Furcsa volt úgy belépni forksi otthonunkba, hogy mások laknak ott. Szinte vendégnek éreztem magam az otthonnak hitt helyen, főleg mikor megpillantottam egy idegen férfit. Szóval ő Kate barátja.

Magas volt, és izmos, mint a férfi vámpírok általában. Homokszín haja enyhén kócos volt, és természetesen hófehér bőrrel rendelkezett. Szemei borostyánszínben ragyogtak, melyek állattal való táplálkozásra utaltak, de úgy tűnt, emberünk még csak rászokóban volt az állatokra, vagy épp újszülött stádiumban volt. Talán Kate változtatta át őt. Bár elég nehéz elhinni, hogy szerelem miatt lest valakiből vámpír, én vagyok az élő példa rá, hogy nem lehetetlen az ilyesmi. Pardon, nem is vagyok élő…

-         Garrett, ők itt a Cullen család! – csilingelt Kate hangja, melybe visszatért a lelkesség, bár márványsima homlokán volt egy aprócska aggodalomránc.

-         Garrett Denali. Örvendek – mutatkozott be a férfi illemtudóan halvány mosollyal, bár bizalmatlan pillantással méregetett bennünket.

-         Örvendünk – kezdett bele a formalitásokba Carlisle. – A nevem Carlisle, ők pedig Esme, Emmett, Rosalie, Edward, Isabella, Renesmeé, Alice, és Jasper – mutatott be minket sorrendben, és teljes nevünkön.

-         Igazán köszönjük a házatok szíves vendéglátását – kuncogott fel Kate. – Ha zavarunk, mondjátok meg őszintén, és elkotródunk innen. Amúgy is ideje lenne már… eleget vártunk – sóhajtott fel leszegett fejjel. Garrett rögtön odament hozzá, és óvatosan átölelte őt, mint aki fél, hogy a nőnek baja eshet.

-         Hogy érted ezt, Kate? – kérdezte Rosalie, aki ugyebár nem a türelméről volt híres. – Kire, vagy mire vártok?

Kate szemlátomást rossz lelki állapotba került már a számunkra ismeretlen tény hallatára is, de nagy levegőt vett, és igyekezett összeszedni magát. Garrett nyugtatóan a nő vállára tette a kezét; ezzel kísértetiesen hasonlított Edwardra, mikor korábban védelmezni próbált engem. Garrett szerint veszélyesek lennénk, vagy mi a szösz?

-         Majd akkor, ha Carmen és Eleazar visszatérnek – jelentette ki határozottan, és tettetett keménységgel vizslatott minket. Tekintete rögtön ellágyult, ahogy Nessie-re pillantott. – Ó, te jó ég, Nessie, hogy megnőttél! Emlékszel még rám?

-         Naná, Kate néni! – vigyorgott lányom. – Elvégre vámpír vagyok, legalábbis félig – jegyezte meg úgy mellékesen.

-         Méghozzá nem is akármilyen vámpír – tette hozzá Edward büszkén. Én meg szokásomhoz híven elolvadtam, mint a vaj, ha a két számomra legfontosabb lény ilyen vidámnak, és szeretetteljesnek tűnt.

-         A kutya veletek van még? – kérdezte Kate derűsen figyelve Rose-t, kinek arca rögtön elsötétedett Jacob említésére. – Ó, Rosie arcáról egyértelműen süt a válasz.

-         Jacobnak hívják azt a kutyát – mormolta Nessie sértődötten, mintha az ő lelkébe tiport volna bele a megjegyzés. Jasper és Emmett teátrálisan a szívükhöz kaptak, majd felnevettek.

-         Elnézést – kapott a szájához színpadiasan Kate. – Ezek szerint dúl a…

-         Kate, kérlek! – szakította őt félbe Edward kedvesen, de határozottan. Kate arcáról sütött az értetlenség, míg Nessie szeme ide-oda járt apja és nénikéje között, mintha valami teniszmérkőzést nézne Wimbledonban.

-         Zipzár – morogtam olyan halkan, amennyire csak lehetett. Ez elegendő volt ahhoz, hogy Kate, illetve a család minden tagja értse, amit mondok, kivéve természetesen Nessie-t. Kate homlokára csapott, és felkuncogott.

-         Elnézést ismételten – címezte Nessie-nek a szavait.

-         Hmm? Ezt nem értem. Elmagyaráznád? – érdeklődött lányom engem megszégyenítő kíváncsisággal. Na, jó, azért ez túlzás…

-         Persze. Drága édesapád felhívta rá a figyelmem, hogy ne sértegessem a te kis házi kedvenced… akarom mondani Jacobot, mert allergiás vagy rá. Ennyi – jelentette ki Kate rezzenéstelen arccal. Nessie-ről pedig lerítt, hogy elfogadja a magyarázatot.

-         Oké, most, hogy a vérfarkasok még mindig nem űzték vissza Carmenéket, Kate, Garrett, mesélni! – rendelkezett Alice vigyorogva, és lehuppant az egyik kanapéra. Fel sem tűnt eddig, hogy csupán álldogáltunk, de most egyszerre mindenkinek leesett, így helyet foglaltunk a kör alakú nappali ülőalkalmatosságain. A két szólított szerelmes pillantást váltott, és Garrett szólalt meg hamarabb.

-         Mire lennél kíváncsi? – A kis tapasztalatlan. Látszik, hogy nem ismeri Alice-t. Majd hozzá fog szokni, előbb-utóbb…

-         Lássuk csak… mindenre! – vigyorodott el húgom, én meg fejcsóválva nevettem a többiekkel Garrett elképedt arcát látva.

-         Rendben… akkor Kate-é a szó – konferálta fel kedvesét színpadiasan, Alice és Rose pedig már csüngtek is Kate szavain.

-         Négy évvel ezelőtt Alaszkában rejtélyes halálesetek történtek. Mi persze rögtön tudtuk, hogy vámpír áll mögöttük, így nyomozni kezdtünk. Így futottunk bele Garrettbe, aki akkoriban még nomád vámpír volt.

Ezek szerint jó volt a meglátásom Garrett szemeivel kapcsolatban. A borostyánszín szemek koránt sem utaltak a százszázalékos állati táplálkozásra. Bizonyára nemrégiben kezdett bele ebbe az életmódba, bár ki tudja, mennyi ideig tart a folyamatos embervérről való átszokás… nem vagyok kiképezve ilyen téren, csupán Jasper, és Edward.

-         Ó, de aranyos! – lelkendezett Alice, majd értetlen tekintetünket látva heves magyarázkodásba kezdett. – Mármint az, amit Kate most fog mondani. Előre láttam – kuncogott.

-         Hogy érted ezt? – kérdezte Garrett megütközve. – Te afféle jós vagy? Van képességed?

-         Igen, Alice a jövőbe lát, és ezt minduntalan ki is használja – vágott Kate egy kedves kis grimaszt. – Edward gondolatolvasó, Jasper pedig az érzelmeket tudja manipulálni. – Garrett döbbent arcát látva mindnyájan felnevettünk. – Ja, Bellát ki ne hagyjam. Ő a legkülönlegesebb.

-         Ez nem igaz! – vetettem ellen gyorsan, de már éreztem is az arcom bizsergését. Utáltam, ha én vagyok a középpontban, főleg, ha sztárolnak is. Az egyetlen dolog, amire büszke lehetek, az Nessie, bár ő sem egyedül az én érdemem… tökéletességét Edwardtól örökölte, nem kétség.

-         Dehogynem! Bellának pajzsa van, de nem is akármilyen! A mentális képességekre immunis, és magába szívja azokat. Például Edward képességét, vagy épp az enyémet – fejtegette Kate adományom lényegét. Jasper pedig kuncogott feltörő érzelmeimen.

-         Bella, hozzászokhatnál végre, hogy nem hétköznapi vámpír vagy! Én a helyedben nem szégyellném a képességeim… - rótt meg Jazz tettetett szigorral.

-         Én nem szégyellem, csak… - mentegetőztem, de közeledő sietős léptek zaja ütötte meg a fülem. Carmen és Eleazar közeledtek, nyomukban ki tudja, hány vérfarkassal.

-         Azt hiszem, vége a mesedélutánnak – jegyezte meg Emmett viruló fejjel, és kíváncsian lesett ki az ablakon, ahol már látható volt Carmen és Eleazar sziluettje.

-         Na, légyszi, még fejezzétek be gyorsan a történetet! Úgy imádom a szerelmi jeleneteket! – kunyerált Alice kiskutyapillantással, lefelé konyuló ajkakkal, melyekkel elérte a kívánt hatást.

-         A lényeg az, hogy amolyan szerelem volt első látásra. Garrett megígérte, hogy többé nem pusztít embert, feltéve, ha csatlakozhat. Ez több-kevesebb sikerrel működik is, és azóta vagyunk egy pár – fogta rövidre meséjét Kate, és gyors csókot váltott Garrettel.

-         Több-kevesebb sikerrel? – vonta fel szemöldökét Jasper. Garrett kissé feszengve fordult féle. Kényelmetlenül érezhette magát…

-         Igen. Igyekszem, de néha becsúszik egy-egy hiba… - sóhajtott fel lemondóan. – Azonban az utóbbi bő egy évben nem történt ilyen eset, bár nem is túl gyakran megyek emberek közelébe – vallotta be.

-         Megértem, mit érzel. Ha gondolod, segíthetek majd a későbbiekben, mert én is hasonló cipőben jártam, mint te – bíztatta őt Jazz, de a beszélgetésnek ezen a ponton vége is szakadt, mivel Carmen és Eleazar ekkor rontottak be a házba.

-         Vérfarkasok… mindenütt! – fújta ki a levegőt Eleazar, egyenesen az emelet felé indulva Carmennel. – Viszont egy ponton megtorpantak, és nem jöttek közelebb. Viszont bőven túllépték a határvonalat, ezt jelentenünk kell…

-         Nekünk, Eleazar? – kuncogott fel Esme. A két vámpír egy ütemre pördültek meg a tengelyük körül, és csodálkozva bámultak ránk. A következő pillanatban már a nyakunkban is voltak, és sorra ölelgettek mindenkit, pont, mint Kate.

-         Hogy-hogy itt? Úgy örülök nektek! – lelkendezett Carmen. – Nessie, milyen gyönyörű ifjú hölgy lettél! Jézusom, olyan jó, hogy itt vagytok!

-         Valóban. Végre-valahára van itt valaki, aki tudhat a Volturiról! – bólogatott Eleazar, és nem vette észre, milyen hatást váltott ki belőlünk ezzel a röpke mondatával. – Reméltük, ti tájékozottabbak vagytok, elvégre ki tudja, talán összefutottatok Tanyával idefelé jövet…

-         Hogyan? – csikordult meg Edward hangja élesen. – Miről beszélsz, Eleazar?

-         Ezek szerint mégsem – csóválta a fejét aggódóan a férfi. – De Kate nyilván elmesélte, mit üzent nekünk Tanya. Elvégre nem viccből tanyázunk nálatok…

-         Nem, Eleazar – szakította őt félbe Kate. – Egy szót sem szóltam erről, titeket vártunk. De ezzel most elérted, hogy az egész Cullen klánt ki kelljen ütni defibrillátorral.

-         Eleazar, miről beszéltél az imént? Tanya üzent, hogy… mit? És miért vagytok itt? Semmit sem értek az egészből – mormolta Carlisle.

-         Én már értem – sisteregte Edward az indulattól szinte remegő hangon. – Tanya szökni akart a Volturiból, és Forks a találkozóhely. De hiába várnak rá már másfél éve, Tanya még mindig nem érkezett meg.

-         Micsoda?! – Rose konkrétan úgy festett, mint egy szellem. Emmettnek is feltűnt, ezért támogatóan mögé állt, hogy szükség esetén elkapja, bár a vámpírok nem szoktak elszédülni. De arra ismét én vagyok az élő… illetve halott példa, hogy ilyesmi is előfordulhat.

-         Jól hallottad – suttogta Kate. – Ezért voltam úgy kiakadva az elvesztett zsebkendő miatt. – A Denali klán többi tagja közbe akart szólni, de Kate leintette őket. – Mármint azért, mert ha esetleg a Volturi tudomást szerzett volna Tanya tervéről, és ide jöttek volna… az egyenlő lenne számunkra a halálos ítélettel.

Döbbenten kaptam Nessie után, akit gyorsan átöleltem. Edward csatlakozott párosunkhoz, és így álltunk hosszú perceken keresztül. Mégsem tévedtünk. Forksra újra veszély leselkedik…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés