(Emmett szemszöge)




Lizzy a karjaim között aludt el, és nem tudtam betelni a látványával. Napokig képes lennék nézni őt, annyira gyönyörű, ártatlan, és meleg. Az ablak felé néztem. A nap első sugarai narancsosan világították meg a szobámat. Hihetetlen, hogy Lizzy mellett ilyen gyorsan telik az idő, hiszen már reggel van. Gyengéden a párnákra fektettem, és magamra kapkodtam a sebtében ledobált ruháimat, majd a kanapéra ültem, és felvettem a földön hagyott kis fadobozt. Az első kép, amit megpillantottam, az anyám megsárgult képe volt. A fájó emlékek, még ennyi idő után is mázsás súlyként nyomták az élettelen szívemet.

Behunytam a szemeimet, és felidéztem azokat a megfakult, mégis felejthetetlen képeket. A régi házunk, a kert, és a rengeteg virág, amit anya oly szeretetteljesen gondozott. A kedvenc szórakozásom az volt, hogy leültem a szebbnél szebb virágok közé, és gyökerestől kitéptem a legjobban tetsző virágokat, csokrot készítve belőle, majd büszke fejjel bemasíroztam anyámhoz a konyhába, egy „meglepi neked” kiáltással. Anyám soha nem haragudott rám, mindig mosolyogva elvette tőlem, és egy vázába téve, puszit nyomott a fejem búbjára. Apám, persze minden ilyen „meglepi” után megjegyezte, hogyha így folytatom az összes fizetése vázára fog majd elmenni.
Anya erre csak felkacagott, és kijelentette, hogy akkor legalább a ház illatozni fog a virágok illatától. Édesanyám, Linette McCarthy áldott jó lélek volt, szeretete mérhetetlen volt, és odaadása példaértékűnek mondható. Fekete göndör haját, mindig egy laza kontyban hordta, de amikor kibontotta, olyan volt számomra, mint egy angyal. Sosem lustálkodott, vagy unatkozott, mindig talált magának elfoglaltságot, hol a kertet rendezte, hol pedig a házat csinosította, vagy éppen engem ajnározott Mosolyogva gondoltam arra, hogy mindig énekelt, vagy éppen táncolt, miközben a vacsorát készítette nekünk.

Édesapám Metthew Emmett McCarthy, egy olyan férfi volt, akire csak felnézni lehetett. Mérhetetlen türelme, különleges gondolkodása, hatalmas önuralmú és nagyon nyugodt ember volt. A türelem a munkájához jött nagyon jól, mivel ékszerkészítő volt a szakmája. Vagy ezerszer halottam a szüleimtől azt a mesét, hogy anno, anya nem eljegyzési gyűrűt kapott, hanem azt a brosst, amit apa készített neki, és ugyanaz a bross most már Lizzyé. Amikor Rosalie-nak akartam adni az ékszert, ő kinevetett, és azzal utasította vissza, hogy nincs neki olyan ruhája, amihez viselni tudná,(hát persze) így hát visszakerült a dobozba.
Apám különleges gondolkodása abban nyilvánult meg, hogy ő egészen másképpen látta a világot, mint más korabeli férfiak. Ő minden új dologra nyitott volt, minden új dolgot elsőként próbált ki. Például amikor megjelentek az első automobilok, apa volt az első aki kipróbálta, mindenki megdöbbenésére. Minden érdekelte, ami nem mindennapi, és különleges. Azon a számomra végzetes napon is, az új puskáját akarta kipróbálni, hiszen épp vadászidény volt a Grizzlykre. Egy méretes példányt vettünk célba, amikor az észrevett minket, és felénk iramodott. Futásnak eredtünk, de lassúnak bizonyultunk az állathoz képest. Apámat támadta meg, de én eltereltem a figyelmét, így hát engem marcangolt szét az a bestia. A halálra várva feküdtem a fűben, és abban reménykedtem, hogy apám túlélte, és nem hiába volt a halálom, majd elnyelt a sötétség.

A következő emlékem már csak az a szőke angyal volt, aki, mint később kiderült a megmentőm volt, és egy darabig azt hittem, hogy életem egyetlen, és örök szerelme. De hát, nem csak az ember, de a vámpír is tévedhet.

Az első idő, amit vámpírként töltöttem, az maga volt a földi mennyország. Soha nem éreztem magam, ennyire élettel telinek, ennyire mindenhatónak, ennyire szabadnak. Az első vadászatomon, megkerestem azt a bestiát, és élvezettel vettem el az életét. Pont úgy, ahogy ő az enyémet. Tény, hogy nem fűlött az agyaram az állati vérhez, mivel megéreztem az emberi vér okozta valós mámort, amit egy szánalmas állat sem tud nyújtani. Viszont, miután kiszívtam annak a lánynak a vérét, piszkosul éreztem magam. A karjaim közt az élettelen testtel, eszméltem rá arra, hogy talán neki is volt családja, élete, amit én most elvettem tőle, csak azért, hogy jóllakjak. Beletörődtem a sorsomba, hogy egy vérszomjas bestia vagyok, aki megpróbál, kisebb-nagyobb sikerrel emberien viselkedni.

Lizzy mellett mindez olyan könnyűnek tűnt. Embernek éreztem magam mellette, olyan érzelmeket mutatott meg nekem ez a törékeny emberlány, amit eddig soha egy vámpír sem tudott. Rájöttem, hogy a Rosalie iránt érzett szerelmem eltörpül emellett a hatalmas, és mindent elsöprő érzés mellet, amit talán nem is nevezhetek szerelemnek, ez annál sokkal több. Ez egy csoda. Lizzy az én külön kis csodám! – ezen a gondolaton elmosolyodtam.
Egy szentimentális balfék lettél Emmett Cullen, de nem tagadhatod, hogy nagyon is jó neked így.

Edward halk nevetésére lettem figyelmes. Már éppen le akartam indulni, hogy beolvassak az én minden lében kanál öcsémnek, amikor furcsa zajra lettem figyelmes. Körbe néztem a szobában, és a szemem azonnal észrevette Lizzy telefonját, ami a földön heverve világított, és rezgett. Óvatosan felvettem a készüléket, és a kijelzőn egy kis boríték villogott. Nem olvashatod el Emmett – szólalt meg bennem egy halk hang, de annyira halk volt, hogy nem törődtem vele, és megnyitottam az üzenetet.

„Lizzy! Gondolkoztam, és rájöttem, hogy nem tudom nélküled elképzelni az életem! Ha megkaptad, hívj! Alex”

Majdnem a falhoz csaptam a mobilt. Mit képzel magáról ez a kis pondró? Letettem a telefont az éjjeliszekrényre, és csendesen lebaktattam a földszintre. Eldöntöttem, hogy megkeresem ezt az Alexet, és megetetem vele a fogait. Kérdés, hogy azok nélkül tud e majd élni?

– Emmett ne tedd – állt elém Alice fájdalmas arckifejezéssel. – Lizzy soha nem bocsájtaná meg, ha bántanád.
– Meg tudnám békíteni – dühöngtem kikelve magamból.
- Dehogy tudnád – állt fel Jasper is. – Nyugodj meg, kérlek – mondta és ekkor, megéreztem egy erős nyugalomhullámot.
- Ne nyugtass Jazz – sziszegtem mérgesen. – Csak elcsevegek vele egy kicsit – néztem rá Alice-re.
- A csevegés nálad kétféle lehet – nevetett fel Edward. – És mivel nem hiszem, hogy vonzónak találod, a második az a verekedés.
- Nem verekedés lenne, egyoldali verés – mondtam egy fokkal nyugodtabban, hála Jazznek.
- Talán előbb Lizzyvel kéne megbeszélned ezt – állt fel Bella is. – Tudod, milyen – mondta mosolyogva.
- Kérlek, várd meg, amíg felébred – kérlelt Alice, mire én elmosolyodtam.
- Ti semmi buliban nem vagytok benne – morogtam egy félmosollyal az arcomon, majd levágódtam a kanapéra.
- Én benne lennék – morogta Levy halkan. Egyre szimpatikusabb nekem, még akkor is, ha tudtam, hogy fontos neki Lizzy, az én Lizzym
- De látod, hogy milyenek – intettem a testvéreim felé, és elmosolyodtam, ő pedig viszonozta a mosolyom.
- Szóval hó – csendült fel apám hangja a lépcső tetejéről, mire én diadalittasan felkacagtam. – Méghozzá augusztus végén.
- Mindent megtesz a vámpír fia – dörmögtem nevetve, mire a többiek is felkacagtak.
- Szegény forksiak – rázta meg a fejét a konyhából bejövő Esme.
- Én tudtam – bólogatott Alice mindentudóan. Az idegeimre megy, hogy ő mindent tud, de azért szeretem.
- Építsünk hóembert – pattant fel Bella gyermeki mosollyal az arcán, és már meg is indult a hátsókert felé. – Jaj, ne már – kiabálta elkeseredetten, mikor meglátta, hogy a hó már majdnem elolvadt.
- Biztos szépet álmodik – magyarázta Carlisle gondolkodó fejet vágva.
- Nekem ehhez semmi közöm – halottam meg a világ legszebb hangját az lépcső tetejéről. Még mindig édesen festett a pólómba, ami szinte a térdéig ért. – A hó is Emmett hibája – motyogta pipacsvörösen, majd lebotorkált a lépcsőn.
- Drágám, éhes vagy? – ölelte meg Esme anyáskodóan, mire Lizzy szeretetteljesen rá nézett
- Majd talán később – bűnbánó szemekkel rám nézett. – Beszélhetünk? – kérdezte halkan.
- Persze, imádok beszélgetni – mondtam vidáman, és szélsebesen a karjaimba kaptam, majd az emeletre rohantam vele.
- Jött egy üzenetem – mutatott az éjjeliszekrényen heverő telefonra, miután letettem az ágyra, és mellé ültem.
- Igen? – Tetessük a hülyét, ha el akartuk kerülni a veszekedést, tanfolyam első lépése.
- És… – kezdte Lizzy tétován, mire én bátorítóan rámosolyogtam. A következő lépés, a teljesen meglepett fej vágása. – Alex írt nekem – fejezte be a megkezdett mondatát.
- Alex, ki is az? – kérdeztem meglepve. Nagyon jól megy ez nekem, nyugtáztam magam.
- Jaj, Emmett, nagyon is jól tudod, ki Alex – morogta bosszúsan. Puff neki, ennyit a tanfolyamról.
- Ne haragudj, hogy… – kezdtem lehajtott fejjel.
- Beszélnem kell vele – vágott a szavamba türelmetlenül. Minek? Ki ő neked? Kérdeztem volna legszívesebben, de csak kurtán bólintottam.
- Ha szeretnéd, egyedül hagylak, hogy felhívd, és… – mondtam, s közben felálltam az ágyról.
- Ne! – fogta meg a kezem, mindig meglepett mennyire meleg a keze. – Szeretném, ha te is itt lennél – ez annyira jól esett, hogy visszaültem az ágyra és vigyorogva figyeltem amint ő a telefonért nyúl és tárcsázik.
- Ha szeretnéd – mondtam még mindig vigyorogva, mire ő az ég felé emelte a szemeit.
- Szia Alex! – szólt bele magabiztosan a telefonba. – Megkaptam az üzeneted – ezt már kicsit bizonytalanabbul mondta.
- Liz, szia! – milyen vidám volt annak a ficsúrnak a hangja. Megint egy ördögi terv fogant meg a fejemben, hogy miként tördelem el az állkapcsát, mire Alice megköszörülte a torkát a nappaliban.
„Edward, üzenem a húgomnak, hogy idegesítő!”
- Az igazság az – kezdte szerelmem rekedten, és gondosan elkerülte a tekintetemet-, hogy nem értettem az üzeneted – mondta végül egy kis szünet után.
- Lizzy, tudod jól, hogy mit érzek – kezdte Alex lágy hangon. És ha a nyakát törném, csak egy kicsit? – És ezen az sem változtat, hogy azt a mamutot szereted – mondta végül kicsit emeltebb hangon, mire én felpattantam. Nem, nem a nyakát töröm ki. Az egész gyereket töröm ketté. Még hogy én mamut! Lizzy rám nézett, és megrázta a fejét.
- Ő nem mamut – mondta élesebb hangon. – Igen, szeretem őt, nagyon szeretem. De…
- De mi Lizzy? – vágott a szerelmem szavába Alex mérgesen. Hogy mer így beszélni vele. Mérgesen fel s alá kezdtem járkálni a szobámba, csak hogy csillapítsam a mérgem. - Azt szeretnéd, hogy barátok legyünk? Hogy ne érezzem azt irántad, amit? Hogy adjalak fel, csak úgy? – Igen, ezt akarja, mondtam volna legszívesebben.
- Én nem tudom – felelte szerelmem remegő hangon, mire én megálltam és meglepve rá néztem, ő elfordította a fejét. – Alex… én megszerettelek, nagyon… de Emmett a mindenem – mondta végül akadozva. - A barátom vagy, és nem akarlak elveszteni, mert mellettem voltál, amikor ő nem – az utolsó szavakat szinte suttogta, és engem megint elkapott a bűntudat. Megindultam az ajtó felé, mire Lizzy elsírta magát. – Ne! – mondta elcsukló hangon, én pedig azonnal mellette termettem, és átkaroltam. – Beszélni szeretnék veled, de nem telefonba – mondta végül szipogva.
- Nem, Lizzy, nem – morogta Alex mérgesen. – Nem kérlek arra, hogy válassz, mert tudom, hogy mi lenne a választásod. De nem lennék képes újra látni téged. Ne haragudj rám, kérlek! – hangja elgyötört volt. Még mindig élt bennem az a kép, ahogy ropogva töröm el a csontjait.
- Hát, jó – sóhajtott fel Lizzy. – Ha nem akarsz látni, akkor nem fogsz – mondta végül mérgesen, és köszönés nélkül csapta le a telefont.
- Lizzy, én… – kezdtem volna, de nem engedte befejezni a mondatomat, mert az ajkaimra tapadt, és szenvedélyesen csókolni kezdett, szinte mérgesen falta a számat.

Annyira meglepett ezzel a hirtelen „támadással”, hogy azt sem vettem észre, mikor hanyatt döntött, és rám mászott. Csókja vad volt, és követelőző, még soha nem láttam ilyennek, de tetszett, hmm… nagyon tetszett. Engedelmesen átkaroltam a derekát, és viszonoztam a vad csókot. Már az ingem gombjait kezdte el kikapcsolni, amikor meghallottam a bejárati ajtó csapódását. Belemosolyogtam a csókba, de Lizzy nem mosolygott velem. Elszakadt a számtól és rám nézett, a csoki barna szemei szinte lángoltak a vágytól, és a méregtől. Szólásra nyitottam a számat, de megint nem engedte, mert újra birtokba vette az ajkaimat. Mivel nem tudott megbirkózni az ing gombjaival, egy mozdulattal széttépte azt, majd a kicsi, meleg tenyere végigsiklott a mellkasomon, egészen az övem csatjáig. Hajaj, azt hiszem, hogy most erőszakolnak meg – gondoltam magamban, mire egy újabb mosoly terült szét az arcomon.

Lizzy sürgető kezei az övem csatjára fonódtak, de nem sikerült kikapcsolni azt. Szerelmem mérgesen fújtatva, vált el az ajkamtól, lenézve az övemre, majd egy határozott mozdulattal kikapcsolta azt és azonnal elkezdte leráncigálni rólam a nadrágot. Megfogtam a kezeit, mire megint a szemembe nézett.

- Lizzy, nem akarom, hogy… – kezdtem halkan, mert éreztem, hogyha így fojtatja, már nem fogok tudni tisztán gondolkodni.
- Hallgass – sziszegte elcsukló hangon. – Csak, hallgass, és szeress!

Az ajkai után kaptam, és vadul csókolni kezdtem, közben a póló aljához csúsztattam a kezem, és gyengéden elkezdtem lefejteni róla azt, de Lizzy nem engedte, hogy lassú legyek. Megfogta a póló alját, és gyorsan átbujtatta a fején, majd újra a nadrágom után nyúlt. A szemeim végigpásztáztak a meztelen testén, és bennem is fellángolt a vágy. Az apró bugyi pántjához nyúltam, és elkezdtem letolni róla, de megint csak lassúnak találta ezt a mozdulatot, mert megfogta a kezem, és gyorsabban kezdte el lefejteni magáról az fehérneműt.

- Érezni akarlak, most! – suttogta elfúló hangon.

Most én nyúltam a nadrágomhoz, és olyan gyorsan lehúztam, hogy Lizzy teste még csak meg sem moccant. Ágyékát az enyémhez nyomta, mire én jólesően felnyögtem, amikor megéreztem a perzselő, nedves forróságát. A testünk eggyé vált, és ő vad ritmusba kezdte el ringatni a csípőjét. Halk nyögések hagyták el az ajkait, amiket megint a számra préselt. Megnyalta az alsó ajkam, majd átnyomta az apró meleg nyelvét a számba. Nyelvünk őrült táncba kezdett, miközben a testünk, szinte lángolt a tüzes szeretkezéstől. Éreztem, hogy Lizzy, egyre forróbb lesz, és kinyitottam a szemem, csak hogy gyönyörködni tudjak a szépségében. Az arca, talán még gyönyörűbb volt, ahogy megcsillantak rajta az apró izzadságcseppek. Elszakadt az számtól, és a mellkasomra támaszkodva felült az ölembe, ezzel még intenzívebben éreztem őt. A csípője olyan gyors ritmusban mozgott, hogy szinte lehetetlen volt követni. Pattanásig feszült, minden idegsejtem, s a szörnyeteg, megint kiszabadult, és megállíthatatlanul utat tört magának.

Megragadtam a derekát, és lentebb nyomtam, ezzel egy halk sikolyt kicsalva belőle, majd a feneke alá csúsztattam a kezem, és a vad ritmuson nem lassítva, átvettem az irányítást. A hátára fektettem, és a nyakához hajoltam. Morogva szívtam be a számomra annyira mámorító illatot. Még soha nem kívántam őt ennyire, nem is a vérét, a bestia most az egész lényét akarta. Azt, hogy feledkezzen meg mindenről, és mindenkiről. Csak ő létezzen, és én. A lökéseim erősebbek lettek, és vaspántként öleltem körbe a karcsú derekát, ezzel közelebb húzva magamhoz, amennyire csak lehetett. Az ajkaim, a nyakát kezdték el kényeztetni, lefelé haladva. A kulcscsontjánál elidőzítem, mert ott éreztem a legjobban a lüktető ereiben a vér vad áramlását. Hallottam ugyan, hogy halkan felszisszen, de nem törődtem vele, most nem törődtem semmivel, csak azzal, hogy minél közelebb húzzam magamhoz. A teste ívben megfeszült a szorításom alatt, és most hangos sikoly hagyta el a száját, a beteljesülés hatására. Nem tudtam abbahagyni, mert a remegő teste még jobban felajzott, még mindig vadállat módjára mozogtam fölötte, a csípőmet erősen előre, és hátra mozgatva.

Lizzy kezei a mellkasomra siklottak, és gyengén meglökött, jelezve az akaratát. Engedelmesen gurultam a hátamra, magammal húzva őt. Térdeit felhúzta remegve, de mégis erőteljesen mozogni kezdett rajtam. Éreztem, hogy már én is közel járok a csúcshoz. Kezeimet a csípőjére csúsztattam, és lassítani próbáltam a vad mozgásán, de nem volt elég erőm hozzá, teljesen elgyengültem alatta. Ezt ő is megérezhette, mert ha lehetséges, még gyorsabban kezdett mozogni, minek hatására nem bírtam magammal. Erősen megszorítottam a csípőjét, és a maradék erőmmel leszorítottam azt. Állatias, hangos morgásként szakadt fel, a tüdőmből felszabaduló levegő, s ebben a pillanatban éreztem, hogy Lizzy testén újabb remegéshullám fut végig, ami egy újabb sikítást csalt elő belőle.

Fáradtan nyögve hanyatlott rám, és zihálva kapkodott levegő után. Én sem tudtam rendszeresen lélegezni, szorosan magamhoz öleltem. Percekig feküdtünk így, míg sikerült megnyugodnunk, és egyenletesen vettük a levegőt. Mosolyogva néztem a szerelmem arcát, amint csukott szemmel pihegve, a vállamba fúrta a fejét. Mosolyogva csókoltam meg csukott szemhéját. Ő is elmosolyodott, és rám nézett.

- Tudod, ha úgy vesszük, akkor te most megerőszakoltál – mondtam komolyságot erőltetve a hangomra. Lizzy percekig csak nézett, majd csilingelő kacagásba tört ki, én pedig úsztam a csodálatos nevetésében.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés