(Emmett szemszöge)




Kimondtam, amit már egy ideje ki szerettem volna mondani, és ma eldöntöttem magamban. Lizzy üveges szemekkel nézett rám, ami nem meglepő, mert hancúr után, mindig ilyen, de most más volt. Vett egy nagy levegőt, majd a szemeimbe fúrta a sajátját.

- Mit… mit mondtál? – kérdezte dadogva.
- Szerintem, nagyon jól hallottad – vigyorogtam szélesen. Olyan édes. – De ha akarod, megismétlem százszor is, ha kell. Elizabeth Evens, hozzám jössz feleségül? – kérdeztem ünnepélyes hangon.
- Öhhh… – nyögte ő erőtlenül, mint aki teljesen elvesztette a fonalat. Mondtam már, hogy édes?
- Elnézést, de a filmnek, már vége van – visította egy magas női hang. – Ha lennének olyan szívesek, és távoznának – szólított fel minket barátságtalanul. Micsoda hárpia.
- Persze, máris – mondtuk egyszerre, és megigazítva a ruháinkat, kisiettünk a teremből.

Halkan kuncogni kezdtem, amikor megláttam Lizzy piros arcát. Annyira zavarba tud jönni. Beültünk a kocsiba, és én kérdőn felé fordultam. Már éppen nyitni akarta a száját, amikor megcsörrent a telefonja. A francba, francba, francba – szitkozódtam magamban. Lehet, hogy nem volt jó ötlet, ez a lánykérés. Lizzy elővette a mobilját, és a füléhez emelte.

- Igen? – szólt bele remegő hanggal.
- Sziaaa! – hallottam meg a húgom hangját. Szinte biztos voltam benne, hogy borsot fog törni az orrom alá, mivel még mindig nem bocsájtotta meg, hogy tönkre tettem a kedvenc ruháját. – Csak azért hívtalak, hogyha gondolod, elmehetnénk vásárolni. Már olyan rég voltunk – csilingelte vidáman.
- Két napja Alice – felelte Lizzy gúnyosan. Az én csajom, nevettem fel halkan.
- Hát nekem, az egy örökkévalóság – durcáskodott az én idegesítő kishúgom.
- És mi van a készülődéssel? – váltott témát kedvesem.
- Már kész van. A holnapi nap tuti siker lesz – csilingelte vidáman. – De most felelj, ugye felünk jössz? – Alice elől nincs menekvés.
- Hát persze – sóhajtotta megadóan.

Már felkészültem arra, hogy újra megkérdezzem, hogy mi a válasza a feltett kérdésemre. De Alice, nem tette le a telefont, hanem az egész út alatt szóval tartotta Lizzyt. Az út helyett, megint csak angyalarcát néztem. Minden porcikája, az orra, a szeme, a porcelánszín arca, és azok a csodálatos telt ajkai.
Alice direkt tartja szóval – mérgelődtem magamban, és közben azon morfondíroztam, hogy hányféle módon tudom megbosszulni ezt a kis tranzakciót. Mérgesen kaptam el a szemeim róla, nem akartam, hogy lássa rajtam, hogy mennyire bizonytalan vagyok a válaszában. Nem tudom miért, pedig biztos voltam abban, hogy szeret engem, de abban nem, hogy igent mondana. Megérkeztünk a házhoz, és beparkoltam a garázsba. Kipattantam a kocsiból, és szélsebesen kitártam Lizzy előtt a kocsiajtót. Ő mosolyogva szállt ki, és egy mézédes csókot nyomott az arcomra.
- Lizzy… – kezdtem vontatottan. – Én nem akarok semmit rád… – mondtam halkan, és lehatottam a fejem.
- Végre, hogy megjöttetek – szaladt hozzánk Alice, és karon ragadta Lizzyt. – Bella kocsijával megyünk, mert abba több cucc fér – ecsetelte vidáman, mire az én mellkasomból egy halk morgás tört fel, de a húgom nem törődött vele.
- Sajnálom – állt elém Bella, majd gyorsan kezdett beszélni, talán, hogy Lizzy ne értse meg. – Alice-nek támadt ma reggel egy látomása, és azóta teljesen bepörgött. Edward sem látta, hogy milyen látomás volt, mert folyamatosan másra gondol. Kérlek bocsáss meg neki – suttogta végül, mire én csak mérgesen fújtatva, becsörtettem a házba.


Morogva indultam meg a szobámban, s közben ezernyi módszert fejlesztettem ki arra, hogy, hogyan tudnám megbosszulni az én idegesítő kishúgom gonoszságát.

- Szerintem, ne tervezz előre, úgy is meglátja majd – szólalt meg Edward halkan, mire én visszafordultam hozzá.
- Nem, ha túl sok lehetőséget fontolgatok egyszerre – mondtam, és ezernyi ötlet futott át az agyamon, amin öcsém csak mosolygott.
- Inkább, nyugodj le – morogta Jasper halkan. Persze, most vagy a csaját védi, vagy sok neki a feldúltságom.
- Miért, talán félted? – mordultam Jazzre.
- Nem, meg tudja ő védeni magát – felelte ő komótosan, majd visszaült a kanapéra. – De most inkább arról mesélj, hogy mit döntöttél el. Mert Alice nagyon izgatott lett.
- Hát… – kezdtem vigyorogva, és lehuppantam mellé. – Azt hiszem, hogy megkértem a kezét.
- Te megkérted Lizzy kezét – kapta felém Levy a fejét.
- Valami gond van ezzel tesó? – kérdeztem gúnyosan.
- Ez annyira csodálatos – lelkendezett Esme boldogan, és odasietett hozzám, hogy megöleljen.
- Az igazság az – húztam el a szám –, hogy még nem mondott igent. Alice-nek hála.
- Nem mondott még igent – vidult fel hirtelen Levy, amitől eszméletlenül viszketni kezdett a tenyerem.
- Emmett, nyugi – szólt rám Jasper, és oldalba bökött.
Nem tehetek róla, ez a kis selyemfiú azt képzeli magáról, hogy akár egy fikarcnyi esélye is van Lizzynél. Bárcsak egyszer ne járnának következménnyel a tetteim, bárcsak egyszer beleverhetném a fejét egy méretes fába – ábrándoztam magamban, mire Edward szúrós tekintetével találtam magam szembe.
- Jól van na, csak egy gondolat – morogtam vigyorogva, és a tévét kezdtem el nézni.

Az óra csigalassúsággal vánszorgott, én pedig sokszor azt hittem, hogy nem is előre, hanem hátra megy az idő. Meguntam a tévét, ezért felvonultam a szobámba zenét hallgatni. Az ágyra dobtam magam, és a fehér plafont bámultam, miközben a Papa Roach dallamos, de mégis mámorító zenéje töltötte be a szobámat. A gondolataim folyton-folyvást a délelőtt körül forogtak, és azon kezdtem el morfondírozni, hogy vajon ezzel nem rontottam-e el mindent.

- Emmett, ezen ne rágd magad – hallottam meg Edward hangját, és a nyitott ajtó felé néztem.
- Nem rágom magam – bizonygattam magamnak is az igazamat.
- Nem a fenét nem – csattant fel mérgesen fivérem. – Emmett, ne kövesd el ugyanazt a hibát, mint én. Bízz magadban és a szerelmedben – ült le mellém, és megpaskolta a vállam.
- Ugyan tesó – mosolyodtam el. – Én magamban bízok, csak…
- Csak Lizzy szerelmében nem? – szökött fel Edward szemöldöke.
- Nem tudom – hajtottam le a fejem,
- Ne kételkedj benne – kezdte Edward halkan. - Ha hallanád, hogy miket gondol rólad, egy fikarcnyi kétséged sem lenne.
- Miket is gondol? – vigyorodtam el hirtelen. Ilyenkor annyira irigylem őt a képességei miatt.
- Emmett, a perverz részeket nem nagyon szoktam figyelni, ilyenkor elterelem a gondolataimat – húzta el a száját, mire én csalódottan lebiggyesztettem az ajkaimat. – De azok a gondolatok, amik azzal foglalkoznak, hogy mennyire szeret, és hogy te vagy az élete, azokat a gondolatokat szívesen halhatom – nevette el magát rám nézve. – Higgy nekem tesó, nagyon szeret téged. Biztos vagyok benne, hogy igent mond neked.
- Akkor megnyugodtam – vigyorogtam szélesen.
- De van még valami – kezdte Edward komolyan. – Talán az édesapját is meg kéne kérdezned. Mert azt úgy illik.
- Igen, tudom, már ezen is törtem a fejem, és gyűjtöm a bátorságomat, hogy Harold elé álljak, és megkérjem tőle is a lánya kezét.
- Akkor gyere, gyűjts egy kis erőt – pattant fel Edward, és már ki is vetette magát az ablakon.
- Egy kis fincsi maci nem is lenne rossz – mondtam, és utána vetettem magam.


Az erdőbe futva minden gondolatot kiűztem a fejemből, és átadtam magam annak a bizonyos szörnyetegnek. Az ösztön eluralkodott rajtam, és vad morgás kíséretében vetettem rá magam egy sűrűn brummogó macira. Órákkal később, jóllakottan, és vigyorogva tértünk vissza a házba, egyenesen a napaliba mentünk, ahol nagy meglepetésemre, Bella és Alice is ott volt. Nem éreztem Lizzy illatát, de azért reménykedve néztem körül a szobában, hogy hátha meglátom őt.

- Lizzy nincs itt – szólalt meg Alice csendesen. – Angie hazajött, és most otthon beszélik ki magukból az elmúlt pár hetet.
- Értem – mondtam sután, és megindultam a szobám felé.
- Emmett – szólt utánam Alice bűnbánó hangon. – Beszélhetünk?
- Nem – feleltem kurtán, és folytattam az utamat. A szobám ajtaját becsapva az ágyra dobtam magam, és megkeresve a távkapcsolót, megint felhangzott a Papa Roach.

Egyre mérgesebb és mérgesebb lettem, de nem Alice-re, hanem magamra. Nem hiszem el, hogy ennyire bizonytalan vagyok, utálom magam, mert nem hiszek abban, hogy Lizzy igent mond nekem. Teljesen nevetségesnek is érzem magam emiatt, kikapcsoltam a zenét, és némán néztem magam elé, egyszer csak egy halk kopogást halottam.

- Mit szeretnél, Alice? – kérdeztem mogorván.
- Csak egy percet kérek – mondta ő halkan.
- Gyere – feleltem, és amikor benyitott ránéztem az órámra. – Pontosan egy perced van.
- Szóval, én annyira, de annyira sajnálom. Nem gondoltam volna, hogy ennyire bizonytalan vagy Lizzy érzéseivel kapcsoltban. És amikor Jazz elmondta, hogy mennyire ki voltál bukva, én annyira rosszul éreztem magam. Emmett, kérlek, ne haragudj rám, és higgy nekem, kérlek. Lizzy szeret téged, mindennél, és mindenkinél jobban. És igent mond neked... hmm…. a körülményeket nem részletezem – fújta ki végül a levegőt. Ezt a pár mondatot, mindössze két másodperc alatt hadarta el.
- Hát ez elég sajátos bocsánatkérés – mondtam mosolyogva. – De éppen ezt szeretem benned.
- Akkor ez azt jelenti, hogy megbocsájtasz? – kérdezte Alice boci szemekkel, amin hangosan felnevettem.
- Meg hugi, de félj a bosszúmtól – kacagtam vidáman, és megszorongattam.

A délután hátralévő részében, a testvéreim körében töltöttem. Beszélgettünk, nevettünk, és mindannyian próbáltak felkészíteni az esti „apás beszélgetésre”, mivel Alice nem akart elárulni semmit azzal kapcsolatban, hogy miként fogadja majd Herold a kérdésemet. Így hát továbbra is izgultam az előttem álló beszélgetés miatt. Éjféltájt Bella és Edward belemerültek egy sakkjátszmába, Jasper és Alice pedig vadászni mentek. Emse pedig teljesen belefeledkezett a rajzaiba. És mivel semmi humorom nem volt Levy-val társalogni, kimentem a ház mögötti udvarra és feltárcsáztam Lizzy számát, mert én akartam lenni az első, aki felköszönti. Reménykedtem benne, hogy még nem alszik. A második csöngésre már fel is vette.

- Szia! – szólt bele vidáman.
- Szia cica – a hangja engem is mosolygásra késztetett. – Boldog Születésnapot!
- Köszönöm, szeretlek – felelte meghatódva, remegő hangon.
- Én is téged, édes – mondtam, majd eszembe jutott a bizonytalanságom. – Apropó, ha már a szeretetnél tartunk…- Kezdtem komolyan.
- Emmett, gyere egy percre, légy szíves – hallottam meg Edward ideges hangját.
- Nem ér rá? – kérdeztem morcosan. Nem hiszem el, hogy megint félbe szakítottak.
- Alice látott valamit – felelte Edward halkan.
- Mennem kell. Jó éjt, álmodj rólam – mondtam végül. Kíváncsi voltam, hogy vajon Alice mi fontosat láthatott.
- Mindig – felelte vidáman, és belecuppantott a telefonba, amin én elvigyorodtam. Utána megszakadt a vonal
Egy percig még hallgattam a sípolást, majd ráérősen becammogtam a házba, és levágódtam a kanapéra, Bella és Jasper mellé.
- Na mi volt olyan fontos? – kérdeztem morcosan.
- Láttam, hogy Harold bele fog egyezni – csilingelte Alice boldogan, amire én is elvigyorodtam.
- Köszi hugi – felpattantam, és egy bordaropogtató ölelés mellett, nyomtam egy hatalmas puszit az arcára.
- Eddig ezért nem mondtam semmit, mert nem láttam tisztán – vigyorogta ő, majd oldalra billentette a fejét. – Ugye nem haragszol már?
- Nem, nem egy csöppet sem – feleltem vidáman.

Ezután, szinte szaladt az idő, alig vártam, hogy újra lássam őt. Az este nagyobb része azzal telt, hogy Alice ugráltatott minket, hogy még mesébe illőbb legyen a lakás, mire Lizzy megérkezik. Hamarosan, már majdnem minden négyzetméteren virágok és gyertyák sorakoztak. Lemondón ráztam a fejem, és nem először megállapítottam, hogy Alice mindig túloz. De hát ő már csak ilyen, és erősen elgondolkoztam azon, hogy ha majd sorra kerül az én esküvőm, Lizzyvel, akkor nem ő szervezi.
- Ne álmodozz Emmett – nevetett fel Edward. – Ahhoz bizony már Üzbegisztánba kéne menekülnötök.
- Hát, ha jól meggondolom… – kacagtam fel vidáman.

Észre sem vettem, már reggel volt, mire Alice úgy döntött, hogy teljesen kész vagyunk a díszítéssel. Felszaladtam a szobámba, és egy gyors hideg zuhany után, felvettem azt az összeállítást, amit Bella és Alice állított nekem össze. Mire végeztem, már hallottam is Harold Golfjának a hangját. Leszaladtam az földszintre, és a családom mellé állva vártuk, hogy belépjenek az ajtón.

- Boldog Születésnapot – kiáltottuk egyszerre, mikor Esme kinyitotta az ajtót.
- Köszönöm – mondta ő szerényen, és körbenézett a nappaliban. Látszólag ő is úgy találta, hogy Alice teljes mértékben túllépte azt a bizonyos határt, de egy hatalmas mosolyt erőltetett az arcára, és kedvesen a húgomra nézett. Mikor mindenki üdvözölte, elé léptem, és mélyen a szemébe néztem.
- Szia cica!
- Szia! – köszönt ő remegő hangon, és meghallottam a hevesen verő szívét, amitől elvigyorodtam. Ő is ugyanúgy szeret, ahogyan én őt. Nem gondoltam volna, hogy majd’ egy évszázad után, ennyire el tudja venni az eszem egy lány, ráadásul egy emberlány.
- Boldog születésnapot édes – búgtam halkan, és gyengéden megcsókoltam. Nem akartam heves csókot, de ő belekapaszkodott az ingem gallérjába, és erősen magához vont. Belemosolyogtam a csókba, és gyengéden eltoltam magamtól.
- Köszi – fújta ki a levegőt, csalódott volt, ez tetszik.
- Lizzy, ami a leányk... - kezdtem komolyan, de Alice félbeszakított.
- Na gyere kis szülinapos – mondta, és kézen fogva a kanapéhoz húzta.

Ami a leánykérést illeti, én nem akarok rád erőltetni semmit – fejeztem be végre a mondatot magamban, mire Edward egy együtt érző mosolyt küldött felém.

- De hát én nem kértem semmit – mondta Lizzy szerényen.
- Az senkit sem érdekelt – nevetett fel Bella.

Ezután, mindenki odaadta a Lizzynek szánt ajándékát. Ő pedig lelkesen fogadta azokat, amit én boldogan néztem végig. Egyedül akkor mordultam fel, amikor Levy ajándéka volt a soros. Egy zenélő ékszerdobozt kapott tőle, fel is mordultam akaratomon kívül, amikor Levy mézes-mázas hangon hozzászólt, de Lizzy sötéten rám nézett, ezért újra elvigyorodtam.



Mikor megvolt az ajándékosztási ceremónia, Alice és Miranda, behozták a négyemeletes tortát. Magamban elvigyorodtam. Lizzy és a szülei, hetekig ezt fogják enni, mert számunkra olyan illata van ennek a habos babos süteménynek, mintha sártorta lenne. Ránéztem Haroldra, és felálltam Lizzy mellöl, majd odasétáltam hozzá.

- Harold, beszélhetnénk? – kérdeztem udvariasan.
- Persze fiam – mondta ő mosolyogva. Na, ez jó jel, mosolyog.
- Talán menjünk ki a konyhába – ajánlottam fel, mire ő csak bólintott. Kiérve, leültem a konyhaasztalhoz, ő pedig szemben velem foglalt helyet.
- Hallgatlak Emmett – mondta, még mindig mosolyogva.
- Harold – kezdtem bizonytalanul, és elfordítottam a fejem, mire megláttam Edward mosolygó arcát az ajtóban. Bátorítóan bólintott, majd eltűnt. – Én nagyon szeretem Lizzyt – mondtam kicsit bátrabban, mire csak egy kurta bólintást kaptam. - És úgy érzem, hogy a mi kapcsolatunk nem egy tinédzser fellángolás.
- Azt már akkor láttam, amikor először beléptél a házamba – szólalt meg ő kedvesen, mire én felsóhajtottam.
- Nekem őszintén komolyak a szándékaim – vettem egy nagy levegőt. Kicsit marta is a torkom Lizzy csábító illata. – És ezért szeretném, ha áldásod adnád arra, hogy eljegyezzem a lányod.
- Hogy mondod? – kerekedett ki Harold szeme
- Szeretném megkérni Lizzy kezét – mondtam nyugodtan, és az asztalon összefontam a kezem.
- Ez... ezt nem mondod komolyan – dadogta ő meglepve.
- Nézd, ez csak egy ígéret – kezdtem a magyarázkodást. Tudtam, hogy katasztrófa lesz. - Én nem....
- Emmett – vágott a szavamba. - Én nem akarom azt, hogy Lizzy idő előtt felnőjön, de szerintem egy apa sem akarja ezt. Viszont látom, hogy a lányom teljesen és visszavonhatatlanul szerelmes beléd. És azt is, hogy nem egyhamar szándékozik kiszeretni belőled – húzta el a száját. – Én csak egyvalamit kérek tőled.
- Bármit – vágtam rá gyorsan.
- Egy kis türelmet – ingatta Harold a fejét. - Csak addig, amíg be nem tölti a húszat. És ha ezt megteszed nekem, akkor örömmel adom rátok az áldásom.
- Ez természetes – helyeseltem. – Míg Lizzy húsz éves nem lesz – mondtam végül, és felálltam. – Köszönöm.
- Nincs mit – felelte ő mosolyogva, és felém nyújtotta a jobbját. – És még valami – szűkült össze a szeme. – Ha egyszer is megbántod a lányom….
- Ez soha, soha nem fog előfordulni – mondtam komolyan, és megráztam a kezét.
- Ajánlom is.

Mosolyogva mentünk vissza a többiekhez, és én megint letelepedtem, a kérdőn rám néző Lizzy mellé, és átkaroltam a derekát, majd egy csókot leheltem a nyakára. A vére egyszerre sebesebben kezdett áramlani, ami még intenzívebbé tette az illatát. Halkan felsóhajtott, mire Edward, és Jasper egyszerre köszörülték meg a torkukat. Lizzy fülig pirult, én pedig önelégülten elvigyorodtam.
Szinte már úgy éreztem, hogy napok óta ülünk a nappaliban, és beszélgettünk. Türelmetlenül vártam azt a percet, amikor végre kettesben lehetek Lizzyvel, és újra szerethetem. Szinte felnevettem, amikor Angie bejelentette, hogy a gépe hamarosan indul, és neki lassan mennie kell. Harold felajánlotta, hogy kiviszi a reptérre, és feltűnés nélkül rám kacsintott, amit én egy hálás mosollyal viszonoztam. Miután elbúcsúztunk mindenkitől, Lizzy az ajtóban állva integetett, a szülei, és a barátnője után.

- Lizzy, segítenél nekem egy kicsit? – állt elé Alice. Na azt már nem, innentől Lizzy csak az enyém.
- Nem, Lizzy most nem fog segíteni – mondtam mély hangon.
- De hát… – kezdte Alice mosolyogva, én viszont a karjaiba kaptam szerelmemet, és felfutottam vele a szobámba.



Gyengéden az ágyra fektettem, és azonnal az ajkai után kaptam. Mint egy szomjazó, aki napok óta nem jutott vízhez, és most egy oázisban találtja magát. Lizzy légzése szaggatottá vált. Kéjes sóhajok hagyták el a száját, amikor a nyakára siklott az ajkam. Forró kezei a pólóm alá siklottak, és végigsimított a mellkasomon, majd egy türelmetlen mozdulattal megpróbálta lerángatni a felsőt rólam, amin én csak elvigyorodtam. Milyen kis mohó. Én sem akartam kimaradni a jóból, így gyengéden lesöpörtem a ruhája pántját, és apró csókokat nyomtam a nyakától egészen a hevesen emelkedő mellkasáig. Szinte fénysebességgel szabadultunk meg a ruháinktól, és én megint éreztem forró testének minden porcikáját.
Halkan felsóhajtottam. Szenvedélyesen csókolóztunk, amikor meghallottam, hogy a családom kivonul a házból, és hangosan becsapód
ik a bejárati ajtó. Lizzy felkuncogott, és szorosabban simult hozzám. Teste remegni kezdett, amikor az ajkaim a mellére tévedtek, és egy halk sikolyt is kicsaltam belőle, amikor nyelvem hozzáért a keményen ágaskodó mellbimbójához. Egyre lentebb és lentebb haladtam, s közben minden porcikáját édes csókokkal halmoztam el. Eszeveszetten vergődött alattam, és körmeit a vállamba mélyesztette, amikor elértem a legforróbban lüktető pontot a testén. Kezeimet a csípőjére csúsztattam, csak hogy tompítsam a hevesen remegő testét. Percekig kényeztettem, vadabbnál vadabb hangokat, és nyögéseket kicsalva belőle. Egyszer csak felsiklottam, és birtokba vettem a megduzzadt, remegő ajkait.
A csípőmet az övéhez nyomtam, ezzel gyengéden ösztönözve fentebb emelte azt, és én belé siklottam, egy hatalmas nyögéssel. Éreztem, hogy a negédes forróság szinte perzsel. Ajkaink megint csak szenvedélyes csókban forrtunk össze, és a vad szerelmeskedésünk csúcspontja felé közeledve, egyre hangosabban ziháltunk. Még én is, akinek nincs szüksége levegőre. Szinte egyszerre értük el a csúcsot. Zihálva gurultam le róla, majd az oldalamra fekve felkönyököltem, és vigyorogva néztem, ahogy próbál rendesen lélegezni.

- Tartozol nekem egy válasszal – mondtam mézédes hangon.
- Csak akkor válaszolok, ha te is – mosolyogta, és felém fordult.
- Mi lenne a kérdés?
- Mi beszélnivalód volt apámmal? – kérdezte ő komolyan, mire elvigyorodtam. Tudtam, hogy meg fogja kérdezni, a kis kíváncsi.
- Először te válaszolj – követeltem vigyorogva.
- Igen, igen, igen – kiabálta boldogan, mire én elnevettem magam.
- Megkértem apádtól a kezed – próbáltam komolyságot erőltetni magamra.
- És? Odaadott? - kérdezte ő felhúzott szemöldökkel.
- Igen, egy feltétellel – ingattam a fejem. – A huszadik születésnapod előtt, nincs lagzi – húztam el a szám.
- Ohhh, apa gyúrható, mint az agyag – legyintett Lizzy vigyorogva.
- Akkor a menyasszonyom vagy? – kérdeztem szépen mosolyogva. – Várj, még nem – kaptam észbe, és a szekrényemhez léptem, majd kivettem azt a gyűrűt, amit még akkor vettem, amikor először bevallottam magamnak, hogy szerelmes vagyok.
- Emmett…. – szólt utánam Lizzy, de alig ejtette ki a nevem, már ott is voltam megint mellette.
- Akkor, most hivatalosan – mondtam komolyan, és felültettem. – Ágyban, ruhák nélkül, ahogy azt illik – és persze hancúr után, tettem hozzá magamban, és felé nyújtottam a fekete díszdobozt. – Elizabeth Evens, hozzám jössz feleségül? – kérdeztem, és felpattintattam a doboz fedelét.
- Igen, Emmett Cullen! Igen, igen és ezerszer is igen – felelte ő boldogan.

Vigyorogva kivettem a gyűrűt a dobozból, és az ujjára húztam. Lizzy boldogan mosolyogva nézegette a csillogó ékszert, s közben percenként, egy mézédes csókot nyomott az ajkaimra. Talán egy fél órán át nézegette az eljegyzési gyűrűjét, amikor úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a nappaliba. Lizzy magára kapta a szoknyáját, és vigyorogva kiindult a szobámból. Épp, hogy leértünk a nappaliba, mikor meghallottam Alice velőt rengető sikolyát a ház mögötti udvarról…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés