Hatalmas plakátok és transzparensek harangozták be az őszi bál eljöttét. Mindenki izgatottan készült, még én is, aki előtte soha nem díjazta a bálokat. A téma minden évben más volt, és szavazással döntöttük el, hogy ez éven mi legyen. Az ezerkilencszázötvenes évek lett a téma, pompadúrhaj, uszkárszoknya, pomádé, és töménytelen Rock n’ Roll. Angie, Alice, Bella és én, bementünk Seattle-be, mert ott nagyobb volt a jelmezbolt, és több ruha közül választhattunk. Mosolyogva néztem, hogy Alice most is bepörgött, és eluralkodott rajta a vásárlási láz, mint mindig. Angie és ő egymásra találtak, míg Bella és én visszahúzódtunk egy csendes sarokba, és hagytuk érvényesülni a két divatgurut.

– Mióta… – kezdtem halkan, körbenézve, hogy hall-e minket valaki. – Mióta vagy vámpír? – kérdeztem végül, közelebb hajolva Bellához.
– Ha elmondom, nem öreg nyanyázol le, ugye? – kérdezett vissza mosolyogva.
– Szívi, majd’ százötven éves a pasim. Szerinted? – húztam fel a szemöldökömet.
– Október tizenharmadikán töltöm a száztizennyolcat – felelte Bella mosolyogva.
– Jól tartod magad – grimaszoltam nevetve.
– Mire nem képes egy kis állatvér – vigyorogta ő.
– Csajok, gyertek, találtam egy igen szépet – intett felénk Alice.


Hihetetlen, de a jelmezvásárlás is majdnem két órát vett igénybe. Angie úgy döntött, hogy csak holnap megy haza, mert meglátogatja Alex szüleit. Furcsa, az utolsó beszélgetésünk óta nem hívott, és én sem tudtam elérni telefonon. Az aggodalmamat persze nem tudtam eltitkolni, főleg nem Jasper előtt, aki a beszélgetésünk óta teljesen megváltozott velem szemben, sokkal jobban odafigyelt rám, pontosabban az érzelmeimre. És mindig, ha érzett valami furcsát, az azonnal számon kérte rajtam. Persze, értékeltem az odafigyelését, de néha már az idegeimre ment. Amikor hazaértünk, ő egyből megérezte az aggódásomat, azonnal félre volt és kikérdezett, én pedig készségesen elmondtam neki. Amikor az olasz vámpírokra tértem ki, hirtelen megjelent mögöttem Levy is.

– Szerinted, igaz lehet? – nézett rá Jasper, Levy, leült mellém. Ők voltak csak otthon, a többiek vadászni mentek. Éppen a Cullen ház konyhaasztalánál ültem, és egy Esme által előkészített szendvicset eszegettem.
– Nem tudom, nagyon ritka, hogy a városban táplálkoznak – felelte Levy elgondolkozva.
– Akkor, helyénvaló az aggódásom? – kérdeztem félve, a választól.
– Nem, ne aggódj – rázta meg a fejét Levy. – Biztos csak annyira leköti a világjárás, hogy elfelejt mindent. Én megértem őt, hiszen gondolj bele, olyan helyeken jár, ami csupa újat nyújt neki – csillant fel Levy aranyszín szeme.
– Igaz, nem aggódom – bólintottam, majd felhajtottam a tejem. – Felmegyek tanulni – jelentettem ki, majd felbattyogtam Emmett szobájába.

Előszedtem a könyveimet és a hatalmas franciaágy közepére fészkeltem magam, majd nekiálltam a szorgos tanulásnak. Igaz, már a lemaradás sem olyan nagy, mint pár hete, de akkor is, szinten kell tartanom magam. Teljesen belemerültem az amerikai történelembe, és csak arra eszméltem fel, hogy beesteledett, én pedig a sötétben próbálom kibogozni a betűket. Oké, a tanulás berekesztve – döntöttem el magamban. Összepakoltam a könyveket, majd felkapva a neszesszerem a fürdőbe masíroztam. Beálltam a tus alá, és csukott szemmel élveztem a forró, lazító vízsugarat. Teljesen kizártam a külvilágot, majd egyszer csak két hideg kezet éreztem meg a derekamon. Hirtelen megfordultam, és Emmett gyönyörű aranybarna szemeibe néztem.

– Hát te? – pihegtem meglepve.
– Hiányoztál – suttogta és belépett az apró kabinba.
– Megázik a ruhád – figyelmeztettem mosolyogva.
– Igaz is – kapott észbe szerelmem, majd egy másodperc múlva már meg is szabadult a zavaró ruháktól. – Így jobb? – kérdezte vigyorogva.
– Sokkal – köré tekeredtem, mint egy csábításra készülő kígyó. – Te is hiányoztál – búgtam halkan, és egy apró csókot nyomtam a nyakára.
– Uhh – nyögött fel Emmett, és magához szorított úgy, hogy egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni, mert a csókja minden ép gondolatot kitörölt az agyamból.


Ajkai jeges érintése teljesen elvette az eszemet, és átkulcsolva a nyakát, a lábaimmal is átfontam a derekát. Olyan közel akartam érezni magamhoz, amennyire csak lehetett. Levegőhöz juttatva a nyakamra siklott, és útjára indította azt a forrón perzselő vágyat, amit csak ő képes kihozni belőlem. Az egyik kezét a fenekem alá csúsztatta, a másikkal pedig eltűrte a nedves hajamat. Becéző ajkai a nyakamról, a kulcscsontomra vándoroltak, s éreztem, hogy beleborzongok a mérhetetlenül gyengéd kényeztetésbe.

– Talán… – kezdte rekedten, majd kilépett a zuhanykabinból, és a puha fürdőszobaszőnyegre fektetett – ...így jobb lesz.

Míg ő újra a nyakamat ostromolta, az én kezeim felfedezőútra indultak tökéletes, izmoktól duzzadó testén. Halk, jóleső morgás hagyta el a torkát, amikor ajkaimat a feszes, kemény mellkasának nyomtam. Nyelvemmel körberajzoltam a kidomborodó mellizmokat, míg kezem, a meg-megfeszülő hátát simogatta.

A lábaimmal eleresztettem a derekát és gyengéden mozgatni kezdtem a csípőmet kőkemény férfiassága alatt, ösztönözve őt. Nem kellett sokat várnom, mert egy határozott, mégis gyengéd lökéssel egyé vált a testünk, s tüdőmben bennrekedt a levegő, amikor megéreztem teljes valóját magamban. Apró lökései, gyengéd simításai, szinte kínzó gyönyöröket okoztak nekem, minek hatására, halkan nyögdécselve vergődtem alatta.

Ajkaink egymásra találtak, és a nyelvünk pajzán táncba kezdett, majd Emmett lesiklott a szaporán járó mellkasomra, és a szájába vette a keményen meredező mellbimbómat. Egy halk sikoly szaladt ki a számon, amikor hideg nyelve hozzá ért az érzékeny bimbóhoz. Felemeltem a fejem és apró csókokkal kényeztettem a vállát, s gyengéden harapdálva csaltam ki belőle kéjes nyögéseket.

Hirtelen megragadta a derekamat, és a következő pillanatban a hátamat a falnak nyomta. Közben elvált a testünk, én pedig sóhajtozva vágyakoztam utána, hogy újra érezzem őt. Sóvárgásom meghallgatásra talált, mert a combjaim alá nyúlva, a csípője köré tekerte a lábam, majd újra magáévá tett. Most nem volt olyan gyengéd, de nagyon jól esett a hevessége. A csípőm ösztönös, csábító táncba kezdett, tudva, hogy ezzel megőrjítem őt. Halkan felmordult, majd elengedve a combom, a csípőmre tette a kezeit, megálljt parancsolva. De nem tudott, talán nem is akarta megállítani, mert épp csak egy apró simítást éreztem, majd újra a fenekem alá siklottak a kezei.

A ritmus egyre gyorsabb lett. Szerelemem ajkai követelőzőben falták a számat, és apró remegéshullámok ostromolták az amúgy is reszkető testemet. A szám kiszáradt, de közben patakokban folyt rólam a veríték, a testem felforrósodva feszült Emmett kőszikla testéhez, miközben csapzott, nedves hajam rátapadt a hátamra. Szerelmem légzése egyre szaporább lett, ezzel egy időben a mozgása is felgyorsult, hangos nyögéseket kicsalva belőlem. A körmeimet, megint a vállába mélyesztettem, és a nyakába fúrtam a fejem, hogy tompítsam a feltörő sikolyomat. A beteljesülés szinte áramütésként feszítette meg mindkettőnk testét. Apró hullámokban érkezett, majd egyre hosszabbak, és hosszabbak lettek, mígnem teljesen maga alá temetett minket a gyönyör tengere.

Emmett a földre csúszott velem az ölében, mintha megadták volna magukat a lábai. Szorosan öleltük egymást, és zihálva próbáltunk kellő mennyiségű oxigénhez jutni. Egymás vállára hajtottuk a fejünket, és csendben hallgattuk a lassan megnyugvó szívemet, ami egész eddig majdnem kitört a mellkasomból. Percek múlva, Emmett hirtelen felkapta a fejét, majd a következő pillanatban felkacagott.

– Mi az? – kérdeztem felvont szemöldökökkel.
– Azt mondták, hogyha már kipihentük magunkat, menjünk le, mert Esme vacsit csinált neked – nevette vidáman.
– Jaj ne – kaptam a számhoz. – Itthon voltak? – Kerekedett ki a szemem, és éreztem, hogy égni kezd a fejem.
– Itthon bizony – nevetése egyre hangosabb lett. – És ami azt illeti, szép kis műsort nyújtottunk nekik – kacsintott rám, amitől ha lehet még pirosabb lettem.
– Miért nem szóltál? – pattantam fel, és gyorsan magam köré tekertem egy törölközőt. – Én le nem megyek most. Mondjuk egy évig nem – ráztam meg a fejem.
– Ugyan Lizzy, mit gondolsz, szerinted nem tudják, hogy mit csináltunk? – kérdezte Em, még mindig kuncogva. – Csak nem hiszik azt, hogy a fergeteges humorommal csaltam ki belőled ilyen kéjes sikolyokat?
– Uram atyám – nyögtem fel panaszosan, és a tenyerembe temettem az égő arcomat. Szerelmem ráérősen feltápászkodott, majd kisétált a szobájába, hogy keressen magának valami ruhát.

Én csöndesen követtem, és az ágy szélére ülve figyeltem, ahogy lustán kutakodni kezd a szekrényében, anyaszült meztelenül. Én idegesen csavargattam a törölközőm sarkát, miközben gyönyörködtem a tökéletes testében.

– Te nem öltözöl fel? - kérdezte hátra sem nézve. – Szerintem, ha törölközőben jössz le, akkor tuti, hogy nem tudják tartani magukat a fivéreim – kacagott fel megint.
– Én… nem megyek le – makogtam, nagyokat nyelve. – Azt hiszem, hogy ezentúl az ablakon át fogok közlekedni, mint te – böktem a fejemmel a hatalmas ablak felé, mire Emmett megint felkacagott.
– Ugyan Lizzy, ne lény már buta – állt elém szerelmem, és az állam alá tette a kezét. – Nincs miért zavarban lenned – mondta bátorítóan rám mosolyogva.
– Miért nem szóltál, hogy itthon vannak? – méltatlankodtam bosszúsan, majd felálltam, és a számomra fenntartott szekrényhez léptem. Kinyitottam, majd mérgesen valami ruha után kezdtem el keresgélni.
– Azt akarod, hogy többet ne nyúljak hozzád, ha itthon vannak a szüleim? – kérdezte Emmett halkan, de a hangjából kihallottam, hogy erőteljesen visszatartja a nevetést. Mosolyogva felé fordultam, miközben áthúztam a fejemen a pólót.
– Fogadjunk, hogy nem bírod ki, hogy ne nyúlj hozzám, mondjuk… a tanév végéig, azaz az érettségiig – mondtam gonoszul mosolyogva. – Öt teljes hónap – emeltem fel a kezem kárörvendően mosolyogva.
– Tudod jól, hogy nagy hazárdjátékos vagyok – szűkült össze szerelmem szeme.
– Tudom, és azt is, hogy nem szeretsz veszíteni, de eben biztos, hogy én nyerek – húztam fel az orrom.
– Mi legyen a tét? – állt elém dacosan mosolyogva.
– Hmm… ha én nyerek, akkor…– gondolkodtam el. – Várj, csak akkor tudod meg, ha nyerek. A te nyereményedet, kiválaszthatod.
– Öt hónap, hancúr nélkül? – most Emmett gondolkodott el. Istenem olyan volt, mint egy jól megtermett Micimackó. – És bármit kérhetek, ha nyerek, és nyerni fogok – vigyorodott el kajánul.
– Bármit kérhetsz – bólintottam rá. – De én is – nyújtottam felé a kezem.
– Áll az alku – fogta két hatalmas tenyere közé a kezem. – De azért a csók belefér? – kérdezte végül, hatalmas boci szemekkel.
– A csók az belefér, elvégre a vőlegényem vagy – egyeztem bele mosolyogva.
– Te fogsz rám mászni, már holnap este – vigyorogta nagy arccal, mire én felnevettem.
– Ugyan Emmett, az én emberi vágyaim nem foghatók a ti felturbózott, mindent elsöprő….
– Akkor sem vesztek – vágott a szavamba, majd játékosan a fenekemre csapott. – Most öltözz, mert a többiek alig várják, hogy kikérdezzenek minket a fogadásról.
– Én mondtam, hogy nem megyek le – éreztem, hogy megint pipacsvörösbe vált a fejem. – Szereznem kell egy létrát – léptem az ablak felé, miközben magamra rángattam a farmernadrágot.
– Ne csacsiskodj Lizzy – nevetett fel Em, majd a vállára kapott, és villámgyorsan lefutott velem a konyhába.
– Legalább egy papucsot húzhattam volna a lábamra – morogtam, miközben lerakott egy székre.
– Ha csak ez kell édes – kacsintott rám, majd eltűnt, de egy másodperc múlva, már ott is volt egy émelyítően rózsaszín, szőrös papuccsal a kezében. Alice ízlése nem mindig az igazi, húztam el a szám.
– Hát, sziasztok! – köszöntem félénken. Az egész Cullen család a konyhában volt, és mindentudó mosollyal az ajkukon vizsgáltak minket.
– Mindent tudtok, szóval ne tegyetek úgy, mintha arra várnátok, hogy elmondjuk – bökte oda Emmett unott arccal.
– Nem hiszem el, hogy ilyenben fogadtatok – bukott ki Bellából, és harsányan felkacagott.
– Főleg te Emmett, aki nő nélkül el van veszve – kontrázott Edward.
– Szép, és jó minden – húzta el a száját Alice. – De az a baj, hogy én nem látom, hogy ki fog nyerni. Vagyis folyton változik. Ez nem ér – toppantott mérgesen.
– Nyugodj meg szívem – ölelte magához Jasper, majd kajánul elvigyorodott. – Ha gondolod, én el tudom intézni, hogy nyerjen valamelyikőtök.
– Nem Jazz, csalni nem ér – ráztam meg a fejem. – De ha mégis, erre vetemedne… valamelyikünk – itt csúnyán Emmettre néztem –, tudod, hogy mire vagyok képes, ha felmérgesítenek.
– Én is fair leszek – húzta ki magát Emmett.
– Na, erre én is kíváncsi vagyok – nevetett fel Esme, majd elém tolta a gőzölgő lasangét.
– És Lizzy, ha nem bírnád, rám számíthatsz – vigyorodott el Levy.
– Hogy te milyen egy segítőkész vámpír vagy – mordult fel Emmett.
– Megteszem, ami tőlem telik – sóhajtott nagylelkűen Levy.
– És ugyanez Emmett számára elérhető? – kérdeztem kacagva. A két fiú először meglepve pislogtak, majd látványosan megborzongva elfordultak. – Hogy ti milyen vizuális típusuk vagytok – már a hasamat fogtam a nevetéstől, és a többiek is majd’ megpukkadtak a nevetéstől.
– Ez nem volt vicces – morogta Levy, majd kivonult a nappaliba.
– Szerintem az volt – ölelt magához szerelmem, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára. – Öt teljes hónap Lizzy, biztos vagy te ebben? – suttogta a fülembe, alig hallhatóan.
– Biztos vagyok benne – mondtam határozottan. – Visszalépsz? – néztem rá vigyorogva.
– Előbb esik piros hó – Emmett tényleg dacos volt, de nálam nem dacosabb.
– Hmm… piros hó – gondolkodtam el. – Megoldható – kacsintottam rá vidáman, mire ő mackós dörmögéssel felkacagott.

Miután végeztem a vacsorával, kivonultunk a nappaliba, és csendesen beszélgetni kezdtünk. Szóba került a téli bál is.

– Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehetett az ötvenes évek világa – gondolkoztam fennhangon.
– Szerintem a zene jó volt – felelte Edward mosolyogva, mint aki visszaemlékezik. – Viszont a ruhák… – grimaszolta.
– Nekem azok is bejöttek – nevetett fel Emmett. – Kihámozni a csajt a rengeteg habselyem alól. Szexi – kuncogta rám kacsintva.
– Nekem az akkori lakáskultúra tetszett, olyan rusztikus volt – elmélkedett Esme.
– Hát a divat hagyott maga után kivetnivalót, de jó volt – csak Alice tud mindig a ruhákra gondolni.
– Szerintem unalmas volt. – Jasper komoly arccal nézett ki a fejéből. – Habár, a vietnami háború, eléggé viccesre sikeredett – mondta végül egy halvány mosollyal az arcán.
– Nekem kiesetek azok az évek – ingatta a fejét Levy. – Nem nagyon mozdultam ki akkoriban.
– Oké, most már nagyon várom a táncot – vidultam fel. – Te tudsz táncolni? – kérdeztem rásandítva Emre.
– Ugyan cica. Kék az ég? – felelte nagy arccal.
– Persze, ti mindenben tökéletesek vagytok – grimaszoltam.

Tovább beszélgettünk, én pedig Emmett karjaiban aludtam el. Szerelmem felvitt, és befektetett az ágyba, majd apró csókot lehelt az ajkaimra.

– Emmett, megőrültél? – kérdezte magától. – Öt hónap? – én mosolyogva aludtam el, tudva, hogy az elkövetkező pár hónap elképesztően vicces, de mégis kínkeserves lesz.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés