Egy ideig hallgatott, majd végre válszt adott a kérdésemre.

-Te.

Egy pár percig csönd volt, majd hirtelen hatalmas kacagásban törtem ki.

-Ez jó volt, Jake - mondtam még mindig nevetve, de mikor ránéztem az arcára, és láttam, hogy ő csöppet sem nevet ezen, akkor rájöttem, hogy nem viccnek szánta.

-Óóóó......szóval nem poénból mondtad. - mondtam lehajtott fejjel.

-Úgy nézek ki, mint aki viccelt? - emelte fel a hangját - Képzeld nem vicceltem, ez az igazság. Tudod milyen nehéz volt ezt elmondani?! Egész végig attól paráztam, hogy milyen reakciót vált ki belőled ez a pár mondat. De tudod, nem erre számítottam. Azt hittem, meglepődsz, vagy meg se szólalsz majd, de te pont a legrosszabbat tetted. Kinevettél. Nem tudod elképzelni, milyen érzés volt - ordította a arcomba, és közben az egész teste rázkódott.

-Én csak azért.... - kezdtem volna, de félbeszakított.

-Ne mondj semmi!! Jól tudom anélkül is. Azért nevettél, mert el se tudod képzelni, hogy te meg én összejöjjünk. Bocs, hogy nem vagyok olyan, mint az a rohadt vérszívó.

Most már bennem is felment a pumpa.

-Hogy merészelsz így beszélni róla??! - kiabáltam én is. - Nem is ismered.

-Jobban ismerem, mint hinnéd.

-Tényleg??? Nem hiszem. Fele annyiszor se láttad, mint én, akkor hogy ismerhetnéd???

-Vérfarkas vagyok, az Istenért. A vámpír az egyetlen ellenségünk.

-Szóval te üldözted el??! - éreztem, ahogy egész testemet elönti a harag.

-Nem ezt mondtam, csak azt, hogy gyűlölöm a hozzás hasonló lényeket.

Mikor ezt kimondta, már teljesen elvesztettem az eszem, és végül egy hatalmas pofon kíséretében a fejéhez vágtam azt a szót, amit normális körülmények között eszembe se jutott volna kimondani:

-Gyűlöllek!!! - ordítottam.

Először csak a keze, végül már az egész lénye remegett. Leakartam állítani, de mintha lefagytam volna, a testem meg se moccant. Teljesen elvoltam foglalva azzal, hogy valahogy megmozdítsam a lábamat, ezért már csak annyit láttam, hogy egy hatalmas, vicsorgó farkas áll előttem. Hirtelen 4 ember alakját láttam meg előbukkanni a fák közül. Rögtön felismertem őket. Köztük volt Jared, Paul, Embry és Sam.

-Jake, nyugodj meg! - kiáltotta Sam, mire legnagyob megdöbbenésemre a hatalmas farkas rendezte vonásait, és immár teljesen nyugodtan leült. Szemében szomorúságot láttam megcsillanni.

-Jacob, gyere utánam! - prancsolta Sam.

-Miért parancsolgatsz neki?? - kérdeztem.

Idegesített, hogy így beszéle Jake-kel.

-Majd egyszer megérted, de most mennünk kell. Gyere vissza holnap.

-Mi? De hát miért?

-Mert azt mondtam.

-Na idefigyelj! Lehet, hogy Jacob hagyja, hogy így beszélj vele, de én nem vagyok ő! Én nem hagyom, hogy így beszélj velem!

- Fiatalok...... - csak ennyit mondott, majd eltűnt a fák között a 3 indiánnal és Jake-kel.

-Hát ilyen nincs - mondtam magamnak, majd visszamentem a furgonhoz, és elindultam haz.

xXx

(Alice szemszöge)

Mióta elhagytuk Forksot, nem hallottam semmi hírt Belláról, de ami a legrosszab, hogy nem is látom a jövőjét. Bár Edward megmondta, hogy ne figyeljem, hagyjuk, hogy élje a maga kis életét, de így egyikünk sem boldog. Biztos vagyok benne, hogy Bella nem fog egyhamar elfelejteni bennünket. Annyiszor mondtam már, hogy menjünk vissza hozzá, és maradjunk ott, de Edward megtiltotta. Habár már egy ideje nem él velünk, így már nem tilthatja meg, hogy visszamenjünk - tűnődtem el.

Ezaz! Visszamegyünk! És ekkor kieszeltem egy tervet! Átverem Edwardot, - bár elég nehéz lesz - és azt mondom neki, hogy látomásom volt Belláról, amint épp öngyilkosságra készül.

És ekkor látomásom volt...

Itt megszakadt a látomás....

Nagyon boldog voltam, hogy sikerülni fog csőbe húzni Edwardot, és visszamegyünk Bellához. De rögtön félre is tettem ezt a tervet, és inkább a vásárlásra koncentráltam, nehogy Edward "megsejtsen" valamit.

Óó tényleg! Már 3 napja nem is voltam vásárolni. Mikor épp indulni akartam, hogy elhívjam Rose-t is, Jazz lépett be a szobába.

-Szerelmem, mitől van ilyen jó kedved? - kérdezte mosolyogva.

Még nem akartam elmondani neki, mi is van készülőben, de szerencsére elég indok lesz a vásárlás is, mivel tudja, hogy imádok vásárolni.

-Épp vásárolni készülök. - mikor ezt kimondtam, a semmiből Rose jelent meg az ajtóban

-Nekem nem is akartál szólni?! - kérdezte sértődötten.

-Dehogynem!! Hogy gondolhatsz ilyet?? Mikor mentem én egyedül a plázába???

-Soha - mosolygott rám.

-Na látod! Akkor indulunk, vagy mi lesz??

-Naná! Menjünk!!

xXx

(Bella szemszöge)

Mikor beértem a házba, bevágtam magam mögött az ajtót. Először megijedtem, hogy Charlie már itthon van, és majd számon kéri tőlem, hogy miért csaptam be az ajtót, de nagy szerencsémre még nem ért haza. Hogy egy kicsit elfelejtsem, ami ma történt, nekiálltam megfőzni Charlie vacsoráját. Úgy döntöttem, ma spagettit készítek neki. Igaz, hogy elég hamar kész, és akkor majd nem lesz mivel elfoglalni magam, de mindegy, egyszer úgyis kész lettem volna. Majd olvasok, vagy megírom a házit.

Nekiálltam az ételnek. Felraktam a vizet forrni, amiben majd a tésztát megfőzöm, elkészítettem a szószt, majd mikor a víz forrni kezdett, betettem a tésztát, és leültem a székre.

Gondolataim elkalandoztak. Azon járt az eszem, mi lesz ezek után. Mi lesz Jacobbal?? Én nem szeretem őt. Legalábbis nem úgy, mint ő engem. És hogy fogom majd elmondani neki? És hogyan fog majd reagálni? Miközben ezen rágódtam, megcsörrent a telefon. Odamentem és felvettem.

-Swan lakás, miben segíthetek?

-Isabella Swan? - szólt bele egy szomorkás férfihang.

-Igen, én vagyok az, de mi történt?

-Sajnálattal közlöm, hogy az édesapja nemrég elhunyt. Részvétem.

A kezemből automatikusan kiesett a telefon. Még hallottam, ahogy a férfi szólongat, de aztán teljes sötétség....

xXx

Nem tudom, mennyi ideig voltam eszméletlen, de egyszer csak hangokat kezdtem hallani. Ismerős hangokat.

-Bella! Bella! - ébresztgetett.....Jake. Azt hiszem, ő lehetett az, de ebben az állapotban nem tudhattam biztosan. - Hallssz engem? - kérdezte.

Szép lassan kinyitottam a szemem, majd válaszoltam.

-Igen.....Hol vagyok? Mikor találtál rám? Miért jöttél el?? - soroltam kérdéseimet, de félbeszakított.

-Jajj, Bella!... Mikor felhívtak a kórházból, hogy mi történt, siettem ide, hogy megnézzem, hogy vagy. De mikor ideértem, már eszméletlenünl feküdtél a földön, így hát felemeltelek, és felvittelek a szobádba.

-Köszönöm - suttogtam.

-Nincs mit. Főleg azután, ahogy viselkedtem. Annyira sajnálom, hogy úgy kellett látnod.

-Neked nincs okod bocsánatot kérned...Én viselkedtem olyan hülyén, de azért remélem, megbocsájtassz.

-Persze, hogy megbocsájtok, hisz te vagy a.... - itt mintha megakadt volna - ....a legjobb barátom.

Kihallottam a hangjábóla szomorúságot. De nem akartam megemlíteni, nehogy megint vita legyen belőle. Főleg most nem hiányzik ez az egész. A pár perces csöndet én törtem meg.

-Be kell mennem a kórházba.

-Elkísérlek - mondta Jake

-Köszi.

xXx

(Alice szemszöge)

Épp a plázában voltunk, mikor hirtelen látomásom lett. Belláék lakásában "voltam"

A vízió itt megszakadt...

Rémülten néztem Rosalie-ra.

-Mi történt, Alice?? - kérdezte.

-Charlie.....

-Mi az? - kérdezte egy kissé rémülten

-Meg fog halni - suttogtam, de tudtam, ez a megfelelő alkalom....