(Bella szemszöge)


Halkan surrantam ki a szobámból. Egyszerűen nem bírtam elaludni, azért úgy gondoltam lemegyek tejet inni. Kicsit megtorpantam, amikor rájöttem, hogy Edward is lent van, de folytattam az utamat.
- Szereted a lányom? – hallottam meg apám hangját, mire gyorsan megálltam. Hogy kérdezhet ilyet Edwardtól? Visszarohantam a szobámba és kiugrottam az ablakomon.
El sem hiszem, hogy ilyet kérdezett tőle! Hisz egyértelműen nem szerelmes belém! Ezt még a vak is látja! Ezzel csak engem hozott kellemetlen helyzetbe! Bár nem tudják, hogy meghallottam ezt a kérdést, de akkor is…
Úgy kell tennem, mint ha semmi sem történt volna!


Hazafelé száguldoztam, az egyik közeli fáról pedig átlendültem a szobámba. Bebújtam az ágyamba. Azt hiszem, egy kis alvás most jót fog tenni.
A pihenésből nem lett semmi, mert amint lehunytam a szemem, csak az ő földöntúli arca kúszott be az álmaim közé. Így aztán átvirrasztottam az éjszakát, és valamikor reggel 6-kor sikerült elaludnom.


- Bella, kicsim, kelj fel! – rázogatta a vállam valaki. Átfordultam a másikoldalamra és elmotyogtam egy ,,alszom” –ot.
- De édesem, már elmúlt dél! – mondta anya. Hirtelen ültem fel és néztem rá az órámra.
- Sosem szoktál ennyit aludni – jelentette ki anyu aggodalmasan.
- Nem volt valami jó éjszakám! Későn sikerült elaludnom – magyarázkodtam.
- Miért?
- Mert… - sosem szoktam anyunak hazudni, de most kénytelen voltam. – a szomszédban valami idegesítő zenét hallgattak! – Gratulálok Bella! Ennél átlátszóbb hazugságot nem tudtál volna kitalálni!
- Tényleg? – húzta fel kérdőn a szemöldökét. Bólintottam.
- Rendben, de most egy fontos dologról kell beszélnünk! Tudod, hogy apáddal elutazunk és… - itt közbe vágtam.
-… és egyedül hagytok, de nyugi nem lesz semmi baj! Elvégre elmúltam 50! – forgattam meg a szemeimet.
- Nem ezt akartam mondani… – ismét közbevágtam.
- Akkor meg mi…
- Ha hagynád, elmondanám! – vetett rám egy türelmetlen pillantást, majd folytatta. – Szóval, Alice felvetette azt az ötletet, hogy átmehetnél hozzájuk, és ott aludnál náluk. Esme és Carlisle is belementek, és mi is nyugodtabbak lennénk, ha náluk lennél. Mit szólsz?
Első gondolatom az volt, hogy kiugrom az ablakon, de ez nem lenne célszerű, mert semmi bajom nem lenne tőle. Egy házban lakni Vele? Még ha csak pár napra is? Nane!
- Ö… hát… izé… nem is tudom – dadogtam zavartan. Majd hirtelen kivágódott az ajtó.
- Nagyszerű ötlet! – ugrándozott be rajta Alice, és mellém ült.
- Hát… öö… - makogtam, de elhallgattam, mert Em jött be, és ült le a kanapémra.
- Kislány, tök jó buli lesz! Ugye kipróbálod rajtam a pajzsod? – kérdezte tőlem vigyorogva.
- Azt már nem, Emmett! – hallottam meg Edward hangját lentről. Kicsit megremegtem, de senki sem vette észre.
- Nem hiszem, ho… - de ismét közbevágott valaki. Jasper jött be. Csak egyszer az életben figyelne rám valaki!
- Szerintünk pedig az! – mondta. Idegesen forgattam a szemeimet. Valaki nem akarna még bejönni? Mintha csak a kérdésemre válaszolt volna, megjelent apu az ajtóban. Nagyszerű!
- Kérlek, kincsem, sokkal nagyobb biztonságban lennél! – kérlelt. Felsóhajtottam.
- Oké, oké, beleegyezem! De most elmennék felöltözni! – azzal felálltam, és bevágtattam a fürdőmbe. Pár perc múlva halkan kopogtattak az ajtómon.
- Bemehetnék? Mert ruha nélkül elég nehéz lenne felöltözni! – jött egy mosolygós hang az ajtó mögül. Hallottam, ahogy mindenki felkacag. Csodás, most mindenki rajtam nevet!
- Gyere! – motyogtam. Alice jött be, és nyújtott át nekem egy ruhát. Fintorogva néztem meg. Kék feszülős darab volt, amit soha az életben nem fogok felvenni!
- Dehogynem! – kitágult szemekkel néztem rá. Teljesen olyan volt, mintha a gondolataimban olvasott volna.
- Látom a jövőt! – susogta kuncogva. Hirtelen halványpirosas árnyalat jelent meg az arcomon – amit a tükörből láttam – jelezve, hogy elpirultam.
- Semmi baj, hozzá kell még szoknod! – mosolygott elnézően. – De ezt vedd fel! – vált szigorúvá, majd kiment. Nagyszerű!


Miután felvettem ezt a konzervatívnak nem nevezhető ruhát, lebotorkáltam a nappaliba. Na nem mindenki ott volt?
- Hűha, kislány, csak nem randid lesz? Adjak pár tippet? – mondta Emmett kaján vigyorral az arcán. Carlisle és Esme rosszallóan néztek rá.
- Oké, oké, befejeztem… - tette fel maga elé védekezően a kezeit.
- Muszáj ezt viselnem? – mutattam magamra.
- Csodásan áll! – ölelt át anyu. – De nekünk most indulnunk kell! Légy jó, kicsim, és vigyázz magadra! – mindketten megöleltek.
- Köszönjük, hogy vigyáztok rá! – mondta apu Carlisléknak.


A Cullen ház vendégszobájában voltam, amikor halk kuncogást hallottam az ablakom mellől, aztán kövek landoltak az ablakomon. Kinéztem, és megcsóváltam a fejem. Emmett már csak Emmett. Kiléptem az erkélyre.
- Azt hittem már sosem jössz ki! – türelmetlenkedett.
- Mit szeretnél? – mosolyogtam rá úgy, mint egy anyuka a kisfiára.
- Bunyózni! Félvért még sosem győztem le! – vigyorgott rám.
- Mivel még nem is találkoztál eggyel sem! – nálam a pont! Felsőbbrendűen mosolyogtam rá.
- Akkor abban a megtiszteltetésben lesz részed, hogy az első félvérnek nevezheted magad, aki harcolt a nagy Emmett Cullennel! – hirtelen olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne engem. Az erdőre néztem, de nem láttam semmi különöset. Megrántottam a vállam. Csak üldözési mániám van.
- Csak nem félsz Em bácsitól? – kivillantotta pengeéles fogait és megpróbált nagyon félelmetes arcot vágni. De a legviccesebbé mégis csak azt tette, hogy Jasper a háta mögött szamárfület mutatott neki. Hangosan nevetni kezdtem.
- Most meg mi van? – nézett rám értetlenül. Én csak a háta mögé mutattam. Megfordult.
- Na várj csak, öcsi! – elkezdtek bunyózni, mire az egész család kivonult a kertbe, kivéve egy valakit. Edward nem volt lent, és valami megmagyarázhatatlan dolog miatt szomorú voltam, hogy nem láthatom. Csalódottan csuktam be magam után az ajtót, és az asztal felé vettem az irányt, csakhogy valakibe beleütköztem, aki ha nem kap el, a földön végeztem volna. Edward volt az.
- Bocsáss meg! Ugye jól vagy? – állított talpra.
- Pe… persze! – dadogtam, elkábulva mámorító illatától.
- Sajnálom, hogy kopogás nélkül bejöttem, de meg akartam akadályozni Em tervét – villantott rám egy féloldalas mosolyt. Elállt a lélegzetem.
- Se… Semmi baj! – hebegtem zavartan. Na jó Bella! Állítsd le magad! Már így is elég kínos, hogy apu arról faggatta, mit érez irántam. Azt hiszem, ennél lejjebb már nem süllyedhetnék a szemében…
- Nincs kedved beszélgetni? – kérdezte valami furcsa izgatott fénnyel a szemében. Gondolkodás nélkül bólintottam. Az első gondolatom ezt volt: amíg a szemei így csillognak, én bárhová követem… akár a pokolba is.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés