel a szélesen vigyorgó szerelmem arcába. Megráztam a fejem, remélve, hogy ezzel rendezem az agyamban lévő összevisszaságot. Tényleg jól hallottam, hogy Emmett Cullen az imént megkérte a kezem? Oké Lizzy hallucinálsz, nagy levegő – utasítottam magam.

- Mit… mit mondtál? – krákogtam a hangomat keresve.
- Szerintem, nagyon is jól hallottad – vigyora egyre csak nőtt, ami szinte már lehetetlen volt. – De ha akarod, megismétlem százszor is, ha kell. Elizabeth Evens, hozzám jössz feleségül? - kérdezte ünnepélyes, mély hangon.
- Öhhh…. – a hangom megint elhagyott, csak úgy mit a józan eszem, és csak furcsa nyögdécselő hangok hagyták el a szám.
- Elnézést, de a filmnek már vége – szólalt meg a sötétben egy magas visító női hang. – Ha lennének oly szívesek, és távoznának – szólított fel minket, csöppet sem barátságos hangon.
- Persze, máris – pattantunk fel villámgyorsan, megigazítva magunkon a ruhát, és kisiettünk a vetítőteremből.

Emmett halkan kuncogott, én pedig pipacspirosan, leszegett fejjel baktattam mellette. Beültünk az autóba, és felém fordult, választ várva. Már szóra akartam nyitni a számat, amikor megcsörrent a telefonom. Szerelmem drámaian, égnek emelte a szemeit, és beindította a motort. Előhalásztam a zsebemből a mobilt, de közben végig Emmett arcát figyeltem, ő most nem nézett rám, csak a szélvédőn bámult kifelé.

- Igen? – szóltam bele halkan a telefonba.
- Sziaaa! – csendült fel Alice vidám hangja. Persze, megint jókor telefonál. – Csak azért hívlak, hogyha gondolod, elmehetnénk vásárolni. Már olyan rég voltunk.
- Két napja, Alice – feleltem gúnyosan, mire Em mellettem felkuncogott.
- Hát nekem az már egy örökkévalóság – mormolta sértetten barátném.
- És mi van a készülődéssel? – kérdeztem, kitérve a válasz elől.
- Már kész. A holnapi nap, tuti siker lesz – csilingelte ő vidáman. – De most felelj, ugye velünk jössz?
- Hát persze – sóhajtottam magadóan.

Az út hátralévő részében, Alice folyamatosan csacsogott, hogy hova is akar menni, meg hogy mit akar majd venni. Szinte már az volt az érzésem, hogy szánt szándékkal, tart szóval. Közben Emmettre pillantottam, aki szokás szerint megint engem nézett az olvadt arany szemeivel. Néha, mintha a harag szikrája jelent volna meg a szemeiben, habár nem lehettem benne biztos, ezért nem is gondoltam rá. Alice csak akkor köszönt el, amikor bejelentettem neki, hogy hamarosan a házhoz érünk. Egyenesen a garázsba hajtott a kocsival, majd kiugrott, és szélsebesen kitárta nekem a kocsiajtót. Mosolyogva szálltam ki, és közben egy apró csókot leheltem az arcára, mire ő is elvigyorodott.
- Lizzy… – szólalt meg vontatottan, mintha bűntudata lenne. – Én nem akarok semmit rád… – kezdte halkan, és lehajtotta a fejét.
- Na végre, hogy megjöttek – lépett ki Alice, és karon ragadott. – Bella kocsijával megyünk, mert abba több cucc fér – ecsetelte vidáman, mit sem törődve bátyja mérges morgására.
- Sajnálom – szólalt meg Bella Emmettnek célozva a mondandóját. Szinte alig hallhatóan formálta a szavakat, és én nem is értettem egy szót sem, mivel Alice folyton a fülembe fecsegett.

Annyit viszont láttam, hogy szerelmem mérgesen felmordul, és rám sem nézve, becsörtet a házba. Már éppen utána akartam menni, amikor Alice betuszkolt a hátsó ülésre.

- Mire volt ez jó? – kérdezte Bella mérgesen meredve rá.
- Hadd szenvedjen egy kicsit – vigyorodott el ő ravaszul, és kihajtott a garázsból. – A választ már úgy is tudjuk mindannyian – csilingelte vidáman, és jelentőségteljesen rám nézett a visszapillantó tükörben.
Mérgesen horkantottam, majd megformálódott egy terv a fejemben. Gonoszul vigyorogva álltam a tekintetét, s közben eldöntöttem magamban, hogy nemmel fogok válaszolni Emmett kérdésére. A várt hatás nem maradt el, Alice szeme elhomályosodott, rá pár pillanatra, a kerekek nyikorogva felbőgtek a hirtelen fékezés miatt. Mérgesen fújtatva, hátrafordult hozzám, és a mindig aranybarna szemei, most feketén csillogtak a dühtől. Szinte félelmetesen hatott ez a koboldszerű lány, amint mérgesen rám mered, halkan morogva.

- Most ezt nem gondolod komolyan, ugye? – sziszegte a fogain keresztül.
- Mi történt? – Bella meglepetten pislogott, kapkodta a fejét köztem és Alice közt.
- Nem! Persze, hogy nem – feleltem komolyan. – De olyan jó volt látni, hogy ilyen hatást váltok ki belőled – kacagtam el magam.
- Ez csöppet sem volt vicces – fordult vissza a kormányhoz duzzogva, és elindította a motort. – Sokszor, tényleg rosszabb vagy, mint Emmett.
- Tudom – húztam ki magam büszkén, mire ő is elnevette magát.
- Oké, beavatnátok engem is ebbe a kis eszmecserébe? – rázta meg a fejét Bella.
- Lizzy úgy döntött, hogy nemet mond a fivérünknek – magyarázta Alice komoly képpel.
- De csak azért, hogy kihozzam a sodrából ezt a kis koboldot – hadartam gyorsan, meglátva Bella arckifejezését. Ha lehetséges, még sápadtabb lett, és a szemei is kikerekedtek.
- Nem is vagyok kobold – morgolódott az említett.
- Nem, de legalább annyira idegesítő vagy, mint amennyire pici – vigyorodott el Bella.

A Port Angelesi bevásárlóközpontban, már mosolyogtak az eladók, amint megláttak minket. Nagyszerűen éreztem magam, még akkor is, ha semmi kedvem nem volt a vásárláshoz. Egyszerűen magával ragadott Alice vidámsága. Habár a legfőbb vágyam az volt, hogy az én édes plüssmacim karjai közt lustálkodjak, és elmondjam neki, legalább ezerszer, hogy igen, igen, igen, akarok a felesége lenni. Egy hatalmas sóhaj kíséretében, hagytam, hogy Bella egy halom ruhával a próbafülkébe toloncoljon. Boldogan mosolyogtam, amikor Alice, több mint öt órás vásárlás után bejelentette, hogy mára elég volt. Bella kocsijának csomagtartója megtelt, és még a hátsó ülésre is került pár szatyor. Megbeszéltem velük, hogy vigyenek haza, mert anya küldött egy üzenetet, hogy beszélni akar velem. Már csak ez hiányzott a tökéletes napomhoz, anya szentbeszéde. A házunk előtt voltunk, amikor megcsörrent a telefonom. Már megint keres valaki, nem hiszem el, hogy ennyire keresett személy lettem – morgolódtam magamban, miközben felvettem a mobilom.

- Mesélj – szóltam bele unottan.
- Szia béjjjbii!! – hallottam meg Angie rekedtes hangját, erre egyszerre vidámabb hangulatba kerültem.
- Angie – visítottam vidáman. – Jaj annyira hiányzol.
- Te is nekem. Csak azért hívlak, hogy én legyek az első, aki felköszönt – hadarta bele a telefonba, a szokásos stílusában. – Tehát, Boldog Születésnapot!
- Köszönöm – vigyorogtam, majd odaintettem a csajoknak, akik visszamosolyogtak rám, és elhajtottak.
- Tizenhét lettél – világosított fel kuncogva.
- Még mindig jobb, mint a hetvenegy – kacarásztam gyerekesen.
- Igaz, igaz – helyeselt barátnőm. – Amúgy mi a helyzet veled, és az Adonisszal?
- Megvagyok, és az Adonisz is köszöni szép – feleltem vigyorogva, s közben beléptem a nappaliba. Nem is figyelve semmire, mert teljesen a beszélgetésünkre koncentráltam.
- Akkor, most jó lenne, ha leraknád, és megölelnél – kiabálta Angie vidáman, de nem a telefonba, hanem közvetlenül mellőlem.
- Istenem – kiáltottam én is, és a nyakába vetettem magam. – Te mit keresel itt?
- Megbeszéltem anyáékkal, hogy két napra vissza kell, hogy utazzak, mert nem hagyhatom ki a születésnapodat – hadarta ő, még mindig szorongatva.

Angie karon ragadott, és felmentünk a szobámba, ahol letelepedtünk az ágyamra, mint régen, és megállás nélkül beszélgettünk. Mindenről, és mindenkiről. Ő elmesélte, hogy Mike annyira sokat dolgozik, hogy szinte már fizikailag fáj neki a hiánya, de este kárpótolja mindenért.
- Na és te? – kérdezte majd felkapott egy sütit, amit anya hozott be nekünk, két pohár tej kíséretében.
- Mi van velem? – Kérdeztem a sütimet rágcsálva.
- Téged is kárpótolnak? – vigyorodott el kajánul Angie, mire én majdnem félrenyeltem.
- Jah, hogy az – lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy pirulok.- Igen, kárpótol – feleltem halkan, és macskakörmöket rajzoltam a levegőbe. – Annyira szeretem Angie, ő jelent nekem mindent, és el sem tudom képzelni nélküle az életemet. És ma megkérte a kezem....
- Hogy mi? – most majdnem ő nyelt félre. – Nem mondod komolyan?
- De, bizony – bólogattam vigyorogva.
- És mit válaszoltál?
- Még semmit – ingattam a fejem. – Egyszerűen, nem volt alkalmam válaszolni.
- Hogyhogy, nem tudtál kinyögni egy igent? – húzta fel a szemöldökét Angie.
- Először annyira meglepődtem, hogy nem tudtam szóhoz jutni – magyaráztam bőszen –, utána pedig, mindig megzavartak minket.
- De igent mondasz neki, ugye? – puhatolózott ő.
- Persze, hisz csak egy ígéret, és különben is megegyeztünk – feleltem halkan.
- Megegyeztetek?
I- gen, várni fogunk az át… – elharaptam a mondat végét. Te jó ég, majdnem elkotyogtam a titkot, de hát Angie olyan nekem, mint egy testvér, és neki eddig mindent elmondtam. De ezt most nem tehetem. – Várunk addig, amíg fölvesznek a fősulira – hadartam gyorsan, remélve, hogy nem vett észre semmit.
- Értem – hagyta rám, majd más témát dobott fel.


Nem is figyeltünk az időre, annyira jó volt megint beszélgetni, majd miután kifogytunk a témából, lelkesen mutattam meg neki, a frissen vásárolt ruháimat. Egyszer csak anya kopogott be a szobámba.

- Lányok már nagyon késő van – mondta halkan, ő is már pongyolában volt.
- Már majdnem éjfél – néztem kikerekedett szemekkel az éjjeliszekrényemen lévő órámra.
- Na, én megyek és letusolok – pattant fel Angie, és fogta a neszesszeres táskáját, majd kivonult.
Én közben megigazítottam az ágyat, ekkor megszólalt a telefonom. Ránéztem a kijelzőre, ahol Emmett neve villogott.

- Szia! – szóltam bele vidáman.
- Szia cica! – dörmögte szerelmem. - Boldog születésnapot.
- Köszönöm, szeretlek – feleltem meghatódva.
- Én is téged édes – jött a válasz. – Apropó, ha már a szeretetnél tartunk….
- Emmett, gyere egy percre, kérlek – halottam meg Edward hangját.
- Nem ér rá? – kérdezte ő morcosan, mire valami érthetetlen morgást halottam válaszul. – Mennem kell – mondta végül. – Jó éjt, álmodj rólam – köszönt el végül.
- Mindig – feleltem vidáman, és belecuppantottam a telefonba.

Hamarosan Angie jött vissza, és én is elmentem fürödni. Beálltam a meleg vízsugár alá, és szabadjára engedtem a gondolataimat. A mai napon nem sokat tudtam gondolkozni, mindig lekötötték a figyelmemet. Te jó ég, Emmett megkérte a kezem – sikítottam fel magamban. Nem érdekel, hogy fiatal vagyok, legszívesebben már holnap kocsiba vetném magam, és Vegasig meg sem állnék. Holnap elé állok, és belenézek azokba a gyönyörű aranybarna szemeibe, és csak egy szót mondok majd. De azt, ha kell, ezerszer megismételem. Mosolyogva mentem vissza a szobámba, és Angie meg is kérdezte, hogy mire fel ez a vidámság.

- Boldog vagyok – feleltem egyszerűen, és befeküdtem mellé.

Hamar elaludtam, és álmatlanul telt az éjszakám, amit furcsállottam is, hisz minden éjjel életem szerelméről álmodom, de most nem volt semmi. Reggel Angie harsány hangjára ébredtem, amint a fülembe visítja, hogy Boldog Születésnapot.

- Köszi, köszi – motyogtam álmos hangon, és kikászálódtam az ágyból.
- Siess, mert mindjárt indulunk a Cullen rezidenciára – szólt utánam Angie, amikor meglátta, hogy a fürdő felé veszem az irányt.

Letusoltam, fogat mostam, és felfrissülve, hatalmas mosollyal tértem vissza a szobámba. A szekrényem elé álltam, és csípőre tett kézzel tanulmányoztam a tartalmát. Angie is mellém állt, és ugyanazt a pózt fölvéve, segíteni próbált.

- Mit vegyek fel? – kérdeztem tanácstalanul.
- Maradj törölközőben – kacagott fel barátném.
- Nagy segítség vagy – húztam el a szám.
- Talán azt kéne, amit tegnap vettél – mondta Angie, még mindig mosolyogva, majd megindult a szatyrok felé, amiket tegnap este csak az ágy mellé dobtunk. – Mit szólnál ehhez? – húzott elő az egyik táskából, egy fehér selyemruhát. A lenge, nyári ruha tökéletesen megfelelt a célnak.
- Tökéletes – mondtam ki hangosan is, és elvettem a ruhát, majd kerestem hozzá való fehérneműt és bevonultam a fürdőbe.
- Keresek hozzá cipőt – kiáltotta utánam Angie vidáman.

Gyorsan magamra kaptam a ruhát, és a tükör elé álltam. Úgy döntöttem, hogy kibontva hagyom a hajam, hisz már annyira megnőtt, hogy lassan a derekamig én. Kifésültem, majd egy leheletnyi sminket vittem fel az arcomra. Mire visszamentem a szobámba, már Angie is indulásra késen várt, és felém nyújtotta a hófehér szandálomat, amit még pár éve tőle kaptam. Anya, és apa már lent vártak minket. Apa megdicsért, és már indultunk is a Cullen házba.
Már messziről láttam, hogy Alice teljesen bezsongott, mindenhol színes lampionok, és ünnepi szalagok díszelegtek. Mosolyogva szálltam ki a kocsiból, és a szüleimet, meg a barátnőmet követve léptem be a házba.

- Boldog születésnapot! – kiáltották egyszerre, mire a mosolyom még szélesebb lett.
- Köszönöm – mondtam szerényen, és körbenéztem.

A kinti díszítés hatszorosa volt bent, mivel Alice mindenhova színes gyertyákat, és édesen illatozó virágokat rakott.

- Szia cica! – lépett elém Emmett, és mélyen a szemembe nézett.
- Szia! – köszöntem megsemmisülve. Hihetetlen, hogy ilyen érzelmeket tud kiváltani belőlem, amikor a szemembe néz. Hirtelen ver lassabban, és egyben gyorsabban is a szívem, melegem lesz, de közben a hideg is ráz. Ez az igazi, örökké tartó szerelem jele.
- Boldog szülinapot édes – hajolt közelebb, és hideg ajkait az enyémre nyomtam, de sajnos csak egy röpke pillanatig, majd elhajolt.
- Köszi – sóhajtottam lemondóan, és ezt ő is észrevette, mivel egy hatalmas vigyor jelent meg az arcán.
- Lizzy, ami a leányk…. – komolyodott el hirtelen.
- Na gyere kis szülinapos – ragadott kézen Alice, és a kanapéhoz vezetett. – Most ajándékosztás van.
- De hát én nem kértem semmit – mondtam elpirulva.
- Az senkit sem érdekel – kacagott fel Bella.
- Akkor először azt bontsd ki, amit tőlünk kaptál – lelkesedett anya, és a kezembe nyomott egy hatalmas dobozt. Leszabtam a csomagolást, és belekukkantottam a dobozba.
- Te jó ég! – kiáltottam boldogan. – Köszönöm – vigyorogtam, és előhúztam a fekete-piros ülésgarnitúrát a kocsimba.
- Most a mienket – lépett elém Esme és Carlisle egy kisebb dobozzal. Amit mosolyogva nyitottam ki. - Alice-től tudjuk, hogy szereted az elefántokat – mosolyogta Esme, és akkor megláttam, hogy egy szürke porcelán elefánt van a dobozban.
- Meg a plüssmacikat – dörmögte alig hallhatóan Emmett, mire én elpirultam.
- Igen, nagyon köszönöm – mosolyogtam szélesen. – Akkor ez a hetvenedik.
- Örülünk, hogy tetszik – felelte Carlisle, és látszott rajta, hogy tényleg örül.
- Most én jövök – szólalt meg Angie, és elém rakott egy lapos dobozt. – Ez nagyon sok időmbe telt, szóval ajánlom, hogy tetszdjen – mondta tetetett komolysággal.
- Igen is – mondtam vigyorogva és feltéptem a csomagolást. – Angie ez annyira – elcsuklott a hangom a meghatottságtól. Egy fotóalbumot kaptam a legjobb barátnőmtől, amiben az egészen kicsi kori képektől a mai képekig az összes benne volt. – Köszönöm Angie – ugrottam a nyakába.
- Tudtam, hogy örülni fogsz – vigyorogta ő is meghatottan.
- Akkor most a mi ajándékunk jön – állt elém Edward és Bella. Egy nagy és lapos dobozt nyomtak a kezembe. Kicsomagoltam, és a szám is tátva maradt.
- Jaj, ez gyönyörű – habogtam meglepetten. Egy festményt kaptam, amin a Cullen család és én voltam. - Köszönöm.
- Most már te is a családhoz tartozol – mondta kedvesen Edward.
- Így igaz – helyeselt Bella, és vele együtt a többiek is.
- Ki festette?
- Én – húzta ki magát büszkén Bella.
- Tehetséges vagy – mosolyogtam kedvesen.
- Én is megleplek – állt elém Levy is vigyorogva, és felém nyújtott egy közepes dobozt. Mosolyogva téptem le a díszcsomagolásra, és amikor megláttam, a szám is tátva maradt. Egy csodaszép, zenélő ékszerdobozt kaptam tőle.
- Jaj, ez nagyon szép – néztem rá kedvesen. – Köszönöm.
- Csak neked – felelte ő halványan mosolyogva, mire Emmett halkan felmordult mellettem, én pedig sötéten ránéztem.
- Most a mienk jön – szökkent elém Alice és Jasper, egy színes ajándéktáskát nyomtak a kezembe.
- Én előre elnézést kérek – mormolta Jasper egy halvány mosoly kíséretében. Belekukkantottam a táskába, és hangosan felkacagtam, mert egy fehér csipkés harisnyatattót kaptam Alice-éktől.
- Hát köszönöm – mondtam még mindig nevetve, mire Alice mindentudóan elvigyorodott.

Miután mindenkitől megkaptam az ajándékomat, Alice és anya behozták a négy emeletes habos tortát. Elvigyorodtam, hogy meddig fogjuk mi ezt enni, mert a Cullenek segítségére nem számíthatok. Belemerültünk a beszélgetésbe, miközben anya mindenkinek egy szelet tortát nyomott a kezébe. Nem is vettem észre, hogy Emmett eltűnt mellőlem. Körbenéztem, de sehol nem láttam, apámmal egyetemben. Alice folyamatosan szóval tartott, tehát esélyem sem volt tovább keresni a szerelmemet.

Egyszer csak megláttam apámat, amint az udvarról jön vissza Emmettel. Felvont szemöldökkel néztem rájuk. Vajon mi megbeszélnivalójuk volt nekik, négyszemközt? Emmett mellém telepedett, s gyengéden átkarolta a derekamat. Egy mézédes csókot nyomott a nyakamra, amitől én kiborsóztam. A vágy azonnal lángra robbant, és a képzeletem szárnyra kélt. Erre Edward és Jasper egyszerre köszörülték meg a torkukat. Én persze szokás szerint fülig pirultam, és szégyenlősen lehajtottam a fejem.

Azt hittem, hogy sosem lesz vége a szülinapi bulimnak. Sajnos Angie-től is el kellett búcsúznom, mert a gépe kora délután indult. Apa felajánlotta, hogy kifuvarozza barátnőmet a reptérre. Könnyes búcsút vettünk egymástól, és megígértette velem, hogy én is meglátogatom. Az ajtóban állva integettem utána, majd kissé szomorkásan fordultam vissza a házba, ahol Alice azonnal elém állt.

- Lizzy, segítenél nekem egy kicsit? – kérdezte bociszemekkel.
- Nem, Lizzy most nem fog segíteni – mennydörögte Emmett mély mackós hangon.
- De hát…. – Kezdte Alice mosolyogva, mire szerelmem a karjaiba kapott, és a szobájába viharzott velem.

Gyengéden az ágyra fektetett, és közben birtokba vette az ajkaimat, az érzés leírhatatlan volt. Mintha ezernyi pillangó ostromolta volna meg a gyomromat, s minden szárnycsapással erősebb vágyat keltettek bennem. Kéjes nyögés hagyta el a számat, amikor hideg ajkai a nyakamra vándoroltak. A kezeim utat törtek maguknak, egyenesen Emmett pólója alá, ahol kitapintottam a költeményen domborodó izmokat. Türelmetlen mozdulattal lerángattam róla a ruhadarabot, amit ő csak egy pajzán vigyorral jutalmazott. Ő sem tétlenkedett. Gyengéd, mégis erőteljes mozdulattal lehámozta rólam a ruhám pántját, s közben apró csókokkal halmozott el. Hamarosan teljesen meztelenül feküdtünk egymáson, és szenvedélyesen csókolóztunk. Akkor halottam meg, hogy a bejárai ajtó becsapódik.
Felkuncogtam, és még szorosabban hozzásimultam a kőkemény testhez. Csókjai, morfiumként hatottak minden egyes porcikámra, a torkomat egyre hangosabb nyögések hagyták el, élvezve az egyre mámorítóbb kényeztetést. Emmett ajkai kínzó lassúsággal fedezték fel a kéjtől remegő testem. Halk sikoly szakadt fel a torkomból, amikor hűvös nyelve a mellemhez ért, és szenvedélyes kényeztetésbe kezdett. Majd lentebb és lentebb vándorolt, és én szinte meggyulladtam a perzselő vágytól. Rabul ejtett madárként vergődtem alatta, s úgy éreztem, hogy ezt évszázadokig képes lennék élvezni. Körmeimet a vállába mélyesztve hanyatlottam meg, amikor elérte a legérzékenyebb pontomat. Kezeit a csípőmre csúsztatva tartott, hogy a testemen végigsöprő remegéshullámokat tompítsa. Percek, talán órák teltek el ebben az extázisban, míg végül megint ajkamon éreztem az övét. Majd egy határozott mozdulattal belém csúszott, s közben ajkaival ostromolta az én remegő számat, belém fojtva az újabb sikolyokat. Lassan mozgatni kezdtem a csípőmet, ezzel szerelmemből is vad morgásokat csalogattam elő.
Ajkai követelődzve csókoltak, és lökései megerősödtek. Levegő után kapkodva kapaszkodtam bele az izmos vállaiba. Szinte egyszerre értük el a csúcspontot, s ennél boldogabb perceket életemben még elképzelni sem tudtam. Emmett zihálva gördült le róla, és felkönyökölve nézett. Vigyorogva figyelte, ahogy próbálok rendesen lélegezni, ami nem nagyon jött össze.

- Tartozol nekem egy válasszal – búgta gyengéden a fülembe.
- Csak akkor válaszolok, ha te is – mondtam mosolyogva, és én is felé fordultam.
- Mi lenne a kérdés?
- Mi megbeszélni valód volt apámmal? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Először te válaszolj – követelte vigyorogva Em.
- Igen, igen, igen – kiabáltam boldogan, mire ő felnevetett.
- Megkértem apádtól a kezed – felelte ő komolyságot erőltetve magára.
- És? Odaadott?
- Igen, egy feltétellel – ingatta a fejét szerelmem. – A huszadik születésnapod előtt, nincs lagzi – húzta el a száját.
- Oh, apa gyúrható, mint az agyag – legyintettem magabiztosan.
- Akkor a menyasszonyom vagy? – kérdezte ő a világ legszebb mosolyával. – Várj, még nem – kapott észbe, és egy pillanatra eltűnt, de olyan gyors volt, hogy én csak egy elmosódott csókot láttam belőle.
- Emmett…. – akartam utána szólni, de ki sem ejtettem teljesen a nevét, már megint ott volt és átkarolt.
- Akkor most hivatalosan – mondta komolyan, és felültetett. – Ágyban, ruhák nélkül, ahogy azt illik – vigyorodott el, és kinyitotta a tenyerét, amiben egy fekete díszdoboz volt. – Elizabeth Evens, hozzám jössz feleségül? – kérdezte és felpattintotta a fedelét.
- Igen Emmett Cullen! Igen, igen és ezerszer is igen – mondtam boldogan, és akkor megpillantottam a csillogó aranygyűrűt.A milliónyi apró gyémánt prizmaként csillogott a lámpa fényében
Emmett kivette a dobozból a gyűrűt, és az ujjamra húzta. Hatalmas mosollyal nézegettem a csillogó ékszert. El sem hiszem, hogy menyasszony lettem, méghozzá egy olyan pasi jegyes, akit mindennél jobban szeretek, és most már abban is biztos vagyok, hogy ő is ugyanígy szeret engem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés