Nem tudtam, hogy hol kezdjem, és azt sem, hogy, hogy mondjam el. Nem fedhetem fel, hogy mik is ők, viszont annyira ki akartam beszélni magamból ezeket a fájó dolgokat. A könnyeim kicsordultak, és vettem egy nagy levegőt, felhúztam a lábaimat, és átkulcsoltam a kezeimmel.

- Miután elmentél – kezdtem sután. – Emmett és én felmentünk a szobájába, és….
- Na jó a sikamlós részeket cenzúrázd – vigyorodott el barátnőm.
- Jaj Angie, olyan hülye vagy – vágtam hozzá egy díszpárnát. Hiába, ő mindig mosolyt csal az arcomra. – Hallgass végig, mert ki kell beszélnem magamból.
- Rendben lakat a számon – felelte, és úgy csinált mintha bezárta volna a száját, és a kulcsot elhajítja, majd komoly arccal rám nézett.
- Szóval, cenzúra – rajzoltam macskakörmöket a levegőbe, mire Angie ajka megrándult. – És utána jött ez – tartottam magam elé a kezem, mire barátnőm szeme megcsillant, és már éppen szólni akart, de nem hagytam. – Aztán másnap, anya felhívott, hogy beszélni akar velem. Persze neki nem mondtam el a lánykérést – ingattam a fejem, mire csak heves bólogatást kaptam, és gyengéden a kezei közé vette az enyémet, bátorítva ezzel. – Este próbáltam hívni őt – nem akartam kimondani a nevét, nem voltam még olyan erős. – De nem vette fel a telefont, Alice sem. Ezért elmentem hozzájuk, ahol ott találtam őt, Rosalie-val – hadartam egy szuszra.
- Rosalie? – szökött a magasba Angie szemöldöke. – A volt csaja?
- Igen, visszajött, és… – hangom elcsuklott, és azok a buta könnyek megint kicsordultak –, és ő visszafogadta. Azt mondta, hogy nem szeret, soha nem szeretett Angie. Csak játszott velem – zokogás felerősödött, és Angie a karjaiba zárt, és vigasztalóan simogatta a hátamat.
- Ez egy szemétláda – morogta mérgesen. – Nyugi Lizzy, ne sírj. Nem is érdemelt meg téged – mondta lágyabb hangon, és a kezemért nyúlt – Ezt meg eldobjuk – mutatott a gyűrűre.
- Ne, nem – öleltem magamhoz a kezem, és hirtelen minden könnyem elpárolgott. – Ezt nem tudom eldobni, még nem – suttogtam, mintha egy nagy titkot árulnék el.

Szuper Lizzy, kezdesz becsavarodni. Gratulálok! De nem akartam még megválni a gyűrűtől. Még nem, akkor is, ha neki semmit sem ér. Ez a gyűrű emlékeztet arra, hogy ha nem is szeretett, fontos voltam neki, hisz ennyi ideig, senki sem képes az érzelmekkel játszadozni, még egy vámpír sem. Gyengéden lehúztam az ujjamról az ékszert, és forgatni kezdtem. Még időm sem volt megnézni rendesen, forgattam jobbra és balra, gyönyörködtem benne, és akkor megakadt a szemem valamin, gravírozva volt. Kis betűkkel csak négy szó volt belekarcolva, alig láthatóan:„Ha új nap kél”.
A gyűrű kiesett a kezemből, és levegő után kapkodtam, mint egy fuldokló. Ezer meg ezer kép tódult az elmémbe, keresve ezeknek a szavaknak az értelmét. És akkor egy nagyon régi kép ugrott be.

Ő és én a biokémia teremben, egymás mellett, még csak titokban imádtam. Mivel végeztünk a feladattal, én unaloműzésként rajzolgatni kezdtem, egy napfelkeltét, amit ő megdicsért.

A kép eltűnt, és én Angie arcát néztem, aki összevont szemöldökkel méregetett. Megráztam a fejem, és az ujjamra húztam a gyűrűt. Nem tudom, miért pont ezt a pár szót vésette bele, de nem is lesz rá alkalmam, hogy megkérdezzem tőle, soha.

Angie nem kérdezett semmit, csak megint megölelt, és folytonosan azt hajtogatta, hogy minden jóra fordul, és hogy kibelezi azt a szemétládát, az iskola első napján. Elmosolyodtam, két okból is. Az első, hogy őt lehetetlen megsérteni, főleg Angie-nek. A második pedig az, hogy milyen harcias, ez a kis törpilla, hisz az alig 154 centijével úgy pattog, mint a bolha.

- Mi olyan vicces? – kérdezte felhúzott orral.
- Semmi, csak elképzeltem, ahogy viszed a létrát, hogy legalább a hasáig felérj – grimaszoltam.
- Haha, marha vicces vagy – most ő vágott hozzám egy párnát. – Amúgy meg még sosem halottad, hogy kicsi a bors, de erős?
- És te micsoda erős bors vagy – nevettem fel ironikusan.
- Na, de legalább nevetsz, ez jó – kacagott velem barátném, majd felvette a sértett maszkot. – Még ha az én káromon is.
- Annyira szeretlek, te lökött tyúk – öleltem magamhoz.
- Én is – ölelt vissza, majd eltolt magától, mert mindketten meghallottuk a bejárati ajtó csapódását. – Megjött Mike – ugrott talpra izgatottan. – Gyere, anyáék és Velen bácsiék kertipartyznak – fogott kézen, és kiráncigált a szobából.

Leérve Angie Mike nyakába ugrott, és ezernyi csókkal halmozta el a meglepett fiút. Majd kimentünk a kertbe, ahol már istenien illatozott a steak. Leültettek minket a kerti padhoz, és megpakolták a tányérunkat. Rita Newnamm, olyan volt, mint anya. Vidám, kedves, és anyáskodó pont, mint Esme. Behunytam a szemeimet, és megpróbáltam nem megint sírni, ekkor meghallottam egy gúnyos hangot.

- Mi az Lizzy? Imádkozol? – kérdezte Alex vigyorogva.
- Igen, méghozzá azért, hogy hagyjál békén – feleltem szintén gúnyosan.
- Harapós a kisasszony – dobta le magát mellém.
- Igen, és ha nem vigyázol, beléd is mar – vágódott mellém Angie, és szúrósan Alexra nézett.
- Egy két karmolást még elviselek – vigyorodott el ő. – Főleg ha a hátamon vannak a harci sebek – motyogta az orra alatt.
- Szállj le a barátnőmről, ha nem akarod, hogy a fejed is harci sebes legyen – morogta Angie harciasan, mire én felkuncogtam.
- Erős a bors mi? – kuncogtam tovább, mire Angie oldalba bökött.
- Egyél – utasított nevetve.

A vacsora nagyon finom volt, és én úgy éreztem, hogy megmozdulni sem tudok. Felkászálódtam a padról, és egy üveg kólával elvonultam az udvar legcsendesebb zugába, ami egy kerti hinta volt. Onnan néztem a nevető embereket, ahogy boldogan bújnak a párjaikhoz, Angie Mike-hoz, Mrs. Newman Mr. Newmannhoz, és Angie nagynénje Marie Valen bácsihoz. A szívem megint összeszorult, és szinte testi erővel tartottam vissza könnyeimet. Bambán néztem magam elé, amikor megmozdult a hinta, oldalra kaptam a fejem, és megpillantottam Alex vigyorgó arcát. Megráztam a fejem, és megint magam elé bámultam.

- Valami nem stimmel veled, te lány – mondta hirtelen elkomolyodva. Hűha, micsoda jó megfigyelő!
- Tényleg? – tettettem a hülyét. – Miből jöttél rá? – kérdeztem szarkasztikusan.
- Bánt valami? – kérdezte válasz helyett, és belekortyolt a sörébe.
- Sok minden bánt – feleltem őszintén, és ránéztem. – Most speciel a folytonos stírölésed.
- Ohh, bocsika, csak… – kapott észhez, hogy megint elkalandozott a szeme –, csak tudod, annyira megváltoztál.
- Nem változtam meg, csak lett mellem – grimaszoltam kuncogva, és visszagondoltam a négy évvel ezelőtti önmagamra. Teljesen el voltam keseredve, mert olyan voltam, mint egy fiú, semmi nőies vonásom nem volt, ráadásul a hajam is rövid volt. Alex tizenhét, és pedig tizenhárom voltam. Nem is gondoltam arra, hogy valaha is úgy néz rám, mint egy nőre. Habár már akkor is ugratott, hogy tömjem ki a melltartómat zsepivel, és elvisz randizni.
- Na ez igaz – helyeselt, és a szemembe nézett, de láttam rajta, hogy szinte erővel tartja magát, hogy ne nézzem az említett testrészemre, ezen elmosolyodtam.
- Borzasztó vagy – ráztam meg a fejem. – Semmit sem változtál.
- Dehogynem – ellenkezett hevesen. – Izmosabb lettem, okosabb és szebb – húzta ki magát, mire én felnevettem.
- És szörnyen szerény – mondtam kacagva, és elvettem a sörét, majd meghúztam az üveget. Nem tudom miért tettem. Talán titkon arra vágytam, hogy elzsibbadjon az agyam, és akkor talán nem látom azokat a kínzó képeket. – Sulizol még? – kérdeztem, és visszaadtam asz üveget.
- Nem, érettségi után beálltam apához – rázta meg a fejét. Valen bácsinak egy fuvarozó cége volt. – Nem látszik? – kérdezte, és felemelte a kezét, megmutatva a bicepszét
- Ja – hagytam rá szűkszavúan, és megint elcsórtam a sörét.

Csendben ültünk tovább, mindketten a gondolatainkba merülve. Alex beszerzett magának egy másik üveg sört, amikor látta, hogy nem szándékozom visszaadni a régit. A szemem sarkából láttam, hogy sokszor szóra nyitja a száját, de mindig meggondolta magát, ami egy kicsit megnyugtatott. Semmi kedvem nem volt csevegni, és ezt ő is észrevette, hála az égnek. Egyszer csak Angie lépett elém, szertefoszlatva egy képet, amit szépen kidolgozva a földre rajzoltam, gondolatban.

- Vásár van a városban – jelentette ki vidáman.
- Semmi ked… – kezdtem ellenkezni.
- Kérlek, jót tenne neked kiruccanni – vágott a szavamba. – És tudod, hogy mennyire szeretem a vásásokat – nézett rám kérlelő szemekkel.
- Rendben – adtam be a derekamat, ismerve, hogy úgy sem hagy addig, amíg nem mondok igent.
- Akkor átöltözünk – kézen fogott, és a szobájába ráncigált.
- Nem hoztam semmi csínosat – motyogtam egyhangúan.
- Nem számít, nekem van – felelte ő, és előhalászott a szekrényéből egy fehér miniruhát.
- Ezt vegyem fel? – kérdeztem meglepve, mire Angie csak az ágyra dobta a ruhát.
- Ha gondolod, van feketébe is – vette elé a másik ugyanolyan ruhát, csak feketében.
- Tied a fehér, enyém a fekete – mormoltam, és elvettem a minit.
- Remek, én is így gondoltam – felelte barátnőm vigyorogva. – A fekete úgy is hosszabb egy kicsit.
- Ez megnyugtat – motyogtam, és a táskámhoz léptem valami fehérneműt keresni. Majd bevonultam a fürdőbe, és magamra erőltettem az erősen szűk darabot.
- Miután felöltöztünk, Angie kifestett, mert imádott sminkest játszani, a hajam kiengedve hagytam, mert jobban illett a ruhához a vállamra omló enyhén hullámos haj. Miután barátnőm is végzett karon ragadott, és levonultunk a nappaliba.

- Hát, igen – vigyorodott el Mike. – Én leszek a legirigyeltebb pasi a vásárban, két ilyen bombázóval – mondta, és magához ölelte Angie-t.
- Tévedés öcsém – szólalt meg Alex a hátam mögött. – Mi leszünk a legirigyeltebbek – hátra fordulta, és végignéztem rajta. Nem is volt olyan rossz, amit láttam, Alex egy fekete farmert, és egy hófehér feszülős pólót, ami kellemesen megmutatta, hogy mennyire kidolgozott a felsőteste. – Már ha nincs ellenetekre, ha én is megyek – nézett rám, oldalra billentett fejjel, mire én megráztam a fejem, hogy nincs.
- Akkor induljunk végre – türelmetlenkedett Angie.

Az én kocsimmal mentünk, de nem én vezettem, mert Mike addig könyörgött, amíg átengedtem neki a kormányt. Akkor legalább leihatom magam – gondoltam magamban keserűn. Tudtam, hogy semmit nem old meg, de csillapítja a vérző szívem fájdalmát. Percek alatt odaértünk, és Angie egy ötéves lelkesedésével vetette bele magát a tömegbe, és mindent azonnal ki akart próbálni. Mosolyogva néztem utána, ő boldog, mert Mike feltétel nélkül szereti, kicsit irigyeltem is. De csak egy kicsit, mert tudtam, hogy Angie megérdemli a boldogságot. Mike is vigyorogva követte őt, míg én és Alex lemaradtunk, csendesen sétáltunk egymás mellett, és az embereket megy a nyüzsgést figyeltük.

- Lizzy, miért vagy ennyire… ennyire komoly? – kérdezte hirtelen Alex.
- Nem vagyok komoly – feleltem, és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Ugyan már, ez nem te vagy – rázta meg a fejét ő. – Hét éves korod óta ismerlek, ne akarj átverni – megfogta a karom, és megállított. – Annyira megbántott az a pasi?
- Honnan tudod, hogy…? – kérdeztem meglepve, mire ő csak elmosolyodott.
- Lizzy, látom a szemeden – mondta ő mindent tudóan. – Valami nagyon rossz történt. Megcsalt?
- Nem akarok róla beszélni – fordítottam el a fejem, és sűrűn pislogni kezdtem, mert éreztem a kibuggyanó könnyeimet.
- Jaj szívi, én nem akartalak megsiratni – ölelt hevesen magához. – Ne haragudj rám kérlek – motyogta bűnbánóan, miközben eltolt magától, hogy a szemembe nézzen.
- Nem haragszom – feleltem elcsukló hangon.
- Na jó, gyere lövök neked, egy méretes plüssmacit – mondta mosolyogva, mire én felzokogtam. – Te jó ég, mit tettem? – kapott megint a karjaiba, majd egy eldugottabb padhoz vitt, és ráültetett. – Csss, Lizzy nyugodj meg – csitított, és közben a hátamat simogatta.
- Ne… ne… haragudj… csak… én… sajnálom – zokogtam, és a vállára hajtottam a fejem.
- Ugyan szívi, nem történt semmi, sírj csak nyugodtan – ölelt magához szorosan.

Percekig rázott a zokogás, és szegény Alex pólója elázott. Nem akartam pont neki elsírni a bánatom, de egy idő után, elkezdtem, és minden szóval könnyebbnek éreztem magam. Valahogy nem nyomta a szívemet az a mázsás súly, és a levegő vétel is könnyebben ment. Alex, mindeközben gyengéden simogatta a hátam, és megnyugtató szavakat suttogott a fülembe, olyanokat, hogy higgyem el, minden rendbe jön, és még fiatal vagyok, megtalálom az igazi szerelmet.

- Nem Alex, nekem ő volt az igazi – szipogtam kicsit nyugodtabban.
- Ezt nem tudhatott – hajtotta az igazát ő. – És ha, mondjuk három, vagy négy év múlva találkozol egy olyan fiúval, aki azt a szerelmet adja, mint amilyent te megérdemelsz? – kérdezte komoly arccal, és mélyen a szemembe nézett.
- Nagyon szerettem őt – ráztam meg a fejem. – Még mindig nagyon szeretem – vallottam be halkan, nem is biztos, hogy hallotta. – Ő… ő a mindenem – mondtam végül keserűen, mire Alex megrázta a fejét.
- Ezt csak most gondolod így – szajkózta komoran.
- Ha te mondod – hagytam rá, majd felálltam, és megigazítottam az összegyűrődött ruhám.
- Üljünk fel az óriáskerékre – mutattam arra, amerre Angie-t sejtettem.
- Kívánsága számomra parancs – pattant fel Alex vigyorogva. – De csak előttem mehet, hölgyem.
- Ugyan miért? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Hogy évezzem a csodás látványt – felelte pimaszul, mire én játékosan hátba vertem, és karon ragadtam, majd megindultam vele a tömegbe.

Végül is elég jól sikeredett az este, és jól éreztem magam. Annyira könnyű volt vidám emberek közt vidámnak lenni. Mosolyognom kellett Angie lankadatlan lelkesedésén, Mike féltésén, és Alex folytonos csábítási próbálkozásain. Amikor felültünk az óriáskerékre, láttam, hogy odakacsint a kezelőnek, de nem értettem. Viszont amikor a legmagasabb pontra értünk, a kerék hirtelen megállt.

- Ez a te műved? – fordultam felé, állmérgesen.
- Miből gondolod? – kérdezett vissza válasz helyett.
- Minden kérdésemre, kérdéssel kell válaszolnod? – csóváltam meg a fejem.
- Szerinted? – nevette el magát, és magához ölelt, ami most egy kicsit feszélyezett, ezért kibontakoztam az öleléséből, és az alattunk lévő gerlepárra néztem, akik úgy falták egymást, mintha nem lenne holnap.
- Na szuper, még bele sem gondoltam, hogy ma hol alszok – kaptam hirtelen a fejemhez. – Velük egy szobában biztos nem maradok – grimaszoltam nevetve.
- Alhatsz nálam – biccentette oldalra a fejét Alex, és a szempilláit rebegtette. – Nagy ágyam van – húzkodta fel-le a szemöldökét.
- Meghiszem azt – kacagtam fel. – Kell is ekkora egónak.
- Makacs vagy. Ugye tudod? – kérdezte ő elkomolyodva.
- Igen, tudom – feleltem én is komolyan. – Már említették.
- Hát rendben, akkor én átadom az ágyam, és alszok a kanapén – ajánlotta fel hősiesen.
- Micsoda gavallér. Van egy tollad, felírom valahova, a nemes tetted.
- Haha, jó akkor aludj csak a kanapén – húzta fel sértetten az orrát, és mint egy parancsszóra megindult a kerék.

Megráztam a fejem, de tovább mosolyogtam. Miután leszálltunk elsétáltunk egy sörsátorhoz, ahol leültünk egy üres padra. Angie és Mike nem tudtak elszakadni egymás szájától, ezért Alex és én a pulthoz mentünk.

- Mit iszol? – kérdezte Alex még mindig sértetten.
- Mindegy, csak üssön – feleltem határozottan, mire Alex elvigyorodott, és rendelt.
- Na, ezután még a nevedet is elfelejted – adott a kezembe egy csodásan kék löttyöt. Beleszagoltam, és hát már az illat is megrészegített.
- Mi ez? – kérdeztem félve.
- Abszint – felelte ő egyszerűen, és miután megkapta a többi italt, visszaindult a padunkhoz.
- Oké, ezzel sokat elárultál – motyogtam az orrom alatt, és utána indultam. Fogalmam sem volt, hogy milyen lehet, ez az ütős ital, de mindjárt megtudom. – Egészségetekre – emeltem fel a poharam, majd egy kortyra le is húztam. A torkom fellángolt, és a könnyeim egy pillanat alatt kiszöktek, ha Alex nem kap utánam, biztos, hogy összecsuklom. Az ital marta a torkomat, és a nyelőcsövemet, erős köhécselésbe kezdtem, és levegő után kapkodtam.
- Igyál – adta a kezembe a sörét Alex vigyorogva. Nagyokat kortyolta, és élveztem, hogy a hideg sör kioltja a mérhetetlen lángolást. – Na milyen volt? – kérdezte pimaszul, miután megint rendesen vettem a levegőt.
- Ez, borzasztó – feleltem mérgesen, majd egy pillanat múlva megéreztem a jóleső zsibbadást az agyamban. – Kérek még egyet – mondtam vigyorogva, és lehuppantam a meglepetten pislogó Angie mellé.
- Ezt most komolyan mondod? – hebegte barátnőm, mire én csak vigyorogva bólintottam.
- Ez a beszéd kislány – nevette el magát Alex, és visszament a pulthoz.
- Lizzy, te le akarsz részegedni? – kérdezte Angie rosszallóan.
- Mindennél jobban – feleltem vidáman.
- De miért? – értetlenkedett felrázva, mire én a füléhez hajoltam, és belesuttogtam.
- Kérlek, csak egy kicsit hadd felejtsem el, hogy mennyire is fáj – suttogtam elcsukló hangon. – Nagyon fáj Angie, és nem akarom, hogy ilyen iszonyatosan fájjon.
- De ez nem megoldás – mutatott az üres pohárra.
- Csak ma este. Jó? – néztem a szemeibe, és letöröltem a könnyeimet.
- Bolond vagy Lizzy Evens, de megértelek – ölelt magához mosolyogva.
- Köszönöm – feleltem halkan, erre Alex is visszatért ez újabb adag „fájdalomcsillapítóval” és a kezembe nyomta, majd kivette az üres poharat a másik kezemből, és egy üveg sört adott bele.
- Na kislány, kíváncsi vagyok mikor dőlsz ki – nevette el magát, majd koccintottunk, és megint csak egy húzásra ittam meg. A reakció ugyanaz volt, de a hatás nem maradt el.

A negyedik abszint után, teljes volt a köd a fejemben, és én felszabadultan nevettem, mintha minden tökéletes lenne. Nem tudott érdekelni semmi, csak, az, hogy most nekem táncolnom kell. Megfogtam Angie kezét, és a közeli színpadhoz vezettem, ahol már pár fiatal táncolt. A tömeg közepére siettem, és táncolni kezdtem, még soha nem éreztem magam ennyire jól. Igaz, még soha sem ittam ennyi alkoholt. Erre az éjszakára sikerült elfelejtenem minden fájdalmat, azt hogy Emmett nem szeret, azt hogy soha nem is szeretett. Erre vágytam, egy kis nyugalomra a szívem körül.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés