(Edward szemszöge)



Esme szigete gyönyörű volt, szebb mint a legutóbbi látogatásunkkor. Bella éppen annyira élvezte mint én. A percek, órák, napok, hetek egybefolytak, és mi sem időt, sem pedig napszakot nem figyelve éltünk az eddigi sem csekély szenvedélyünk kiaknázásával. Élveztük egymás testét, és semmi másra nem figyeltünk, csak arra, hogy hogyan tudunk a másiknak örömet okozni. Éppen a tengerparton ülve csodáltuk a lélegzetelállító napfelkeltét. Ránéztem szerelmem arcára, amin megcsillantak a nap első sugarai. Gyönyörű volt, még most is azzal a szerelemmel szerettem, mint amikor először megpillantottam őt a menzán. Porcelán bőre, ahogy ezernyi csillámot szór, édes mindig rózsaszín ajka, ahogy mosolyra húzódik. Inden pillanatban, amikor ránézek, újra és újra beleszeretek ebbe az angyalba. Immár majd’ száz év után is falba ütközöm, amikor a gondolataiba akarok nézni. Tény, hogy meg tudja mutatni őket, de csakis kizárólag, ha ő szeretné, és ez még mindig zavar. Hiszen, minden egyes ember elméje nyitott könyv előttem, csak az övé nem.

- Mire gondolsz, szerelmem? – a kíváncsiság ismét legyőzött, és megzavartam ezt a tökéletes képet.
- Lizzyn és Emmetten – felelte ő, és rám nézett. – Annyira szépek együtt, és annyira boldogok.
- Igen, Emmett végre igazán boldog – feleltem mosolyogva. – Hiszen, miért ne lenne az? Megtalálta a másik felét.
- Hiányoznak – szaladt ki kedvesen száján, Megmosolyogtam, mert én is éppen ezt akartam mondani.
- Nekem is – mondtam mosolyogva, majd felálltam, és a kezemet nyújtottam Bella felé. – Induljunk, még elérjük a délutáni gépet.
- Gondolatolvasó vagy – nevetett fel szerelmem.
- Mondták már páran – vele kacagtam, majd a dereka köré fontam a karjaimat, és szenvedélyesen megcsókoltam.

Egy óra múlva, már a csónakban száguldottunk Rio felé, a reptéren, még éppen elértük a csatlakozást. Bellának igaza volt, már nagyon hiányzott a családom, Alice folytonos mindentudása, Jasper nyugalma, Esme gondoskodása, Carlisle-lal való beszélgetések, Emmett humora, és Lizzy vidámsága.

- Vajon körbeutazták már a földet? – kérdezte Bella a gondolataiba merülve.
- A húgomat ismerve, kétszer is – nevettem el magam.
- Igaz – kacagott fel Bella is – Hányadika van? – kérdezte hirtelen.
- Nem tudom – feleltem mosolyogva. Tényleg megszűnt körülöttünk a külvilág Esme szigetén. Elővettem a telefonomat a kézi bőröndből, és bekapcsoltam. – Tizenhetedike – feleltem mosolyogva, alig két hét volt a nyári szünetből.
- Elszalad az idő – alapította meg kedvesem mosolyogva.

Majd egy nap repülő út után, a gép a Seattle-i reptéren landolt, és miután megkaptuk a bőröndjeinket, egyesesen a repülőtér előtt parkoló kocsimhoz siettünk.

- Valami bál van – mondtam a város felé kémlelve.
- Majd elcsalogatjuk a többieket, feltéve, ha otthon találjuk őket – mondta Bella, majd beült a kocsiba.

Átszáguldottunk a városon, és mosolyogva néztük a tömeget, akik az utcán táncolva mulattak. Hirtelen egy nagyon ismerős illat csapta meg az orromat. Lizzy kókusz és vanília illatú vére volta az. Lelassítottam az autót, és letekertem az ablakot.
- Te is érzed? – kérdezte Bella beleszimatolva a levegőbe.
- Igen. De mit keresne Lizzy itt? – kérdeztem meglepődve, hiszen Emmett illatát nem éreztem.
- Menjünk haza, talán okosabbak leszünk – mondta végül szerelmem, és megnyomta az automatikus ablakemelő gombját. – Túl sok az illat, és már egy ideje nem vadásztunk.


Megint felgyorsítottam az autót, és alig két óra alatt már az erdő sűrűjében kacskaringózva hajtottunk a Cullen ház felé. Kipattantam az autóból, és megkerülve azt, kinyitottam a szerelmemnek az ajtót. A ház felé közeledve, meghallottam ez nagyon régen nem hallott gondolatot, és megroppantam.

- Bella – ragadtam meg a kedvesem kezét. – Lökd ki a pajzsod – utasítottam komolyan, és mikor megéreztem azt a láthatatlan védelmet. Kézen fogva beléptünk a házba.
- Edward, és Bella – Rosalie mosolyogva állt fel a kanapéról. – Milyen jó újra látni titeket – mondta, és a mellette álló férfira nézett.
- Mit keresel itt? – sziszegte Bella mérgesen. Amikor meglátta a kővé dermedt családunkat.
- Edan – morogta Rosalie ijedten.
- Nem megy, mintha fal lenne körülöttük – felelte az említett, és látszott rajta, hogy nagyon erőlködik.
- Hát persze a pajzs – kapott észbe Rosalie.
- Szerelmem, a többieket is vond be – mondtam halkan. Bella vett egy nagy levegőt, és rá pár pillanatra Esme, aki a legközelebb állt hozzánk felkiáltott, majd Alice, Jasper, Carlisle és Emmett.
- Te alávaló szuka – kiabálta Emmett tajtékozva a méregtől.
- Nyugodjunk meg – szólalt meg apám, és Rosalie-ra nézett. – Lányom, miért tetted ezt? – kérdezte végül gyengéd hangon.
- Én tudtam, hogy nem akarnátok vissza – felelte ő mérgesen. – Nem volt más választásom.
- Jaj, dehogynem – csattant fel Alice. – Most azonnal takarodj el innen az ölebeddel együtt – visította.
- Alice-nek igaza van, nem vagy már a család tagja. Sajnálom – hajtotta le a fejét Carlisle.
- Rosie, miért tetted ezt velünk? – sírt fel anyánk. – Te is a lányom voltál.
- Emmett – Rosalie a bátyám felé fordult. – Emmett, te ugye szeretsz?
- Én, Lizzyt szeretem – szűrte ki a fogai között ő. – És ha jót akarsz, nem jössz közelebb, mert… – morgás hagyta el a mellkasát, és támadó pózba görnyedt.
- Fiam – szólt rá apám nyugodtan. – Nem lesz harc – jelentette ki, majd Levy felé fordult, aki a sarokban állt lehajtott fejjel. – Levy, megmagyarázod, vagy velük mész?
- Nem, akarok velük menni – motyogta ő alig halhatóan.
- Ezzel még nincsen vége – morogta Rosalie, és kiviharzott a bejárati ajtón, Edan pedig utána.

Mindenki egy emberként lélegezett fel, majd egyénkét odajöttek, és megköszönték nekünk, hogy megmentettük őket.
- Ez volt az a sötétség – mormolta Alice maga elé meredve.
- De már vége – ölelte magához Jasper.
- Annyira rossz ez így – Esme Carlisle karjaiba bújt vigaszt keresve.
- Tudom drágám, de Rosalie döntött így – felelte apám, és egy csókot lehelt a felesége ajkaira.
- És Lizzy, hol van? – kérdeztük, szinte egyszerre kedvesemmel.
- Édes istenem, Lizzy – Emmett a földre csúszva temette a kezeibe az arcát. – Soha nem fog nekem megbocsájtani.
- Mi történt? – lépett mellé Bella, és letérdelve mellé, átkarolta a vállát.
- Rosalie, vagyis Eden kényszerített – kezdte Em halkan.
- Hogy érted, hogy kényszerített? – kérdeztem értelmetlenül.
- Edannak ez a képessége – szólalt meg Jasper. – Az akaraterőre van befolyással, pontosabban megfoszt tőle, és az agyunkba férve, bármire rávehet minket.
- Arra kényszerített, hogy mond azt Lizzynek, hogy már nem szereted? – kérdeztem a fivéremre nézve, mire ő csak bólintott. Ekkor egy látomás, amint Lizzy egy idegen fiú karjaiban van, és a döntés, hogy nem vár többet Emmettre. – Alice – hangom megelőzte az ő hangos sóhaját.
- Seattle, most – szólalt meg Emmett felé fordulva. – Lizzy még akar téged, de ha nem indulsz azonnal, akkor…. – magyarázta, de még be sem fejezte a mondatot, amikor az ajtó egy hatalmas csapódással becsapódott.





(Emmett szemszöge)



Annyira bűnösnek éreztem magam, teljesen üres volt az agyam, de egy képet nem tudott kitörölni az a szemétláda. Lizzy arca, amint a könnyei patakokba folynak végig az arcán, az élettelen szívem összeszorult, ahogy visszagondolok arra a percre, amikor meglátta, hogy megcsókoltam Rosalie-t. Soha nem rohantam olyan gyorsan mint most, egyszerűen nem veszíthetem el őt, nem, nem és nem. A majd félnapos utat fél óra alatt tettem meg, és kétségbeesve kerestem a számomra annyira édes illatot. Nem találtam, a táncoló emberek közt lépkedve kerestem azokat a nagy barna szemeket, egyszer csak megéreztem azt az illatot, amit ha akartam volna sem tudtam volna kitörölni sem a fejemből, sem pedig a szívemből. Alig pár lépésre álltam tőle, ő egy szőke fiú karjaiba bújva táncolt, mellkasának támasztva a fejét, szomorúnak látszott.

- Lizzy – mondtam meggyötörve, mire ő felém kapta a fejét. Szemei kikerekedtek a meglepetéstől, és azonnal ellépett a fiútól.
- Emmett – suttogta elhaló hangon, és felém nyúlt. Elkaptam a kezét, és magamhoz húztam. – Ez megint egy buta álom – motyogta magának, és keserűen lehatotta a fejét.
- Beszélhetünk? – kérdeztem tőle gyengéden, mire megint rám emelte a csodaszép szemeit. – Négyszemközt.
- Igen – felelte halkan, és hátra nézett Angie-re és arra az idegen fiúra, akinek a szemében mérhetetlen dühöt láttam. – Én most… – kezdte, de barátnője felemelte a kezét, és megértően bólintott.

Nem engedtem el az apró kezét, csak mentem előre, utat törve magunknak a tömegben. Percek teltek el míg találtunk egy nyugodt helyet. Egy játszótérre értünk, megálltam, és szembe fordultam vele. Olyan gyönyörű volt, annyira hiányzott már ez a lány, mindennél jobban szeretem őt. Remélem megbocsájt nekem, mert ha nem, akkor nincs értelme a további létezésemnek.

- Lizzy – kezdtem halkan, és elengedtem a kezét.
- Ne, kérlek ne – nyúlt a kezem után, és a mellkasához szorította. – Ha álmodom, akkor minden percet ki akarok élvezni.
- Nem álmodsz cica – mosolyodtam el, és a másik kezemmel megcirógattam az arcát. – Itt vagyok, és a bocsánatodért esedezem.
- A bocsánatomért? – kérdezte ő felvont szemöldökkel. És akkor mint aki álomból ébredt, elengedte a kezem, és hátrált egy lépést. Nekem pedig annyira hiányérzetem támadt, hogy már szinte fájt. – Rosalie hol van? – kérdezte közönyösen, és elfordult.
- Elment – feleltem halkan.
- Aha, és most megint jó vagyok én mi? – kérdése tőrként hasított belém. Tehát elhitte, Rosalie minden szavát elhitte.
- Lizzy, én… – kezdtem, de a szavamba vágott.
- Mit szeretnél? Hm? – kérdezte vádlóan. – Hogy felejtsem el az elmúlt két hónapot, és boruljak a karjaidba?
- Kérlek hallgass meg – mondtam erőtlenül.
- Szerintem mindent elmondtál, akkor este, világos, én csak egy… egy pótlék voltam – hangja megremegett, és a sós könnyek leperdültek az arcán. – Csak egy játék.
- Nem, nem, nem – morogtam és szorosan elé álltam.- Elizabeth, csak egy percig maradj már csöndben – mordultam rá, mire ő sűrűn pislogva felnézett rám. – Meghallgatsz? – kérdeztem, mire ő csak némán bólintott. Megint megfogtam a kezét, és egy padhoz vezettem, leültettem, és elé térdeltem. – Edan, manipulált minket, nem volt akaraterőm, egyszerűen, nem tudtam parancsolni a testemnek És Rosalie ezt kihasználta. Hazugságokat mondott neked, te pedig elhitted, nem is gondoltál másra. Olyan naiv vagy – mondtam el egy szuszra, majd elmosolyodtam, és az ajkamhoz emeltem a kezét. – Érted már?
- Rosalie hazudott? – visszhangozta ő halkan, és az arcomat fürkészte. – Te is hazudtál?
- Én nem tehettem mást, két okból – feleletem, és egy pillekönnyű csókot leheltem a kezére. – Az első az, hogy nem tudtam parancsolni önmagamnak, sakkban voltam. A másik pedig az, hogy féltettelek, mert ismertem Rosalie-t, képes lett volna csak azért bántani, mert én szeretlek téged.
- Szeretsz engem? – kérdezte remegő hangon.
- Örökre szeretni foglak Lizzy, az első pillanattól fogva szerelek, és ez soha nem fog megváltozni.
- Soha? – szorította meg a kezem, és közelebb hajolt.
- Soha, soha, soha – leheltem.
- Szeretlek – suttogta, és az ajkaimra nyomta a meleg perzselő ajkait. Átkaroltam a derekát, és felálltam vele, ő a csípőm köré fonta a lábait. Megfordultam, és leültem a padra Lizzyt az ölembe ültetve.

Ahogy az ölemben ülve, hozzám simult, a vágy a hatalmába kerített, és az eddig szelíd csókunk, hirtelen szenvedélyes, mindent felemésztő, tüzes ölelkezésbe váltott át. Lizzy minden porcikája tüzelt, és halk sóhajjal simult a kőkemény ágyékomhoz. Kezeimet a derekáról a combjaira csúsztattam, és felfelé araszolva simogatni kezdtem a puha és selymes bőrét. Az illata intenzívebb volt mint valaha, ahogy a vér az ereiben sebesen száguldozva lüktetett a vékony bőr alatt. Ajkaim a nyakára siklottak, s a nyelvemmel kitapintottam az ingerlően lüktető ütőerét, mire Lizzy felnyögött, és szorosabban ölelte a nyakamat. A méreg gyűlni kezdett a számban, és akkor eszméltem rá, hogy majd’ két hónapja, hogy nem táplálkoztam.
Túl intenzív, túl erős az illata, és nekem ez most sok. Gyengéden lefejtettem a karjait a nyakamról, és kicsit eltoltam magamtól.

- Mi a baj? – kérdezte ő csalódottan.
- Nincs baj – feleltem mosolyogva, majd nyeltem egy nagyot. – De ha folytatjuk, akkor…
- Ohh, éhes vagy – vágott a szavamba Lizzy, miközben mélyen a szemeimbe nézett. – Vadásznod kéne – mondta végül, és lemászott az ölemből.
- Nem akarlak egyedül hagyni – pattantam fel, és elé álltam. – Túl sokáig voltam nélküled.
- Táplálkoznod kell – felelte ő mosolyogva. És nekem még beszélnem kell Alexal.
- Ki az az Alex? – kérdeztem féltékenyem.
- Minden elmondok – felelte Lizzy mosolyogva. – Most menj és vadássz le egy méretes macit.
- Jó, utána felhívlak – egyeztem bele.
- Rendben – közelebb lépett, és lábujjhegyre állva egy édes csókot nyomott az ajkaimra.
- Szeretlek – suttogtam a szájába.
- Szeretlek – jött a válasz, mire én magamhoz szorítottam és szenvedélyesen megcsókoltam, majd egy utolsó apró puszi után az erdő felé vettem az irányt, keresve egy zamatos vadat magamnak.


(Lizzy szemszöge)


Miután Emmett eltűnt, és a padra roskadtam, erőtlenül mosolyogtam magam elé, legszívesebben sikoltottam volna örömömben. Ez most tényleg nem álom, ez a valóság. Emmett szeret engem, és soha nem is szeretett mást, csak engem. Felpattantam, és szinte futva sétáltam vissza Angiékhez. Szent ég Alex, vele most mit csináljak? De hisz tudta, jól, hogy én Emmettet szeretem,, viszont ő abban a hitben volt (ahogy én is), hogy Emmett nem szeret már, és nem jön vissza többé.

- Mond már. Most mi van? – Kérdezte Angie felspannolva. – Miért jött ide?
- Hogy bocsánatot kérjen – válaszoltam mosolyogva.
- Remélem, nem bocsájtasz meg neki? – szólalt meg Alex. Kék szemei szikrákat szórtak, nagyon mérges volt.
- Szerintem menjünk haza, ott nyugisabb – vetette fel Mike, mire mindenki a kocsihoz sétált.
- Alex, és nem akartalak megbántani – kezdtem csendesen, amikor beültük a hátsóülésre.
- Te megbocsájtottál neki? - kérdezte mérgesen. – Azok után amit tett veled?
- Emmett nem tett velem semmit – védtem meg szerelmemet.
- Nem, tényleg nem tett veled semmit, csak megcsalt és kihasznált – fakadt ki Alex.
- Semmi sem úgy volt, ahogy én gondoltam – feleltem hasonló hangnemben.- Szeret engem, félreértés volt.
- És ehhez majd két hónap kellet, hogy rájöjjön? Gratulálok neki – húzta el a száját.
- Nem értesz te semmit – sziszegtem mérgesen. Egyre jobban kezdtem haragudni Alexra, elvégre nem jártunk, nem tartozom neki magyarázattal. Már a ház előtt parkoltunk, de én a világért sem mozdultam volna meg.
- Akkor, kérlek segíts megérteni – fordított maga felé, már egyedül voltunk a kocsiban, Angie és Mike diszkréten magunkra hagytak, és bementek a házba.
- Nincs ezen mit megérteni – feleltem flegmán. – Emmett szeret engem, és ennyi.
- Aha, és miért tartott neki két hónapig, hogy erre rájöjjön? Elfoglalta a volt barátnője? – morogta Alex a szemembe nézve. – Ugyan Lizzy, ne légy már ennyire naiv. A nő megint lelépett, és most már te is jó vagy neki.
- Ez nem igaz – szűrtem ki a fogaim közt. Nem mondhatom el, hogy miért nem jött eddig, de nem akarom így itt hagyni őt. – Alex, figyelj, és nagyon megkedveltelek, és nem akarok veszekedéssel elbúcsúzni – néztem rá békítően.
- Hát már elkéstél Lizzy – ordította, és kipattant a kocsiból.
- Alex – kiáltottam utána, de ő nem fordult meg, csak eltűnt az éjszaka sötétjében.

Bementem a házba, és egyenesen Angie szobájába siettem, összepakolni a cuccaimat. Éppen a fürdőből jöttem ki amikor barátnőm elém állt, és komor arccal megcsóválta a fejét.

- Mivel etetett be? – kérdezte ellenségesen.
- Már te is ellenem vagy? – kérdeztem felnyögve.
- Én nem vagyok ellened Lizzy – ült le az ágyra Angie, és maga mellé húzott. - De te nem láttad magam, hogy milyen állapotba voltál amikor ide jöttél. Én nem akarlak még egyszer úgy látni, érted?
- Nem fogok soha többé olyan állapotba kerülni – ráztam meg a fejem. – Ami meg Alex…
- Most nem a lökött unokabátyámról van szó, hiszen ő hamar megbékél, felszed egy dögös bögyöst, és már boldog is – grimaszolt Angie. – Én a te boldogságod miatt aggódom.
- Én boldog vagyok, és az is leszek Emmett mellett – feleltem mosolyogva. – Nem tudom, most elmagyarázni, de nem úgy volt, ahogy hittem, és ígérem, mindent elmagyarázok – mihelyst megtudok én is mindent.
- Rendben, és benned bízom Lizzy – hagyta rám Angie mosolyogva. – Rég láttam már ezt a fényt a szemedben, de valami nagyon nem stimmel itt.
- Nyugi már, boldog vagyok – öleltem magamhoz a barátnőmet.

Mikor összeszedtem a ruháimat, lementünk a nappaliba, és elköszöntem a vendéglátóimtól, megköszönve a vendéglátást, és a kedvességet. Majd kimentem a kocsimhoz, ahol még egyszer elköszöntem Angie-től, és bepattantam. Éppen a kanyarodtam volna ki az utcából, amikor megcsörrent a telefonom. Erősen dobogó szívvel nyomtam meg a züld gombot, és a fülemhez emeltem a készüléket.

- Szia cica! Elviszel? – kérdezte egy vidám hang a vonal túloldalán.
- Hm…az attól függ, hogy mit kapok cserébe – feleltem kacéran.
- Állítsd le a motort, és megbeszéljük – nevette el magát ő, mire én a fékbe tapostam, rá pár pillanatra kicsapódott a kocsiajtó, és az én nagy plüssmacim vigyorogva bevágódott az anyósülésre.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés