Csak néztem a számomra annyira mámorító mezszínű szemeket, és teljesen elvesztem a tekintetében. Ő csak mosolygott, és közben egyre közelebb, és közelebb hajolt hozzám, mígnem ajka találkozott az enyémmel. A hasamban lepkék ezrei kezdtek el vadul repkedni, a vérem forrni kezdett, és vadul öleltem át az izmos nyakát, ujjaim görcsösen túrtak a hajába, hogy közelebb húzzam magamhoz. Emmett belemosolygott a csókunkba, és gyengéden megragadta a csípőmet, majd az ölébe ültetett, ahogy terpeszben elhelyezkedtem az ölében, a szoknyám felcsúszott a combomon. Ahogy ez megtörtént, egy mély és rekedt morgás hagyta el szerelmem ajkait. Hűvös kezeit a combomra csúsztatta, és gyengéden cirógatni kezdte, amire én kiborsóztam. Ajkai vadul ostromozták a számat, annyira jó volt megint érezni a hűvös csókjait, amitől mindig felforrósodott a testem.

Emmett ajkai a nyakamra siklottak, és mézédes csókokkal borították azt, míg a keze lassan megindult a combomon, a szoknyám alá. A kezeimet, a mellkasára tettem, és kínzó lassúsággal kezdtem kigombolni az ingét, felfedve a kőkeményen dagadó izmait, majd lentebb csúsztattam a nadrágja övéig. A csatt azonnal megadta magát, és alá nyúltam, halk sóhaj hagyta el a száját, amikor megérezte a kezem a hideg bőrén. Levette a kezét a combomról, majd az ülés oldalánál kezdett kaparászni. Mosolyogva húztam ki a kezem a nadrágjából, és a keze után nyúltam, egyszerre megtaláltam azt amit kereset, majd megnyomtam, és az ülés hátra dőlt Emmett súlya alatt, ő pedig magával rántott engem is. Felkuncogtam, ahogy végigsimított az oldalamon, ezzel felgyűrve a lenge nyári ingemet. AZ eső közben eleredt, én én arra gondolkoztam, hogy milyen régen is csináltam esőt, ilyen módon. Közben Em az apró fehér gombokhoz nyúlt, és akkor megéreztem, hogy remeg a keze, ez annyira feltüzelt, hogy belekapaszkodtam az ingembe, és egy rántással széttéptem, majd lehúztam az ő pólóját is. Szerelmem ajkai egy kaján mosolyra húzódtak, és megint a szoknyám alá siklottak a kezei, megtalálva a falatnyi bugyim szélét, amit olyan gyorsan leszabott rólam, hogy időm sem volt megijedni. Gyengéden megcirógatta a combom belső felét, majd fentebb siklott, egy rekedt nyögés hagyta el a torkom, amikor megéreztem magamban az ujját. Ösztönös mozgásba kezdett a csípőm, néha erősebben hozzányomtam magam a keményen domborodó ágyékához, amit mindig egy elégedett morgással jutalmazott. Ráhajoltam, és szenvedélyesen csókoltam az annyira hiányolt édes ajkait, közben a kezem a nadrágja széléhez csúsztattam, majd belekapaszkodtam, és lassan letoltam az alsójával együtt, kicsit meg is emelkedtem, hogy teljesen megszabadítsam a zavaró ruhaneműtől.
Emmett kezei a derekam köré fonódtak, és érzékien a számba suttogott.

- Annyira hiányoztál – mormolta reked elcsukló hangon, mert a csípőm, még midig körözött az ágyékán.
- Hmm… – nyögtem remegő hangon. – Érzem.
- Cica, két hónap hosszú idő – kuncogta, mire én erősebben hozzányomtam magam.
- Ösztönlény – nyögtem vigyorogva.

Emmett halkan felnevetett, és szorosabban magához vont, a nyakamat ostromolta ezernyi édes csókkal, s közben a melltartóm csatjára tette a kezét, ami egyszerre kipattant. Lehámozta rólam a fehér csipkét, majd hideg kezeibe vette a melleimet, halkan nyögdécseltem a simításaitól, még jobban hozzá, már szinte lehetetlen volt. Megemeltem magam, majd egy apró, de mégis határozott mozdulattal belecsúsztam Emmett kőkemény valójába. Az ő teste megremegett, és pedig kéjesen felsikítottam, annyira jó volt, megint érezni ezt a tökéletes gyönyört. Hiányzott, nagyon hiányzott, két hónap tényleg hosszú idő. Közben az eső hatalmas csöppökben kopogott a kocsi ablakán. Lassan mozogni kezdtem az ölén, kínozva ezzel őt, és magamat is. A beteljesedés utáni vágy fékezhetetlenül tört rám, hogy majdnem elájultam a gyönyörtől, de nem akartam, hogy ilyen hamar vége legyen. Emmett vaspántként ölelte körbe a derekamat, és zihálva kapkodott levegő után, minden erősebb mozdulatomnál rekedten felnyögött. Hátra dobtam a fejem, és a kezeimet a mellkasára tettem, ezzel megtartva elgyengülő testem. Hirtelen szerelmem megmozdult, és csak arra eszméltem fel, hogy én fekszem az ülésen, Emmett pedig fölöttem, de a testünk egy pillanatra sem vált szét. Mozgása egyre gyorsabb és gyorsabb lett, a gyönyör hatalmas hullámokban tört ránk, és szinte egyszerre ért el minket, majd átcsapott a fejünk felett, és mi fuldokolva kapkodtunk levegő után. Már csak arra emlékszem, hogy egy hatalmas villámlás világítja meg a sötét éjszakát, majd Emmett teste ernyedten dőlt rám, mégis vigyázott arra, hogy agyon ne nyomjon.

- Na cica, most már hazaviszel? – nevetett fel Em, és a fülem mögé csókolt.
- Dehogy is, menj gyalog – kacagtam fel én is, és játékosan löktem rajta egyet.
- Hát nem tettem meg mindent, hogy kiérdemeljem a fuvart? – kérdezte ő, és a szemeimbe nézett.
- De, mindent megtettél – feleltem vigyorogva. – Na jó, velem jöhetsz – mondtam végül nagylelkűen sóhajtva.
- Köszönöm – mondta komolyságot mímelve, és lemászott rólam. Felkuncogtam, mert ki kellett szálljon, hogy rendesen fel tudjon öltözni. Az eső cseppekben esett már csak, apró nedvességcsíkokat húzva, szerelmem márványbőrén.
- Ne nevess, kicsi a kocsid – morogta ő, meghallva a kuncogásom.
- Igen? – kérdeztem meglepve, és én is kiszálltam, persze előtte felkaptam az ingemet, hogy addig amíg veszek elő valami ruhát, ne legyek pőrén, a szoknyámat ráncigálva, néztem rá fel. – Akkor legközelebb egy kamiont kérek apától. Abban kényelmes lesz? – kérdeztem nevetve, és a csomagtartóhoz léptem, hogy a bőröndben kereshessek valami ruhát magamnak.
- A kamion már kényelmes – lépett mögém ő, és átkarolta a derekamat, a vékony ingen keresztül megéreztem, az izmos testének minden porcikáját, és jólesően felsóhajtottam.
- Menünk kéne – mormoltam magam elé, és kihalásztam egy vékony ruhát, majd gyorsan magamra kaptam. – Komolyan mondom, veszel nekem egy fehérneműboltot – morogtam bugyi után kutatva, mire Emmett felkuncogott.
- Vagy egyszerűen nem hordasz többé – vetette fel, és szorosabban magához vont. – Én örülnék neki.
- Azt szinte gondoltam – feleltem nevetve, és miután felhúztam a fehérneműt is, lecsaptam a csomagtartót, és megindultam a vezetőülés felé, mire odaértem Emmett már ott ült, és szemtelenül vigyorgott. – Ez célzás, hogy te szeretnél vezetni? – kérdeztem nevetve, majd meg akartam kerülni a kocsit, de ő elkapta a karom, és könnyedén az ölébe ültetett.
- Nem, én azt szeretném, hogy az ölemben ülj, míg vezetek – mondta, és egy csókot lehelt a kulcscsontomra.

Elindította a motort, én pedig a vállára hajtottam a fejem, csöndben hallgattam Emmett egyenletes légzését. Már majdnem elaludtam, amikor meghallottam szerelmem suttogását, felkaptam a fejem, és a szemeibe néztem.

- Mit mondtál? – kérdeztem éberen.
- Azt kérdeztem, hogy alszol e?
- Nem, nem alszok – vigyorodtam el.
- Ki az az Alex? – kérdezte a hangjában némi gúny érződött.
- Egy barát – feleltem szűkszavúan.
- Egy barát – visszhangozta ő ráncolva az orrát.
- Na jó, ő nem úgy gondolt rám, de nekem nem volt több annál – magyaráztam fáradtan. - Én nem bírtam mást elképzelni magam mellett.
- Nagyon helyes – mondta Em nagy arccal. – De pontosan mi is történt köztetek?
- Közted és Rosalie közt mi történt? – húztam a választ.
- Semmi – vágta rá ő azonnal, aztán elbizonytalanodott. – Vagyis, nem tudom – nézett ki a szélvédőn.
- Nem emlékszel semmire?
- Lizzy, olyan volt nekem ez a két hónap, mintha egy fekete lyukban töltöttem volna – mondta ő rekedt hangon. – Tudom, vagyis érzem, hogy történt valami, de nem tudom hogy mi…
- Majdnem lefeküdtem Alexal – vágtam a szavába. – Nagyon berúgtam, és egyszerűen, annyira fájt, folyton csak azt láttam magam előtt, hogy te és Rosalie csókolóztok, és ki tudja, hogy még mit csináltok. Nekem meg szükségem volt arra, hogy valaki átöleljen, és vigasztaljon. Emmett, te el sem tudod képzelni, hogy min mentem keresztül, amikor azt hittem, hogy te már nem… – a hangom elcsuklott, és a vállába fúrtam az arcom, tudta, hogy a könnyeim kicsordultak, de megpróbáltam őket elrejteni.
- Ne sírj – leállította a motort, és szorosan átkarolta a hátamat.
- Nem sírok – hazudtam remegő hangon.
- Lizzy, attól, hogy nem látom a könnyeidet, az illatukat még érzem – világosított fel Em, és megcsókolta a hajam. – Elhiszem, és sajnálom, hogy ekkora fájdalmat okoztam. Azt is megértettem volna, ha te...
- Nem, nem voltam képes rá, utánad nem – ráztam meg a fejem, és felnéztem a szemeibe. – Szeretlek Emmett, és semmi, érted, semmi sem tudja ezt megváltoztatni. - Még ha egyszer úgy döntesz, hogy nem akarsz engem, és elhagysz, akkor vén szatyor koromban is éppen olyan szerelemmel foglak szeretni mint most – vallottam be őszintén.
- Két dolog nem fog megtörténni – mondta ő csillogó szemekkel. Láttam rajta, hogy a szavaim mélyen megérintették. – Nem foglak soha, de soha elhagyni, nekem még vén szatyor korodban is tetszeni fogsz – vigyorodott el kajánul, mire én mosolyogva megráztam a fejem. – Ami meg azt illeti, nem leszel soha öreg, nem fogom hagyni, hogy megöregedj, mert nem akarlak elveszteni, soha. Ha kell, akkor most megteszem – hajolt a nyakamhoz, és egy apró csókot lehelt az ütőeremre. – Van bennem elég erő, hogy meg tudjak állni, amikor kell – suttogta, és én lefagytam a hideg leheletétől. – Csupán három nap az egész – lehelte alig hallhatóan, mire a szívem őrült zakatolásba kezdett. Még ne, még nem voltam felkészülve.
- Emmett – kezdtem, és nyeltem egy nagyot, remélve, hogy ez lehalkítja a fülemben lüktető szívemet –, én még nem…nem akarom, hogy…
- Nyugi cica – nevetett fel szerelmem. – Én addig várok, amíg te szeretnéd, de most tényleg nyugodj meg, mert az szíved majd’ kiugrik a helyéről.
- Én, szeretnék olyan lenni, mint te, csak még nem készültem fel rá – mondtam makacsul.
- Tudom – felelte ő komolyan. – És amúgy is, imádom hallgatni, a szíved vad dobolását, amikor ezt csinálom – mormolta halkan, és végighúzta az ajkait a kulcscsontom vonalán. – Szeretlek Lizzy – búgta mézédes hangon, és szenvedélyesen megcsókolt. A vágy megint a hatalmába kerített, már éppen le akartam húzni Emmett pólóját, amikor megcsörrent Emmett telefonom.
- Alice – mondtuk egyszerre, majd a telefonért nyúltam.
- Hol vagytok már? – kérdezte a csilingelő magas hang?
- Szia neked is Alice! – mondtam mosolyogva.
- Lizzy, jaj Lizzy annyira hiányoztál – lelkesedett fel. – Siessetek haza, ezt nektek is hallanotok kell.
- De mit? – kérdtem felvont szemöldökkel, és Emmettre néztem, aki megrázta a fejét, jelezve, hogy semmit sem tud.
- Majd meglátjátok – felelte Alice. -Lesz még idő a.... hát arra, most gyertek – mondta végül nevetős hangon.
- Rendben, akkor szia Alice! – búcsúztam el tőle.
- Vajon, mi lehet az a fontos látnivaló? - kérdezte Emmett, és elindította a motort.
- Fogalmam sincs.

Lemásztam szerelmemről, és az utasülésre ültem, mert mindenképpen haza akartam érni, és kicsit sem könnyítette meg az önuralmamat, az, hogy Emmett a nyakamat csókolgatta. Nem mertem a sebességmérőre nézni, de nagyon jól tudtam, hogy Emmett sokkal, de sokkal gyorsabban hajt, mint én valaha mertem. Út közben, szerelmem kérdezgetett, hogy mi jót csináltam egész nyáron. Én pedig, mindent elmeséltem, kihagyva az Alexre vonatkozó érzéseket. Tudom, hogy megbántottam ő azzal, hogy ilyen hirtelen eljöttem, és nem magyaráztam el neki semmit. Fel fogom hívni őt, döntöttem el magamban. Nem lehet, így vége a barátságunknak, és addig is kitalálok valami hihető mesét. A gondolataiba merülve néztem ki a sötét éjszakába, és már csak arra eszméltem, hogy elhagyjuk a Forksi táblát. Emmettre néztem, aki szintén a gondolataiba merülve nézett ki a szélvédőn. Hamarosan bekanyarodtunk az annyira jól ismert erdei ösvényre, ahonnan már messziről látni lehetett a Cullen házat. Hangos sóhaj hagyta el a számat, mire Emmett felkuncogott.

- Mi az? – kérdeztem mosolyogva.
- Csak eszembe jutott, hogy mennyire paráztál amikor először hoztalak ide – felelte Em vigyorogva.
- Ne is mond, legszívesebben elfutottam volna – grimaszoltam elmerengve.
- Úgy is utolértelek volna – nevetett fel szerelmem, és leparkolta a kocsit, majd olyan gyorsan termett az ajtóm mellet, hogy időm sem volt felfogni, már a karjaiban voltam.
- Milyen gyors is vagy – nevettem fel.
- Ezt már halottam – kuncogott, ő, és belépett a nappaliba. – Sziasztok!
- Sziasztok – köszöntek vissza szélesen mosolyogva a többiek, és miután Emmett lerakott mind megszorongattak, kivéve Levyt.
- Mi a baj? – léptem elé, mire ő hátrált egy lépést.
- Most akkor mindent elmondok – mondta Carlisle-ra nézve.
- Mit kel, elmondj? – kérdeztem még mindig Levy arcát nézve.
- Üljetek le, kérlek – kezdte halkan, mire mindenki leült, én is le akartam ülni, de Emmett megint az ölébe ültetett.
- Kezdheted, fiam – mondta Carlisle, mire Levy csúfondárosan elmosolyodott.
- Akkor talán az elején kezdem – mondta végül, és lassan elénk sétált. – 1859-ben születtem Virginiában. Egy kormányzóapa, és egy nemes anya egyetlen fiaként – kezdte komoran, mire mindenki felszisszent. Tehát mégsem volt újszülött. – 1891 nyarán, harminckét évesen, a sereg behívott, s ezzel magára hagytam a feleségemet, és a hét éves lányomat. A csatát megnyertük, és négy év elteltével visszatértem a családomhoz. De, a Sue és Ann helyett csak két sírkövet találtam. Szörnyen dühös, és reményvesztett voltam, céltalanul vándoroltam a nagyvilágban, mindig bajba keveredve, egészen Olaszországig, ahol megpillantottam egy sápadt, de mégis gyönyörű nőt, akibe azonnal beleszerettem, és ő is belém. Átváltoztatott, és beléptem a Volturi katonák közé, és boldog voltam a szerelmem mellett, egészed addig, amíg Verát el nem küldték egy rendbontás miatt Texasba, szerettem volna vele menni, de Aro nem engedett. És másodszorra is elvesztettem az életem szerelmét – szemei elhomályosodtak, miközben mesélt, és mi mind lélegzet visszafojtva vártuk a folytatást. Csak az én szememben jelentek meg könnyek. - És akkor jött Rosalie, szép volt, állhatatos, Edan hozta őt közénk. Aro persze, nem akarta befogadni, mivel Carlisle nagyon kedves barátja, de Rosalie behízelegte magát – elhúzta a száját, és megrázta a fejét. Az évek egy szempillantás alatt elteltek, és egyik nap, Rosalie egy képtelen ötlettel állt elénk. Engem is be akart vonni, de ellenkeztem, míg végül Edan a halálommal fenyegetőzött, és nem volt más választásom. Nagyszerűen játszottam az újszülöttet, nem? – kérdezte fanyarul mosolyogva, mire Jasper felmordult. Az volt a terv, hogy kémként beépülök a családba, de azt nem gondoltam, hogy ennyire megszeretlek titeket –mielőtt lehatotta a fejét rám nézett, mire Carlisle elé állt, és a vállára tette a kezét. – És engem is meglepett, hogy ilyen hirtelen megjelentek, de nem tudtam semmit tenni ellenük, mert tudtam, hogy Edan, elvakítva, pillanatok alatt megölne engem. Most, hogy jobban belegondolok, jobb lenne, mint a szemeitekbe nézni.
- Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekünk – szólalt meg Carlisle. – Viszont, az tény, hogy elmondhattad volna nekünk – rázta meg a fejét, majd felénk fordult. – Levy, nem rossz, és megváltozott, ezért szavazásra bocsájtom Levy sorsát – nézett komolyan végig a családján.
- Én, szeretném, ha maradnál – mosolyodott el Esme. – Már te is a fiam vagy.
- Maradj – szólalt meg Jasper. – Még sosem éreztem olyan erős jellemet mint a tied.
- Átvertél minket – pattant fel Alice, és elé lépett. – De megszerettelek, mert te kicsit sem hasonlítasz egyik bátyámra sem, tehát maradj.
- Igazak voltak a szavaid, és úgy érzem, hogy megérdemled, az igazi családot. Maradj. - Edward barátságosan rámosolygott.
- Maradj. Én megértem a szenvedésed, amikor elvesztetted életed szerelmét – mondta Bella, és szorosan Edwardhoz bújt.
- Nekem, már az első pillanattól fogva nem voltál szimpatikus – kezdte Emmett. – És miután megláttam, hogy nézel Lizzyre, nem lett jobb a benyomásom. – Szorosan átkarolta a derekamat, alig kaptam levegőt, de nem szóltam egy szót sem.
- Emmett, levegőt az emberlánynak – kuncogott fel Edward, mire szerelmem szorítása lazább lett.
- Viszont – folytatta mosolyogva. – Már befogadtunk, és ezen már nem lehet változtatni, tehát maradj – mondta végül, egy nagy sóhaj kíséretében. Mosolyogva néztem Levyra, most már tényleg ő is a család tagja.
- Lizzy – szólalt meg Carlisle, és akkor vettem észre, hogy mindenki várakozva néz rám. - Te nem szavazol?
- Hogy én? – lepődtem meg.
- Már te is a család tagja vagy kedvesen – mosolyodott el Esme. – Neked is szavazati jogod van.
- Persze, maradjon – hadartam, és mélyen elpirultam. Szörnyen jól esett, mégis zavarba hozott, erre Edward harsányan felkacagott. – Edward – sziszegtem még mindig pirosan. Elszoktam attól, hogy lássák a gondolataimat.
- Az én szavazatom, egyértelmű – mondta végül Carlisle, és megölelte Levyt. - Isten hozott a családban fiam.
- Köszönöm – mosolyodott el ő, és láttam rajta, hogy megkönnyebbül.

Mindenki boldogan ölelte meg őt, és vidáman cseverésztünk, egyszer csak megkordult a hasam, mire Esme feleszmélt, hogy nincs is semmi emberi étel a hűtőben, azonnal indult egy éjjelnappali boltba.

- Nem kell – ellenkeztem mosolyogva. – Nem vagyok olyan éhes.
- Akkor legalább elmegyünk egy pizzáért neked – mondta Bella, és már el is tűnt Edwarddal.
- Tényleg nem szükséges – szabadkoztam erőtlenül. Tény, hogy egész nap, csak egy tál müzlit ettem, de nem is volt időm azon gondolkozni, hogy mennyire is éhes vagyok.

Bella és Edward alig egy fél óra alatt visszatértek a családi méretű pizzával, és elém rakták, majd mosolyogva figyelték, hogy a hatalmas karika felét eltüntetem, és egy nagy pohár kóla után jóllakottan dőlök hátra. Minden rendbe jött, és megint minden a régi volt. Reménykedve néztem a jövőbe.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés