- Sziasztok! – mondtam mosolyogva. – Jó, hogy mindketten itt vagytok.
- Jó a rucid Lizzy – vigyorodott el Alex –, de a pólóm jobban ált.
- Angie, ne haragudj, hogy kiakadtam, csak… – folytattam elengedve a fülem mellette
az előbbi megjegyzést. – Jaj, hiszen te tudod a legjobban, hogy min megyek keresztül – mondtam végül egy hatalmas sóhaj kíséretében.
- Semmi baj, én nem is haragudtam – felelte ő mosolyogva. – De most vegyél magadra valamit, mert Alex szemei már kocsányokon lógnak – nevette el magát, és hátba verte az említettet.
- Ohh tényleg – kaptam észbe, és visszavonultam a fürdőbe, de ott rájöttem, hogy semmi ruha nincs bent, csak Alex pólója. – Angie nem adnál be valami ruhát? – dugtam ki a fejem a résnyire nyitott ajtón.
- De, persze – felelte ő, és a táskámhoz lépett. – Ezek mind a régi gönceid. Hol vannak az újak? – kérdezte, miközben kivett egy szett fehérneműt, egy farmer sortot, és egy fehér ujjatlan toppot.
- Most el kell magyaráznom?- ráztam meg a fejem, és elvettem a ruhákat.
- Ja, oké értem – mondta ő szomorkásan, majd összeszedte a saját fürdőcuccait, majd bejött ő is, amíg öltöztem.
- Én nem mehetek? – kérdezte Alex csillogó szemekkel.
- Te nem, mert nem férsz már be – öltöttem rá nyelvet.

Miután felöltöztem kiléptem a fürdőből, és leültem az ágyra szembe Alexxal. Mélyen a szemeibe néztem, majd beszélni kezdtem.

- Először is, köszi, hogy nem használtad ki a részegségemet – mondtam félszegen mosolyogva.
- Ugyan már Lizzy, én nem vagyok olyan élvhajhász, mint amilyennek kinézek – vigyorogta ő szemtelenül
- Elhiszem neked – bólintottam nevetve.
- Lizzy, nem hiszem el, hogy annyira csúnyának találsz – húzta el a száját Alex.
- Nem talállak csúnyának, nagyon is tetszel – mondtam hevesen.
- De?!
- De, én még mindig nagyon szeretem őt – kezdtem bele halkan, és lehajtottam a fejem. – Én érzem, hogy nem tudnék új kapcsolatot kezdeni. Még nem.
- Nem tudom, hogy miért nem felejted már el? Meg sem érdemel az a szemétláda – morogta Alex mérgesen.
- Nem érted, hogy szeretem és a felesége akartam lenni annak a szemétládának? – fakadtam ki sírva. – Én nem tudom elfelejteni olyan könnyen, mint ahogy ő tette.
- Ne haragudj rám – ölelt magához Alex.
- Én csak egy kis időt kérek – szipogtam a szemeibe nézve. – Rendben?
- Rendben – felelte ő mosolyogva. – Nem vagy éhes? – kérdezte végül.

Lementünk a konyhába, és Alex vigyorogva csinált nekem pirítóst. Persze a fele a kukába landolt, mert odaégette. Nevetve vettem tudomásul, hogy nem a pasiknak találták ki a konyhát, legyen az ember vagy vámpír. Angie is csatlakozott hozzánk, és vidáman nevetgélve megreggeliztünk. Azután pedig kimentünk az udvarra napozni. Tény és való, hogy Seattle nem olyan esős, mint Forks, és vannak napsütötte napok. Élveztem a napsugarak simogatását, és úgy éreztem, hogy minden napon töltött perccel gyengébb lesz a szívem körüli vaspánt szorítása.

- Lizzy, csörögsz – szólalt meg Angie.
- Micsoda füled van – nevettem el magam, majd befutotta m a házba, a konyhában hagyott telefonomért. – Mesélj! – vettem fel a telefont, rá sem nézve a kijelzőre.
- Szia kicsim! – hallottam meg anya hangját. – Hogy érzed magad?
- Nagyon jól – feleltem vidáman. – Miért hívtál?
- Nem hívhatlak fel, csak úgy? – méltatlankodott anya.
- Nem szoktál felhívni, csak úgy – feleltem nevetve.
- Látom, jó kedved van – mondta anya szárazon.
- Nem kéne? -
- Beszéltél mostanában Emmettel? – kérdezte anya hirtelen. A neve, mintha égető vasként perzseltek volna.
- Nem, nem beszéltem vele. Miért?
- Mert apád tegnap este egy szőke lánnyal látta őt – felelte anya aggodalmasan.
- Ahh – csak ennyit tudtam kinyögni. Mélyeket lélegeztem, csak, hogy nem sírjam el magam.
- Csak ennyit mondasz? – mérgelődött anya. – A vőlegényed egy másik lánnyal volt.
- Ő biztos csak egy barátja – mondtam halkan.
- Biztos vagy te ebben?
- Igen anya, ő nem csalna meg – ja, dehogynem.
- Hát akkor megnyugodtam. Mikor jössz haza?
- Szerintem itt maradok egész nyáron – feleltem egyhangúan. Rita Newmann tényleg marasztalt, szóval még csak nem is hazudtam.
- Akkor mi is nyugodtan elutazunk – felelte anya vidáman.
- Hová utaztok?
- Még nem tudom, apád titokban tartja – kuncogta anya.
- Akkor jó szórakozást – feleltem mosolyogva. – Majd telefonálunk még.
- Persze kicsim. Vigyázz magadra.
- Ti is – köszöntem el, majd kinyomtam.

Mosolyogva mentem vissza a kertbe, és leheveredtem Angie mellé.

- Ki hívott? – kíváncsiskodott barátnőm.
- Anya – feleltem vigyorogva. – Valahova elutaznak apával. Szóval, a nyakatokon leszek egész nyáron.
- Az jó – vigyorodott el Angie.
- Lizzy – fordult felém az eddig csendben ücsörgő Alex.
- Igen?
- Nincs kedved este moziba menni? – kérdezte ő kisfiúsan mosolyogva.
- De miért is ne – feleltem vidáman. Majd hirtelen elkomorodtam, mert eszembe jutott az utolsó mozizásom. Megráztam a fejem, és felpattantam. - Mit vegyek fel? - néztem rá Angie-re.
- Szerintem ruhát – nevette el magát Alex.
- Milyen szellemes vagy – öltöttem rá nyelvet, majd kézen ragadtam a vigyorgó barátnőmet, és felhúztam a szobájába.

A délután hátralévő része próbálgatással és sminkkészítéssel telt. Teljesen bezsongtam, pedig nem is igazán a randit vártam, hanem azt, hogy Alexel legyek. Szerettem vele lenni, úgy éreztem, hogy ha mellettem van, akkor nem fáj annyira az, ami történt. Nem is gondolkodtam, egészen addig, amíg egyedül nem maradtam. A tus alatt voltam, és anya szavai visszhangzottak a fejemben. A sírás megint utolért, de most kevesebb ideig tartott legyűrni őket, és megint a mosolygós maszkot magamra ölteni.


Az este csodás volt, Alex mindent megtett, hogy jól érezzem magam, először moziba mentünk, majd elvitt vacsorázni. Rengeteget nevettünk, beszélgettünk, egyszerűen tökéletes este volt.

- Hogy képzeled el a jövődet? – Alex kifogyhatatlan volt a kérdésekből.
- Tudod, most megfogtál – feleltem elgondolkozva. – Ha mondjuk, három nappal ezelőtt kérdezik ezt tőlem, akkor már kész, nagyon jól kidolgozott válasszal álltam volna elő. De most, most nem tudom. Talán az, hogy végigjárom ezt a két nyomorúságos évet, és leérettségizem. Utána pedig keresek egy jó egyetemet és eltűnök innen jó messze, talán a kontinenst is elhagyom.
- Hát, ahogy most hangzik, már megvannak a terveid – nevette el magát Alex.
- Nem, ezek csak tervek – ráztam meg a fejem. – Mert ugyan ki tudja, hogy mi lesz a jövőben? Lehet, hogy holnap elüt egy tank – grimaszoltam.
- Vagy egy csorda orrszarvú – Alex vette a poént, még egy jó pont. Elhatároztam magam, hogy írok magamban egy listát, adva ezzel Alexnak egy esélyt, és eddig csak plusz pontjai vannak.
- Annyira könnyű veled lenni – szaladt ki a számon, amikor már hazafelé hajtottunk Alex kocsijában.
- Ez most mit is jelent? – nézett rám mosolyogva.
- Semmit, csak azt, hogy szeretek veled lenni – feleltem egyszerűen.
- Ennek nagyon örülök – mondta ő boldogan. – Én is nagyon szeretek veled lenni. Nagyon is.
- Mondtam neked, hogy adj egy kis időt – motyogtam, meglátva a szemében azt a furcsa csillogást.
- Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél – felelte Alex, és odahajolt hozzám, hogy az arcomra adjon egy puszit. Majd amikor el akart húzódni a szemeit az enyémbe fúrta. – Csak annyira szép vagy – suttogta alig hallhatóan.
- Alex, én nem… – kezdtem volna bele, de ő belém fojtotta a szót egy szenvedélyes csókkal. És ami még engem is meglepett, hogy jó volt vele csókolózni, de ő nem Emmett. – Ezt ne tedd többé – löktem el magamtól, és mérgesen néztem magam elé.
- Ne haragudj rám, kérlek – húzódott el tőlem, és megint elindította a motort. Csendben hajtottunk hazáig, ahol Alex leparkolt.
- Jó volt megcsókolni – vallottam be lehajtott fejjel.
- De én nem ő vagyok – felelte Alex halkan, mintha a gondolataimból olvasta volna ki.
- Nem, te nem ő vagy – visszahangzottam keserűen. – Te más vagy, és éppen ezért nem akarok semmit elrontani. Megígértem, hogy kapsz egy esélyt, csak…
- Tudom, tudom – vágott a szavamba türelmetlenül. – Tudod, néha úgy érzem, hogy könnyű téged megérteni, néha pedig a gordiuszi csomó is gyerekjátéknak tűnik melletted – arca grimaszba torzult. – Annyira nehéz átlátni rajtad.
- Éppen ez a lényeg, amíg titokzatos vagyok, legalább érdekellek – mosolyodtam el.
- Ha szeplősen, lapos mellel és fogszabályzóval érdekeltél. – mosolyogta ő magabiztosan - akkor mit gondolsz, ha egy kicsit többet megtudnék rólad, már nem érdekelnél?

Nem válaszoltam erre semmit, csak mosolyogva beléptem a lakásba. Megbeszéltük, hogy Alex alszik a kanapén, én pedig megkapom az ágyát. Az első éjszaka furcsa volt, talán az idegen ágy miatt, vagy azért, mert mindenhol éreztem Alex kicsit sós, kicsit tengeri illatát. Megnyugtató, és egyben felkavaró is volt. Szuper Lizzy, most már te sem tudod, hogy mit akarsz. Mit, mit, semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy Emmett megjelenjen előttem, és suttogja megint azt, hogy szeret és csak én kellek neki, senki más.



A következő napok, hetek, pilleszárnyon repültek tova, és én már csak arra eszméltem, hogy alig két hét van már csak a nyári szünetből. Bánatomra Emmett nem jelent meg, pedig minden éjjel azzal a gondolattal aludtam el, hogy holnap, amikor felkelek, két hűvös kar ölel át, és egy mély mackós hang a fülembe suttogja, hogy szeret. Angie, Alex és én megint úgy voltunk, mint évekkel azelőtt, elválaszthatatlanok, és megállíthatatlanok. Minden izgalmas, és kicsit is botrányos dolgot megcsináltunk, pont úgy, mint kiskorunkban. Alex és köztem a kapcsolat egyre szorosabb lett, kezdtem olyan oldaláról is megismerni amilyenről eddig még soha. Kiderült, hogy robusztus külseje ellenére, végtelenül romantikus. Angie elkönyvelte, hogy mi egy párnak számítunk, mivel mi nem látjuk magunkat kívülről. Teljesen úgy viselkedünk, mint a friss szerelmesek, csak nem lógunk folyton egymás ajkain.

Mosolyogva ráztam meg erre a feltételezésre a fejem, viszont egyre többször váltunk el szájra puszival egymástól. Erre addig nem is figyeltem fel, amíg Angie nem szólt, és neki márpedig mindig igaza van szavajárásával felnyitotta a szemem. Még mindig ugyanannyit gondolok az én plüssmacimra, mint eddig, de valahogy már nem fáj annyira, ha beszélek róla. Tudom, ha szeptemberben visszatérünk a suliba, és meglátom Rosalie-val, megint magam alá kerülök majd, de addig van még két hét. És én ki fogom élvezni ezt a két hetet, és lehet, hogy még a magamnak tett ígéreteket is meg fogom szegni.

A város teljesen fel lett díszítve, mivel nyár végi mulatságokat rendeztek, szabadtéri bálokkal, és sok más érdekességek. Éppen Angie szobájában szépítkeztünk, amikor barátnőm komoly arccal felém fordult.

- Lizzy – kezdte Angie. Te jó ég, ilyennek talán még nem is láttam. – Csak annyit szeretnék kérni tőled, hogy ma este ne foglalkozz semmivel, csak élj a mának.
- Miért pont ma este? – kérdeztem értetlenkedve.
- Ezt elvileg nem mondhatnám el – húzta el a száját barátném. Persze, mintha ő tudna titkot tartani.
- Mond el, kérlek – néztem rá kérlelő szemekkel.
- Na jó, de nem visszamondani – telepedett le az ágyára, én pedig mellé. – Ma beszéltem Alexal – kezdte komoly arccal.
- Ez nem meglepő, minden nap beszélsz vele – nevettem el magam.
- Jó, de most komoly témákról – felelte Angie grimaszolva. – Lizzy, Alex ma este megint próbálkozni akar nálad.
- Mármint hogy akar próbálkozni? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Hát, úgy – nyomta meg az utolsó szót Angie.
- Ohh, értem – feleltem fesztelenül, hiszen eldöntöttem, hogy mit fogok reagálni.
- Mit fogsz csinálni?
- Majd megtudod – feleltem titokzatosan, és felálltam, hogy folytassam a szépítkezést.
- Jaj, ne legyél már ilyen – nyögte Angie. – Mond már el.
- Eldöntöttem, hogy megfeledkezem egy picit Emmett Cullenről – mondtam egyszerűen, mire Angie arca felvidult, és a nyakamba vetette magát.
- Ez a beszéd kislány – lelkendezett vidáman.

Hamarosan elindultunk az utcabál helyszínére, és én boldog mosollyal fogtam Alex kezét, mire ő csak megszorította azt. Belevetettük magunkat az éjszakába, és élveztem minden egyes percét. Éppen egy lassú számra táncoltam Alex karjaiba bújva, amikor meghallottam a nevem, de nem arra figyeltem fel, hanem arra, hogy ki mondta….

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés