Éppen raktam be az újságot a kis fémdobozba, amikor valaki megkocogtatta a vállam.
Hátranéztem, Richard állt ott.
-Katie végzett, és Én is, a kocsiban várunk meg téged, amit arrébb kellett vinni, mert 2 tanár a suli bejáratnál beszélget. A másik kijárathoz gyere, amint bezártad. Oké? –Kérdezte, Én meg csak bólintottam. Azzal elfutott.
Jó gyorsan kész lettek. Ja persze. Én mentem a bejárattól a legmesszebb. De Én vagyok a másikhoz a legközelebb.
Visszazártam a dobozt, ami immár tele volt újsággal, és odafutottam a többiekhez.
-Na itt vagyok. –Mosolyogtam.
-Szia. –Köszöntek egyszerre, amikor beültem a kocsiba melléjük.
-Szerintem még menjünk egy kicsit vissza valamelyikünkhöz, még nagyon korán van. –Mondta Katie.
-Felőlem elmehetünk hozzám, ott nincs felnőtt. –Vigyorogtam, azonnal beleegyeztek.
-Oké!
Richard azzal gázt adott, és már mentünk is a házunk felé, hogy később a suliban, meghallgassuk, mit gondolnak az újságunkról.
Később
-Nos Szilvi –szólalt meg Katie, amikor már vagy 10 perce vártunk Richard-ra, a konyhaasztalnál ülve.
-Igen?
-Szerinted még ma visszajön?
-Hát, ha nem lesz itt 2 percen belül, eltűntnek nyilvánítjuk.
Elmosolyodott.
-Remélem, nem kell… Hogy mennénk iskolába?
Vele nevettem. Mostanában mindig Ő vitt minket suliba. Tény és való nagyon jóban lettünk, ilyen rövid idő alatt is.
Egy kocsi fékezett a házunk előtt, és a következő percben, már Richard jött be a házba, de amikor kinyitotta az ajtót, reccsenést hallottam.
Richard ártatlan arckifejezéssel, és a kezében egy kilinccsel lépett be a konyhaajtón, és láttam, hogy mögötte az ajtó tárva-nyitva. Kérdőn néztem rá.
-Bocsi –Szólalt meg magas hangon, ami elég furán hangzott- Mostanában „gyűjtöm” a kilincseket… -Égnek emelte a tekintetét.
Felálltam.
-Nem baj, de te hívsz szerelőt.
Katie is felállt nevetve, és elindultunk a kocsihoz, aminek az oldalán volt egy horpadás. De nem befele, hanem kifele. Ilyet se látni mindennap.
-Richard? –Kérdezte Katie.
-Hm?
-Mi?…….. Mi történt az ajtóval?
-Öhm… Khm… nos… Bevertem a könyökömet.
Furcsán néztünk rá, de én szólaltam meg előbb.
-Akkor most papírból, vagy celofánból készült az ajtód? Mert hogy a sima ajtót nem lehet így behorpasztani, az is biztos…
-Még ma elviszem a szervizbe.
Most Katie szólt:
-Azt jól teszed!
Jót nevettünk rajta, és indultunk az „átalakult” autóval.
Iskolánál
-Kíváncsi vagyok, van e valaki kezében a „Szivatók szívatása” című újság…-Mondta Katie, miközben a fejét rányomta a kocsi ablakára. Én rántottam vissza.
-Hagyd már abba! –Nevettem- Biztos fogják olvasni, max nem olyan sokan. Ne idegeskedj.
-Ja! –Helyeselt Richard- És még az ablakot is összemázolod –Hátranézett, és mosolygott, Katie meg ráöltötte a nyelvét, amire a válasz ugyancsak egy nyelvkiöltés volt.
-Mintha 2 óvodással lennék összezárva. Richard! Óvodások nem vezetnek!
-Ki mondta, hogy ovis vagyok?
-Hát én! –És nagyra kitártam a karomat.- Vannak forrásaim… -Gonoszul, mindentudóan néztem rá, ő meg összeszűkült szemmel, igaz enyhén mosolyogva rám.
-Most én vagyok ovisok között –Sóhajtott Katie, és megint rátapadt az üvegre.
-Te mosod le! –Fenyegette Richard, én meg csak jót nevettem rajtuk, és kiszálltam a kocsiból.
Utánam jöttek, majd bementünk az iskolába. A csengetésig még volt kb. 20 perc. Azt csak kibírjuk, hacsaknem Katie, mindenkihez odaszalad, hogy megnézze, kinél van az újságunk. Már 2-en fogtuk a kapucniját, hogy nehogy elrohanjon.
-Kat! Elképesztő vagy! Maradj már! Ha még egyszer megpróbálsz elrohanni, nem állok jót magamért… -Fenyegettem.
-Veled vagyok –Nevetett Richard- Ha Katie nyugton marad az csoda lenne. Csak nem izgulsz?
-Én? –Kérdezte Katie, miközben a fejét kapkodta- Dehogyis! Tök nyugodt vagyok!
-Ja! –Csak ennyit bírtam mondani.
Becsengettek. De az órára nem nagyon tudtam figyelni. Egyre inkább az járt a fejemben, mi van Richarddal… 2 éve még 5 évesnek nézett ki. Ma meg már középsulis. Ráadásul behorpasztja a kocsiajtót, letöri a kilincseket. Itt valami nem stimmel.
Ezen gondolkoztam, és a legőrültebb magyarázat maradt csak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés